Példátlan események tanúja

Példátlan eseményeknek voltam szemtanúja hajnalban, amik úgy megráztak, hogy most, hazaérkezésemkor (hajnali két óra felé) azonnal le kell írnom őket. A publikálásra terveim szerint kora reggel kerül sor.
Az otthon békésen üldögélők biztosan megint nagyon okosan megmondják majd, hogy mi történt tegnap, hiszen a Gyurcsány is megmondta a tévében, hogy gonoszok gyülekeztek. Én azonban megint ott voltam fél tucat oszlatásnál is, szívtam a könnygázt, láttam a rendőröket egy karnyújtásnyira, úgyhogy talán az én véleményem is érdekes lehet, legalább egy kicsit.
Az egész ott kezdődött, hogy csak emlékezni szerettem volna valahol, eszembe sem jutott, hogy ilyen hamar és idáig fajulnak a dolgok. Már sokat kaptam a véleményem miatt, de szerintem ’56 ötvenéves évfordulója egy magyar embernek, aki nem azért magyar, mert az anyakönyvi kivonat állampolgárság rubrikájába ezt írták, nos, egy ilyen magyar ilyenkor kimegy az állami ünnepségre. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi lesz, de sokan ennyit se próbáltak meg: aki nem érzi egy ilyen évforduló súlyát, az egyszerűen nem érti meg, hogy miről beszélek. Nem arról beszélek, hogy tüntetni kell menni: csak emlékezni. Akkor talán megláthatod, mi van az utcán.
Dél környéké a Corvin közben gyülekezett a tömeg a rendőrség jóvoltából, ők terelték ugyanis olyan ügyetlenül az embereket, hogy összetalálkoztak. Itt a szánalom különböző formái jelentek meg, kezdve az értelmetlen kornyikálástól az önjelölt szónokokig, de valamiféle vezér vagy legalább informátor nem született. Valami teherautón néhány fölkéreckedett hatvanéves rázta a seggét, teljesen kiöregedett Budapest Parádé jelleget alkotva, ám végül egyre hangosodtak azok, akik szerint itt az ideje elindulni a Kossuth térre, visszafoglalni, ha úgy tetszik. Érdekes módon a tömeg élére provokátorszerű emberek kerültek, például egy önjelölt bőrkabátos népvezér mindenképpen meg akarta osztani a tömeget, de kinéztem belőle, hogy ez nem a kijelölt feladata, csak tényleg ilyen hülye.
A rendőrség azonban természetesen nem akart elengedni bennünket a Kossuth Lajos térig: bár sorra bontották le előttünk a kordonokat, hirtelen egy sorfal előtt találtuk magunkat. Néhány nagyon okos egybekopasz kifundálta, hogy az lehagyott kordonokból állítsunk saját kordont magunk elé, mert akkor az föltartóztatja őket, bár arra nem gondoltak, hogy minket is. Fölhúzták, mi meg ledöntöttük magunknak.
Ekkor még nem gondoltuk, hogy oszlatnának. Nem is értettük miért tennék, hiszen eddig teljesen békés mederben folyt az egész. Nemzeti színű lobogók tucatjait lóbálva a nemzeti ünnep napján az emberek az utcán tartózkodtak. Nem volt okuk, mert egy büdös rossz szót nem hallhattak. Képzelhetitek, milyen nagy volt a meglepetés, amikor belőtték az első könnygázgránátot a tömegbe… Talán kijárási tilalom lenne? Mire föl? Senki nem értette, miért csinálják, elképesztő volt.
A rendőrök állatként viselkedtek, szó szerint habzott a szájuk a dühtől: belőtték egy ház nyitott ablakán a gránátot, és közeledtek. Már ekkor mondtam, hogy kellene nekünk egy busz, de végül az én segítségem nélkül sikerült egy trolit keresztbe állítani az úton. Meghallottuk, hogy egy kiállított tankot is sikerült beindítani, hihetetlen blamázs, de ezt egy vízágyús kocsi megállította. Állítólag valósággal meglincselték a rendőrök a vezetőjét.
Egy Don Pepe pizzéria közelébe húzódtunk, jó messzire a tömeget kettévágó rendőröktől. Az emberek békésen ettek az asztaloknál, csak annyit láttak, hogy sok szirénázó rendőrautó hajt el a környéken. Esküszöm, a saját szememmel láttam, elképesztő volt: fél óra múlva a rendőrök megindultak, és összeverték a pizzériát is! Az emberek nem értették, mi történik: az egyik percben még ették a pizzát, a következőben pedig már a rendőrök gumibottal verték őket! Nem volt felszólítás! A saját szememmel láttam, hogy egy kisgyermeket is szájon vágtak, aki a szüleivel ebédelt!
Hihetetlenül vadak voltak, de ez még a legeleje volt. A Deák Ferenc térnél csak egy kordonba ütköztünk. Próbáltunk beszélgetni a pajzsos rendőrökkel, de csak egy kamerás kollégájuk jelent meg, és közelről fölvette az arcunkat. (Érdekes, mert egy helyes lánnyal szóba álltak.)
A tüntetők nem tudom, hogy mind tüntetők voltak-e: sokan tényleg értetlenül álltak, hiszen csak a nemzeti ünnepen ünnepelni szerettek volna. Az emberek menekültek a rendőröktől, míg mások éppen csak fagylaltot vettek. Hihetetlen ellentétek ezek, de sokan ezt nem hiszik el, ha nem látják: futsz, a hátadban érzed a tömeg nyomását, melletted gránát hullik, emberek esnek el, mindenki üvölt. Láttam egy töpörödött öregembert, aki lépni is alig bírt, biztosan utolérték a rendőrök. Isten óvja.
A mára biztosan csőcseléknek hazudott tömeg legkeményebb megmozdulása néhány elejtett zsebkendő lehet csak, mert eleinte más nem történt. A rendőrség kegyetlenül lépett föl: nem a józan keménységgel, hanem eszeveszetten. A tömegbe, szemmagasságba lőtték a gránátokat, gumilövedékeket, több mint száz sérültet, több komolyat okozva. A Blaha Lujza tér és az Astoria között a templomba hívta a menekülőket a pap, s a hátsó ajtón menekítette ki őket, míg a Rókus Kórház lelkiismeretes alkalmazottai beengedték az illemhelyre az elfáradt fiatalokat.
Nehéz erről beszélni, mert mit lehet mondani annak, aki esetleg ilyet még nem élt át? Kemény dolog, mert úgy érzem, már van ok félni a rendőröktől, mert most eszetlenül bevadultak, nem tudom, mit akarnak elérni. Szánalmas és szégyen, hogy eközben a vezetők a szabadságról pampogtak a követeknek, úgy, hogy több száz méteres körzetben lezárták a Kossuth teret. A Kádár-korszakban nem fordult elő olyan, hogy egy nemzeti ünnepről a nemzetet, pont a népet zárják ki: magunknak masíroztattak pár díszkatonát, magunknak csináltak egy ünnepet. Senki nem lehetett ott, a magyar csak a tévén keresztül élvezhette az emlékezést, esetleg könnygázban fuldokolhatott, pártállásától függetlenül. Szégyen és gyalázat, mélységesen elkeserítő.
Mit képzelnek, mit akarnak? Ez már tényleg provokáció! Félek már ettől, meddig mennek tovább? Mit várnak, csináljon a tömeg Molotov-koktélokat, vegyenek fegyvert? Előfordulhat, és akkor a hatezer rendőr a harmincezer emberrel szemben el fog pusztulni. Bosszút fog állni az, akinek a szemét kilőtték tegnap este, akit összevertek, mert haza akart menni, akit elértek, mert lassan futott vagy megsérült! Ha itt utcai harcokat akarnak, megkapják, de az emberek elkeseredett bosszúja szörnyűbb lesz, mint amire a többség emlékszik! Ezt nem fogják sokáig bírni ezek az emberek. Nem az erőszak a megoldás az ő oldalukról sem, ha viszont azt hiszik, könnyen megjárhatják.
Nem tetszik az a főváros, amelyben minden este össze kell csapni a rendőrökkel, és a vezetés még mindig másra mutogat, az emberek reggel nyugodtan mennek munkába, hazudnak a tömegről és leköpik őket. Meddig még? Nem sokáig, barátaim, lehet, hogy nem sokáig.

Egyelőre még kevés ilyet hallottam, de tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hamarosan néhány nagyon okos ember a szokásosan idétlen kérdések mellé még azt is fölveti majd, hogy ’56 szellemének megcsúfolása történt tegnap este. Ők többnyire nem tudják, hogy mi ’56 szelleme, de szokták néhányan ezt a szókapcsolatot használni, úgyhogy hajrá. Végtére is valóban igazuk van: példátlan pofátlanság, hogy a karhatalom kormányutasításra eltiltotta az embereket egyik legszentebb ünnepük élő előadásának megtekintésétől! Példátlan dolog ez, ahogyan az is, hogy közlekedési vállalatunk rendőri utasításra már tegnap délelőtt óta kihagyja a metróval a Kossuth téri megállót. Szintén nevetséges, hogy a közszolgálati televízió ismét nem számolt be a történtekről (újra föl kellene gyújtani, hogy észhez térjenek?). Szomorú viszont, hogy olyanok beszélnek arról, hogy külföld rajtunk röhög, akik nem olvasnak külföldi lapokat, hírügynökségi jelentéseket: szinte kivétel nélkül föl vannak háborodva a brutális és szakszerűtlen rendőri fellépésen. Aki lejáratja az országot, az nem több ezer polgár, hanem néhány fejes, mert már nem tudják eltitkolni, hogy mindez miattuk van. Külföld arról beszél, hogy itt a szabadságért folynak a harcok.
Teljes elbutulás, hogy ezt pont itthon nem látják.

Még egyszer leírom, tessék lassan olvasni: ha nem voltál kint, akkor biztosan nem láthattad, de a szemtanúk egybehangzó véleménye szerint elmondható, én is láttam, hogy a békés tömegre szabálytalanul, arcra célozva könnygázgránátokat lőttek, amikor még a nők, gyermekek és idősek el sem hagyhatták a helyszínt. Ne azt magyarázd, hogy az Erzsébet hídon mit csináltak, mert az egy dolog, ott már kemény lehet a rendőrség, mert végül is muszáj rendet tenniük. De ez este történt, talán egyenes következményeként a nappali vérengzésnek, kora délután még nem kellett volna vadulni. Ezt értsék már meg az otthonról bölcs mélymagyarok.
Ami meg a forradalmi ifjúságnak nevezett tömeget illeti: igen, ők lennének a forradalmárók, ha most olyan időket élnénk. Mert így kell csinálni, csak mindig a történelem és az idő dönti el (pontosabban a győztes oldal), hogy forradalmárok vagy huligánok-e. Mindig ez volt, majd kiderül. Az viszont nevetséges, hogy a sorfalhoz közel merészkedik a tömeg, áll, majd a lövéseknél futni kezd. Aztán visszamerészkedik, megint áll, megint menekül… De előbb-utóbb rájönnek, hogy ez így nem jó, akkor viszont nem hazamennek, kedves békepártiak, hanem a benzinkúthoz.
Az erőszak a megoldás? Csak nehogy mi is elhiggyük!

A képeket “fác” küldte: meg lehet nézni, a rendőrök viperával ütöttek. Meg lehet nézni, a rendőrök idős bácsit vertek össze. A képek nem a magyar média publikációi: egészen Németországig kell mennünk, hogy ilyet láthassunk Magyarországról. A képek itt készültek, ráadásul még délután: Budapesten, mikor megemlékezni szerettünk volna.
Undorodom mindazon szánalmas senkiháziaktól, akik még mindig csőcselékeznek, pedig száz számra nyilatkoznak tisztes családanyák, békés aggok a brutalitásról! Mert egy oldalhoz tartozol, még a valóságot nem tagadhatod le, te bitang sehonnai! Ránk mutogattok, akiket összevertek, míg ti a fotelből a helyzet megoldását hangoztatjátok? Métely az ilyen a haza húsán, amit ki kell vágni. Ha a fönti képek láttán nincs benned együttérzés, ha tényleg azt hiszed, hogy fölszólítás és válogatás nélkül is jogos péppé verni valakiket annak a rendőrségnek, mely megvédeni esküdött föl, akkor nem ember vagy, csak egy parazita. Mesélsz tankról, meg provokátorokról? Előtte kezdték, ezekre ez válasz volt!
A barátnőmnek üvöltöztek a rendőrsorfalban állók, nem éppen válogatott szavakat. Nem volt hol kijutnia, mert mindent körbezártak! A rendőrök hívogatták az embereket, habzó szájjal provokáltak! Ez nincs benne a televízióban, akkor nincs is?
Szemét hazaáruló!

A tegnapi brutális fellépéssel kapcsolatban rengeteg bizonyíték létezik, de kérdéses, hogy érnek-e valamit. Több újságíró, fotós is megsérült: a Tilos és Szent Korona Rádió munkatársai mellett a Kuruc_info, TV2 és HírTV tudósítója is megsérült. Cserébe viszont remek képeket, felvételeket hoztak. A TV2 és a HírTV is bemutatott kemény jeleneteket, utóbbi az Arany János utcánál olyan rendőröket is lefilmezett, akik köveket hajigáltak a tüntetőkre! Látszik az is, amikor a villamosmegállóban várakozó fiatalt tíz rendőr veri össze és húzza az aszfalton. Tény, hogy műveleti terület volt, de csak azért, mert azt mondták rá: a BKV-járatokra várakozóknak nem jelezték, hogy nem járnak az adott szakaszon a járművek.
A T-34-es harckocsit beindító férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak kísérletének bűncselekménye miatt indulhat nyomozás. Azt a tudósítások elfelejtik, hogy ez egy hetvenéves férfi, aki negyven éve vezetett tankot utoljára, most meg nagyon hülye volt, de jól összeverték érte. A felvételeken látszik, hogy rendőr a közelben sincs, bár valóban hibás abban, hogy bárkire ráhajthatott volna a tömegben.

Éppen most nyilatkozik a televízióban egy pap, aki magyar zászlóval indult ünnepelni, azonban az utcára kilépve megbotozták a rendőrök. A református lelkész [ebből látszik, hogy a szerző nem vallásos, mert jezsuita papról van szó – a szerk.] összeszedte magát, majd a sorfalhoz lépett, csak annyit kérdezett: miért? Papi reverendában volt, így öltözöke alapján tudni lehetett, hogy kicsoda. Bár én nem vagyok hívő, mégis szentségnek érzem ezt az egyenruhát, elfogadom, hogy olyan ember kapja, aki bizonyos értékrendet vall, azt pedig tudhatjuk, hogy ahhoz nem fér hozzá az erőszak.
Szóval elérte a sorfalat, mire azt hallotta, hogy “nézd, pap, húzzuk be!” Erre hirtelen behúzták, a földre lökték, majd többen megverték. A zászlót a földre dobták, rátapostak. Végül a jezsuita atya fölkiáltott, hogy a lobogóval ezt ne tegyék. Végül őt elengedték. Zavartan sétálgatott, végül úgy döntött, a tüntetők és a rendőrség közé áll, és békíteni próbál. Szerinted a pap is hazudik?
Tegnapig a rohamrendőrökre nézve bátor embereket láttam [mi már 22-én és előtte is terroristákat láttunk – a szerk.], ma már szánalmas, gyáva senkiket látok, akik megérdemlik a sorsukat.

Blogadmin

Reklámok
Published in: on 2006 október 24, kedd at 18:25  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/24/peldatlan-esemenyek-tanuja/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: