Egy terrorizált anya beszámolója

Én is a megemlékezésre mentem…
2006. október 24. 11:36
HunHír.Hu

Én is a megemlékezésre mentem, arra, amire mehettek az emberek. A Corvin közbe sajnos nem jutottam el, de gondoltam a Fidesz rendezvényére elmegyek.

Mikor kiszálltam a metróból a Deák téren, már könnygázba érkeztem (kb 3/4 5 volt), szóval sírva kerestem a legrövidebb utat az Astoriához. MINDEN le volt zárva. Nagy nehezen eljutottam a Múzeum krt-ra, ahol rengeteg babakocsis, kisgyermekes családdal találkoztam. Ekkor már OV beszélt.
Bevallom őszintén figyelni már nem nagyon tudtam, mert láttam a Deák teret, és mivel könnygáz gránátba érkeztem, végig bőgtem az egészet. Meg amúgy is.

A Himnusz utáni csendbe egy nő kiabált be, hogy a Deák téren verik a magyarokat, de mindenki csitította, gyakorlatilag hülyének nézték. Az ünnepség végén átfúrtam magam a tömegen, hogy találkozzam a barátnőmmel a R. Bank előtt. Még egy darabig maradtunk, megpróbáltuk elérni a Húgomékat, de a leterheltség miatt ez lehetetlen volt. Mire addig jutottunk, hogy elindulunk a Blaha felé, addigra elkezdtek “lőni”. Ekkor ilyedtem meg legelőször. Mert azt lehetett érezni, h ennyi idő alatt nem megy le a tömeg békésen a metróba, szóval ez mégis másról szól…. És mégis merre menjünk haza???? (engem 2 kisgyerek várt itthon, meg a férjem aki rendkívül ideges volt)
Elmentünk az Astoriánál lévő Burger Kingbe, ahol azt hittük békében megvárhatjuk, hogy mi lesz. Nem ragozom: az utcában könnygáz, hogy enyhítsük a könnyeket, az étteremben lévő vízágyúból locsoltak az utcára, szóval megoldottuk pillanatnyilag. Aztán egyszercsak berontottak a rendőrök és üvöltve zavartak ki, hogy azonnal takarodjunk ki innen. Volt aki kiabált, hogy szeretné megkapni a már kifizetett üdítőjét, mi eközben először próbáltunk elbújni (ez nevetséges volt), majd közöltem a rendkívül toleráns és szimpatikus rendőrrel, hogy elmegyünk, ha biztosítja, hogy a kollégái nem vernek véresere a kapuban…. Megragadott az ember [ezek nem emberek! – a szerk.] és kicsit arrébb lökött, mondjuk, hogy kirepültem az utcára. Ott kérdeztem a kedves kollégákat, hogy mégis merre mehetnék haza, amikor is közölték, hogy a Kálvin tér felé, DE GYORSAN, szóval futottam… És sírtam. És azon gondolkoztam ó, hogy miért…???

…Hazaértem… nézem a Tv-t, hallgatom a hazugságokat. Én is barikádot emelnék már…, amikor mást nem lát az ember, csak azt, hogy hogy a kiváló rendőrök alig várják, hogy beléjük kössenek. Zokogok! Minden elismerésem azoké, akik még most is kitartanak. Sajnos én most nem tehetem, mert a gyerekeim (2 és 7 évesek), akik megjelentek még negyed 11-kor, kézen fogva, hogy nem tudnak aludni…, szóval ők visszatartanak… De sírok…!!!

Hajrá magyarok!!!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!
V. Nóra

Advertisements
Published in: on 2006 október 25, szerda at 00:03  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/10/25/egy-terrorizalt-anya-beszamoloja/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: