2006-10-05. 20:58:04
Államellenes bűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a tüntetésekkel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság három személy, köztük Budaházy György ellen. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) lázadás előkészülete miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen – hangzott el csütörtök este a Magyar Televízió Híradójában. A hírt az NNYI szóvivője is megerősítette az MTI-nek.
A Híradó értesülése szerint három ember ellen folyik a nyomozás, a többek között a Kuruc.info internetes hírportálon megjelent felhívások miatt – fenyeget az Index híradása. Egyikük a felhívást megfogalmazó Budaházy György, aki ellen már a Szabadság téri emlékmű hősi megrongálása után elfogatóparancsot adtak ki. A BTK szerint államellenes bűncselekmény miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
A titkosszolgálat szerint lázadásnál már a puszta jelenlét is a bűncselekmény elkövetését jelenti, függetlenül attól, hogy az állam, vagy az alkotmányos rend ténylegesen veszélybe kerül-e.
Lúdas Matyi kommentár: ha meglátjuk a környékünkön a tikosszolgálatot – az ő álláspontjuknak megfelelően – mivel “a puszta jelenlétük is bűncselekmény” az emberiséggel szemben, azonnal kinyírjuk, “függetlenül attól, hogy ténylegesen veszélybe kerültünk-e”.