A világ számos mérvadó, joggal, politikai tudományokkal foglalkozó intézményében számon tartják és előadják, hogy a magyar történelem sajátos és más országoktól eltérő alakulásából következett a magyar államiság alkotmányos és törvényes léte. A magyarság kivételes és következetes alkotmányos jogfolytonosságot valósított meg, amit törvényalkotása, politikai törekvései és egyetemes értékrendje által valósított meg.
Történelmünk során mindezt állandó fenyegetettségünk miatt, az idegen királyok eltérő elképzeléseivel szembekerülő magyar társadalom alkotta meg. Az idegen királyok a korabeli nyugati abszolutizmus mintájára természetesnek tartották, hogy alkotmányos életünket csonkítsák, hogy törvényeinket megszegjék, hogy önkényeskedve, alkotmányunkat félredobva, biztosítékok nélkül, koronázási esküjüket megszegve kormányozzanak.
A magyar nemzet mindig ellenállt a törvénytelen igyekezeteknek. A magyar főhatalom körüli zavarokat már az Árpádok idején is megfelelő módon rendezte el a nemzet és a király – aki a nemzet elsőszámú szolgálója volt – ezt királyi oklevélben, az 1222-ben kiadott Aranybulla az ellenállási záradékában rendezte. A XXXI. cikkely 2. pontjában ugyanis a király a nemzet szándékával egyetértésben a jövőben előforduló, elkerülhetetlen zavaroknak elébe menvén ekként rendelkezett:
“2. Hogyha pedig mi, vagy pedig mi e mostani rendelésünk ellen cselekedendünk, vagy valaki a jövendő királyok közül valamikor ellene akarna járni, ezen levelünknek erejével, anélkül, hogy valami hitlenség, gyalázatjában essenek, mind a püspökök, mind más jobbágyok és az ország nemesei mindnyájan és egyenként is a mostaniak és jövendők és maradékok nekünk és utánunk való királyaiknak szabadon ellenünk állhassnak és ellenünk mondhassanak örökké”.
Az Aranybullát királyaink újra és újra megerősítették, de voltak, mint Ferenc József is, aki azt nem volt hajlandó megerősíteni. Ugyanis az alkotmányos királyság szabályai szerint a királynak illett megerősíteni vagy elvetni korábbi törvényeket. Az Aranybulla létezésének hangsúlyozásával azonban ez a fontos alkotmányossági mérföldkőnek számító okirat a független, szabad, alkotmányos rendezett jogviszonyú magyar hazajogi zálogává vált az évszázadok során és különösképpen nemzeti függetlenségünk elvesztése idején. Az Aranybullában mutatkozik meg a magyar alkotmányos és törvényhozói gyakorlat azon alapelve, hogy bár a törvények változnak az idő során, azon alapelv, hogy a változtatás, vagy módosítás csak az összes törvényhozás által, vagyis az uralkodó és a nemzet közös egyetértésével változtatható meg, az nem változhat és a nemzet bármilyen önkényes változtatás esetén, amikor a főhatalom idegen érdekek, vagy befolyás martalékává vált, az ellenállás jogán jogosan teheti vissza a főhatalom és az alkotmányos, törvényes élet rendezésének jogát a maga kezébe.
A jogfolytonosság nálunk többször helyre lett állítva, így pl. 1867-ben és 1920-ban is. A magyar alkotmányosság jogfolytonossága, és annak gyakorlata azonban elfogadhatatlan a “számszerű többség” akaratára hivatkozó “liberális demokráciának” hirdetett “kormányzási” forma kiagyalói számára. A magyar alkotmányos életforma ugyanis megakadályozza a káros tömegdöntéseket, tévedésekhez vezető és a tömegre nézve is hátrányos döntések gyakorlatát, amelyek diktatúrákhoz és kis klikkek kezébe összpontosuló hatalmi szerkezetek létrejöttéhez vezetnek. A liberális demokrácia idegen ideológiák, fegyverek, fenyegetőzések, titkosrendőrség által védett hatalmi elit, karhatalom segítségével a jogállam hagyományai és alkotmányossága ellenében erőszakkal valósulnak meg és ezt az államformát csak manipulációk és csalások segítségével lehet fenntartani. A liberális demokrácia az értéknélküliség jegyében született államforma keretein belül ugyanakkor nélkülözi azt, ami a magyar alkotmányos életforma létének legfontosabb követelménye: A magas fokú erkölcs, szellemi látókör és a helyes ítélőképesség igénye. A liberális demokráciában nincs magasabb értékrendet képviselő nemzet, csak a minőségi értékrendet fokozatosan elveszítő tömeg. Az 1989-es változáskor a magyarságra erőltetett idegen, hagyományainkat és nemzetünket letaposó liberális demokrácia a mintapéldája lehet annak, hogyan veszítheti el egy nemzet egy ilyen alantas rendszerben a függetlenségét, alkotmányos jogrendszerének gyakorlatát, sajátos, nemzeti sajátosságait kifejező törvényeit, gazdasági erejét, kultúráját, puszta nemzeti létét, magát.
Ma, amikor Budapest utcáin a rendőrség szabadon verheti gumibottal jogállamiság teljes hiányára rámutató magyar polgárokat, akkor rá kell mutatni arra, hogy a jelenlegi, 1989 után bevezetett rezsim miért illegitim.
Károlyi Mihály, és az ő tevékenysége következtében létrejött kommunista rezsim el akarta taposni az egész magyar történelmet, a magyar alkotmányt és a Szent Korona tanát. Károlyi anarchistái az 1910. június 21-én törvényszerűen összehívott országgyűlés képviselőházát törvénytelen körülmények között oszlatták fel és önfeloszlatásra kényszerítették, amit a főrendiház tudomásul vett és tanácskozását berekesztette, aminek következtében, azt az 1920: I. törvénycikk megfogalmazza: “az állami főhatalom gyakorlata az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált”.
Magyarország szovjet megszállása 1945-ben hasonló helyzetet teremtett és az alkotmányosságon kívüli állapot a mai napig fennáll. A mai hazai rezsim Károlyi törvényen kívüli és kommunista terrorban végződő, anarchista rendszere követőjének vallja magát. A rezsim széltében-hosszában állít szobrokat Károlyinak és a kommunista tanácsállam ve-zetőinek nevei a mai napig tarkítják az országot ifjúsági kollégiumok, utcák, terek elnevezése formájában. 1989-ben a kommunista kormány országgyűlése “alkotmányt” fogadott el, amit a kormány igazságügyi minisztere írt. Ugyanez az illegitim, szovjet rendszerű országgyűlés kimondta, hogy Magyarország immár nem “népköztársaság”, a “nép” szót elhagyták és a kommunista országgyűlés által elfogadott alkotmány talajára helyezkedve Károlyi anarchista államának követőjeként jelent meg számunkra a jelenlegi rendszer. Aki vitatja a rendszer legitimitását, azt a Fővárosi Bíróság katonai kollégiuma elé állítják, mint valami fölforgatót. Az illegitim rendszer tehát a pereit akár a Terror Házában, vagy a Köztársaság tér kommunista kazamatáinak kínzókamráiban is “jogosan” lefolytathatná.
A magyar társadalom ha szervezetlenül is, de kérdéseket tesz fel. Sokan felvetik, hogy a jelenlegi alkotmány illegitim. Vannak, akik Nemzetgy_lést szeretnének összehívni és sokan foglalkoznak azzal, hogy alkotmányt kellene szerkeszteni. Ezért kell komolyan foglalkozni azzal, hogy a jelenlegi törvényen kívüli állapotban ki hívhatja össze a Nemzetgyűlést és vajon mi a módja annak, hogy a nemzet alkotmányos életét helyreállítsuk?
Nézzük a történelmi példát:
A véres kommunista rezsim bukását, 1919. augusztus 7-ét követően az ideiglenes kormányok a nemzethet fordultak, és a nőkre is kiterjedő, általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog alapján hirdették meg a képviseletre bízott nemzetgyűlési választást. Ezt a lépést 1989-ben tették meg. A megválasztott képviselőház ugyanis 1990-ben nem alakult át nemzetgyűléssé, hogy az alkotmányosság kérdését rendezze, és ezáltal illegitim tevékenységbe kezdett.
1920. február 16-án Budapesten az Országgyűlés képviselőházának helyisségeiben a megválasztott képviselők összegyülekeztek és nemzetgyűléssé alakultak. Ezzel az 1910. június 21-én törvényszerűen összehívott, de 1918 novemberében erőszakkal feloszlatott országgyűlés jogfolytonosságára helyezkedve a magyar államiság törvényes képviseletének nyilvánították magukat, tehát olyan testületté, amely az államhatalom gyakorlásának további módját ideiglenes jelleggel jogában állt rendezni egészen addig az időpontig, amikor a jogfolytonosság teljesen helyre nem állt. Ennek értelmében alkotta meg a Magyar Nemzetgyűlés “az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről” szóló 1920. I törvénycikket. Ezzel Károlyi és a kommün törvénytelen uralmának véget vetettek, az alkotmányjogilag érvénytelenné vált és megsemmisült.
Az 1990-ben megválasztott országgyűlési képviselet azonban nem állt vissza a történelmileg legitim magyar alkotmányosság és államiság talajára és nem alakult át annak törvényes képviseletévé. A magyar államiság jogfolytonosságának kérdését pedig nem tűzte napirendre. A szovjet megszállás jogtalanságának ügyét nem rendezte, és azt nem semmisítette meg, ellenben a kommunista kormány által írt “alkotmány” alapján illegális és magyar államellenes tevékenységbe kezdett. Államhatalma nem tárta fel az illegális titkos szerződések kérdését, amelyek a szovjet uralom és annak szerkezeti elemeinek átmentését szolgálta. Nem leplezte le a kommunista titkosszolgálat ügynökeit, gazdasági kötődéseit és titkos szerződéseit. Nem rendezte az ország gazdasági függőségének kérdését sem és a szovjet államhatalom által a hidegháborús években a magyar államra terhelt adósságot nem rendezte, holott erre maga Jim Baker amerikai külügyminiszter már 1989-ben felszólította az akkori rendszert. Ellenben ezt a hatalmas terhet az újonnan alakított kereskedelmi bankokra hárította és azokon keresztül a teljes magyar gazdasági szférára, amely az elszabaduló infláció és az illegálisan rászabadított sokkterépia következtében összeomlott. A kommunizmusból kiszabaduló magyar társadalom megoldhatatlan terhekkel találta magát szemben. Ezek a hatalmas bűnök megbocsájthatatlanok és az akkori elitet, illetve az akkori elit legimitásából fennmaradó jelenlegi uralkodó klikket terheli a felelősség. Kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy a jelenlegi rezsim illegitim, amelynek tevékenységét egy szabadon választott Nemzetgyűlés kell, hogy számonkérje?
Pedig az 1920-as I. törvénycikk 9. paragrafusa, amely a tanácsállam rendelkezéseit megsemmisíti, annyira körültekintő, hogy kijelenti, hogy azokat “amennyiben a jogrend és a jogbiztonság érdekében szükséges,…” a minisztérium ideiglenesen hatályban tarthatja egészen addig, amíg helyettük új rendelkezéseket állapít meg…amennyiben ezek az ideiglenes alkalmazásban maradt rendelkezések a törvényerejű szokásjoggal nem ellenkeznek”, stb. Az 1990-es országgyűlés minden további nélkül alkalmazhatta volna az 1920-as I.t.c. 9. paragrafusát, csak annyit kellett volna tenniök, hogy hozzáteszik, hogy “és az 1945-ben bekövetkezett szovjet megszállás idején hozott rendeleteket, határozatokat megszünteti, illetve azokat szükség szerint a minisztériumok hatáskörében hagyja az átalakulás idejére azokat felülvizsgálandó”. Ezt a lehetőséget az 1990-es országgyűlés megbocsáthatatlan módon elszalasztotta.
Az államforma kérdése is egyértelműen megítélhető. A Pragmatica Sanctio érvénye ugyanis megszünt, mivel az osztrák uralkodóház elveszítette az Örökös Tartományokat, tehát magyar államfőt, királyt ez az uralkodó család Magyarországnak többé nem adhat. Ezzel azonban Magyarország visszakapta szabad királyválasztási jogát, és ezért az 1920. I.t.c. kimondja, hogy “A nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalomgyakorlásának mikéntjét rendezi és ennek alapján az államfő tisztét tényleg átveszi, az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ”. A magyarság történetében három esetben választott a nemzet kormányzót: Hunyadi Jánost, Kossuth Lajost és Horthy Miklóst, illetve amikor Horthy lemondott, a kinevezett miniszterelnök, Szálasi Ferenc kezében összpontosult a kormányzói hatalom is. Azt később maga Truman is elismerte, amikor a magyar koronatanács segítségével próbálta meg a magyar alkotmányosság talaján az államfő kérdését Magyarországon a szovjet megszállás ellenében rendezni. Ez a magyar államhatalom folyamatosságának de facto nyugati elismerése, amit napjainkban újra érvényesíteni kellene. Ezzel szemben az 1990-es országgyűlés nem rendezte az államfő hatalomgyakorlásának módját és nem rendezte a szovjet megszállás következtében előállt helyzetet sem. Kötelessége lett volna az 1920-as I. Törvénycikk talajára helyezkednie, azt a magyar jog szellemében, mint a fenti példa is mutatja, kiegészíteni és azt követően az államforma tiszteletbentartása mellett államfőt kellett volna választania a magyar államiság történelmi intézményrendszerének szellemében, mint nemzetgyűlés a Magyar Szent Koronában élő jogán a szent koronában foglalt államfői hatalom gyakorlásának értelmében. Helyette egy illegitim titkos paktummal Károlyi anarchistáinak szellemében a magyarság számára idegen, francia jakobinusi köztársasági államforma elnöki tisztét határozták meg államfői tisztségként, kirekesztve a magyar választókat ennek eldöntéséből, illetve elutasítva az államfő közvetlen megválasztásának lehetőségét is.
Figyelemre méltó, hogy az 1989 után Magyarországon összetákolt rendszer a maga szovjet beidegzettségeivel, mennyire szemben áll a magyarságról a történelmi tények valódi ismeretében elfogadott nyugati felfogással. Íme egy példa: Az amerikai hadügyminisztérium titkos elemző intézete az S.J. Rund & Associates, Inc, 1988. május 26-án ezt írta Magyarországról “Történelmi példák” címszó alatt: “Azon tétel, amelynek alapján a Magyar Kommunista Párt elveti a többpártrendszer bevezetésének lehetőségét – és amit az ortodox kommunisták úgy elleneznek, mint az ördögöt magát -, úgy hangzik, hogy Magyarországnak nincsenek demokratikus hagyományai. Ez természetesen hazugság, de még kétségbeesett értlmiségiek is” – pl. Csoóri Sándor és a vele tartó, osztályharcos szellemben nevelkedett értelmiségiek – “elhiszik ezt a tételt, mert azt magyarázzák, hogy a hatalom monopolizálása a Párt által történelmi szükségszerűség volt. A valóság azonban az, hogy a történelem a magyarokat ugyaolyan felkészültté tette a választójogon alapuló demokráciára, mint bármely más nemzetet Közép és Nyugateurópában. Az Aranybulla”, – mondja az amerikai intézet jelentése, – “amely a nemességnek széleskörű szabadságot, jogokat, kiváltságokat adott -, alig hét évvel követte a történelmi alkotmányosság eredeti forrásának tekintett angol Magna Chartát. Magyarország alkotmányos szerkezete évszázadokon át az angolokéhoz hasonló maradt: korlátozott királyi hatalom, a közigazgatás a helyi önkormányzatok kezén, a nemesség megyegyűlései, stb. A magyar nemesség keményen ellenállt a Habsburg központosító törekvésekkel szemben és amikor Ausztria-Magyarország a 19. század második felében egyfajta alkotmányos monarchiává vált, Magyarország kétkamarás törvényhozást hozott létre és megvalósult a több párt rendszer. Még a Horthy rendszer idején is, amit a kommunista történelemírás fasisztának nevez, a politikai pártok, beleértve a Szociáldemokrata Pártot is, legálisan működtek. A hatalom monopolizálása a Kommunista Párt által kizárólag az ország szovjet megszállásának a következménye,” mondta rólunk az idézett amerikai jelentés. És lám a kommunisták megoldották a dolgot. A várt reformok nem következtek be, ellenben a kommunista titkosszolgálat képes volt a jobb és baloldalon egyaránt ügynökökből és kommunistákból pártokat, majd belőlük kormányokat alakítani, és hatalmát megtartani. Elvesztettünk tizennégy fontos évet, és a károk felmérhetetlenek.
Sibrik György a kormányzó belső diplomatája és ezredese volt. 1978-ban Washingtonban, közjegyző előtt tett nyilatkozatot, ebből idézek. Sibrik György II. Endréhez és Szent Erzsébethez vezeti vissza családját, és mint ilyen a kormányzó bizalmasa is volt egyben. A kormányzó 1948. április 6-án, bajorországi otthonában fogadta Sibrik Györgyöt és megmutatta neki azt az iratot, amelyben Pajtás Ernő ezredes, a koronaőrség parancsnoka beszámolt neki a Szent Korona helyzetét illetően. Pajtás ezredes Perényi Zsigmond báró, koronaőr utasítását követve próbálta a Szent Koronát Svájcba juttatni az oroszok elől, illetve, ha ez lehetetlennek bizonyult volna, az amerikaiaknál elhelyezni addig, amíg az ország fel nem szabadul az orosz megszállás alól. “Tudatosítani kell” mondja Sibrik, “hogy Magyarország Szent Koronája nem a törvény tárgya, hanem a magyar jog forrása és polgára. A Szent Korona olyan szuverén személy, amelynek a király az alárendeltje. A magyar és a nemzetközi jog szerint a Szent Korona jogi és alkotmányos személy, amely magába foglalja a magyar alkotmányos hatalmat és nemzeti létet. Ezen alkotmányos szabály szerint a király, az országgyűlés tagjai, a polgárok ennek a testnek a részei. A Szent Korona alkotmányosan és jogilag a magyar nemzet. Választhatunk királyt, országgyűlési képviselőket, hivatalukat azonban csak akkor foglalhatják el, amikor a Szent Koronára az esküt letették. A király csupán jelölt. Egészen addig, amikor kibocsátja és elhelyezi azt a királyi oklevelet, amelyben elismeri a Szent Korona szuverenitását és az abban megtestesített nemzetet. A koronázás a Szent Koronával mindennek megerősítése. Pajtás ezredes minden kényszer ellenére betartotta esküjét, amelyet a Szent Koronára tett. 81 napig tárgyalt az amerikaiakkal, míg azok végül mindezt megértették és elismerték, és a Szent Koronának, mint jogi személynek biztosították az állandó hatállyal bíró menedékjogot”, ami az átadás feltétele volt. Számolt be Sibrik György. (A kincstári, vagy Werfen vonat, illetve a vele haladó Turán szerelvény, amely a Királyi Vár értékeit szállította 8 vagonban, nem volt ilyen szerencsés. Ezek a kincsek egyelőre törvényes magyar kormányzat híjján nem kerülhetnek haza.) A kormányzó megkérte Sibrik urat, hogy Pajtás ezredest felváltva, válalja a Szent Korona védelmezőjének megbízatását, amire ő igennel válaszolt. A Szent Koronáról tehát nem lehet törvényt alkotni, nem lehet múzeumba zárni, amint azt a kommunisták teték. Truman amerikai elnök a Szent Korona őrzőjeként a magyar alkotmány hagyományai és Churchill javaslata szerint Mindszenty Józsefet, mint a Koronatanács tagját, kívánta államfővé segíteni, hogy a szovjet előretörést megállítsa.
Churchill Trumannak mindezt az Ősi Magyar Alkotmányra hivatkozva javasolta, mert Churchill szerint a térség biztonságát csakis a magyarok ősi alkotmánya alapján lehetett biztosítani a szovjettel szemben. Truman hivatásos diplomatájának, aki korábban amerikai tisztként jelen volt a Szent Korona átvételénél, és aki a hercgprímásnak, egy nappal annak letartóztatását megelőzően, felajánlotta, hogy nyugatra segíti, – a prímás nem akart elmenekülni – a prímás letartóztatását követően egy napon belül el kellett hagynia Magyarországot, mert kiutasították. Ez a diplomata soha sem lett rehabilitálva 1989-t követően Magyarországon, pedig azt kimondottan követelte a magyar alkotmányosság érdekében. Tudta, hogy 1990-ben az ő rehabilitása csak akkor történhetett volna meg, ha a Mindszenty-ügy és ezzel Churchill és Truman eredeti szándéka előtérbe kerül a kialakuló délszláv fölfordulás és a szovjet beavatkozások elkerülése érdekében. Jeszenszky Géza külügyminiszter azonban erre nem vol hajlandó. A diplomata iratait erre vonatkozóan megőriztem. Ez a diplomata, aki Jessie Helms amerikai szenátor belső embere volt, átadta nekem Sibrik úr nyilatkozatának másolatát is, és azt az ő kérésére hazahoztam. Sibrik György nyilatkozata akkor történt, amikor az amerikaiak a Szent Koronát hazaszállították, annak jogállását örökítette meg. Ez az egyetlen legitimdokumentum, amely a Szent Korona jogi és alkotmányos személyiségi jogait hitelesen rögzíti, és ezáltal a magyar alkotmányos élet folytonosságát biztosítja.
A jelenlegi hazai kormány tagjai a főhivatalnokok, bírák, a honatyák, senki sem tesz esküt a Magyarok Szent Koronájára és ezért a magyarság ősi tőrvényeit, a nemzet érdekeit, vagyonát hűtlenül, felelőtlenül kezeli, a hatalmat jogtalanul bitorolja. A Szent Korona számukra nem a jog forrása és a hazai illegitim “elitesdit” játszó alkalmi klikkek, amelyek zavaros, idegen érdekcsoportok bábszínházi, jellemtelen játékszerei, és úgy intézik a jogalkotás kérdéseit, ahogy azt a szovjet időkben beidegzett gyakorlat szerint megszokták: egymással alkalmasint egyeztetgetnek és annak az alkalmi megállapodások alapján intézkednek a nemzet mérhetetlen kárára. Ezt a fajta intézkedési formát a Magyar Nemzet már évezredekkel ezelőtt elvetette. A fentiek értelmében megérthető, hogy miért lehet vita tárgya a határon túl rekedt magyarok magyar állampolgársága. Mert az igazság az, hogy a jelenlegi illegitim, hazai uralkodó klikkeknek nem érdeke a magyarság biológiai létének megőrzése és annak felforgácsolása őket nem zavarja. Tehát az etnocidium vétkét is elkövetik, mert zavaros, napi politikai érdekeiknek a nemzet érdekeit rendelik alá. Ezért a nemzet érdekeit szem előtt tartó magyar csoportosulások célja csakis az lehet, hogy a legközelebbi választásokon egységbe tömörülve Nemzetgyűlési választást harcoljon ki, azért, hogy ez a Nemzetgyűlés megalakulásakor a Nemzet Alkotmányát az 1920. évi I. törvénycikk helyreállításával újra törvényes alapokra helyezze. Csak olyan Nemzetgyűlés lehet legitim, amely ezt megteszi. Ezt követően rendezhető a főhatalom kérdése a Szent Korona tanítása az ősi alkotmány és a magyar történelmi jog szellemében.
Geönczeöl Gyula (Léva, Felvidék)
Máriaországa.hu
