Nem fogtak kezet se Gyurcsánnyal, se Szilivel

2006-10-22. 14:22:08

Sólyom László köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében kitüntetéseket adott át a Parlamentben vasárnap. Az ünnepségen több kitüntetett nem fogadta el sem Gyurcsány Ferenc, sem Szili Katalin kézfogását.

Az államfő a nemzeti ünnep, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából összesen több mint hetven személyiségnek adományozta a Magyar Köztársasági Érdemrend elismeréseit, a Magyar Köztársaság arany vagy ezüst érdemkeresztjét, illetve a Nagy Imre Érdemrendet. Az ünnepségen több kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak Sólyom Lászlónak nyújtott kezet.

Több kitüntetett nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel és Szili Katalin házelnökkel az állami kitüntetések átadási ünnepségén a Parlamentben. Volt olyan is, aki Sólyom László val és a házelnökkel is kezet fogott, a miniszterelnökkel azonban nem.

Kézfogás nélkül vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend csillaggal ékesített középkeresztjét Tertyánszkyné Dr. Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánhelyettese. Tertyánszkyné Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök köszöntését utasította vissza.

Ugyancsak nem fogott kezet a két szocialista politikussal a tisztikereszttel kitüntetett Mészáros Gyula, a Pofosz veszprémi elnöke; a lovagkereszttel elismert Borbély István, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) Csongrád megyei elnöke és Cseh Imre Márton sem.

Nem fogadta Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin kéznyújtását a TIB tatabányai elnöke sem. Homola István 1956 októberében Budapesten és Tatabányán is részt vett a harcokban, 1958-ban hat év börtönre ítélték, 1959-ben szabadult. Ugyanígy tett Csete István nyugállományú alezredes is, akit a forradalomban való részvétele miatt 1958-ban 15 év börtönre ítéltek.

Pintér Károlyné, a Pofosz Gulag-tagozatának elnöke csak Gyurcsány Ferenccel nem fogott kezet. Az Index tudósítójának jelentése szerint, miután Pintérné lekezelt a házelnökkel, a kormányfő bizakodva nyújtotta felé jobbját, de az egykori forradalmár gyorsan elkapta kezét.

Korábban: hangos zenével fogadták Gyurcsányt

Miközben a közjogi méltóságok, kormánytagok, politikusok és vendégek folyamatosan érkeztek az állami kitüntetések átadására vasárnap, több tüntető figyelte az Országház főbejárata elé gördülő autókat, és a kormánnyal szembeni véleménynyilvánításuk eszközeként hangos zenét szólaltattak meg a hangszórókon keresztül – jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Utolsóként Gyurcsány Ferenc érkezett a Parlament főbejáratához; több tüntető szidta a miniszterelnököt a rendőrség által felállított kordon előtt, de hangos kiabálás vagy fütty nem kísérte megjelenését, mint ahogy más kormánypárti politikusét sem. A kitüntetés átadására érkezők a “forradalmi színpadról” szóló “nemzeti érzelmű” dalokat hallhattak, melyek egyre hangosabban szóltak a hangszórókon keresztül, de mire a miniszterelnök az Országházba lépett, a zene teljesen elhalkult. A demonstrálók között több rendőr is körbesétált és figyelte a Rákóczi-szobor előtt már több mint egy hónapja tüntetőket.

Kuruc.info

Reklámok
Published in: on 2006 október 22, vasárnap at 19:12  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/22/nem-fogtak-kezet-se-gyurcsannyal-se-szilivel/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: