Ombudsman: sorozatos hibák augusztus 20-án

2006.11.30. 10:17:36

Sorozatos hibákat állapított meg az ombudsmani vizsgálat az augusztus 20-i tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában.

A jelentés szerint a Miniszterelnöki Hivatal nem gondoskodott egyebek mellett az ünnepségen résztvevő tömeg biztonságáról és nem dolgozott ki hatékony riasztási láncot sem, de hibázott a rendőrség is, mert még a vihar kitörése előtt leállíthatta volna a rendezvényt.

(MR)

Közzététel ideje:  on 2006 december 1, Péntek at 01:03 Szólj hozzá

A rezsim betiltani készül a Hatvannégy Vármegyét

2006.11.29. 16:06:17

A diktatúra ügyészsége kezdeményezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) törvényességi felülvizsgálatát. A HVIM vezetősége azonban nem kíván asszisztálni ehhez az újabb koncepciós ügyhöz, inkább illegalitásba vonul – tájékoztatta a Kuruc.info-t Toroczkai László, a szervezet tiszteletbeli-alapító elnöke, aki beperli a rágalmazó, hazudozó Magyar Nemzetet is.

Folytatódik az összehangolt terror Toroczkai László ellen, aki azonban ellentámadásba lendül: többek között fellebbezést adott be az MTV ostroma miatt rárótt büntetés ellen, és pert kezd a Magyar Nemzet ellen, amely fideszes utasításra, Gyurcsányékkal együttműködve népszavás lejárató cikket közölt róla. Nem csoda, hiszen a HírTV és a Nemzet fő szponzorává az MSZP-SZDSZ kampányt finanszírozó Strabag lépett elő, a Fidesz holdudvarában pedig ott van a köztörvényes posztkommunista ex MSZP-alelnök Csintalan és az MSZMP-s, SZDSZ-es Kerényi Imre is. Az APEH közben 15 ezer (tizenötezer!) forintos hátralék miatt kezd felszámolási eljárásba Toroczkai cége ellen.

A vármegyések egyébként indulnak a januári szerbiai választásokon, ahol többek között a Milosevics-diktatúrát megdöntő vajdasági Ellenállás (Otpor) nevű szervezettel fogtak össze

Toroczkai László, Zagyva Gyula HVIM-elnök és vezetőtársaik minderről sajtótájékoztatót tartanak november 30-án, 14 órakor a Clark Ádám téren, a történelmi magyar címer alatt.

Kuruc.info

Közzététel ideje:  on 2006 november 30, Csütörtök at 22:36 Szólj hozzá

Izraeli diplomata rasszista kijelentései a héber sajtóban

2006.11.29. 10:25:33

Az izraeli diplomácia, s vele együtt a nagyvilág zsidó közösségei állandóan fajvédelemmel és antiszemitizmussal vádolnak más népeket és egyes vallások képviselőit, miközben saját maguknak a legvisszataszítóbb rasszista kijelentéseket is megengedik. A (fehér?) zsidó állam canberrai nagykövete nemrégiben azzal hencegett, hogy az ázsiai kontinensen csak Izrael és Ausztrália lakossága nem rendelkezik a sárga faj jellegzetes sajátosságaival. (E kiváló “fehér” férfiú ezek szerint azzal sincs tisztában, hogy mely földrészen teljesít szolgálatot. Ausztrália ugyanis Óceániával együtt külön kontinenst alkot. – a szerk.)

A hivatalos izraeli politika – nem beszélve a fajgyűlölő rabbikról – menetrendszerűen belesüllyed a rasszizmus lápvilágába. Vagy úgy, hogy másokat rasszistáznak, vagy úgy, hogy a kiválasztottság teóriáját hirdetve a zsidóságot emelik a többi nép fölé.

Naftali Tamír, Izrael ausztráliai nagykövete legutóbb a Háárec című héber nyelvű napilapnak nyilatkozva a többi között kijelentette: “Izraelt és Ausztráliát tulajdonképpen testvérországoknak kell tekinteni Ázsiában, mert ezen a földrészen csak mi nem rendelkezünk az ázsiai emberekre jellemző vonásokkal”, kérkedik az izraeli diplomata, majd hogy még világosabb legyen a kép, hozzáteszi: “A mi bőrünk színe ugyanis nem sárga, a szemünk nem ferde, s mi alapvetően a fehér fajhoz tartozunk.”

Lassan már természetes jelenséggé válik az, hogy egyes izraeli és más országokbeli zsidó politikusok, vallási vezetők vagy éppen újságírók bizonyos népeket megalázva ország-világ előtt kinyilatkoztathatják a zsidóság felsőbbrendűségét, következmények nélkül sértegethetnek, vádolhatnak nemzeteket és közismert személyeket, miközben az ellenük irányuló, vélt vagy valós bántást rögtön a legmagasabb nemzetközi fórumok elé kívánják citálni.

“Sárga bőrű, fehér bőrű, ferde szemű, fehér fajú.” Hát nem tudom, hogy mi ez, ha nem az aljas fajvédelem legmarkánsabb verbális megjelenítése. Az ezekhez hasonló izraeli, illetve diaszpórabeli zsidó kijelentések hallatán mindig eszembe jut az a tragikomikus jelenet, amelyre a múlt század 80-as éveiben került sor Izrael nemzetközi repülőterén az úgynevezett Mózes-művelet folyamán. A fekete bőrű etiópiai zsidók, a falassák akkoriban légihídon érkeztek Izraelbe. Az etiópiai Gondar tartomány a világtól teljesen elzárt őserdejéből jött a Szentföldre a fekete zsidók legrangosabb vallási vezetője, akinek ünnepélyes fogadására az izraeli politikai élet előkelőségei is megjelentek. A színes napernyőt szorongató etiópiai zsidó vallási vezető megilletődötten lépkedett lefelé a repülőgépről, s amikor meglátta a tiszteletére megjelent vezető izraeli politikusokat, amhara nyelven fölkiáltott: “Istenem! Megértem 89 esztendőt, s eddig nem tudtam, hogy fehér zsidók is léteznek a világon!”

A fekete zsidó vallási vezető később nyilván tüzetesebben és közelebbről is megismerhette a fajvédő és kirekesztő fehér zsidóság minden báját.

Hering József

Lúdas Matyi kommentár: Most arra felsőbbrendűek, hogy fehérek? Hogy kifehéredtek ezer év alatt??? Nézzük csak, mit is mondott az etióp zsidó vezető: “Megértem 89 esztendőt, s eddig nem tudtam, hogy fehér zsidók is léteznek a világon!” Ehhez tegyük hozzá, hogy amikor a zsidók Egyiptomban kóboroltak, elég közvetlen kapcsolatban lehettek az etiópokkal is (másképp honnan szedték volna és milyen alapon az etiópok a zsidó vallást). Most itt hagyjuk abba kicsit az olvasást, és gondolkodjunk el az etióp vezető mondatán… Nem azt mondta, hogy “nem látott”, hanem hogy “nem is tudta”. Nos?
Tehát: ha akkor is fehérek lettek volna a zsidók, akkor biztosan lett volna valami írásos vagy szájhagyományos nyoma ennek az etióp zsidók közt is (mint ahogy minden más, akár csak félig lényeges dolognak a vallással kapcsolatban), pláne a vallási vezetők körében! Ergo: a zsidók akkor még nagyon-nagyon messze voltak a “fehér” jellegtől…

Tiltakoznak, amiért Sólyom a Kuruc.info-t reklámozta

2006.11.29. 09:38:50

Alább eredeti formájában közöljük a Népszava hétfői számában megjelent nyílt levelet, melyben az ellen tiltakoznak, hogy Sólyom László egy szintre emelte a Kuruc.info-t a 168 Órával. Bár más indoklással, de egyetértünk a Népfasza levelével: korlátlanul magyar hírportálunkat nem lehet egy lapon említeni az antimagyar, cionrasszista 168 Tórával. Ugyanakkor örülünk, hogy a balliberális rezsimmel minden súrlódás ellenére együttműködő Sólyom is ellenségének tekint bennünket.

[a cikk többi része az ajvékoló visítása - a szerk.]

(Kuruc.info)

Szemle: Az USA eddig 655 ezer irakit ölt meg

Independent
independent.co.uk

A független brit lap több oldalon foglalkozik az iraki háborúval, és számszerű adatokat közöl a megöltekről, illetve a mindennapok Irakjának helyzetéről. Ezek szerint az invázió óta 2880 amerikai és 126 brit katonát öltek meg. 77 újságíró vesztette életét. A lerohanás eredményeként 655 ezer iraki vesztette életét. Naponta 180 támadás éri a koalíciós erőket. Októberben naponta átlag 3,5 amerikai katonát ölnek meg. 30 ezer a felkelők száma. Bagdadban ma naponta 8,6 óráig van villany, míg az invázió előtt 16-24 órában volt áramszolgáltatás. A munkanélküliek aránya 25-40 százalékra becsülhető. Most 9,7 millió iraki ihat tiszta vizet, míg a háború előtt 12,9 millióan. A gyermekek 33 százaléka szenved alultápláltságban.

Lovas István – Magyar Nemzet

Az ENSZ kínzás elleni bizottsága a budapesti rendőrterrorról

2006.11.28. 13:31:05

“A Bizottságot különös aggodalommal töltik el a 2006 szeptemberében és októberében Budapesten lezajlott tüntetések során történt rendőri fellépésre – aránytalan kényszerítő eszköz használatra és bántalmazásokra – vonatkozó híradások” – áll az ENSZ emberi jogi főbiztosságának égisze alatt működő kínzás elleni bizottság (Committee against Torture – CAT) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentésében.

A testület megállapítása szerint a magyar államnak fokozottabban kell ügyelnie az emberi jogok érvényesítésére, biztosítva a jogellenes intézkedésekkel szembeni zéró tolerancia elvének betartását a rendőrségi hierarchia minden szintjén és a büntetés-végrehajtásban is.

A kínzás elleni bizottság ajánlása szerint lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a rendvédelmi szervek csak a szükséges esetekben és mértékben alkalmazzanak erőszakot: ennek érdekében pontos definíciókra és szabályokra van szükség, amelyek betartását is következetesen ellenőrizni kell – áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében. A bizottság ugyancsak aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy kiderült: a szeptemberi-októberi demonstrációk alatt fellépő rendőrök nem viseltek azonosító jelvényt. A testület kijelentette: biztosítani kell, hogy a rendvédelmi szervek dolgozói mindenkor azonosíthatóak legyenek.

A CAT figyelmét a szeptemberi-októberi budapesti eseményekre a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) hívta fel: a kínzás elleni bizottság novemberi ülésére készített kiegészítő tájékoztatójában az MHB jelezte, hogy miközben a zavargásokkal szembeni rendőri fellépés jogi alapja megkérdőjelezhetetlen, az intézkedéssorozatban számos alkalommal történtek túlkapások, amelyeket egyebek között tévéfelvételek is bizonyítanak.

(Kuruc.info)

Közzététel ideje:  on at 21:40 Szólj hozzá

150 ezer dolláros büntetés Slotának magyarellenességéért

2006.11.28. 12:03:19

Magyarellenes kijelentéseiért 150 ezer dolláros büntetésre ítélte Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét San Francisco egyik megyei bírósága. Az ítélet Kalifornia állam egyik törvényére hivatkozik, amely nemzetközi érvényességű, és bünteti a gyűlöletbeszédet.

Ján Slota kaliforniai felperese az ottani Magyar Polgári Párt képviseletében Varga Béla, aki a most megítélt 150 ezer dollárt a Magyar Koalíció Pártjának számlájára szeretné átutalni. A beadvány szerint a nemzeti párt elnöke magyarellenes kijelentéseivel idegengyűlöletet szított.

A megítélt bírságot csak akkor lehet behajtani Slotától, ha a felperes kérvényezi a szlovák bíróságtól az ítélet végrehajtását; ez eddig nem történt meg. A pozsonyi Új Szó értesülése szerint a felperes még nem fordult beadvánnyal a szlovák hatóságokhoz, ám Slotára már most egyfajta korlátozások érvényesek, ugyanis ameddig nem fizeti ki a bírságot, gondjai lehetnek az amerikai vízum kiváltásával.

A lap úgy tudja: csak kivételes esetekben juthat beutazási engedélyhez olyan személy, akit az Egyesült Államokban polgári per során elmarasztaltak. Slota egyelőre nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

(Protics János (Pozsony) / InfoRádió)

Gergényi Péter mobilszáma

2006.11.28. 09:50:26

Küldje el…
legalább nyugdíjba Ön is!

A Kuruc.info hírszerzői régóta nyomoznak a terrorkapitány privát mobiltelefonszáma után. Végül szagot fogtunk Görényi után, s megtaláltuk. Szerkesztőségünk leellenőrizte: személyesen a főpribék veszi fel a telefont, információink szerint hosszú ideje ez a száma. Valószínűleg nem sokáig, mert alább közzé tesszük, de addig is bárki elmondhatja neki a magáét.

A 36-20-922-56-39-es mobilszámát nem rendőröktől tudtuk meg. Ezt azért tartjuk fontosnak leszögezni, mert próbálkoztunk több zsarunál is, de egy se akadt, aki szép csendben átadta volna, tehát cinkosként továbbra is osztoznak a felelősségben és a néputálatban. (Közérdekű bejelentéseket – pl. Bene László országos terrorkapitány elérhetőségeit – továbbra is köszönettel veszünk a szerk@kuruc.info címen, melyre pl. egy internetkávézóból, egy ott regisztrált e-mailcímről teljes névtelenséggel lehet üzenetet küldeni.)

Nagy vihart kavart, amikor olvasóink közzétették a forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek adatait. Névleges főszerkesztőink egyikénél (mindenki az különben) házkutatást tartottak, csak hát a Kuruc.info egy külföldi portál, és nem is ér el oda a brigantik keze. Ellenben az ügyészség nyomására két alternatív, hazai elérésünk, a www. kuruc.info.hu és a www. kurucinfo.hu domének átirányítását törvénytelenül megszűntették, így már csak közvetlenül a www. kuruc.info címen nyitható meg hírportálunk. Ez persze a mi bajunk, olvasóink viszont semmi törvénybe ütközőt nem tesznek, ha egy közzétett telefonszámon megkérdeznek vagy elmondanak egysmást.

Kuruc.info – Kovács Ferenc

Közzététel ideje:  on at 21:38 Szólj hozzá

“Szemtanúk beszámolói” – előadások

2006. október 23-ról

Magyarok Háza (Budapest, V. kerület, Semmelweis u. 1-3.)

2006. december 1., 17 óra

Program:

17.00 Megnyitó

17.05 Előzmények – bevezető előadás (Dr. Gaudi Nagy Tamás)

17.20 Szemtanúk beszámolói

18.30 Szünet (fotókiállítás megnyitása)

19.00 Hozzászólások – egyéni beszámolók

21.00 A Civil Jogász-bizottság a 2006. október 23-i budapesti erőszakos

események kivizsgálására helyzetjelentése

(Dr. Morvai Krisztina, Dr. Völgyesi Miklós)

—————————–

MEGHÍVÓ

SZEMTANÚK BESZÁMOLÓI – 2006. október 23.

CÍMŰ ELŐADÁS-SOROZATRA

Magyarok Háza (Budapest, V. kerület, Semmelweis u. 1-3.)

2006. december 1. (péntek), 17 óra

2006. október 23-án Budapesten a hatalom a harmadik köztársaságban eddig nem látott, megdöbbentő erőszakossággal és nyíltsággal támadt polgáraira. Rendezvényünk célja, hogy fórumot biztosítva az események résztvevőinek és elszenvedőinek segítse feldolgozni és oldani azt a lelki megrázkódtatást, amelyet az embertelen fellépés okozott. Bízunk benne, hogy a rendezvény elősegítheti azt a tényfeltáró munkát és felelősségre vonást is, amely véleményünk szerint elengedhetetlenül szükséges a rendőrségbe vetett bizalom és a rendőri hivatás becsületének helyreállításához.

Az est során időrendi sorba fűzve előzetesen felkért szemtanúk mondják el október 23-i élményeiket. Ezt követően a közönség soraiban ülők is lehetőséget kapnak, hogy az elhangzottakat saját tapasztalataikkal kiegészítsék. A programban szeretnénk teret adni a nyilvánosságot eddig még nem kapott fotók és videorészletek számára.

A rendezvényre tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt. Számítunk mindenek előtt azok részvételére, akik a 2006. október 23-i eseményeket maguk is személyesen élték át a pesti utcákon. Felkérünk mindenkit, aki rendelkezik a történtekről készült, nyilvánosságot eddig még nem kapott kép- és hanganyagokkal, írásos beszámolókkal, hogy szíveskedjen azt a rendezvényre elhozni vagy az alább megadott e-mail címen felvenni a kapcsolatot az anyag előzetes eljuttatása érdekében.

A rendezvényre a helybiztosítás érdekében előzetes bejelentkezést az oktober23@herpai.hu címen fogadunk. Kérjük, hogy akik ilyen módon bejelentkeznek, a rendezvény napján 16.45-ig foglalják el helyüket.

A rendezvényen biztosítani fogjuk a szemtanúként részvevők anonimitását a fénykép- és videofelvételek készítésének tiltásával, illetve személyes beleegyezéshez kötésével.

Herpai Sándor, Kabai Róbert

Közzététel ideje:  on at 21:37 Szólj hozzá

Judapest

Az Óbudai-sziget, az újpesti Fóka-öböl, a Csepel-sziget egyes részeinek, a magyar gyógyszeripar és számtalan más nemzeti vagyonnak izraeli, illetve nemzetközi zsidók általi fokozatos fölvásárlása egyértelművé teszi, hogy hazánk nemsokára gazdasági, majd ezt követően földrajzi értelemben is Izrael gyarmatává válik. Mindenesetre ezt a véleményt támasztják alá az izraeli héber nyelvű lapokban július 31-én napvilágot látott, a nemzetközi és az izraeli zsidó tőke legújabb budapesti térnyeréséről szóló hírek.

A Levinstein és az Olimpia nevű izraeli beruházási cég újabb 1800 lakóegységből álló lakóparkot épít Budapest IX. kerületének előkelő, dunaparti körzetében – tudósít a Hádásot Máhláká Risoná nevű héber nyelvű hírportál július 31-i számában Elázár Levin gazdasági szakíró. Megtudjuk azt is, hogy az izraeli Mesullám Levinstein és az Olimpia Csoport tulajdonában levő Nanet nevű, szintén izraeli ingatlancég 2006. július 31-én írta alá a Ferencvárosban létesítendő 1800 lakóingatlan építésére vonatkozó szerződést. Az említett cégek a Budapest IX. kerületi legújabb projektbe összesen 110 millió eurót fektetnek. Az értékesítésből 143 millió euróra számítanak.

Bagóért panorámás telket

A Nanet nevű izraeli ingatlanfelvásárló cég mindössze 12 millió euróért vásárolta meg a ferencvárosi projekt építési telkét, amelyen egyelőre még egy régebbi üzem áll, de annak közeli lebontása után rögtön el is kezdődhet az 1800 egységből álló lakópark megvalósítása a fővárosban. Az izraeli beruházók egyetlen lakóegység telkéért mindössze 8300 USA dollárt fizetnek, s ezzel magyarázható a fentebb említett magas haszon. Magyarán szólva: a magyarországi eladók ismét bagóért, s véletlenül megint izraelieknek árusították ki a főváros egyik legértékesebb területét. Egyébként az izraeli befektető cégek a Ferencvárosban összesen 100 ezer négyzetméter alapterületű, egyenként átlagosan 55 négyzetméter nagyságú lakásokból álló lakóparkot építenek. A befektetők azt remélik, hogy a lakások értékesítése után körülbelül harminc százalékos haszonra tehetnek szert.

Az izraeli részvényesek hozama

A Hádásot Máhláká Risoná című újságból arról is értesülünk, hogy a Nanet izraeli cég magyarországi

vállalkozásaihoz már korábban csatlakozott a Lehman Brothers Befektetési Bank, s a mostani ferencvárosi projektben is 50 százalékos a részesedése. A Nanet egyébként jelenleg is több ezer lakást épít Magyarországon és Lengyelországban, de a ferencvárosi projekt lesz az eddigi legnagyobb vállalkozása. A Jediot Áháronot héber nyelvű napilap internetes kiadványa pedig idézi Oscar Katzenelsonnak, a Nanet vezérigazgatójának a nyilatkozatát:

“Folytatjuk a beruházásokat Magyarországon, mert ezek a projektek komoly hasznot biztosítanak a Nanetnek és magas hozamot a részvényeseknek”.

Kúszó honfoglalás a fővárosban

A Gegesy Ferenc polgármester nevével fémjelzett SZDSZ-MSZP bitorolta IX. kerületben egyébként nem új keletű az izraeli honfoglalás. Többek között az izraeli Olimpia Csoport építette a Soroksári úti Gizella-udvar 155 lakóegységből álló, összesen 13 ezer négyzetméteres ingatlanegyüttest és a 428 lakásos, összesen 27 ezer négyzetméter alapterületű Zöld Parkot. Az Olimpia építette ezen kívül a 133 lakásos, összesen nyolcezer négyzetméteres XIII. kerületi Palóc Házat és a XIV. kerületi, 131 lakásos, 8300 négyzetméter alapterületű Egressy Házat. /forrás: Kuruc.info/

(Hazankert.com)