Rendőri brutalitás beszámolók 2. rész

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány tudomására jutott újabb rendőri túlkapások a szeptember 18-i és az azt követő tüntetésekkel összefüggésben (2006. október 3.)

1. Egy szemtanú beszámolója a Blaha Lujza téren történtekről:

A fiatalember barátnőjével szerdáról csütörtökre éjjel a Blahától az Oktogon felé sétált. 21-én fél 3-3 körül a Blahától kb. 100 m-re, két zöld teherautóra és egy mikrobuszra lettek figyelmesek, ami körül a járdán kb. 15 rohamrendőr ácsorgott, fekete símaszkot viseltek. Szembe velük közeledett egy fiú. Négy-öt rendőr rárohant, különösebb indok és mindenféle igazoltatás nélkül, “kapjátok el” kiáltással legyűrték. Miközben társai az ellenállást nem tanúsító fiatalembert lefogták, egyikük a földön fekvő fejét többször a betonhoz verte, olyasmit üvöltözött, hogy “a mellékutcában nagy pofád volt”, majd ököllel ütötte. Ekkor lépett közbe a tanú, fölszólítva a cselekmény abbahagyására, mire durva beszólást és fenyegetést kapott. A plasztik gerincvédőjére mutatva közölte, hogy gerincműtött és ennek felelősségével merjenek ellene föllépni, majd közölte, hogy feljelenti őket és a helyszínről fölhívta a BRFK-t és bejelentést tett. Hozzá tartozik a történethez, hogy először a Telefontanú számát hívta, ahol az operátor első szava az volt, hogy “Mit keresett az utcán”…

2. Keddről szerdára virradóra a Blaha Lujza téren egy érkező motorost a rendőrök minden látható indok nélkül leütöttek a motorról úgy, hogy a motor tovább futott. A motoros meghalhatott volna, ami nem áll arányban azzal, ami esetleg történhetett, hogy fölszólításra nem állt meg – de semmi jele nem volt tapasztalható, hogy fölszólították volna megállásra!

3. Egy hölgy beszámolója a Rákóczi úton történt atrocitásról:

“Szeptember 19-én hajnalban mentünk haza a párommal a Keleti pályaudvarhoz, amikor belekerültünk a tömegbe. Ekkor őt elkapták a rendőrök és ütlegelték, (nekem sikerült elszaladnom a helyszínről) majd bevitték a Víg utcai kapitányságra, ahol tovább folytatták folytatták a verését. Innét másnap hajnalban vitték át a Fiumei úti baleseti ambulanciára, ahol háromszoros bordatörést állapítottak meg nála az egyéb külsérelmi nyomok mellett. (Fényképek is készültek az eset után, bizonyíték gyanánt!) Csak másnap reggel sikerült őt megtalálnom, mivel a rendőrség semmilyen információt nem adott ki a zavargásokban elfogottakról. A kórházban odabilincselték a szobájában az ágyához és 2 rendőr őrizte őt, be sem engedtek hozzá meglátogatni őt és semmit nem mondtak nekem az állapotáról. Kora délután egyszerűen elengedték és megszüntették az őrizetét is, semmilyen vádat nem emeltek ellene. Kérem párom jogi képviseletét egy kártérítési és emberi jogok megsértése illetve rendőri túlkapás és jogtalan fogvatartás miatt indított perben.”

4. Részlet egy jogalap nélkül bántalmazott és garázdasággal gyanúsított fiatalember előzetes letartóztatást elrendelő végzéssel szemben benyújtott fellebbezéséből:

„A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai napon meghozott előzetes letartóztatást elrendelő határozat ellen bejelentett gyanúsítotti és védői fellebbezésünket az alábbiak szerint indokoljuk meg:

Mint gyanúsított a továbbiakban is kijelentem, hogy a vádbeli napon és helyen semmilyen jogellenes cselekményt nem követtem el, ellenben a velem, ill. mindazokkal a személyekkel, akiket velem együtt helyeztek fogvatartásba, követtek el az intézkedő rendőrök több alkalommal is a büntetőtörvénykönyvbe ütköző jogellenes cselekményt.

Figyelemmel arra, hogy a rendőrségi kihallgatásomkor nem mondhattam el a teljes részletességgel a tényállást, ezért most jelen fellebbezésem indokolásában kívánom a vádbeli éjszaka történteket előadni, kijelentve egyben, hogy az eddigi vallomásomat is teljes egészében fenntartom.

2006. szeptember 19-én, kedden este a Kossuth téren voltam, ahonnan 20-án hajnali fél egy körül indultam haza. Ekkor még felhívtam édesanyám, mobil telefonon, és mondtam, hogy ne aggódjon, kerülök minden olyan helyet, ahol konfliktus van.

Egyedül indultam el, s gyalog, nagy kerülő úttal kívántam hazamenni az V. kerületnek épp a másik felében lévő MÁV szállóra, a szálló kapuját ugyanis éjjel 11-kot bezárják, s csak hajnali 5 órakor nyitják ki. Ez ideig tehát nem tudtam volna bemenni szállásomra.

A Nyugati tér felé kívántam menni, de direkt nem a tömeggel mentem, hanem inkább mellékutcákon. Ezért az Arany János utca felé vettem az irányt, majd további mellékutcákon értem a Nyugati térhez.

Amikor a Nyugati térre megérkeztem, és az ott ácsorgókkal beszédbe elegyedtem, akkor tudtam meg, hogy nem sokkal korábban, itt a téren a tüntetők egy része és a rohamrendőrök összecsaptak.

A beszélgetés után tovább indultam az Oktogon felé.

Mikor odaértem. láttam, hogy egy igen jól öltözött férfi éppen a sajtónak nyilatkozott, közben pedig a rohamrendőrök egy kicsit távolabb sorfalat álltak.

A nyilatkozat közben valaki a rendőrök felé dobott egy üveget. Engem ez a magatartás igen felháborított, s nyomban előbb hátrébb léptem, majd mindjárt elhagytam a helyszínt, s indultam tovább a Blaha Lujza tér felé, de nem a közúton, mert tartottam a zavargásoktól, hanem mellékutcákon mentem, de közben ki-ki néztem a körútra.

Az én képesítésem ugyanis politológus, és ezért is igen kíváncsi voltam az eseményekre, de igyekeztem mindig azoktól magam tisztes távolságban tartani.

A Blaha Lujza téren csoportosulást láttam, de amikor én ott voltam nem tapasztaltam semmiféle rendbontást, vagy összecsapást.

Egymagam indultam az Astoria felé. A Rákóczi úton ekkor már nem tartózkodtak sokan, nem volt összefüggő embersor.

A Szentkirályi utca sarkán megálltam, és az ott tartózkodó néhány személlyel beszélgetni kezdtem. Mindössze néhányan lehettünk, akik ott a sarkon ácsorogtunk, talán négyen öten, s távolabb is csak egy-egy kis csoport beszélgetett, vagy haladt valamilyen irányba. Tömegnek ott a közelben tartózkodók egyáltalán nem voltak nevezhetők.

Amint ott beszélgettünk, a Rákóczi út másik oldaláról, kicsit a Blaha Lujza tér felé esően sréhen szemben lévő mellékutcából, (az utca nevét nem tudom) egy megítélésem szerint 40-50 főből álló rendőr rohamosztag kezdett felénk rohanni át a kocsiúton. Egyik kezükben pajzs, a másikban pedig egyeseknek ütésre tartott gumibot, másoknak pedig emlékezetem szerint kézi lőfegyver.

A felénk rohanó rendőröktől, akikkel ott a sarkon beszélgettem, megijedtek, és elkezdtek szaladni a Szentkirályi utcába. Én önkéntelenül velük szaladtam, anélkül, hogy tudtam volna, hogy miért, bár azt meg kell hagynom, hogy a felénk száguldó rohamosztag pajzzsal, gumibottal, és fegyverrel, igen félelmetes volt.

Az első sarkon jobbra, a másodikon pedig balra szaladtunk, majd egy kapualjnál, vagy kukatárolónál, pontosan nem tudom, hogy hol, megbujtunk, mivel a sarkom befordulva már nem láttuk a rendőröket.

Ők azonban nem sokkal később odaértek, és nyomban ütlegelni kezdtek. Semmire nem szólítottak fel, mi semmilyen ellenállást nem tanúsítottunk, ők mégis ütlegelni kezdtek.

Mi talán öten- hatan lehettünk, a rohamosztag jóval több személyből állt. Volt közöttünk két leány is, őket is ütötték, pedig a közvilágításban pontosan láthatták, hogy ők lányok.

Az egyik fiú a rendőrök elé állt, hogy őt üssék és ne a barátnőjét.

Néhány ütés után felszólítottak bennünket, hogy álljunk arccal a falnak, tegyük kezünket hátra, A felszólításnak mindannyian önként eleget tettünk. Kezünket hátra bilincselték, mindannyiunkét igen szorosan, mely nagyon fájt, s még a mai napon, a tárgyalás napján is meglátszott a nyoma. Azután megkérdezték nevünket, személyi adatainkat.

Majd mindegyik megbilincselt mellé egy rendőr állt, meg kellett fordulnunk, de egészen előre lehajolva. Tarkónkra nyomtak egy kemény tárgyat, minden bizonnyal gumibotot, és úgy vezettek három-négy utcán keresztül igen meggörnyedve, előre hajolva. Ha valamelyikünk elesett nagyon rosszul járt, mert ütni kezdték, amíg csak fel nem állt.

Nem tudom mindezt miért tették a rendőrök, pedig közülünk senki sem állt ellent az intézkedésnek, és senki nem próbált megszökni, nem is tehettük volna hátrabilincselt kézzel.

Ha valamelyikünk már nem tudott annyira előrehajolva menni, s próbált kicsit felegyenesedni, a kísérője nyomta vissza a tarkójánál azzal a kemény tárggyal.

Amelyik társunknak az út közben kísérőjét kicserélték, az új kísérő trágár szavak közepette néhányszor megütötte.

Én magam az oldalamra kaptam egy igen nagy ütést, a vesém magasságában. Szerencsére azon az oldalon volt az övtáskám, s az csillapította fájdalmam.

Megkérdeztem, hogy miért bánnak így velünk, hiszen nekünk semmi bajunk nincs a rendőrséggel, csupán a kormány ellen tüntettünk, mire a válasz az volt, hogy ne pofázzunk vissza, szemét gecik, miattatok sírnak otthon sokunk gyermekei, a lányokat pedig többször lekurvázták.

Néhány sarok után valamilyen udvarra kísértek, talán a rohamosztag bázishelye lehetett.

Az udvaron hátratett, megbilincselt kézzel letérdepeltettek bennünket, s úgy kellett maradni legalább egy-másfél órát. Itt hatan-nyolcan lehettünk. Pontosan azért nem tudom, mert semerre sem volt szabad néznünk, fejünket mélyen le kellett hajtanunk, s nem mozdulhattunk.

Közben pszichikai kínzásnak is kitettek, gúnyolódtak velünk, többek között olyan megjegyzéssel, hogy „Na szeretnétek e inkább a Demokrácia központban lenni? Ott jobban éreznétek magatokat?”

Természetesen válaszolni egyikünk sem mert, hiszen minden, a rendőrök részére nem tetsző cselekedetünkért ütést kaptunk.

Talán másfél óra múlva felállhattunk, és egy zárt gépkocsival a Víg utcai Rendőrkapitányságra vittek. Ott az udvaron ismét térdepeltettek mindannyiunkat igen hosszú időn keresztül, lehetett talán szintén legalább egy óra.

Azután végre egyenként felállhattunk, s az előállító szobába vittek. Tárgyainkat letétbe helyezték.

Amikorra az előállító szobába kerültünk már reggel volt. Itt tartottak bennünket ebben a szobában egész nap, de csupán kora délután kaptunk először ennivalót és vizet, pedig többen voltunk, akik kértünk reggelit is.

Számomra teljesen érthetetlen a rendőrhatóság brutális, embertelen, és jogellenes magatartása, hiszen a mi csoportunkban senki sem tanúsított semmilyen ellenállást.

Az semmiképpen sem nevezhető ellenállásnak, hogy egy öt-hat fős békésen beszélgető csoport futásnak ered akkor amikor 40-50 főből álló, pajzzsal ellátott, a másik kézben pedig egyes rendőrnek ütésre emelt gumibot, másoknak pedig marok lőfegyver, és így rohantak felénk. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki egy ilyen támadás elől ne menekülne. Menekülésünk tehát egyáltalán nem támasztja alá azt, hogy korábban bármilyen jogellenes cselekményt elkövettünk volna.

Én egyetlen erőszakos cselekményben nem vettem részt, de még a közelében sem voltam egynek sem. Csupán az Oktogonnál láttam, amint egy üveget dob valaki a rendőrök felé, ekkor én nyomban még hátrébb húzódtam, bár addig sem voltam közel az üveg dobálóhoz, és nyomban elhagytam a helyszínt.

Én igen elítélek minden erőszakos cselekményt, meggyőződésem, hogy erőszakot, erőszakkal, jogellenes magatartással megoldani nem lehet.

Mint említettem, az utcán azért tartózkodtam ilyen késői órákban, mert a MÁV szállóra, ahol lakom, csak hajnali 5 órakor tudtam bemenni, másrészt pedig mint politológust, érdekelt az emberek viselkedése az igen kiélezett helyzetben.

Semmi közöm nem volt egyetlen erőszakos cselekményhez sem, de még csak a közelükben sem voltam, így jelenlétemmel sem bátorítottam, vagy buzdítottam senkis erőszakos magatartásra.

Az én egyik példaképem Mahatma Gandhi, aki került minden erőszakot, s teljes egészében békés eszközökkel érte el, hogy a gyarmattartók elhagyták Indiát.

Mindezt azért mondtam el, s azért írtam le a tényállást ilyen részletességgel, mert tudom, hogy ügyemben egyetlen vallomásom saját vallomásom, illetve talán még egy: a térfigyelő kamerák.

Tudomásom szerint a VI.-VIII. kerületekben működnek a kamerák. Kérem azoknak idevonatkozó anyagát anyagját beszerezni.

A bíróság az előzetes letartóztatásomat arra hivatkozással rendelte el, miszerint félő, hogy összebeszélek vádlott társaimmal, illetve megszököm, elrejtőzöm.

Az első indokkal kapcsolatban előadom, hogy vádlott társaimat egyáltalán nem ismerem, ott a Szentkirályi és Rákóczi út sarkán találkoztam velük életemben először. Még a nevüket sem tudom.

A másik letartóztatási indokkal kapcsolatban előmondom, hogy nincs miért megszöknöm, elrejtőznöm, hiszen semmilyen jogellenes cselekményt nem követtem el.

A nyomozó hatósággal eddig is minden vonatkozásban teljes egészében együtt működtem.

Szabadlábra helyezésem továbbá kérem arra is figyelemmel, hogy a MÁV-nál dolgozom, és félő, hogy amennyiben hosszabb ideig nem tudom munkahelyemen jelentkezni, úgy elveszítem munkámat.

Továbbá kérem szabadlábra helyezésem arra is figyelemmel, hogy a Katolikus Vezetőképző Iskola hallgatója vagyok, a levelező tagozaton. Havonta egy alkalommal van előadás. Most az elmúlt hétvégén volt előadásunk, a következő pedig október közepén lesz. Amennyiben ezt a második előadási hétvégét is elmulasztom, úgy az egész II. félévet meg kell ismételnem, mert semmilyen igazolást nem fogadnak el, félévente maximum egy hétvégén lehet mulasztani.

Mindezekre figyelemmel kérem szabadlábra helyezésem, mivel fogva tartásom semmi nem indokolja.”

Ismét emlékeztetünk arra, hogy a fenti rendőri cselekmények kimerítik a Btk. 226. §-a szerinti bántalmazás hivatalos eljárásban vétségét és – ha 8 napon belül gyógyuló sérülést okoz és a sértett magánindítványt terjeszt elő – a könnyű testi sértés vétségét, vagy 8 napon túl gyógyuló sérülések esetén a súlyos testi sértés bűntettét. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és más jogvédő szervezetek (Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International) által is megállapított ilyen jogtiprásoknak véget kell vetni és az elkövetőit haladéktalanul felelősségre kell vonni.

Javasoljuk, hogy aki ilyen rendőri önkényt észlel, vagy ilyennek válik áldozatává az igyekezzen tanúkat, képi bizonyítékot szerezni, majd – akár van bizonyíték, akár nincs – tegyen feljelentést ismeretlen elkövetővel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél (1056 Budapest, Belgrád rakpart 5., tel : 266-5730) írásban vagy személyesen jegyzőkönyvbe mondva.

Nemzeti Jogvédő Alapítvány
www.nemzetijogvedo.hu

Reklámok
Published in: on 2006 október 4, szerda at 23:31  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/04/rendori-brutalitas-beszamolok-2-resz/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: