Egymást cáfolják a főávósok

2006-11-01. 14: 31: 44

Politikai utasítást sem Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, sem Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztertől nem kapott október 23-án – jelentette ki Bene László országos rendőrfőkapitány tegnapi bizottsági meghallgatásán. Aztán az országos főpribék meghazudtolta Gergényit, aki az ő utasítására hivatkozva vetette le embereiről a jelvényeket.

Azt elismerte, hogy a kormányfővel személyesen találkozott, de állítása szerint csak az ünnepségeken résztvevők biztonságáról beszéltek. (Ami nyilván komoly, és részletekbe menő megbeszélést igényelt a tök üres Kossuth téren – a szerk.) Bene László a rendőröknél látott viperával kapcsolatban azt mondta: a felvételek egyikén sem látszott, hogy a tömegoszlatásnál azt a rendőrök használták volna. (Tehát csak úgy, kabalából hordták maguknál,plüssnyuszis kulcstartó helyett – a szerk.) [És a fényképen láthatóan a levegőben lendülő viperákat csak a levegőben suhogtatták, mert tetszett a hangja? Egyébként meg a videókon látható is, hogy használják, de van rá tanú is százával, tehát nem csak morálisan nyilvánvaló Bene hazugsága, hanem bizonyíthatóan hazudik! – Lúdas Matyi]

A gumilövedéket szerinte a rendőrök olyanokra lőtték, akik veszélyt jelentettek rájuk, azért téveszthettek célt, mert mozgásban voltak. (Ehhez képest szép számú pontos fejlövést adtak le tőlük több tíz méterre álló, fegyvertelen emberekre – a szerk.) [Azt miért nem kérdezi meg egy riporter sem, hogyan lehet függőlegesen 99% találati arányban célt téveszteni, ha a tömeg vízszintes irányban mozog??? Talán békaügetésben tüntetett mindenki??? – Lúdas Matyi] A televízióktól bekért felvételek alapján 17 kifogásolható rendőri intézkedést találtak.

Az országos rendőrfőkapitány cáfolta Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány korábbi közléseit az azonosító használatáról. Elmondta: az általa kiadott utasítás arra vonatkozik, hogy páldául lövészeten, vagy gyakorlaton nem kötelező hordani az azonosítót, az állampolgárokkal való közvetlen érintkezéskor mindenképp kell.

(HírTV nyomán)

Advertisements
Published in: on 2006 november 1, szerda at 15:33  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/01/egymast-cafoljak-a-foavosok/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: