A FIDESZ lepaktálna a törvénytelen MSZP-SZDSZ koalícióval

Navracsics: maradhat az MSZP-SZDSZ, jól megleszünk

Published in: on 2006 október 4, szerda at 23:52  Vélemény?  

Tömeges önfeljelentési akció a BRFK-nál a politikai foglyokért

Tömeges önfeljelentési akció a BRFK-nál a politikai foglyokért, katt ide

Published in: on 2006 október 4, szerda at 23:50  Vélemény?  

Rendőri brutalitás beszámolók 2. rész

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány tudomására jutott újabb rendőri túlkapások a szeptember 18-i és az azt követő tüntetésekkel összefüggésben (2006. október 3.)

1. Egy szemtanú beszámolója a Blaha Lujza téren történtekről:

A fiatalember barátnőjével szerdáról csütörtökre éjjel a Blahától az Oktogon felé sétált. 21-én fél 3-3 körül a Blahától kb. 100 m-re, két zöld teherautóra és egy mikrobuszra lettek figyelmesek, ami körül a járdán kb. 15 rohamrendőr ácsorgott, fekete símaszkot viseltek. Szembe velük közeledett egy fiú. Négy-öt rendőr rárohant, különösebb indok és mindenféle igazoltatás nélkül, “kapjátok el” kiáltással legyűrték. Miközben társai az ellenállást nem tanúsító fiatalembert lefogták, egyikük a földön fekvő fejét többször a betonhoz verte, olyasmit üvöltözött, hogy “a mellékutcában nagy pofád volt”, majd ököllel ütötte. Ekkor lépett közbe a tanú, fölszólítva a cselekmény abbahagyására, mire durva beszólást és fenyegetést kapott. A plasztik gerincvédőjére mutatva közölte, hogy gerincműtött és ennek felelősségével merjenek ellene föllépni, majd közölte, hogy feljelenti őket és a helyszínről fölhívta a BRFK-t és bejelentést tett. Hozzá tartozik a történethez, hogy először a Telefontanú számát hívta, ahol az operátor első szava az volt, hogy “Mit keresett az utcán”…

2. Keddről szerdára virradóra a Blaha Lujza téren egy érkező motorost a rendőrök minden látható indok nélkül leütöttek a motorról úgy, hogy a motor tovább futott. A motoros meghalhatott volna, ami nem áll arányban azzal, ami esetleg történhetett, hogy fölszólításra nem állt meg – de semmi jele nem volt tapasztalható, hogy fölszólították volna megállásra!

3. Egy hölgy beszámolója a Rákóczi úton történt atrocitásról:

“Szeptember 19-én hajnalban mentünk haza a párommal a Keleti pályaudvarhoz, amikor belekerültünk a tömegbe. Ekkor őt elkapták a rendőrök és ütlegelték, (nekem sikerült elszaladnom a helyszínről) majd bevitték a Víg utcai kapitányságra, ahol tovább folytatták folytatták a verését. Innét másnap hajnalban vitték át a Fiumei úti baleseti ambulanciára, ahol háromszoros bordatörést állapítottak meg nála az egyéb külsérelmi nyomok mellett. (Fényképek is készültek az eset után, bizonyíték gyanánt!) Csak másnap reggel sikerült őt megtalálnom, mivel a rendőrség semmilyen információt nem adott ki a zavargásokban elfogottakról. A kórházban odabilincselték a szobájában az ágyához és 2 rendőr őrizte őt, be sem engedtek hozzá meglátogatni őt és semmit nem mondtak nekem az állapotáról. Kora délután egyszerűen elengedték és megszüntették az őrizetét is, semmilyen vádat nem emeltek ellene. Kérem párom jogi képviseletét egy kártérítési és emberi jogok megsértése illetve rendőri túlkapás és jogtalan fogvatartás miatt indított perben.”

4. Részlet egy jogalap nélkül bántalmazott és garázdasággal gyanúsított fiatalember előzetes letartóztatást elrendelő végzéssel szemben benyújtott fellebbezéséből:

„A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai napon meghozott előzetes letartóztatást elrendelő határozat ellen bejelentett gyanúsítotti és védői fellebbezésünket az alábbiak szerint indokoljuk meg:

Mint gyanúsított a továbbiakban is kijelentem, hogy a vádbeli napon és helyen semmilyen jogellenes cselekményt nem követtem el, ellenben a velem, ill. mindazokkal a személyekkel, akiket velem együtt helyeztek fogvatartásba, követtek el az intézkedő rendőrök több alkalommal is a büntetőtörvénykönyvbe ütköző jogellenes cselekményt.

Figyelemmel arra, hogy a rendőrségi kihallgatásomkor nem mondhattam el a teljes részletességgel a tényállást, ezért most jelen fellebbezésem indokolásában kívánom a vádbeli éjszaka történteket előadni, kijelentve egyben, hogy az eddigi vallomásomat is teljes egészében fenntartom.

2006. szeptember 19-én, kedden este a Kossuth téren voltam, ahonnan 20-án hajnali fél egy körül indultam haza. Ekkor még felhívtam édesanyám, mobil telefonon, és mondtam, hogy ne aggódjon, kerülök minden olyan helyet, ahol konfliktus van.

Egyedül indultam el, s gyalog, nagy kerülő úttal kívántam hazamenni az V. kerületnek épp a másik felében lévő MÁV szállóra, a szálló kapuját ugyanis éjjel 11-kot bezárják, s csak hajnali 5 órakor nyitják ki. Ez ideig tehát nem tudtam volna bemenni szállásomra.

A Nyugati tér felé kívántam menni, de direkt nem a tömeggel mentem, hanem inkább mellékutcákon. Ezért az Arany János utca felé vettem az irányt, majd további mellékutcákon értem a Nyugati térhez.

Amikor a Nyugati térre megérkeztem, és az ott ácsorgókkal beszédbe elegyedtem, akkor tudtam meg, hogy nem sokkal korábban, itt a téren a tüntetők egy része és a rohamrendőrök összecsaptak.

A beszélgetés után tovább indultam az Oktogon felé.

Mikor odaértem. láttam, hogy egy igen jól öltözött férfi éppen a sajtónak nyilatkozott, közben pedig a rohamrendőrök egy kicsit távolabb sorfalat álltak.

A nyilatkozat közben valaki a rendőrök felé dobott egy üveget. Engem ez a magatartás igen felháborított, s nyomban előbb hátrébb léptem, majd mindjárt elhagytam a helyszínt, s indultam tovább a Blaha Lujza tér felé, de nem a közúton, mert tartottam a zavargásoktól, hanem mellékutcákon mentem, de közben ki-ki néztem a körútra.

Az én képesítésem ugyanis politológus, és ezért is igen kíváncsi voltam az eseményekre, de igyekeztem mindig azoktól magam tisztes távolságban tartani.

A Blaha Lujza téren csoportosulást láttam, de amikor én ott voltam nem tapasztaltam semmiféle rendbontást, vagy összecsapást.

Egymagam indultam az Astoria felé. A Rákóczi úton ekkor már nem tartózkodtak sokan, nem volt összefüggő embersor.

A Szentkirályi utca sarkán megálltam, és az ott tartózkodó néhány személlyel beszélgetni kezdtem. Mindössze néhányan lehettünk, akik ott a sarkon ácsorogtunk, talán négyen öten, s távolabb is csak egy-egy kis csoport beszélgetett, vagy haladt valamilyen irányba. Tömegnek ott a közelben tartózkodók egyáltalán nem voltak nevezhetők.

Amint ott beszélgettünk, a Rákóczi út másik oldaláról, kicsit a Blaha Lujza tér felé esően sréhen szemben lévő mellékutcából, (az utca nevét nem tudom) egy megítélésem szerint 40-50 főből álló rendőr rohamosztag kezdett felénk rohanni át a kocsiúton. Egyik kezükben pajzs, a másikban pedig egyeseknek ütésre tartott gumibot, másoknak pedig emlékezetem szerint kézi lőfegyver.

A felénk rohanó rendőröktől, akikkel ott a sarkon beszélgettem, megijedtek, és elkezdtek szaladni a Szentkirályi utcába. Én önkéntelenül velük szaladtam, anélkül, hogy tudtam volna, hogy miért, bár azt meg kell hagynom, hogy a felénk száguldó rohamosztag pajzzsal, gumibottal, és fegyverrel, igen félelmetes volt.

Az első sarkon jobbra, a másodikon pedig balra szaladtunk, majd egy kapualjnál, vagy kukatárolónál, pontosan nem tudom, hogy hol, megbujtunk, mivel a sarkom befordulva már nem láttuk a rendőröket.

Ők azonban nem sokkal később odaértek, és nyomban ütlegelni kezdtek. Semmire nem szólítottak fel, mi semmilyen ellenállást nem tanúsítottunk, ők mégis ütlegelni kezdtek.

Mi talán öten- hatan lehettünk, a rohamosztag jóval több személyből állt. Volt közöttünk két leány is, őket is ütötték, pedig a közvilágításban pontosan láthatták, hogy ők lányok.

Az egyik fiú a rendőrök elé állt, hogy őt üssék és ne a barátnőjét.

Néhány ütés után felszólítottak bennünket, hogy álljunk arccal a falnak, tegyük kezünket hátra, A felszólításnak mindannyian önként eleget tettünk. Kezünket hátra bilincselték, mindannyiunkét igen szorosan, mely nagyon fájt, s még a mai napon, a tárgyalás napján is meglátszott a nyoma. Azután megkérdezték nevünket, személyi adatainkat.

Majd mindegyik megbilincselt mellé egy rendőr állt, meg kellett fordulnunk, de egészen előre lehajolva. Tarkónkra nyomtak egy kemény tárgyat, minden bizonnyal gumibotot, és úgy vezettek három-négy utcán keresztül igen meggörnyedve, előre hajolva. Ha valamelyikünk elesett nagyon rosszul járt, mert ütni kezdték, amíg csak fel nem állt.

Nem tudom mindezt miért tették a rendőrök, pedig közülünk senki sem állt ellent az intézkedésnek, és senki nem próbált megszökni, nem is tehettük volna hátrabilincselt kézzel.

Ha valamelyikünk már nem tudott annyira előrehajolva menni, s próbált kicsit felegyenesedni, a kísérője nyomta vissza a tarkójánál azzal a kemény tárggyal.

Amelyik társunknak az út közben kísérőjét kicserélték, az új kísérő trágár szavak közepette néhányszor megütötte.

Én magam az oldalamra kaptam egy igen nagy ütést, a vesém magasságában. Szerencsére azon az oldalon volt az övtáskám, s az csillapította fájdalmam.

Megkérdeztem, hogy miért bánnak így velünk, hiszen nekünk semmi bajunk nincs a rendőrséggel, csupán a kormány ellen tüntettünk, mire a válasz az volt, hogy ne pofázzunk vissza, szemét gecik, miattatok sírnak otthon sokunk gyermekei, a lányokat pedig többször lekurvázták.

Néhány sarok után valamilyen udvarra kísértek, talán a rohamosztag bázishelye lehetett.

Az udvaron hátratett, megbilincselt kézzel letérdepeltettek bennünket, s úgy kellett maradni legalább egy-másfél órát. Itt hatan-nyolcan lehettünk. Pontosan azért nem tudom, mert semerre sem volt szabad néznünk, fejünket mélyen le kellett hajtanunk, s nem mozdulhattunk.

Közben pszichikai kínzásnak is kitettek, gúnyolódtak velünk, többek között olyan megjegyzéssel, hogy „Na szeretnétek e inkább a Demokrácia központban lenni? Ott jobban éreznétek magatokat?”

Természetesen válaszolni egyikünk sem mert, hiszen minden, a rendőrök részére nem tetsző cselekedetünkért ütést kaptunk.

Talán másfél óra múlva felállhattunk, és egy zárt gépkocsival a Víg utcai Rendőrkapitányságra vittek. Ott az udvaron ismét térdepeltettek mindannyiunkat igen hosszú időn keresztül, lehetett talán szintén legalább egy óra.

Azután végre egyenként felállhattunk, s az előállító szobába vittek. Tárgyainkat letétbe helyezték.

Amikorra az előállító szobába kerültünk már reggel volt. Itt tartottak bennünket ebben a szobában egész nap, de csupán kora délután kaptunk először ennivalót és vizet, pedig többen voltunk, akik kértünk reggelit is.

Számomra teljesen érthetetlen a rendőrhatóság brutális, embertelen, és jogellenes magatartása, hiszen a mi csoportunkban senki sem tanúsított semmilyen ellenállást.

Az semmiképpen sem nevezhető ellenállásnak, hogy egy öt-hat fős békésen beszélgető csoport futásnak ered akkor amikor 40-50 főből álló, pajzzsal ellátott, a másik kézben pedig egyes rendőrnek ütésre emelt gumibot, másoknak pedig marok lőfegyver, és így rohantak felénk. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki egy ilyen támadás elől ne menekülne. Menekülésünk tehát egyáltalán nem támasztja alá azt, hogy korábban bármilyen jogellenes cselekményt elkövettünk volna.

Én egyetlen erőszakos cselekményben nem vettem részt, de még a közelében sem voltam egynek sem. Csupán az Oktogonnál láttam, amint egy üveget dob valaki a rendőrök felé, ekkor én nyomban még hátrébb húzódtam, bár addig sem voltam közel az üveg dobálóhoz, és nyomban elhagytam a helyszínt.

Én igen elítélek minden erőszakos cselekményt, meggyőződésem, hogy erőszakot, erőszakkal, jogellenes magatartással megoldani nem lehet.

Mint említettem, az utcán azért tartózkodtam ilyen késői órákban, mert a MÁV szállóra, ahol lakom, csak hajnali 5 órakor tudtam bemenni, másrészt pedig mint politológust, érdekelt az emberek viselkedése az igen kiélezett helyzetben.

Semmi közöm nem volt egyetlen erőszakos cselekményhez sem, de még csak a közelükben sem voltam, így jelenlétemmel sem bátorítottam, vagy buzdítottam senkis erőszakos magatartásra.

Az én egyik példaképem Mahatma Gandhi, aki került minden erőszakot, s teljes egészében békés eszközökkel érte el, hogy a gyarmattartók elhagyták Indiát.

Mindezt azért mondtam el, s azért írtam le a tényállást ilyen részletességgel, mert tudom, hogy ügyemben egyetlen vallomásom saját vallomásom, illetve talán még egy: a térfigyelő kamerák.

Tudomásom szerint a VI.-VIII. kerületekben működnek a kamerák. Kérem azoknak idevonatkozó anyagát anyagját beszerezni.

A bíróság az előzetes letartóztatásomat arra hivatkozással rendelte el, miszerint félő, hogy összebeszélek vádlott társaimmal, illetve megszököm, elrejtőzöm.

Az első indokkal kapcsolatban előadom, hogy vádlott társaimat egyáltalán nem ismerem, ott a Szentkirályi és Rákóczi út sarkán találkoztam velük életemben először. Még a nevüket sem tudom.

A másik letartóztatási indokkal kapcsolatban előmondom, hogy nincs miért megszöknöm, elrejtőznöm, hiszen semmilyen jogellenes cselekményt nem követtem el.

A nyomozó hatósággal eddig is minden vonatkozásban teljes egészében együtt működtem.

Szabadlábra helyezésem továbbá kérem arra is figyelemmel, hogy a MÁV-nál dolgozom, és félő, hogy amennyiben hosszabb ideig nem tudom munkahelyemen jelentkezni, úgy elveszítem munkámat.

Továbbá kérem szabadlábra helyezésem arra is figyelemmel, hogy a Katolikus Vezetőképző Iskola hallgatója vagyok, a levelező tagozaton. Havonta egy alkalommal van előadás. Most az elmúlt hétvégén volt előadásunk, a következő pedig október közepén lesz. Amennyiben ezt a második előadási hétvégét is elmulasztom, úgy az egész II. félévet meg kell ismételnem, mert semmilyen igazolást nem fogadnak el, félévente maximum egy hétvégén lehet mulasztani.

Mindezekre figyelemmel kérem szabadlábra helyezésem, mivel fogva tartásom semmi nem indokolja.”

Ismét emlékeztetünk arra, hogy a fenti rendőri cselekmények kimerítik a Btk. 226. §-a szerinti bántalmazás hivatalos eljárásban vétségét és – ha 8 napon belül gyógyuló sérülést okoz és a sértett magánindítványt terjeszt elő – a könnyű testi sértés vétségét, vagy 8 napon túl gyógyuló sérülések esetén a súlyos testi sértés bűntettét. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és más jogvédő szervezetek (Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International) által is megállapított ilyen jogtiprásoknak véget kell vetni és az elkövetőit haladéktalanul felelősségre kell vonni.

Javasoljuk, hogy aki ilyen rendőri önkényt észlel, vagy ilyennek válik áldozatává az igyekezzen tanúkat, képi bizonyítékot szerezni, majd – akár van bizonyíték, akár nincs – tegyen feljelentést ismeretlen elkövetővel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél (1056 Budapest, Belgrád rakpart 5., tel : 266-5730) írásban vagy személyesen jegyzőkönyvbe mondva.

Nemzeti Jogvédő Alapítvány
www.nemzetijogvedo.hu

Published in: on 2006 október 4, szerda at 23:31  Vélemény?  

A közönséges bűnözők ellen miért nem folyik hajtóvadászat?

A Jobbik kérdéseket intézett Dr. Bene László országos rendőrfőkapitányhoz. A párt arra keresi a választ, hogy a rendőrökre támadó közönséges bűnözőkkel szemben miért nem csap le olyan szigorúan a törvéány ereje, mint a felkelésben részt vevő fiatalokra.

Miközben a Gyurcsány-kormány ellen tüntetőket egyesével vadásszák le és ítélik el gyorsított eljárással a posztkommunista regnálás illetékes hatóságai, addig a tavaly decemberben Heves városában a rendőrökre támadó körülbelül 100 fős cigány társaság két hangadójának bírósági tárgyalására csak 10 hónap elteltével, 2006. október 5-én kerül majd sor. A büntetőeljárást kiváltó tömegverekedés roma főkolomposai mindvégig szabadlábon maradhattak annak ellenére, hogy megkísérelték megölni a velük szemben intézkedő rendőröket baltát hajítva rájuk, a többi a támadásban részt vett cigány cselekménye pedig még csak előállítást sem érdemelt. – mutat rá a párt szerdán kiadott közleményében.

A Jobbik politikai döntésként, ergo a hatalom és az eljáró hatóságok bizonyos köreinek nyilvánvaló összefonódásaként értékeli az indokolatlanul és példátlanul súlyos retorziókat és börtönbüntetéseket a Szabadság téri események során eljárás alá vont és első fokon elítélt résztvevőkkel szemben, s egyúttal magyarázatot vár dr. Bene László országos rendőrfőkapitánytól a következőkre:

1. Miért esik kettős elbírálás alá az általa vezetett testület intézkedési gyakorlatában a cigány és a nem cigány elkövető azonos jellegű és súlyú bűncselekmény esetén?

2. Mivel indokolja, hogy az ominózus hevesi tömegverekedés kapcsán a helyszínen senkit nem vettek őrizetbe, s hogy egy a rendőrökre támadó 100 fős tömegből csak kettő ellen folyik eljárás?

3. A hevesi eset nem egyedi. Van-e valamilyen szakmai oka annak, hogy az utóbbi időben elszaporodó, cigányok által elkövetett tömegverekedések és az ott intézkedő hatósági személyek elleni támadások során 1-2 elkövetőnél többet sosem állítanak elő, s a roma rendbontók ellen soha nem lépnek fel olyan szigorral, mint ahogyan azt a kormányfő elleni budapesti tüntetések résztvevőivel szemben megtették napokon keresztül.

4. Főkapitány Úr! Ön magyargyűlölő? Amennyiben nem, úgy a jövőben tisztelettel arra kérjük, vezesse úgy az Ön által irányított testületet, hogy a magyar átlagpolgár is úgy érezze, a rendőri fellépés azonos mértékű az azonos súlyú bűncselekmények elkövetőivel szemben azok bőrszínére, etnikai hovatartozására való tekintet nélkül. – szólít fel a Jobbik.

http://jobb.extra.hu/
http://ciganybunozes.cjb.net/

Published in: on 2006 október 4, szerda at 21:19  Vélemény?  

Tragikomédia 4.

Gyurcsány és Kóka sétál a határban, látják, hogy egy gazda vet.
– Hé, paraszt, mit vetsz – rikkant oda Kóka.
Öreg hátranéz, látja kik azok, köp egyet, majd folytatja munkáját.
– Hagyd már, – szól Gyurcsány – bármit vet az öreg, úgyis a miénk lesz!
No erre megfordul az öreg:
– Kendert vetek, kötél lesz belőle!


Gyurcsány Ferenc elhalálozik és az új helyzetben úgy érzi, nincs mitől félnie. Amikor végre Szent Péter elé került, határozottan kopogott és szinte megállás nélkül akart bevonulni a Mennyek Országába.
– Tetteid és szavaid nem mindig fedték egymást, ezért nem is tudunk egyértelműen dönteni rólad – mondta a nagy kapus – Ezért újszerű megoldást választottunk: Egy-egy napig leszel a pokolban és a mennyben, utána te magad döntesz, hová akarsz menni. Döntésed végleges, sőt az örökkévalóságra szól.
– Minek ez? A mennyet választom!
– Teheted, de csak a két próbanap után!
GY.F. ezért lement a pokolba, s igen meglepődött. Ott voltak barátai és barátnői. Joviális öregúr fogadta, vicceket mesélt és camparit ivott. Meg is kínálta, enni, inni bőven volt, s a felszolgáló leányok mellett más hölgyek is voltak, akik szemmel láthatóan készek voltak minden gondot elűzni GY.F. homlokáról. A golfpályán is vidám volt az élet, a zene pedig vérpezsdítően hatott a klubban. Hamar vége lett a napnak, s GY.F. alig akarta hinni, hogy nem a mennyben volt, hanem a pokolban. Másnap a mennyben járt. Tetszett a nyugalom, a felhőkön repkedő angyalkák kacagása, az áhítatot sugalló zene. Jó volt – de mégis más, a korábbi életétől teljesen eltérő dolog. A harmadik napon Szent Péter megkérdezte:
– Nos, hogyan döntöttél?
– Szégyellem egy kicsit, és ne is engedd le a hírt a Földre, de a tapasztalataim szerint mégis inkább a poklot választom. – Legyen, ahogy akarod!
GY.F. tehát bevonult a pokolba. A klub helyén hatalmas szeméttelep, s barátai némi ételmaradék után kutattak, ha ugyan nem a golfpályán elhelyezett üstökben főttek. Az üstök alatt a tüzet maga a főördög rakta, s GY.F. azonnal egy fortyogó üstbe került.
– Hogyan? Hiszen tegnap minden más volt!
– Az volt a kampány. Most már szavaztál – felelt az ördög…


mosogep.jpg

Published in: on 2006 október 4, szerda at 21:06  Vélemény?  

“Veszélyes garázda” lányokat köröz a rendőrség

A rend őrei tovább folytatják kemény munkájukat a veszélyes garázdák kézre kerítése érdekében. Szerdán ismét újabb 33 személy fényképét tették fel a BRFK honlapjára, köztük két a társadalomra nyilván kiemelten veszélyes fiatal lány fotóját.
lány1
lány2
http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=32&HirID=6215
Lúdas Matyi kommentár: ezeknek az eljáró ügyészeknek és döntéshozó rendőröknek a családjait is be kellene zárni 10 évre szigorított fegyházba, indoklás nélkül, ahogy ők is teszik. Könyves Kálmán királyunk mit tenne vajon ezekkel a népírtó ügyészekkel és rendőrökkel? El tudom képzelni és áldásomat tudom adni rá.

Published in: on 2006 október 4, szerda at 20:30  Vélemény?  

Meghamisították az öszödi ülés jegyzőkönyvét?

http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=6211

Published in: on 2006 október 4, szerda at 20:24  Vélemény?  

Nemcsak Gyurcsány, az ügyészség is hazudott

2006-10-04. 16:24:46

Ma kiderült, a Fővárosi Főügyészség (FF) augusztus 31-én megszüntette a terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt, az országgyűlési választások első fordulója után indított eljárást. A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szeptember 14-én ugyanakkor még azt állította: tart a nyomozás. Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc a két forduló között jelentette be, hogy bűnözők robbantani készülnek a választási nagygyűléseken.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján március 28-án azt közölte: a magyar titkosszolgálat hivatalos értesítést kapott arról, hogy külföldi bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálása szándékával robbantásokra készülnek az országban választási nagygyűléseken. A Népszabadságban akkor azt írta: a szlovák titkosszolgálat adatai szerint – amelyeket dunaszerdahelyi szervezett bűnözői körből kaptak – megeshet, hogy szervezett bűnözői csoportok robbantásokat hajtanak végre Magyarországon.

Alvilági kapcsolatokat meg lehetett állapítani ugyan, “de ezen kapcsolatokon túl olyan bizonyítékot nem sikerült beszerezni, ami alapján egyértelműen bizonyítani lehetett volna a robbantási szándékot” – fogalmazott szerdán az MTI-nek Morvai Attila. A Nemzeti Nyomozó Iroda március 30-án jelentette be, hogy nyomozást rendelt el terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Most a szóvivő az MTI-vel azt közölte, hogy az eljárást még augusztus 31-én megszüntette az FF. Ennek ellentmond, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szeptember 14-én a Magyar Nemzet érdeklődésére arról számolt be, hogy a nyomozást továbbra is ismeretlen tettes ellen, terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanújával folytatják.

Kuruc.info

Published in: on 2006 október 4, szerda at 20:22  Vélemény?  

Írjon, akinek tudomása van az aktuális események kapcsán ávós jellegű bírói gyakorlatról

Várjuk a neoávós bírák neveit!
2006-10-04. 15:23:39

A Kuruc.info várja a fiatalok, forradalmárok felett jogtipróan ítélkező, statáriálisan eljáró bírák, ügyészek nevét, fényképét, és minden lehetséges adatát.

Villanyposta címünk: “szerk” kukac “kuruc” pont “info”

Published in: on 2006 október 4, szerda at 20:15  Vélemény?  

Rendőrök által összevert hittanár a Kossuth téren

2006-10-04. 02:15:24

Barna Tibor diploma előtt álló katolikus hittanárt szeptember 20-án éjjel verték meg rendőrbűnözők Budapest belvárosában, majd több társával, köztük szintén általuk megvert fiatal lányokkal együtt elhurcolták. 12 napot töltött előzetesben, ahol tovább verték. Miután semmiféle bizonyíték nem volt arra, hogy a katolikus hitét és az erőszakmentességet komolyan gyakorló, vékony testalkatú, szőke, szakállas fiatalember “hivatalos személy elleni, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett erőszak” tényállását valósította meg, kedden este szabadlábra helyezték. Ennek ellenére a vádak alól nem mentették fel, tehát egészen pontosan fogalmazva szabadlábon védekezik. Kedden megjött vidéki körútjáról Toroczkai László HVIM-elnök, a forradalom egyik vezetője, aki hatalmas tapsot arató beszédében kifejtette, a politikai foglyok kérdésében nem engednek. Felhívta azokat, akiket súlyosan üldöz a diktatúra, hogy kérjenek politikai menedékjogot külföldi követségeken. Toroczkai hangsúlyosan kiállt a pár hetes kislányát üldöztetése miatt nem látó Budaházy György mellett is és közölte: bűnözők a parlamentben vannak, nem a forradalmárok között. A szónok közkinccsé tette a Kuruc.info egyik ötletét is, ennek részleteit később közöljük. Toroczkai László bejelentette, péntekig, amikor visszatér a Parlament elé, folytatja vidéki körútját, már csak azért is, mert a tévék és rádiók teljes bojkott alatt tartják, amióta közölte: csak élő adásban hajlandó szerepelni, tekintettel a folyamatos médiahazugságokra.

Verték, köztörvényesekkel zárták össze

Barna Tibor, aki szabadlábra kerülését követően azonnal a Kossuth térre sietett, beszédében elmondta: békés tüntetőként sétált a körutak környékén, és rajta kívül számos teljesen közömbös járókelőt is törvénytelenul rabolt el a rohamrendőrség. Társainak zömét, akik ugyancsak büntetlen előéletű fiatal diákok, értelmiségiek voltak, szintén alaposan megverték és köztörvényes bűnözőkkel zárták össze – mondta el a Kuruc.info-nak. A Gyorskocsi utcától a Maglódi (Venyige) útig és a Nagy Ignác utcáig 3-4 helyen tartották fogva, a statáriális bíróság pedig, 72 órás letartóztatását nulla darab bizonyítékkal megtámogatva 30 napos előzetesre hosszabbította.

Még mindig börtönt kaphat

Barnát végül, 12 nap után a Fővárosi Bíróság szabadlábra helyezte, de még szembe kell néznie büntetőperével, és elvileg súlyos börtönbüntetést is kaphat, ha folytatódik a közép-ázsia diktatúrákat idéző Gyurcsány-terror. Tibor beszédét és bátor kiállását nagy tetszés övezte a Kossuth téren, a rendőrállami huliganizmus részletezése pedig érthető dühöt váltott ki a kedd este összegyűlt több ezres tömegből.

Kínzás és pszichikai terror

A politológus és etnográfus végzettségű, rokonszenves fiatalember, aki harmadik diplomája (katolikus hittanári) előtt áll, hozzátette: a kegyetlen vallatás, kínzás és pszichikai terror célja egyértelműen a megfélemlítés volt, és ezt néhány társánál el is érte a rezsim. Voltak, akik teljesen összetörtek az ávós időkre emlékeztető módszerektől – mondta. A veréseket többek közt egy külön erre a célra tartott helyiségben végezték a szadista pribékek, akik megparancsolták a foglyoknak, hogy vegyék le ruháikat.

Barna Tibor a börtönben imádkozott fogvatartói lelki üdvéért.

Tolvajt, rablót nem üldöznek

A fiatalember emlékeztetett, amikor régebben egy alkalommal ellopták értéktárgyait és feljelentést tett, nem tapasztalta a rendőrség kíméletlen igyekezetét, a nyomozást, ha papíron kívül volt egyáltalán, eredmény nélkül zárta le a hatóság. Hiába, tolvajokat, rablókat, gyurcsányokat nem üldöz a rendőrség – teszi hozzá a Kuruc.info.

A kormányváltás is kevés

Barna Tibor úgy véli, Gyurcsány bukása, vagy egy rendszerváltás nélküli kormánycsere önmagában nem oldja meg a nemzet problémáit.

Kuruc.info

Published in: on 2006 október 4, szerda at 16:25  Vélemény?