Előállították a HírTV Kossuth téri tudósítóját

2006-10-02. 17:56:00

Lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanújával előállították Császár Attilát a Hír Televízió tudósítóját nem sokkal 13 óra után a Parlament bejáratánál. A kapunál történő átvizsgáláskor ruhájában egy lőszerhüvelyt és egy lőszert találtak, amelyeket a tudósító még az MTV ostrománál a helyszínen talált.

A kapunál történő átvizsgáláskor a riporter ruhájában lőszerhüvelyeket találtak, amelyeket a tudósító még az MTV ostrománál a helyszínen talált.

A riportert lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd nem sokkal 16 óra után kiengedték a kapitányságról.

A riporter rendőri zaklatása illeszkedik a jobboldali sajtó ellen indult kormányzati hadjáratba. A HírTV tudósítóját a kormánypártok elfogultsággal vádolták, mert szerintük Császár a felkelőkkel szimpatizált az MTV ostrománál. A HírTV ellen az ORTT kormánypárti többsége, valamint az MDF delegáltjának javaslatára vizsgálat indult, mely a csatorna betiltásával is végződhet.

Lúdas Matyi kommentár: videofelvétel van róla, hogy a töltényhüvelyeket (tehát nem lőszer csak hüvely!) hol találta, azaz ahogyan megtalálta, ráadásul semmiféle fegyver nem volt ott az ő keze környékén (ugyanis a rendőrök lőttek, akkor miféle lőfegyverrel visszaélés) és még ráadásnak ezt az élő felvételt milliók látták… de ez sem számít az ávós tetveknek.

Published in: on 2006 október 2, hétfő at 22:44  Vélemény?  

Az 56-os kivégzettekről

FELJEGYZÉS

Az MTA ELNÖKSÉGÉNEK, A MINISZTERELNÖKI HIVATALNAK, A HATÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM ILLETÉKESEINEK,

A TIB-NEK, A TERROR HÁZA MÚZEUM IGAZGATÓSÁGÁNAK.

Az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére beindított előkészületek többségére jellemző, hogy téves információk állnak a szervezők rendelkezésére. Sajnálatos, hogy a mai napig nem térképezték fel (egzakt módon), a harcokban életüket vesztettek és a megtorlásban kivégzettek adatait. Sajnálatos az is, hogy (mintegy előre) behatárolva az ismert tények mennyiségét,- “56 KÖNNYCSEPP” címen, készülnek a forradalom és szabadságharcban, valamint a megtorlás során életüket vesztett vagy meghurcolt nők, illetve hozzátartozóik történeteinek kiadására. Miután kiderült, hogy az érintettek száma jóval több ötvenhatnál, a “kivitelezők” (ragaszkodván a tetszetősnek tűnő címhez), pontot tettek a gyűjtemény végére, mellőzve és megsértve a többi áldozatot vagy emléküket. Aligha válik ez a megoldás a feladatot kiadó Miniszterelnöki Hivatal, és a végrehajtók (Fodor Kálmán, Kiss Balázs és Balló István alezredesek) dicsőségére! Ilyen alapon,- 1859. október 6-án rendezett emlékünnepségen, elegendő lett volna az aradi tizenhárom vértanú helyett (a tizedik évforduló alkalmából) csupán tíz vértanúról megemlékezni…

Bizonyítható, hogy számos helyen pontatlan adatok jelentek meg a megtorlásban kivégzett nőkre vonatkozóan. Még az MTA-n is hat főről emlékeztek meg, holott Gosztonyi Péter: “Föltámadott a tenger…1956” c. 1990-ben megjelent könyvében is hét kivégzett nő adatai szerepelnek. Azóta viszont tisztázódott, hogy tíz nőt ítéltek halálra Kádár vérbírái, és végeztek ki pribékjei.

A május közepe óta kutakodó történész tiszteknek nem kellett volna a (kutatási helyeknek kijelölt) Nemzeti Múzeumban, az ’56-os Intézetben vagy a Zsidó Holocaust Múzeumban fáradozni, elég lett volna a Történi Hivatal telefonszámát feltárcsázni, mert pl. a Nemzeti Múzeumban mikroszkóppal sem találhattak erre vonatkozó adatokat.

Az alábbiakban (mint “maszek” kutató, mindennemű ellenszolgáltatás nélkül) az Illetékesek szíves figyelmébe ajánlom a tíz kivégzett nő névsorát és a kivégzések időpontjait:

-Mányi Erzsébet (1957. május 2.);
-Csira Erzsébet (1957. június 20.);
-Tóth Ilona (1957. június 27.);
-Kenderessy Mária (1958. február 14.);
-Márton Mária (1958. április 19.);
-Salabert Erzsébet (1958. november 28.);
-Sticker Katalin (1959. február 26.);
-Ócsai Mária (1959. április 7.);
-Friedl Valéria (1959. július 21.);
-Magori Mária (1959. október 28.).

A Tisztelt Olvasók figyelmét fel kell hívni arra, hogy még 1959-ben (konszolidált helyzetben) is végeztek ki “ellenforradalmároknak” címkézett nőket, mert a forradalom és szabadságharc leverését követően, a tíz halálra ítélt nő mérhetetlenül veszélyeztette a 200 ezer szovjet katonával és a 36 ezer munkásőrrel védelmezett népköztársaságot, nem beszélve a fiatalkorú Mansfeld Péterről, akinek szintén 1959-ben oltották ki az életét.

Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy “hivatalos” kivégzések még 1961 novemberében is voltak, de az ENSZ jóindulatának megnyerése érdekében, 1962-től kezdve, Kádárék bírósági ítélet nélkül likvidálták a börtönökben vagy munkatáborokban sínylődő “ellenforradalmárokat” (kínzással, agyondolgoztatással, kiéheztetéssel, gyógyszermegvonással és orvosi beavatkozás megtagadásával).

Nem kívánok belekontárkodni a hivatásos történészek, valamint az ünnepségeket levezénylők felelősségteljes munkájába, de a jeles évforduló alkalmával nem lenne helyes elfelejtkezni azokról a személyekről sem, akik a “humánus” kádári rendszer “jóvoltából” a társadalom perifériájára lettek kiszorítva.

Példaként megemlítem Kéri Edit művésznő történetét, aki Kádár börtönéből kiszabadulva, csak “beugróként” juthatott néha a “világot jelentő deszkákra”, és amikor vastapssal honorált, nagy sikert aratva,- mentett meg több előadást, a lebetegedett főszereplőt helyettesítve, akkor a rendező (főrendező, igazgató) Giricz Mátyásnak többen javasolták Kéri Edit véglegesítését.

A Moszkvában végzett,- különféle díjakkal “kidekorált” nagyhatalmú főelvtárs kijelentette, hogy soha nem fogja véglegesíteni, a szocialista rendszer ellen fellépő Kéri művésznőt! Becsületére (?) csak az válhat, hogy a szavát tisztességesen betartotta!

Kéri Edit lakás és állás nélkül, úgy nevelte fel kicsiny gyermekét, hogy vidéki kocsmákban és szegényes kultúrházakban vállalt fellépéseket, végigkóborolva a fél országot…

Hasonló sorsban volt része Szende Mária művésznőnek is, akit egy koncepciós perben négyévi szabadságvesztésre ítéltek. Győr város Főtéren lévő garzon lakását pedig kisajátították, és egy politikai tisztnek utalták ki.

Színészi pályáját nem folytathatta, karrierjét és életét tönkretették! Szabadulását követően – átmenetileg – egy leányszálláson “húzta” meg magát, majd Budapesten dolgozott kalauzként,- a 6-os villamos vonalán, albérletre költve fizetése jelentős százalékát.

Egy alkalommal Szendrő József (népszerű színművészünk) szállt fel a villamosra, meglátta Szende Máriát kalauzi egyenruhájában, de nem kerülte el a figyelmét, hogy egykori kolléganője zavartan elfordítja a fejét, és igyekezett az utasok tömegét kihasználva elkerülni a számára kínosnak vélt találkozást.

Szendrőt azonban nem olyan “fából faragták”, aki félt volna az ördögi megtorlás légkörétől vagy a mindenhol jelenlévő besúgóktól. “Odatolakodott” Szendéhez és emelt hangon megszólította:

“MARIKÁM DRÁGA! ADJ MÁR EGY VONALJEGYET! GERTRÚD KIRÁLYNÉTŐL ÚGY SEM KAPTAM SOHASEM!

AZÉRT, MERT EZEK (!) KALAUZI JELMEZBE RAKTAK, AZÉRT TE MÉG MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB SZÍNÉSZNŐJE VAGY!”

Talán még van annyi idő az ünnepségsorozat megkezdéséig, hogy a hivatásos kutatók, rendezők és szervezők, állami, párt-és polgári szervezetek felkészüljenek arra, hogy ne csupán 56 könnycsepp legyen bemutatva, hanem – lehetőleg – minden kisemmizett, megkínzott és meghurcolt áldozat könnycseppje!

Prof. Dr. Bokor Imre

http://l88.hu/about581.html

Published in: on 2006 október 2, hétfő at 22:15  Vélemény?  

Albert Camus: A magyarok vére

(okt. 1957, Párizs)

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után.

Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.

Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták maguknak.

A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetkőzi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.

És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.

A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.

Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, – bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.

A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, – miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

http://l88.hu/about569.html

Published in: on 2006 október 2, hétfő at 21:49  Vélemény?  

Udvari Ákos dunakeszi rendőr 15 éves börtönt kaphat

Kossuth tér, vasárnap, 2006-10-01 23:45-kor:

A Lelkiismeret’88 kezdeményezésére bemondták a Kossuth téri színpadon, hogy:

“Hétfőn, október 2.-án a budapesti PKKB, Markó u. 25 száma alatti bíróságon fogják tárgyalni Udvari Ákos Dunakeszi rendőr ügyét, akit a rendőrörséről vittek el az MTV székháznál történt ostrom miatt, mert a forradalmárok oldalán harcolt. Ezért a cselekményéért 15 éves börtönbüntetéssel fenyegetik. Felkérünk mindenkit, aki el tud menni, legyen ott, hogy ezzel is erősítsük Őt. A tárgyalás időpontja bizonytalan, de aki a bírósági irodán megérdeklődi az részt tud venni a tárgyaláson. Menjünk el minél többen”

http://l88.hu/about576.html

Published in: on 2006 október 2, hétfő at 14:34  Vélemény?