2004.04.14
Veszélyes színház
Izrael az USA támogatásával gyilkolja a gyermekeket és a civileket. Az EU pedig bólogat.
Vagyis a politikusok bólogatnak. A politikusoknak semmi sem drága. Azt hiszik, hogy tetteik következmények nélkül maradnak. Pedig tévednek. Ha mi nem söpörjük el őket, akkor majd megteszik azok, akik Izrael és az USA politikája melletti kiállásuk miatt jönnek majd el a keresztény világot megbüntetni. Évtizedeken keresztül szemet hunytunk a fölött, ami a Közel-keleten történik. Úgy gondoltuk, hogy nem a mi problémánk. Pedig nagyon is az. Az USA messze van. Mi viszont nagyon is közel ehhez a kelethez.
Izrael jövője nem kétséges. Az a mód, ahogyan létrejött, és az, ahogyan az ott élőkkel bántak évtizedeken át, és hogy ezt egyáltalán megtehették, az USA bűne, az ENSZ bűne, a nyugat bűne, beleértve bennünket európaiakat, magyarokat is.
Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött “akcióterv”-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.
Az Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetősen érzékeny téma. Az emberek többsége fel van háborodva azon, amit Izrael művel szinte nap mint nap, kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem publikálják az olyan megállapodásokat és “akcióterveket” melyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon ki hatalmazta fel őket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan lépéseket, melyek az EU-ra, vagy csak szűkebb hazánkra Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros nemzetközi hatásai lehetnek?
Egy 2003-ban történt EU-s felmérés szerint a EU polgárainak 59%-a gondolja Izraelt a világbékét legjobban fenyegető országnak. A második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai nemzetek tagjainak elsöprő többsége nem ért egyet Izrael politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a térségben, különösen ami Izrael, és a zsidó politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának feltétlen támogatását jelenti. Gondoljunk csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert az USA ezeket a határozatokat rendre megvétózza. Izrael és az USA jelentik a világban a gonosz tengelyét, bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU népeinek nagyon is helyén van az esze.
Hiába szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt és az Egyesült Államokat támogatják feltételek nélkül. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne egy háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk? Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott Bush-nak és követőinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mindent és mindenkit semmibe vevő rasszista Izraelnek? Hagyjuk, hogy a politikusaink olyan nyilatkozatokat tegyenek a világ előtt, amiben önvédelemnek nevezik a nyílt agressziót?
Ha elmegyünk ezek mellett szó nélkül, akkor mi magunk is lesüllyedtünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga lehetőségeihez mérten nem tiltakozik ez ellen, ami folyik, az ugyanolyan bűnt követ el, mint azok az aktív politikusok és bürokraták, akik az úgynevezett “nemzetközi elvárásoknak” megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a holokauszt-bűvészkedés.
Amennyiben kitörne egy háború, az arab államok értelemszerűen nem tennének különbséget az USA, és Európa között, egyrészt a NATO, másrészt az EU politikája, harmad- és nem utolsó sorban pedig azért, mert a muszlim világ lakói – tetszik vagy nem – ugyanúgy egy kalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati állammal, mint ahogy tahó buzgalmában Gyurcsány Ferenc az arab focistákat a terroristákkal. Ha itt háború lesz, az egész keresztény világ megsínyli. Mindezt azért, mert az ún. nyugati demokráciákat elsősorban a pénz, és a legkülönfélébb érdekek mozgatják. A demokrácia alapértékei már régen elvesztek. Titkos nemzetközi megállapodások, és érdekek mentén dőlnek el a dolgok a fejünk fölött. Olyan emberekre szavazunk akik nem méltóak és alkalmatlanságuk folytán nem is valók a képviseletünkre.
Kétlem egyébként, hogy egy pártokra tagolódott rendszerben egyáltalán megoldható ez a probléma. Ez az egyik oka, amiért a pártok nélküli demokrácia alapvetéseinek megteremtésén fáradozom, ahol olyan független emberek képviselnék a népet, akik a tevékenységükkel és az életükkel bizonyították, hogy alkalmasak és méltóak a feladatra, és ahol a választás nem arról szól, hogy a pártok által megalkotott, vagy önjelölt politikai bűvészek közül kit tartunk kevésbé rossznak vagy Uram bocsá’ arcra szimpatikusabbnak. Egy ilyen rendszerben nem létezhetnének titkos egyezmények, minden a teljes nyilvánosság előtt zajlana. Hazánkban egyébként a legrosszabb a helyzet a közérdeklődésre számot adó események sok évre való titkosítása, adatok szándékos meghamisítása szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy nálunk választást lehet nyerni hazudozással, az ellenzék pedig utána nem akarja megbuktatni a hazugság bajnokait. Majd amikor kiderül hogy tényleg hazudtak és nem csináltak semmit négy évig, a szavazók 1/3-a még mindig kitart mellettük. Megeszem a fejem ha létezik még egy ilyen ország, mint a miénk.
Napjainkban a politikusok násztáncot járnak a népnek a választások előtt, a nép pedig “választ” és bevesz mindent 4 évre. A következő kampányig bezárólag lényegében azt csinálnak a politikusaink amit akarnak. Ha mégis kiderül valami, az sem gond, mert a média nem tölti be a funkcióját, a szakszervezetek betagozódtak a politikába, az emberek pedig nem elefántok – könnyen felejtenek. A demokrácia pedig egy rendszeres színházi programhoz, vagy teleregényhez hasonlít, ahol a nézők a szereplőket az általuk játszott karakterrel azonosítják, és ez alapján alakítják ki hogy szimpatizálnak-e a színésszel, vagy sem. Hogy a “színész” kicsoda a valóságban, és mit csinál a magánéletében, már senkit sem érdekel. Ilyen formában a legfontosabb személy a rendező, mert ő dönti el, hogy egy színész mit alakít a deszkákon. A politikusok esetében a média hatalma hasonló egy színházi rendezőéhez. Keretek közé szorítja, skatulyába zárja a ki tudja honnan kapott forgatókönyv alapján a politikust. Az meg kénytelen eljátszani azt, amit megírtak neki. Ha védekezést írtak neki elő, védekezik. Ha támadást, akkor támad, mert megengedik neki. A média dönti el, hogy az emberek kit tartsanak majd szimpatikusabbnak a színpadon. Ez a színház pedig veszélybe sodor minden nézőt. Azt is, aki látja mi folyik körülötte, és azt is aki nem. A két tábor pedig ne is beszélgessen egymással! Ez egy színház, itt nem illik zajt csapni. A színészek majd előadják a darabot, nekünk csak az a dolgunk, hogy a tapsunkkal (voksainkkal) biztosítsuk a rendező hatalmát.
Akar még itt valaki igazi demokráciát?
Mindenki ott volt aki számított
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A “nemzetközi elvárások” ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, de elsősorban az általuk kézben tartott média elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.
A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.
Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek
Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
Előbbi biztosra vehető, Pető Iván ellenben nem egyértelmű.
A dokumentum
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következők voltak:
1, Magyarország befogadó célország.
Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
2, Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond “honosítani” lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba.
A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházásvédelmi megállapodást kötött , mely 10 évre szólt. Ez a pont annak folytatása lett volna a dolog. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta visszanemtérítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket, akkor gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig érvényben lévő megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd Forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A “munkahelyteremtés” címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Jó példa a 2-es és a 3-as pontokra az is, hogy egy másik megállapodás értelmében a Magyar Fejlesztési Bank Izraelben állami pénzen tart el kibucokat, melyek rossz minőségű paprikát állítanak elő, melyet aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el.
4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése, és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak.
5, A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
No comment.
6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. “szélsőjobb” eltaposására tett törekvés szentesítése.
7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy “Izraelnek joga van az “önvédelemhez”, holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik bár soha egyetlen egyszer sem szólaltak föl a magyar nemzetiség ellen történt atrocitások esetében, ellenben Izraelt, foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a tevékenysége miatt. Eörsi esetében ez nem egészen igaz, hiszen legutóbb szót emelt szlovákiai magyarokkal történő esetek miatt, de itt is csak arról lehet szó, hogy még nem tudjuk, hogy cui prodest.
8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága – hogy is mondjam – igencsak “színes”, és mely szervezet nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből.
Az információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában, tekintve, hogy az illető más esetekben is mindig megbízhatóan tájékoztatott.
Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmű volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy itt az ideje, hogy mindenki tudjon erről.
Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.
Nibiru 2006.08.25
(Legutóbbi frissítés és kiegészítés: 2006.10.06)
http://www.nibiru.hu/moiz.htm
