Dobra verik a maradék termőföldet is

2006-10-11. 13:45:46

Az agrártárca a Nemzeti Földalapba tartozó termőföldek értékesítését és haszonbérbe adását akarja felgyorsítani, ezt segíti az a szocialista törvényjavaslat, amelyben végleg eltörölnék a helyben lakó gazdálkodók elsőbbségét. A Magosz szerint ezzel külföldiek tulajdonába kerülhetnek a magyar termőföldek, amelyeket birtokrendezésre kellene felhasználni.

Obreczán Ferenc főtitkár jelezte: nem fogadják el a javaslatot, és törvényes úton megakadályoznak minden olyan kezdeményezést, amely az állami földek “elkótyavetyélését” jelenti.

A Nemzeti Földalapba tartozó termőföldek értékesítését és haszonbérbe adását kívánja felgyorsítani az agrártárca, ennek érdekében a földművelésügyi minisztérium az NFA-ról rendelkező törvény módosítását is tervezi. Hebály Imre, Magda Sándor, Karsai József, Zatykó János és Godó Lajos szocialista képviselő a parlamenthez beterjesztett törvénymódosításban a meghirdetés határidejének rövidítését és a helyben lakás követelményének eltörlésével a személyi kör kibővítését javasolja.

Az MSZP-s tervek szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hivatali helyiségében, internetes honlapján, valamint a föld fekvése szerinti önkormányzatnál nem 30 napig, hanem csak 10 napig kell megjelentetni a hirdetményt és utána meg lehet kötni a szerződést. A javaslat szerint az NFA-nak figyelembe kellene vennie a hasznosításkor a helyi birtok-hasznosítási bizottság véleményét is. Az állami földek értékesítésekor az elővásárlási kedvezmények a jogi személyek azon tulajdonosait is megilletnék, akik nem helyben laknak, így végleg megszűnne a helyben lakó gazdálkodók előnye.

Ez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint annak a veszélyét jelenti, hogy könnyen külföldiek tulajdonába kerülhetnek a magyar termőföldek. – Földkérdésben nincs alku: minden olyan kezdeményezést, amely az állami földek elkótyavetyélését jelenti, igyekszünk minden törvényes eszközzel megakadályozni – mondta az MNO-nak Obreczán Ferenc főtitkár. Hozzátette: mindent elkövetnek, hogy az értékesítési szerződések hatályukat veszítsék. A Magosz szerint e területeket értékesítés helyett birtokrendezésre kellene felhasználni. Ez pedig állami alapú nemzeti földalap nélkül nem képzelhető el. Itt több száz hektáros táblákról van szó, elosztogatni ezeket a földeket nem szerencsés, a magyar nemzet elleni vétség – fogalmazott Obreczán Ferenc. A főtitkár rámutatott: a földtörvény módosítása is visszatetszést kelt, amely kiegészül azzal, hogy a természetes személyeket és a földhasználó jogi személyeket, (társas vállalkozások) helyben lakó tagjait, részvényeseit állítják első helyre a földek elővásárlásakor. Obreczán Ferenc szerint ez “finoman” azt jelenti, hogy a társas vállalkozások nem, de az ebben résztvevő személyek már földhöz jutnának, vagyis egy külföldi tulajdonú társas vállalkozás is. A Magosz ezért azt szeretné, ha visszavonnák ezt a javaslatot.

Jelenleg 300 hektár feletti nagyságú termőföldet 204 különböző társaság bérel a magyar államtól, összesen 365 723 hektárnyi területen. E földekből 300 hektáros egységeket kíván értékesíteni a szaktárca egy dokumentum szerint, amelyet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke, illetve az agrártárca szakállamtitkára dolgozott ki egy augusztus közepi miniszteri értekezlet utasítása alapján. Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, az NFA elnöke, Tömör László és az agrártárca szakállamtitkára, Benedek Fülöp által az agrárminiszter részére elkészített javaslatból az derül ki, hogy a földek értékesítéséből befolyó összegeket a földalapkezelő pénzügyi gondjainak megoldására szeretnék felhasználni. A szervezet ugyanis idén 3,5 milliárd forintos hiányt halmozhat fel. Márpedig a 300 hektáros, vagy ennél kisebb birtokok eladásából az NFA a tervek szerint 3,2 milliárd forintra tehet szert még az idén.

Obreczán Ferenc jelezte, hogy az őszi munkák miatt leállt ugyan a gazdák demonstrációja, de arra kérték a termelőket, legyenek készenlétben, biztosítsák a környezetet, hogy bármikor tudjanak lépni. A gazdák alapvetően a teljes Gyurcsány-csomagot kifogásolják, amelyet az egész társadalomra nézve hátrányosnak tartanak. Ellenzik az állami földek eladását és sürgetik, hogy a kormány az Európai Bírósághoz forduljon a termelőkek hátrányt okozó uniós kukoricaintervenciós feltételek miatt.

Kuruc.info

Reklámok
Published in: on 2006 október 12, csütörtök at 02:53  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/12/dobra-verik-a-maradek-termofoldet-is/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: