Október 6-ról

2006.10.07., szombat
tomcat

blog

Hát, igen, Gyurcsány Fletó maradhat. Miért is ne maradhatna. Egyébként engem nem is zavar, elvégre ha nincs rendszerváltás és új alkotmány, teljesen mindegy, hogy hívják a miniszterelnököt. Azt azért megtehették volna, hogy leszavazzák, és a helyére tesznek egy másik gazembert, legalább a látszat kedvéért. De nem, még azt se. Mit nekünk sikkasztó, káromkodó, hazudozó, hiszen olyan szép programja van. Csomag, meg reform, tudjuk. Maradjon csak.

A szavazás napján, alig pár perccel azután, hogy az eredmény kimondatott, Budán, a Hadtörténeti Múzeum udvarán ledőlt Batthyány Lajos szobra. Csak úgy, magától. Na jó, nem egészen magától, hiszen véletlenül meglökte egy kisgyerek. De azért érdekes, hogy egy szobor ennyitől ledőljön. Éppen az övé. Éppen október 6-án. És éppen…

Egyesek azt állítják, az augusztus 20-i vihar előtt látták, amint a felhők egy percre szétnyíltak. Valaki lefényképezte, és megjegyezte, hogy a nyílásnak éppen olyan alakja volt, mint Nagy-Magyarországnak. Aztán persze mindenki rajta röhögött. Kivéve, aki szintén látta. Szent István napja volt, augusztus 20-a. Véletlenül, persze.

Ezek után vajon mi fog történni október 23-án? Nem tudom, de biztos aznap is lehet megint nyerítve röhögni és másokat flegmán lenézni. Csak aztán nehogy ráfagyjon a vigyor egyes pofákra.

http://blog.tomcatpolo.hu/blog/blog/20061007.html

Közzététel ideje: on 2006 október 7, Szombat at 19:30 Szólj hozzá

The URI to TrackBack this entry is: http://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/07/oktober-6-rol/trackback/

A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája.

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.