Hol vannak a kényszerleszállást végrehajtó Boeing utasai?

2006. október 5., csütörtök 15:02

Egyelőre egyik illetékesnek tűnő szervezet sem nyilatkozik arról, hol tartózkodik most annak a repülőgépnek a 165 utasa, amelyik szerda este hajtott végre kényszerleszállást Budapesten. A Boeing állítólag Kuvaitba szállít amerikai katonákat.

Egyelőre egyik illetékesnek tűnő szervezet sem nyilatkozik arról, hol tartózkodik annak a repülőgépnek a 165 utasa, amelyik szerdán hajtott végre kényszerleszállást Budapesten. A Kuvaitba tartó Boeing-757-es szerdán üzemanyagfelvétel után volt kénytelen újra visszafordulni, hajtóműhiba miatt. A Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője a Magyar Rádiónak elmondta: még tart a gép műszaki vizsgálata, így nem tudni, mikor hagyhatja el az országot. Arra a kérdésre azonban, hol van most a gépen utazó 157 katona és a nyolctagú személyzet, nem tudott válaszolni. Mint mondta, a kérdésben a határőrség az illetékes.

Tímár Zoltán, a határőrség kommunikációs osztályának vezetője azonban közölte: nem illetékes az ügyben, mint mondta az amerikai gép utasai nem jelezték belépési szándékukat Magyarországra, és ezt nem is kell megtenniük, akkor sem ha a gép javítása napokig tartna. Feltehetőleg a reptéren tartózkodnak – erről számolt be korábban az MTI is -, és erről az adhatna tájékoztatást.

Ezután az amerikai katonák hollétéről a Budapest Airport szóvivőjénél is érdeklődtünk, azonban ő sem akart felvilágosítást adni. Mint mondta, a Közlekedésbiztonsági Szervezet illetékes az ügyben, ezzel pedig a kör bezárult.

http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=198815

Megjegyzés egy olvasótól: “Az lesz mint Boszniában? Majd megszállják a fővarost, aztán az országot, elosztva a katonákat a megtervezett “honvédelemre”! A nép pedig szépen akart velük tárgyalni. Hiába. Ezalatt röhögnek rajtunk. Közben a háttérben csendben, patkányok módjára, úgy mint az oroszok 56-ban, belopakodnak. Az elmúlt két hétben elég idejük volt arra, hogy összeszedjék a tüntetőket és megszervezzék a Gyurcsányék és mások védelmét és a népfelkelés leverését. – Kuvaitba mennek az amerikai katonák! Ugyan, valaki ezt elhiszi?! Itt már világos, hogy az 50. évfordulón polgárháborúra készülnek, mert a több mint nyolcezer-milliárdot semmiképpen sem akarják kiadni a kezükből. Üres kézzel, fegyver nélkül senkise menjen a terekre, kezdődnek az utcai harcok! Emlekezzünk: a múltkor is lovas fegyveresekkel verték szét a békés tüntetőket… A népnek azonnal el kellene zárni a repülőteret, mert különben elveszett a haza, es a nemzet. Isten óvja a Magyart!”

Pro Patria

Advertisements
Published in: on 2006 október 6, péntek at 00:44  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/06/hol-vannak-a-kenyszerleszallast-vegrehajto-boeing-utasai/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: