Ismét cigányterror, most Átányban

2006-11-02. 01:38:46

Heves Megyei Hírlap, 2006. 10. 31.

“Megverték a sofőrt, mert az ácsorgókra dudált

ÁTÁNY Miután pénteken este megérkezett a településre a menetrend szerinti járat, az autóbusz vezetője nem tudott behajtani a megállóba, mert az úttest közepén egy 30-40 tagú csoport tagjai ácsorogtak. A jármű vezetője ekkor dudaszóval jelezte nekik, hogy menjenek arrébb, mert szeretne bekanyarodni a megállóba.

Az érintettek zöme lehúzódott, ám közülük valaki – a kürtölés miatti felháborodásában – egy sörösüveggel betörte a mellettük lépésben elhaladó busz ablakát. A sofőr ekkor megállt, kinyitotta az ajtót, s onnan kihajolva megkérdezte, hogy ennek most mi értelme volt. Ez olaj volt a tűzre, mert a csoportból kivált négy-öt ember, akik közül ketten felpattantak a járműre, s megpofozták a vezetőt. A történtek hírére a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ám a csoport tagjai akkorra már szétszéledtek, szemtanúkat is hiába kerestek, mert aki láthatta is a brutális cselekedetet, jobbnak látta, ha hallgat. Az ügyben – amint azt Oravecz Éva r. századostól, a Heves Megyei Rendőr- főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk – a Hevesi Rendőrkapitányság indított eljárást közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja alapján.”

Olvasói kommentár: Ami a cikkből kimaradt, hogy természetesen cigányok voltak az elkövetők! A rendőrök kb 20-25-perc elteltével értek a helyszínre.(Heves – Átány 8 Km) Nem az első alkalom, hogy a cigánybalhékhoz kiérkező rendőrök 40-45 perceses időeltolódással kezdenek “nagy erőkkel” (nem gumilövedékkel, meg könnygázzal) kivonulni a helyszínre,így nekik már szinte csak a takarítás marad. Ilyen eseteknek többször is voltam tanúja,illetve szenvedő alanya.

Sajnos ebben a megyében is a Magyar lakosság van rosszabb helyzetben, mert a cigányság burjánzik, és senki nem foglalkozik azzal, hogy ez az alja nép beilleszkedjen bármelyik nép kultúrájába.(talán nem is lenne jó, ha beilleszkedne.)A hatóságok pedig féltik családjaikat, értékeiket, lévén, hogy kisvárosról van szó, és szinte mindenki ismer mindenkit.

(Sz. Sz.)

Advertisements
Published in: on 2006 november 2, csütörtök at 03:57  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/02/ismet-ciganyterror-most-atanyban/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: