A diktatúra 1956-os terrorja szemtanúktól… de ez a terror 2006-ban történik újra!

Szemtanúként az alábbiakat szeretném nektek elmondani, és kérlek adjátok tovább!

Ma délután a Fidesz megemlékezésén vettem részt az Astorián. A rendezvény végeztével a Deák tér irányába indult meg a tömeg nagy része, mivel az Astoria téri metrómegálló le volt zárva, és leghamarabb ott szállhattak metróra.
A Károly körút közepén járhattunk, amikor a Deák tér felől füstöt láttunk felszállni, ettől az emberek kicsit elbizonytalanodtak, de azért folytatták útjukat, sokan nem sejtették honnan származik ez a füst melyet sűrű pukkanások kísértek. A tömeg békés volt, álmunkban sem gondoltunk arra, hogy hamarosan minden csatatérré fog változni. Egyszercsak az előttem állók hirtelen irányt változtatva rohanni kezdtek a házfalak felé. A másodperc törtrésze alatt megértettem, miért. Szemben velem vágtató lovasrendőrök tűntek fel, hihetetlen iramban közeledve. Én is igyekeztem a falhoz menekülni, de ott már sokan szorongtak, így csak reméltem, hogy nem taposnak agyon abban a szent pillanatban. Elrobogtak mellettünk, utánuk néztem, lassítás nélkül rohantak bele az Astoria felé veszettül menekülő tömegbe.
Abba a tömegbe, melyben gyermekek és idősek is szép számmal voltak! Kezdett eluralkodni a pánik. De ez csak a kezdet volt.
Szinte egy másodperccel később, ahogy a fal mellett igyekeztünk visszafelé, a Dohány utca felé (ez tűnt a legjobb menedéknek), gyalogos rendőrök sora jelent meg mellettünk, kezükben könnygázspray. Nem hagytak időt felocsúdni, már fújtak is. Az idős, szívbeteg, 45 kilós apámnak két lépésről fújta az arcába a gázt a rohamrendőr! Nekik háttal fordulva arcunkat fedezve próbáltunk a fal mellett menekülni. Ekkor jelentek meg a vízágyúk, melyek zöld festékkel lőttek minket. (Mint utólag megtudtam, azért, hogy később megkülönböztethetők legyenek a “veszélyes” tüntetők a békés tüntetőktől, és így könnyen be lehessen őket gyűjteni!) Szerencsémre ekkor egy kapualjhoz értem és még idejében beugrottam rajta, de ahogy visszanéztem láttam, hogy két vízágyús kocsi között egy harmadik tankszerű alkalmatosság gördül be, és lőni kezd felfele, a házak felé, de csak a fákat találta el, és amivel lőtt (nem értek a fegyverekhez), szikrát hányva csapódott az ágakba. Szerencsére egy udvarrendszerbe jutottam a kapualjból, amin keresztül sértetlenül kijutottunk a Rumbach utcába. Itt is tömegesen menekültek az emberek, majd a Dob utca felé mentem, eddigre kezdett elmúlni a könnygáz hatása, onnan már sértetlenül tudtam hazajutni.

Azért mondtam el nektek, hogy lássátok, az utcai zavargásokat nem a szkinhed csőcselék kezdte. Ez volt a kezdet, ezután indultak meg a bátrabbak a város több pontjára, mert betelt a pohár!
Nem lehet elhallgatni azt, hogy Budapesten, 2006-ban, az Európai Unióban fegyvertelen és békés, hazafelé igyekvő embereket lovasrendőrrel és könnygázzal terrorizáljanak!
Ha nem lettem volna szemtanúja az eseményeknek, nem hinném el, de igaz: Magyarország rendőrállam! És fényévekre van a demokráciától!
Ötven évet vártak! És visszajöttek! De talán ilyen példátlan aljasságot még a kommunisták sem tettek soha, hogy miközben nemzeti ünnepen magukat ünneplik, aközben a vétlen népet véresre verik az utcán!

És még valamit. Sokan azt mondják majd, véletlen volt. Nem. Nem volt véletlen. A rendőrség napokkal ezelőtt jelezte a mentőszolgálatnak, hogy ma estére nagy mennyiségű, különböző vércsoportú vérplazma álljon készenlétben az ügyeletes kórházakban!

Adjátok tovább, messze hangozzon az üzenet!

V.M.

Így 60 fele jarva, hogy milyen egy kivont kardos rendor lovasroham kozvetlen kozelrol, es megismertem a konnygazbomba szagat, fustjet es hogy hogyan kell elbanni vele…

Kimentunk tenap ugy fel 5 fele a Fidesz-naggyulesre, ott akartuk kezdeni a tuntetest.
Vettunk is egy “fasiszta” zaszlot (Arpad-savosat), mert mar eleg reg szerettunk volna es lehetett kapni.
Rengetegen voltak, idosebbek es fiatalabbak, sok-sok gyerek, babakocsi, miegyeb.
Az Astorianal volt a szinpad, a Rokustol allt a tomeg, a Szentkiralyitol mar nem akartunk elorebb menni mert furakodni kellett volna, olyan tomott sorok voltak.

Szepen meghallgattuk Orbant, aki megint hazakuldte az embereket, aztan gondoltuk, a “nyugis” tuntetesen mar voltunk, most megnezzuk a “brutalisat” is, hiszen ha az ember kormanyt szeretne donteni ahhoz a szep szavak nem elegendoek.
No el is indultunk, a tomeg miatt a Sip utca-Dohany utca felol akartunk a Kossuth ter fele menni, igen am, de ott mar szaladtak szembe sokan, es a zsinagoga elol mar nem lehetett kimenni a kiskorutra mert a rendormegafonok oszoljra szolitottak fol a tomeget es ezt erositettek azzal, hogy neha konnygazgranatot lottek a tomegbe….
Ott acsorogtunk egy darabig, jott 2 mento is, apoltak azokat, akiket a konnygazgranat eltalalt – mert annak ugye nincs szeme, hogy a foldon robbanjon, ha ember all az utjaban, nekimegy, ha fal vagy uvegablak vagy parkolo auto, akkor annak.
Mikor a rendorok ugy gondoltak, hogy mar eleg sokan hatramenekultek, akkor egy csapat lovasrendort eresztettek ra a Dohany utcaban allokra, akik kardlapoztak akiket ertek.

Mi bemenekultunk sokadmagunkkal a zsinagoga racsai ele, elottunk kozvetlen vonultak vissza a buszke rendorok a meg buszkebb es sz*rosabb lovaikon (otthagytak vastagon a nevjegyyuket az utcan…..

K. kozvetlen le is fotozott egyet, lattuk a szemen (a rendornek, nem a lonak, az baratsagos volt), hogy gondolkodik egy pillanatra, odavagjon-e a kardlappal de keson eszmelt es tul kozel voltunk, nem tudott volna lenditeni…..
Majd fenykepek mennek….

Ott dekkoltunk meg, vagy jo fel orat, gondoltuk, a zsinagogara csak nem lonek, ebben tevedtunk, nekik ezt is szabad ;o), igy mi is taposhattuk a konnygazgranatot, amit a fiataloktol eltanultunk, hogy ne jojjon a gaz ki belole. Na amikor a 2 mento elment az utca torkolatabol, a filmmuzeum mellol, egyre kozelebb ert a rendorsorfal, es lattuk, hogy verik a filmmuzeum mellett allokat, akik nem szaladtak el, mi is nyulcipoztunk, ami szegyen ugyan, de hasznos.
A nyomda elott fiatalok utcai viragcserepekbol (nagy betongurigak) barrikadokat epitettek.
A Sip utcan visszamentunk a Rakoczi utra, ahol meg egesz nyugi volt es nagyon sokan voltak, oregek, gyerekek, de latva-hallva az egyre kozelebb robbano granatokat ment kifele a tomeg a Keleti fele.
Mi meg dekkoltunk egy darabig, sok massal egyutt (eleg sok ismerossel talalkoztunk meg ekkor is, kollegak stb, szoval ilyen hozzank hasonlo csocselekkel), aztan mikor mar a Sip utcan at epp a fejunk fole es mellenk lottek – a volt Apisz elott alltunk), akkor innen is elindultunk.
Dekkoltunk meg a Szentkiralyi utca elott egy darabig, aztan folmantunk a Balahaig.
Oda epp megjott kb. 10 motoros, Harley Davidsonos figurak, akiknek nagyon megorult mindenki, mert mar eleg regen a “bekes” tuntetok mellett allnak.

Sokan mondogattak, hogy ki kell menni a Hosok terere, ahol a makacs hazudos 19:56-kor emlekmuvet avat.

Na szoval elindultunk a Hosok terere, ami eleg bonyolult es hosszadalmas vallalkozas volt, mert ugye tunteto taxiba nem ul ;o), na meg taxi se nagyon volt sehol :o ), es a BKV se kozlekedtetett semmit.

A metro ele meg nem epitettek akadalyokat ;o) (a Blahan font mar epp elkezdtek allitani ezeket), igy azzal mentunk fol a Keletiig es onnan gyalog a Hosok terere, az avatando uj borzadmany fele.

Nem tudom, ki latta kepen, de eszmeletlen randa.

No a Felvonulasi ter el volt ketrecelve, es sajnos a liget fele akartuk tobbedmagunkkal megkerulni, ki kellett menni egeszen messze mert
hermetikusan le volt zarva vasracsokkal, es kb. 20 meterenkent alldogalltak parosaval belul a rendorok.
Kb. a Damjanich utcatol nem lehetett tovabb menni.
Nem akartunk a varos fele mennni, mert ott sem tudtuk, milyen melyen zartak le a teruletet.

Feltik egyetlen kincsuket, a hazudost.

No nagy nehezen – szinte erdei utakon – vegulis aterkeztunk a ter Hosok tere feloli oldalara, ahol mar sokan voltak, szerencsesebbek, akik pl. a kisfoldalattival jottek ki. Bekesen kiabalgattunk ;o), nehanyan futtyogettek, mikor elkezdodott az unnepseg, es Kosary Domokos meg meg egy volt ´56-os bacsi beszelt – altalaban azt skandaltuk, hogy “arulo” meg persze e szokasos “bucsubuli, tancolj Feri”-t – de “Feri” meg nem volt ott.
Megjelent itt is vagy 10 motoros, es ok adtak a hangerot, porgettek a motorokat.

Na mikor megjelent a hazudos, akkor aztan lett hangzavar.

Persze nem torodott vele, szinpadiasan lehajolt az emlekmu elott, ugy maradt vagy 1 egesz percig, a hangzavar a tetopontjara hagott – o meg a kozvetlen ott allo kocsijaba es vihargyorsan elhuzott.

Meg nehany diplomata, kiegyeb hozott viragokat aztan elmentek a diszsorfalas katonak is, a rendorok meg maradtak.
Mi is eljottunk haza, aztan itthonrol lattuk a tv adasokat, hogy mi minden tortent meg ejjel is a varosban……..

op

Ez téboly!

Mi is alig értünk haza a Fidesz gyűlés után, nem akartunk hinni a szemünknek, hogy ilyen megtörténhet!

Úgy aposztrofálhatnánk, hogy a rendőrök őrjöngenek, s ha mi, a tüntetők, őket elővezettethetnénk, akkor bátran meg lehetne tennünk, mert ez az őrjöngés nem sokban különbözik az MTV ostrománál a tüntetők részéről látottaktól! [csak annyiban, hogy szadizmus a rendőrök indíttatása!]

Felháborító!

Esetleg arra is gondolhatnánk, hogy szomorú, de akkor hiába haltak meg az 56-os fiataljaink?

Hiszen mintha megállt volna az idő, ugyanott tartunk: a hazugság és álságosság, aljasság uralja országunkat!

B.

A néni és a magyar zászló

Mindenkinek tudnia kell, hogy direkt kerítettek be minket és esély sem volt hazajutni annak sem, aki haza akart menni!!!!

Azt még kihangsúlyoznám, hogy a Blaha Lujza téren gyakorlatilag a békés, ünneplő tömeget várta a rendőrség, mert aki a 2-es metróra akart szállni csak ott tehette meg.

Aki szép lassan ment arra felé (végülis miért szaladt volna???), azokat kapták el a rendőrök akik nem is tudom miért voltak ott, hisz a randalírozás a Deák téren volt.

Valami megváltozott bennem.

Megéreztem amiről az 56-osok beszélnek, hogy olyan volt az a pár nap az utcán, mint ha a föld felett jártak volna.

Idős nénivel beszélgettem, mondta, hogy ő nem fél.

Ketten voltak.
A néni és a magyar zászló!!!

H.G.

Az Uránia előtt kezdődött a gumi lövedékek kilövése

Most értem haza, a rendezvény után.

Bementünk az Urániába és ott hallgattuk az előadást, majd a himnuszt, és vidáman integettünk a hazafelé tartóknak,mondván, ha a tömeg bejut a metróba akkor indulunk.

Kb. az ünnepség résztvevőinek 1/3-a ment el az Uránia előtt kezdődött a gumi lövedékek kilövése, majd jött a könnygáz, szerintem annyi idő nem volt, hogy normálisan eljussanak a Blaháig.

A hallgatóság szerintem nem tüntetési szándékkal jött ide, a hangulat fantasztikus volt égtek a gyertyák lengtek a zászlók.

És egyszer csak kirobbant, ami kirobbant és az ünneplő tömeg vált tüntetővé, mert azzá tette a brutális rendőri jelenlét.

Az emberek nem értik, mi váltotta ki, annyi biztos, hogy senki nem akart agresszív összecsapást.

Csőcseléket nem láttunk, inkább jól öltözött vidám embereket.

Ugyan úgy mint a Tv előtti dolgok ez is provokáció nélkül csendes elvonulással ért volna végett és tudtam volna fogadni a vendégeimet.

Kis pokol volt vérző fejű gyerekekkel, akik nem bíztak meg az orvosokban ill. az adat rögzítés miatt papírzsebkendős ellátás volt.

Hazafelé jövet felháborodtam a rádiókat hallgatva, még a Kossuth is csőcseléknek nevezett bennünket.

Végül is nem rossz, ha több diplomás emberekből tevődik össze a csőcselék és vezető beosztású emberekből.

Kik lehetnek a többiek?

Ilyenkor sem szólalhat meg Sólyom László?

Pedig nagy szükség lenne rá!

Kinek kell áldozattá válni?

EU államok vezetőinek nem volt szeme.

L.

Én is a megemlékezésre mentem, arra, amire mehettek az emberek. A Corvin közbe sajnos nem jutottam el, de gondoltam a Fidesz rendezvényére elmegyek.

Mikor kiszálltam a metróból a Deák téren, már könnygázba érkeztem (kb 3/4 5 volt), szóval sírva kerestem a legrövidebb utat az Astoriához. MINDEN le volt zárva. Nagy nehezen eljutottam a Múzeum krt-ra, ahol rengeteg babakocsis, kisgyermekes családdal találkoztam. Ekkor már OV beszélt.
Bevallom őszintén figyelni már nem nagyon tudtam, mert láttam a Deák teret, és mivel könnygáz gránátba érkeztem, végig bőgtem az egészet. Meg amúgy is.

A Himnusz utáni csendbe egy nő kiabált be, hogy a Deák téren verik a magyarokat, de mindenki csitította, gyakorlatilag hülyének nézték. Az ünnepség végén átfúrtam magam a tömegen, hogy találkozzam a barátnőmmel a R. Bank előtt. Még egy darabig maradtunk, megpróbáltuk elérni a Húgomékat, de a leterheltség miatt ez lehetetlen volt. Mire addig jutottunk, hogy elindulunk a Blaha felé, addigra elkezdtek “lőni”. Ekkor ilyedtem meg legelőször. Mert azt lehetett érezni, hogy ennyi idő alatt nem megy le a tömeg békésen a metróba, szóval ez mégis másról szól…. És mégis merre menjünk haza???? (engem 2 kisgyerek várt itthon, meg a férjem aki rendkívül ideges volt)
Elmentünk az Astoriánál lévő Burger Kingbe, ahol azt hittük békében megvárhatjuk, hogy mi lesz. Nem ragozom: az utcában könnygáz, hogy enyhítsük a könnyeket, az étteremben lévő vízágyúból locsoltak az utcára, szóval megoldottuk pillanatnyilag. Aztán egyszercsak berontottak a rendőrök és üvöltve zavartak ki, hogy azonnal takarodjunk ki innen. Volt aki kiabált, hogy szeretné megkapni a már kifizetett üdítőjét, mi eközben először próbáltunk elbújni (ez nevetséges volt), majd közöltem a rendkívül toleráns és szimpatikus rendőrrel, hogy elmegyünk, ha biztosítja, hogy a kollégái nem vernek véresere a kapuban…. Megragadott az ember [ezek nem emberek! - a szerk.] és kicsit arrébb lökött, mondjuk, hogy kirepültem az utcára. Ott kérdeztem a kedves kollégákat, hogy mégis merre mehetnék haza, amikor is közölték, hogy a Kálvin tér felé, DE GYORSAN, szóval futottam… És sírtam. És azon gondolkoztam ó, hogy miért…???

…Hazaértem… nézem a Tv-t, hallgatom a hazugságokat. Én is barikádot emelnék már…, amikor mást nem lát az ember, csak azt, hogy hogy a kiváló rendőrök alig várják, hogy beléjük kössenek. Zokogok! Minden elismerésem azoké, akik még most is kitartanak. Sajnos én most nem tehetem, mert a gyerekeim (2 és 7 évesek), akik megjelentek még negyed 11-kor, kézen fogva, hogy nem tudnak aludni…, szóval ők visszatartanak… De sírok…!!!

Hajrá magyarok!!!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!
V. Nóra

Nem tudok napirendre térni!!

Most értem haza, miután családomtól – Pécsről is – kétségbeesett telefonokat kaptam.
Ott voltam a Deák térnél, majd a Károly körút – Dohány utca kereszteződésénél kellett futásnak eredni a lövöldözés miatt.
Tanusíthatom, hogy csupa jól szituált, ember vett körül, fiatalok, középkorúak, idősek, sokan családostól. Idősebb asszonyok sírtak.
Gyalázat, ahogyan ez az ünnep lezajlik. A rendőrség egyre brutálisabb, szívfájdalom nélkül lövik a tömegre a könnygáz gránátokat, nem győztünk elugrálni előlük.
Így is eltalált többeket. Védtelenségünkben elkapott a dűh, ha lehetett volna mivel, visszalőttem volna gondolkodás nélkül.
Jobban belegondolva, az 50 éves évforduló a jelenlegi helyzetben méltó volt 1956-hoz!
Majd, ha később visszagondolok rá, újra könnybe lábbad a szemem és elszorul a torkom, mint ma a sok könnygáztól.
Békések vagyunk a végtelenségig, de legalább tartsunk ki!

T.

Folyik a vér a pesti utcán

Az Astoriánál a nagygyűlés után még lehetőséget sem kaptak a békés elvonulásra, a részvevők, mert rendőroszlatás áldozatai lettek! Az a módszerük, hogy újra és újra felezik és bekerítik az így megosztott tömeget és kíméletlen szadizmussal közvetlen közelről – cseresznye nagyságú – gumilövedékkel lövik az embereket. Nagyon sok a súlyos sérült!!! SOS! Segítsen már valaki, mert még a mentő sem tudja megközelíteni a helyszínt!!! Van akinek a szemét lőtték kis egy ilyen lövedékkel. Van, aki a földre kerülve, sebesülten is megbilicselik és rugdossák őket!!!
SOS!!! Lovasrendőrrohammal mennek neki a fegyvertelen, békésen tüntető embereknek! SOS!!!
Arra készül a rendőrség, hogy a Duna felé szorítsa a tömeget…

BMI

Nem tüntetők voltunk

Tisztelt Fideszes KDNP vezetők! Minden jobboldali TV és rádió tüntetésről beszél és zavargásról, a baloldaliak meg jó esetben csak csürhéről,rosszabb esetben kisebb agresszív csoportról.
Ez utóbbi volt maga fegyverzetével, felszereltségével a rendőrség.
A Corvintól jövők beszéltem közülük nem eggyel csak emlékező sétálók voltak, nem volt vezető csak véletlenszerűen találkoztak az emlékhelyeken és csapódtak össze(nem volt egyetlen szervezet által sem meghirdetett közös séta) együtt emlékeztek az 56-os eseményekre, és útjuk során nem volt semmilyen atrocitás sem egészen a Deák térig, amíg a rendőrök el nem kezdtek élőben gyakorlatozni.
Tehát két társaság keveredet össze: az emlékező úton sétálók (akikkel én beszéltem azok mind közép és felsőfokú végzettségű több gyermekes családapák és anyák voltak) és mi a Fidesz gyűlés résztvevői. Egyikünk sem akart tüntetni. Ha nem jönnek a rendőrök nem válunk a nap szereplőivé. Kérem Önöket, hogy tájékoztassák a médiákat, hogy minket ne csőcseléknek, ne agresszoroknak, ne tüntetőknek, ne zavargóknak nevezzenek, hanem csendesen emlékező polgároknak és Fidesz gyűlés résztvevőinek akik nem tudtak elmenekülni a rendőrök által állított csapdából. Későbbiekben aktivizálódottak azok már a felmérgesítettekből és a provokáltakból kerültek ki. A tények mielőbbi pontosítását előre is köszönve

tisztelettel dr. Gy.M.

2006 október 23-án délelőtt 10 óra 30 perckor Tamás Károly telefonüzenete

Elképesztő módon két órája terelgetnek minket utcáról utcára fegyveresek. Most is egy fegyveres áll előttem. A Honvéd utcán vagyunk éppen.

56-os veteránként azt kell megélnem, hogy a hivatalos ünnepély idején fegyverrel kergetnek Pest utcáin, mintha ismét a határon túlra akarnának szorítani.

Kérem értesítsék a sajtót, hogy ez a helyzet Pest utcáin.

Tiltakozom, elkeserítőnek tartom mindezt.

Magyarország és Budapest a mienk, magyaroké, nem hagyjuk innen kiszorítani magunkat.

Közzététel ideje: on 2006 október 25, Szerda at 20:40 Szólj hozzá

Debreceni találmány: a “zebrázás”.

Debrecen Online:
“(…) egy fiatalokból álló hetvenfős csoport a főutcán vonulni kezdett a Petőfi tér irányába, és sajátos forgalomlassítást alkalmazott. A gyalogjárdán elindulva időnként egy-egy zebrán folyamatos oda-vissza közlekedéssel akadályozta meg a kis tömeg rövidebb időre a gépjárművek forgalmát. Eközben időnként a Kossuth-nótát, a Nemzeti dalt és mást is énekeltek. A rendőrség egyébként már a tér elhagyása közben megjelent közelükben négy járművel, melyek időnként lezárták, elterelték a figyelemfelkeltő fiatalok miatt akadozó forgalmat. Alig egy óra múltán a főtérre visszaérkezve szétoszoltak, a másnapi újabb találkozásban megegyezve.”

Olvasónk beszámolója.

A debreceniek kedden este “zebráztak.”
Egy példátlanul zseniális ötlet született meg egy egyszerű magyar, debreceni fiatalember fejében. A szónokok minden este beszélnek a vidéki nagyvárosban és egyre kevesebb a tüntető. “A fiatalokat nem erre találták ki.” Ezért ez a zseni és néhány barátja kitalálták, hogy ha a rendőrség hazaküldi az útlezárási akcióból az embereket (mert megtették, arra hivatkozva, hogy azt előre be kell jelenteni), akkor egy jogilag kifogásolhatatlan módszer kell! A bejelentés után még 72 órát kell várni az útlezárás lehetőségére… az sok.

Ezért kitalálták, hogy össze kell szedni egy csomó embert és elindulni a belvárosba, és egy forgalmas útszakaszon, ott ahol ennek ellenére nincs rendőrlámpa (vidéki városban sok ilyen van), mint járókelők oda-vissza kell járni a zebrán! De persze mivel jó sokan vannak, ezért egy igen tömött sor alakul ki, amelyen autó nem tud átmenni, sem busz, sem villamos. Nem törvényellenes, mert nem az történik, hogy egy csomó ember, mint csoport, valahol eltorlaszolja önkényesen az utat. Hanem pusztán járó-kelők, akik tulajdonképpen nem is ismerik egymást, csak átmennek egy zebrán. Senki nem tilthatja meg, és nem szabhatja meg, hogy egy zebrán hányszor mehet át az ember!
Az sem lehet gond, hogy bár piros van, mégis átmennek… hiszen a sétálók elsőként zöldön mennek át, csak épp olyan hosszú a sor, hogy az autósnak meg kell várnia a végét… ami hát magyarul, sosem érkezik meg, hiszen körbe-körbe járnak.
Kedd este, 9 után az emberek elindultak rendezett sorokban a főtéri Himnuszt követően, és sokan spontán csatlakoztak.

Az első meglepetés az volt, hogy annak ellenére, hogy a mikrofonba senki nem mondta be ezt az akciót, a hangadó emberek erről nem is tudtak, érdekes módon, a zsaruk már ott voltak a főutcán! És ami még döbbenetesebb, hogy az előre megbeszélt zebrán ott állt egy rendőrautó!
Azért ebből fakadnak bizonyos következtetések! Azaz, hogy vagy zsaruk civilben, vagy valaki más ott volt az egyszerű debreceni fiatalok között is!
Hiszen egy ilyen nem ismertetett akciót honnan tudtak előre? És hogyhogy ilyen pontosan?

No, nem jelentett ez problémát a debreceni fiataloknak, hiszen a rendőrautót kikerülték, mint bárki, aki átmegy a zebrán, ha elé kerül egy autó… a rendőrautónak aztán el is kellett állnia a zebráról, hiszen szabálysértés rajta autóval megállni! Egyre több rendőrautó jelent meg, körbevették a zebrát… a forgalom leállt. A rendőrök tehetetlenek voltak. Néztek egymásra, CB-ztek, hogy most mit csináljanak. Az ég-világon semmit sem tudtak tenni. Semmilyen törvénysértés nem történt. Egyszerűen csak annyit történt, hogy nem fogyott el a zebrán átkelő emberek sora.

Az emberek, akik látták, mosolyogtak! A szituáció tényleg vicces volt. A rendőrök nagyon kemények voltak, nagyon mutogatták magukat, de pontosan tudták, hogy semmit sem tehetnek. Volt olyan járó-kelő, aki odakiáltott, hogy “Ügyesek vagytok, csak így tovább!”
Aztán a rendőrök kinyitották a zebránál álló autójuk hátsó ajtóját, és kivettek belőle gumibotokat. Ekkor az éneklés egy kicsit elhalkult. De aztán érthető volt, hogy ezt tehetetlenségükben teszik. Semmit sem tudtak tenni.
Egy tiszt-féleség ezek után odament a “zebrázókhoz” és próbálta nekik hangosan, nagyon határozottan mondani, hogy már 10 óra, és 10 óra után már nem szabad rendezvényt tartani! Ezt is kiáltotta: “Vége a rendezvénynek! Haza lehet menni.”
Ekkor odaszólt neki egy fiatalember, hogy “ez itt nem rendezvény…ezeket én nem is ismerem… mi csak átmegyünk a zebrán”. Tehát el kellett hallgatnia a tisztnek.
A zebrázás aztán folyatódott egy másik zebrán… 10 óra után egyébként abbamaradt az éneklés, hogy csendháborítással se lehessen megfogni a dolgot. Szép, csendes, barátságos, békés kis séta volt ez.
Közben kijött a tévé, újságírók, stb. A rendőrök álltak, bámultak, és közben állt a forgalom.

A nép is képes csinálni valamit? Ki hitte volna?!
Aztán visszavonultak a zebrázók a főtérre és megbeszélték, hogy ez egy tiszta és jó módszer. Semmilyen törvénysértés nincs benne, és a bürokrácia sem fogja kijátszani.
Mi debreceniek ajánljuk az ország minden városának ezt a debreceni módszert! Gyerünk “zebrázni”!

Kossuthter.com

Közzététel ideje: on at 19:42 Szólj hozzá

A főterroristák hazugságai

“A rendőrség nem szorította a tüntetőket a Fidesz-gyűlésre” – hazudta Gergényi Péter budapesti főterrorista az ATV Friderikusz most című műsorában kedden este. Gergényi már azt ezt megelőző sajtótájékoztatón is saját hazugságába sült, amikor a fajtájára jellemző nyegle askenázi pökhendiséggel válaszolt a vipera használatára rákérdező újságírónak: – Tessék egyet mutatni nekem! – mondta.

Itt van, ni:
budapest061023vipera1.jpg

A vipera egyébként a magyarországi rendőrségen belül NEM rendszeresített eszköz, kizárólag súlyos, maradandó sérüléseket lehet okozni vele.

A rendőröket az Alkotmány utcánál megtámadta a tömeg – füllentett a posztjából reményeink szerint hamarosan takarodó rendőrbűnöző -, Molotov-koktéllal, kövekkel dobálták őket, ezért a rendőrség intézkedett velük szemben. A tömegnek többször lehetőséget adtak arra, hogy a környező utcákban továbbhaladjanak és “befejezzék a jogellenes gyülekezést”.

Tudósítónk ezzel szemben arról számolt be, hogy az Arany János utcai oszlatást megelőzően nem hangzott el semmilyen felszólítás Gyurcsány rendőrei részéről.

Kuruc.info

Közzététel ideje: on at 19:35 Szólj hozzá

Könyvajánló

Hegedűs Zsuzsa megvédi a forradalmárokat

2006-10-25. 15:06:28

Hegedűs Zsuzsa szerint a társadalmi korlát felállt Magyarországon. Gratulálunk. Tizenhat év után van egy szocilógusunk aki kimondta azt ami a nyugati demokráciákban már megszokott egy értelmiségtől.

“A demokráciában egyetlen lépés sem jött másképp, minthogy az utcáról egy kisebbség felvállalta azt, hogy problémát csinál belőle, megszervezi magát, és vállalja akár azt is, hogy belelőnek”. mondta Hír televizíóban Hegedűs Zsuzsa szociológus.

Hegedűs Zsuzsa osztja Fritz Tamás véleményét, mely szerint az október 23-ai események vízválasztók voltak, illetve egyetért Simon János politológussal is, aki hírTV-ben azt nyilatkozta: a koalíciós pártok képviselői, értelmiségi szimpatizánsai a hétfői nap eseményei láttán fel fogják fogni, hogy vagy lépnek, véget vetnek ennek a morális válságnak és megszabadulnak a miniszterelnöktől, vagy el fogják zavarni az emberek a kormányfőt.

“Én már sok mindent láttam, de amit hétfő este a televízió produkált… Itt nem két Magyarország van, hanem mintha két ország lenne, két univerzum. Az egyik oldalon egy hivatalos ünnepség zajlik, ahová egyetlen hétköznapi embert nem engednek be. (…) És átmegy az ember a másik csatornára, és azt látja, hogy nemcsak, hogy oda nem engednek be egy hétköznapi embert, hanem az 500-800 méterrel távolabbi utcákból is kardlappal, gumigolyókkal, vízágyúval és paprika könnygázbombával kergetik el őket. Azokat, akik – mint Magyarország lakosságának többsége – úgy gondolták, hogy október 23-a az ő ünnepük. Ehhez képest nemhogy elkergetik őket, hanem gyakorlatilag csatatérré vált az egész belváros” – mondta el Hegedűs Zsuzsa. “Amit hétfő este élőben, azonnal látott a magyar társadalom, az pontosan az, amiről én évek óta beszélek: teljesen elkülönült a hatalom világa, ahová nem engednek be senkit, és egészen másutt van a hétköznapi emberek világa, akiket abszolút elfogadhatatlan módon kikergetnek a saját városukból” – tette hozzá a szociológus.

“Utána még azt is hallhatják, hogy a miniszterelnök azt mondja: a radikális kisebbség terrorizálja az országot, akit a többség nevében – aki a rendet akarja – ki kell kergetni. Na most akkor van két rossz hírem a miniszterelnök úr számára, bár ez őt nem szokta nagyon érdekelni. Először is az 56-os forradalmat egy pici kisebbség kezdte el, nevezetesen azok a diákok, akik elindultak a Bem térre és utána elmentek a Parlamenthez. (…) Soha semmilyen jog, szabadságjog, emberi jog, önmeghatározási jog, kisebbségi jog nem kezdődött másképp, minthogy egy kisebbség az utcán elkezdett érte harcolni” – vélekedett Hegedűs Zsuzsa.

(Hírtv.hu nyomán)

Kuruc.info

Közzététel ideje: on at 19:19 Szólj hozzá

Hedvig kitart vallomása mellett

2006-10-25. 13:53:20

Malina Hedvig kitart vallomása mellett, mely szerint megverték, mert az utcán magyarul beszélt – erősítette meg a szlovákiai magyar lány ügyvédje. A szlovák hatóságok elutasították az ügyvéd panaszát.

Malina Hedvig ellen még nem emeltek vádat, de ha megteszik, vádat kell emelni hamis tanúzásért valamennyi olyan személy ellen, akik a támadást követően tanúvallomást tettek a magyar diáklány ügyében – mondta az Új Szónak Roman Kvasnica ügyvéd. Védence kitart állítása mellett, hogy augusztus 25-én Nyitrán két bőrfejű brutálisan megverte és kirabolta.

A szlovák rendőrség azzal zárta le a nyomozást, hogy a bűncselekmény nem történt meg, a diáklány csak kitalálta a támadást. Ezt a múlt héten megerősítette az ügyészség is, és elutasította a nyomozás folytatását.

(MN)

Kétmilliárd forint a rendőrterroristák által összevert áldozatok pénzéből az elkövetőknek

2006-10-25. 16:43:29

A neoávos pribékekeket támogató kormány újabb vérlázító tette. A mi adóforintjainkból kapnak pluszpénzt az egyenruhás huligánok.

Kétmilliárd forintot kap a rendkívüli kiadásokra a rendőrség a központi tartalék terhére, mondta Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Dansk Emese kormányszóvivő az Index kérdésére elmondta, “a kormány teljes mértékben támogatásáról biztosította a rendvédelmi szervezeteket, azoknak az elmúlt hetekben végzett munkájával elégedett.

“A rendőrség a törvényes keretek között a zavargások mihamarabbi megszüntetése céljából lépett fel” – mondta. Arra a kérdésre, hogy a túlkapásokat kivizsgálják-e, Danks Emese azt mondta, ez az ügyészség feladata, de a rendőrség is megvizsgálja, ha érkezik hozzájuk ilyen.

Kuruc.info

Közzététel ideje: on at 19:16 Szólj hozzá

Gyermekeket védő családanyát vert az egyenruhás csőcselék

2006-10-25. 18:23:21

Bántalmaztak a rendőrök a Deák tér közelében egy kétgyermekes családanyát, aki három 12-13 éves gyereket próbált saját testével megvédeni október 23-án délután. A volt újságírónő feljelentést tett a rendőrségen, de ha ügyét nem vizsgálják ki, kész az ügyészséghez fordulni, mondta el a névtelenségét megőrizni kívánó érintett az Indexnek. Eddig négyen tettek feljelentést rendőrségi brutalitás miatt.

A 36 éves nő férjével együtt, de gyerekei nélkül (őket otthon hagyták) indult hazafelé a Fidesz október 23-ai nagygyűléséből. Rossz irányt választottak, mint utóbb kiderült, hiszen a Deák tér felé igyekeztek az Astoria felől. Ekkor belefutottak a rendőrség és a Bajcsy-Zsilinszky útról ide szorított tömeg utcai küzdelmébe, a rendőrök éppen gumilövedékekkel lőtték a demonstrálókat.

Férje kapta el a lovas rendőrök elől

A házaspárnak alig volt ideje rá, hogy félrehúzódjon, a nő férjével együtt egy kapualjba húzódott, az Anker köz és a Deák tér sarkánál. A nőt a férje kapta el a lovas rendőrök elől. Az Anker közi beugróban meghúzódva észrevettek egy 12 év körüli, “minden ízében remegő kislányt is”, a nő csupán ösztöneire hallgatva behúzta maga mellé a kislányt és annak édesanyját.

Később csatlakozott hozzájuk a lány 13 év körüli testvére és egy másik család, hasonló korú gyermekkel. Ők is szaladtak a beugróba, ahol viszonylagos védettségben voltak a gumilövedékek elől.

Körülvették a gyerekeket, a testükkel védve őket. Mellettük egy férfit hasba találtak (a gyermekeknél ez fejmagasság, jegyezte meg az egykori újságírónő, aki egy rádió tudósítójaként dolgozott korábban).

A sortűz elé kergették volna őket

Ekkor három rendőr teljes felszerelésben, “Darth Vader-maszkban” próbálta kitaszigálni őket oda, amerre a többi rendőr éppen lőtt. (A rendőrökön semmilyen azonosító nem volt, arcuk sem volt látható.)

A nőtől megtudtuk, az Anker közbe akarták beterelni őket, de a könnygáztól könnyezve ők nem látták, hogy ez nem zsákutca, egy építkezés miatt azt hitték, le van zárva a terület, és onnan majd nem tudnak kimenni. Az Anker közbe egyébként a Deák tér felől lőttek a rendőrök, ezért ellenálltak a kapualjban lévők, mert nem akarták célponttá tenni a gyerekeket.

Ekkor “foganatosították a rendőrök az intézkedést”, nagy valószínűséggel a pajzsukkal okoztak sérüléseket a nőnek, akinek bal keze, válla megrándult, végig bevérzett. Az exújságíró ezután orvosi látleletet is felvetetett: “Bal felkar felső-középső harmadában kb. 8 cm hosszú, 3 cm széles hematóma, kar emelése 90 fokon túl kifejezetten nehezített, fájdalmas.”

Ezzel a látlelettel ment el a Teve utcai rendőrpalotába, ahol megtette feljelentését. Mint az Indexnek elmondta, ha nem vizsgálják ki megfelelően az ügyét, akkor kész az ügyészségen is megismételni a feljelentését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától az Index megtudta: több panaszos is feljelentést, illetve panaszt tett a BRFK-n az elmúlt napokban. Minthogy rendőrökre vonatkoznak a bejelentések, ezért automatikusan a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek továbbítják a dokumentumokat. Ezután az ügyészség vizsgálja tovább az eseteket.

(Index nyomán)

Kuruc.info

Közzététel ideje: on at 18:35 Szólj hozzá

Hasonlóság

Lenin: “Minden ami hasznos a kommunizmus számára, az jogos.”
Számunkra kísérteties a hasonlóság a világtörténelem legnagyobb terroristája-népírtója, és Gyurcsány illetve Gergényi között!

Lúdas Matyi

Közzététel ideje: on at 16:20 Szólj hozzá

Pribéktempó

114418.jpg
Gyurcsány Ferenc kéjes vigyorral nyugtázta, hogy átesett végre a “tűzkeresztségen”, pedig tegnaptól ő csak egy “halott ember” a magyarok szemében. Legfeljebb még nem tud róla.

Amit gerinctelenül művelt, arra semmilyen magyarázat nincs és nem is lehet! Megtette, hiszen “törvényesen” megtehette mindazt, amelyre kevés újkori diktátornak adatott lehetőség a történelem folyamán. Ez az állati horda, a szociálliberális maffia joggal állampártinak nevezhető magánhadserege – az egykori SS-t is megszégyenítő, fasisztoid brutalítással – támadt rá (éppen a legnagyobb nemzeti ünnep alkalmával) teljesen védtelen emberekre : nőkre, idősekre és ártatlan gyermekekre, miközben tudatosan fejmagasságban lövöldözte a füstbombákat és az életveszélyes gumilövedékeket az ártatlan demonstrálókra.

Ezen az oldalon nincs módom elmélyülten részletezni ezeknek az elmebeteg barbároknak a viselkedését, sokkal hitelesebben megteszik azt helyettem a különféle televíziós csatornák által rögzített, és egyéb, az internetről szabadon letölthető megdöbbentő felvételek. Bár a hivatalos média feszt tagadja, a különféle internetes portálok legalább négy halálos áldozatról beszélnek, és akkor még nem is beszéltünk a számtalan súlyos és életveszélyes sebesültről, akik “rosszkor voltak éppen rossz helyen”.

De nagyon téved aki azt hiszi, hogy ezért az aljasságért egyszemélyben csak a példátlanul cinikus és ellenszenves Gergényi csendőrtábornok a felelős. Nem. Az igazi felelősöket egy sorral feljebb tanácsos keresni. Miközben Gergényi csak egy szánalmas báb ebben a sötét játszmában, az igazi felelősség – a népére rárontó Gyurcsányt és elvtelen bűntársait (elsősorban Szilvásyt és Petréteit) terhelik. De ne feledkezzünk meg azokról a szociálliberális képviselőkről sem, akik a nyilvánvaló népakarat ellenére permanensen a hatalomban tartják ezeket az elmeháborodott őrülteket.

Mint egykori sorkatona jól emlékszem még arra, hogy az elhíresült kádár-rezsim hadseregében is (!) megtanították nekünk, hogy a népellenes parancsokat minden esetben meg lehet, sőt meg kell tagadni! Vajon ezek a rendőrök (jelvény és azonosítás nélkül, símaszkba burkolózva tényleg rendőrök voltak, esetleg válogatott bűnözők vagy orosz kommandósok?) ismerik-e a szolgálati szabályzat minden vonatkozó utasítását, vagy egzisztenciális félelemüktől vezérelve – utasításra, némelyek esetleg puszta élvezetből (?) viselkedtek begőzölt vadállat módjára? Miféle “emberek” az olyanok, akik képesek eszelős csorda modjára, gondolkodás nélkül teljesíteni a kiadott barbár parancsokat?

Bárkik is voltak, ezúttal valóban “CSAK” az ember hiányzott belőlük…

A szadista rendőrávó döbbenetes fellépése miatt végképp elkerülhetetlenné vált, hogy mielőbb úniós emberjogi megfigyelők érkezzenek Magyarországra, és egy független nemzetközi vizsgálóbizottság állapítsa meg a kormányfő és díszes kompániájának esetleges büntetőjogi felelősségét. Egyúttal azonnali hatállyal megálljt kell parancsolni a rothadó politikai befolyástól bűzlő vérbíráskodásnak, és az elrettentő statáriális megtorlásoknak!
Aki pedig egy nyilvánvalóan népellenes parancsot kiad, vagy olyat teljesít – annak nem a magyar Parlamentben vagy a rendőrség élén, hanem a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtt van a helye!

Gyurcsány tegnap egyértelműen bebizonyította, hogy az nyers erő alkalmazása, az emberek durva megfélelmítése a kedvenc játékszereihez tartozik. Ki ne emlékezne még a választási kampányok előtti, “sosemvolt” terrorista fenyegetésekre, az állítólagos szlovák robbantókra. Persze szorosan ehhez a szoclib stratégiához tartozik még a szintén nemlétező fasiszta és/vagy antiszemita “veszély” hiteltelen szajkózása, valamint az utcai politizálás beteges démonizálása is.

Gyurcsány, aki egykor a kommunista diktátorképző intézet (MSZMP) kétségtelenül “eminens” diákja volt, mára beteljesítette a “nagy” bolsevik elődök legtitkosabb álmait. Tébolyult kommunikációja mára pszihiátriai tanulmány, függetlenül attól milyen farizeus pofával képes szónokolni olyan antidemokratikus szörnyűségekről, amelyek éppen ő maga követ el…
Cselekedeteivel már régóta építgette, mára törvényerőre emelte (lásd a parlamenti többség “legitimációjának” beteges ismételgetését) Magyarországon a hatalmi önkényt, kétségtelenűl megvalósítva ezzel a szocialista-neoliberális kormánydiktatúrát. Gyurcsány és csatlós elvtársai végképp kiírták magukat a demokratikus magyar közéletből.

A tegnapi rendőrattak egy olyan, szándékosan kiprovokált üzenet volt a társadalom számára, amelyet még maga Gyurcsány sem írhatott nyíltan az őt istenítő óriásplakátokra. Ez egy gátlástalan ultimátum volt, a félelem mocskos felszítása, lásd : ebben az embertelen világban nincs többé biztonságban igazából már senki, legyen szó akár a zsigerből gyűlölt fideszesekről és más jobboldaliakról, vagy az utcán békésen felvonuló (és békésen ünnepelni kívánó) emberekről. Gyurcsány egyúttal keményen üzent a “skalpjára” vadászó rebellis szocialistáknak is, hogy jobban tennék, ha befognák a szájukat és fegyelmezetten beállnának inkább a sorba. Az “erő vele van”…

Hamarosan bekövetkezhet tehát mindaz, amelyre még rémálmainkban sem gondoltunk korábban.
Ha nem teszünk időben ellene, a kormánybefolyás alatt senyvedő közmédiák bedarálását követheti a posztkommunista gondolatrendőrség, innen pedig már csak egy “Apró” lépés a rendszer ellenségeinek tömeges elhurcolása és a politikai börtönök ismételt megnyitása.

Tévednék? Nagyképűség nélkül : hát mikor tévedtem én Gyurcsánnyal kapcsolatban?

Mint minden elfajzott diktátor, így Gyurcsány is betegesen azt gondolja magáról, hogy az ellene lázadó “kisebbség”-gel szemben kizárólag csak ő képviseli a megfellebbezhetetlen igazságot. Miközben görcsös késztetést érez arra, hogy egyedüli megváltóként mutassa meg mindannyiunk számára az egyetlen, (szerinte) üdvözítő utat (természetesen mindig a majdan eljövendő kánaán irányába…), nem hajlandó észrevenni, egyszerűen nem akarja tudomásul venni, hogy a nemzet egyáltalán nem hajlandó már követni őt az általa felelőtlenül előidézett, morális és társadalmi szakadékba.
Persze módszereiben mégsem lehet minden diktatúra tök egyforma, ezért úgy tűnik, hogy Gyurcsány is bátran szakít néhány megkövesedett bolsevik hagyománnyal. Amíg Kádár alatt mindenkinek kötelező volt állami ünnepségekre járni és ott felvonulni, addig Gyurcsány “sikeresen” megvalósítja a nép nélküli demokráciát…

Igaz, Kádárnak nem volt kitől és mitől félnie. A kormányfőnek annál inkább…

Gyurcsányt lassan már azok is szívből gyűlölik, akik áprilisban még hiszékenyen imába foglalták a nevét. De a kormányfő aligha lehet olyan naív, hogy ezt ne tudná magától is. A legnagyobb baj talán éppen az, hogy egyszerűen élvezi, mitöbb : kéjesen kiélvezi ennek az abnormális állapotnak minden sikamlós percét! Ez valóban egy mentálisan súlyosan beteg ember, egy politikai kéjenc. Nem állítom, hogy ő lenne a magyarságot rombadöntő bibliai antikrisztus (666), ellenben a szocialisták helyében hozzákezdenék aggódni a sanyarú politikai jövőt illetően.
És erősen óvakodnék a vészjósló bibliai jelektől…

Jó reggel Magyarország, jó reggelt mindenkinek!
A pribéktempó a nemzet ünnepén megkezdődött. Lesz folytatás?

http://api01.blogdreams.hu/

Közzététel ideje: on at 02:50 Szólj hozzá