Budaházy György nov. 4-i üzenete

Letöltés itt.

Reklámok
Published in: on 2006 november 4, szombat at 21:57  Vélemény?  

Ellenállók kiskátéja

2006-10-30. 17:12:13

Hogyan álljunk ellen hatékonyan a diktatúrának, hogyan öltözködjünk, hol szerezzük be az összetevőket, hogyan védekezzünk a rendőrhuligánok és a könnygáz ellen, hogy vészeljük át az előzetest: kérdések és válaszok. Kizárólag barátaink, szeretteink védelméről és önvédelemről van szó, miután a neoávós garázdák nem kíméltek vakot, mozgássérültet, nőt, kislányt, idős embert, papot sem, egy férfinak kilőtték az egyik szemét, sokakat súlyosan megsebesítettek. Az összeállítás bővíthető.

-Hogyan védekezz a könnygáz ellen?
A magyarországi rendőrség közepes hatású könnygázt használ (mint megtudtuk, néha lejárt szavatosságút), ez ellen legegyszerűbben egy szódabikarbónás vízzel beáztatott kendővel vagy csuklyával tudsz védekezni. Bőrünket valami zsíros krémmel kenjük be. A rutinos külföldi tüntetők hokiütővel küldik vissza a könnygázgránátot… Egy hozzáértő szerint a zokniba helyezett faszén magába szívja a könnygázt, semlegesíti azt, a rohamosztagosok is használták.

1. A réteges ruházat legfelső rétege legyen vízálló, és könnyen meg lehessen tőle szabadulni, ez a későbbi azonosítást nehezíti meg.
2. Ajánlott a sportboltokban kapható könyök és térdvédő vásárlása is.
3. Állandó kesztyűviselés elengedhetetlen.

-Hogyan védekezz a gumibotos támadás ellen?
A gumibottal rendszerint fejre, combra vagy bordára támadnak, ettől az ember lezsibbad, ideiglenesen harcképtelenné válik. Karral nem lehet, nem érdemes védeni, mert egy-két ütéstől a legkeményebb embernek is elernyed a karja, és a következő már betalál. Javasolt védekezőeszköz egy L formájúra hajlított vasrúd, amelynek rövidebb szárát a markodba fogod, másik végével alkarodat takarod. Ha két ilyened van, az egyikkel védekezhetsz, a másikkal megakaszthatod a támadó pajzsát, gumibotját.

-Hogyan védekezz tonfa ellen?
A gumibottal ellentétben a tonfával szúrni is lehet, illetve lefogásokat eszközölni. A leggyakoribb trükk, hogy a rendőr beakasztja a vállad mögé a tonfa végét, megcsavarja, és ezáltal az erőkar miatt megsokszorozott erővel a föld felé kényszerít. Erre figyelj. A tonfa hárítása nem mindig kezdőnek való feladat, ha egyedül vagy, jobb, ha visszavonulsz, de ha tonfás rendőrt látsz támadni, zavard, ahogy tudod.

-“Vakítsd meg” az ellenséget!
Könnygáz ellen ugyan rendszerint védekeznek a rendőrök, de a festékspray ellen nem. A festékkel lefújt sisaklemezen ők se látnak ki.

kossuthter.com, olvasói levél:
Csak egy rövid gondolat a kegyetlen rendőrök elleni harcról:
Jómagam nem vagyok az esztelen erőszak híve, ugyanakkor azok után, amiket a kormányunk (meg az egész “bandájuk”) művelt, különösen is a tűrhetetlen rendőri fellépés után, úgy gondolom, hogy terjeszteni kell(ene) a visszavágás lehetséges eszközeit, módjait.
Gondolok itt arra, hogy a forradalmároknak szervezettebb csapatban, “megfelelő felszereléssel” kellene védekeznie, szükség esetén támadnia.
Az újonnan kihelyezett “mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos” táblákat pl. éjszaka viszonylag könnyen le lehet szerelni, és adott esetben még barikádhoz (pajzshoz?) is alkalmazható. Két legyet egy csapásra….
Szintén hasznos lehet az egyszerű harceszközök előállítása:
Két sörösüveget (vagy inkább annál könnyebben törő üveget) összeragasztunk, egyikbe háztartási sósavat, másikba hipót öntünk. Eldobod, összetörik, összefolyik… és klórgáz képződik (ajándék a rendőröknek).
Állítólag ha benzinbe hungarocellt “keverünk”, az feloldódik, és napalmot kapunk… Ezt nem tudom megerősíteni, de ki lehet próbálni…
Hasonló ötleteket kellene minél többek számára elérhetővé tenni!
Végül ismétlem: az esztelen rombolást nem támogatom, a brutális rendőrök megfékezését célzó akciókat viszont igen.

(-Hogyan lehet megállítani a lovas rendőrt?
Lovas rohamnál a lovas nem fogja a kantárt. Ha igen, akkor instabil, és nem tud rendesen támadni. A feladat kis bátorságot kíván: állj meg a közeledő ló előtt, majd kapd el a kantárt, és homorítva megfordulva rántsd meg. (Tehát: a ló mondjuk balra megy el melletted, te jobbra fordulsz, két kezedben a kantár, fejed fölé emeled, így az átmegy a másik oldalra, és amikor átért, jól megrántod.) A ló pofáját ezzel oldalt rántod, mire az szó szerint a földre veti magát. Ha jól csinálod, a lovasávóst a paci leveti magáról. Hasznos eszköz a “bolo” nevű mexikói játékszer is, ami két súly, egy kötéllel összekötve. Megpörgetjük, eldobjuk. Ha jól dobtuk, rátekeredik a lovasra.)

A lovasoktató megjegyzése:

Tisztelt Szerkesztőség!
Az Ellenállók kiskátéjában olvastam a lovas rendőrök elleni harcmodorról. Az ott leírt mód kipróbálását senkinek sem tanácsolnám, mert biztosan nem vezetne sikerre. A ló valóban feldönthető, de a nyak határozott elfordításán túl vállal való igen erőteljes nyomás is szükséges hozzá, amit megnehezíthet az a körülmény, hogy eközben a ló lovasa szorgalmasan dolgozik kardlappal. Egyszerűbb módszert javasolok: le kell kantározni a ránk támadó rendőr lovát. A lóval szemben állva egyik kezünkkel nyúljunk be a ló két füle között, a fül mögött, a tarkón ragadjuk meg a kantárt (ez a “tarkószíj”). Össze ne tévesszük a “homlokszíjjal”, ami elöl, a ló fülei alatt, a ló homlokán húzódik keresztben. Ha megmarkoltuk a tarkószíjat, erőteljes rántással húzzuk magunk felé, át a ló fülein. Ha sikerül, a ló irányíthatatlanná válik, s a rajta ülő rendőr harci kedve jelentős mértékben lecsökken. A ló feldöntésével ellentétben ezt amatőrök is megpróbálhatják, nem tart tovább két-három másodpercnél, s nem utolsó sorban kíméletes eljárás a lóval szemben, aki az ügyben teljesen ártatlan.

Tisztelettel:
H. P.
lovasoktató

[Lúdas Matyi megjegyzés: Tudunk még jobb önvédelmi eszközt; egy másfél méteres nyelű vasvilla mindenre jó; meg lehet akasztani a kardot és ki lehet csavarni a terrorista kezéből, ki lehet vetni vele a nyeregből, utána még nagyon hasznos a viperás támadók ellen is, tökéletes bármiféle megakasztásra, lefegyverzésre és távoltartásra. Amíg nem történik atrocitás a terroristák részéről, addig ezek pihenhetnek kapualjakban, szemeteskonténerekben, autókban, stb.]

-Hol szerezhetsz be csuklyát és egyéb hasznos dolgokat?
Csuklyát bármely katonai boltban kaphatunk, célszerű “bukósisak alá valót” kérni, így nem is feltűnő és ez vékony anyagból készül. Persze gondolni kell a közelgő télre is így vehetsz kötöttet is, de ez valamivel drágább. A vékony 1200-1400 Ft, míg a kötött 2500-3000 Ft között mozog. Ajánljuk az Obsitot az Erzsébet krt. 21-23-ban, talán az a legolcsóbb. A Mosonyi utcai rendőrbolt is jó, de ott lehet, hogy kérdezősködnek. Ha nem akarsz csuklyát venni, használj fekete pólót, az is megteszi és a rendőr egy esetleges ruházat átvizsgálásnál nem tud mit kezdeni azzal, hogy nálad van egy póló. A csuklya sem törvényellenes, de azt nehéz kimagyarázni.

-Milyen ruhában menj tüntetni?
Célszerű rétegesen öltözködni, mert jobban felfogja a gumilövedéket. Bár a bőrdzseki is elég hatásos. Jellegtelen, sötét ruhát vegyél fel, semmi kirívó ne legyen rajtad!

– Hogyan kommunikálj ismerőseiddel, barátaiddal?
Lehetőleg csak interneten, skype-n, azt nem tudják lehallgatni, feltéve, hogy nincs a közeledben a telefonod vagy nem fülel az NBH a szemben lévő házból vagy egy autóból puskamikrofonnal. Mobilon csak virágnyelven értkezzetek.

-Ha megtudod, hogy keresnek, mit tegyél?
Intézd el a legfontosabb dolgaidat, írd ki a legfontosabb telefonszámokat, hogy a családod tudja kiket kell értesítenie. Pakolj össze néhány napra elegendő ruhát, pénzt, tisztálkodószereket, törülközőt, papucsot, valamint tollat, papírt, könyvet. Bent nagyon lassan telik az idő…

-Ha bevisznek, mi a teendő?
Ha nincs ügyvéded, kirendelnek neked egyet, aki nem foglalkozik veled, a kihallgatásodon nem lesz jelen, esetleg még a tárgyaláson sem. Ezért a családodnak ajánljuk, hívja fel a Nemzeti Jogvédő Alapítványt, az éjjel-nappal hívható 06-30-549-4167 számon. ők gondoskodnak megfelelő védelemről. Vallomást ügyvéd jelenlétében tegyél!

-Mit vihetsz be magaddal?
Ruhát, könyveket, tollat, olyan füzetet, ami nem spirálos, kisméretű elemes rádiót, filteres teát, nescafét, konzervet, cigarettát, tisztálkodási- és folyékony mosószert, körömcsipeszt, eldobható borotvát. Nem vihetsz be és be sem lehet küldeni semmilyen por vagy szemcsés dolgot, (pl.: cukor, kakaó), walkmant, discmant, gyógyszereket,

-Hogyan tudsz telefonálni?
Ha bevisznek jó, ha van nálad néhány ezer forint, ugyanis ez letétbe kerül, és ezt utalják át a benti számládra. Ebből felhasználva tudsz telefonálni a “kapcsolattartódnak” (egy személyt adhatsz csak meg) és az ügyvédednek. Néhány napot vesz az átutalás igénybe. (A Gyorskocsi utcában ez konkrétan 6 napig tartott) Ugyanebből a pénzből tudsz vásárolni, “spejzolni” is a hónap végén, de horrorisztikus árak vannak…

-Mi történik veled, ha bevisznek?
Ha nem az utcáról, hanem pl. otthonról visznek be, először egy házkutatást tartanak. Lehet, hogy nem is lesz náluk határozat, (ezt hívják a köznyelvben házkutatási parancsnak), ezen ne lepődj meg, úgyis több szabályt felrúgnak. Viszont ha le is foglalnak valamit, ne felejts el a jegyzőkönyvből kérni, ebből mindenképpen kötelesek adni! (bár pl. én nem kaptam) És figyelj arra, hogy az idő, amikor elkezdték a házkutatást, (óra, perc) pontosan legyen rajta feltüntetve.
Ha az utcáról visznek el, innen rád is vonatkozik: Ezt követően bevisznek a legközelebbi rendőrség fogdájába, hagynak néhány órát unatkozni, majd elszállítanak a Gyorskocsi utcába orvosi vizsgálatra. (Ha ez történt, akkor biztos lehetsz benne, hogy őrizetbe fognak venni, ami max 72 órát tart, ezért kell figyelned a jegyzőkönyvben a pontos időre.) Az orvos után elvisznek kihallgatásra, majd onnan vagy a helyi fogdára, vagy egy másik kapitányságéra. Ha kb. a második-harmadik napon szólnak, hogy visznek tárgyalásra, akkor valószínű, hogy az az “előzetes tágyalás” lesz. Itt egy bíró dönt arról, hogy előzetes letartóztatásba helyeznek-e vagy sem. Az előbbi a valószínű. Ez első körben 30 nap, de hosszabbítható 60-60-90 nappal Ha ez történik, elvisznek a Nagy Ignác utcába, (a “Markóba”) és ott elkezdődik a pszichikai terror, és ha nem vagy nekik szimpatikus a fizikai is. (Lásd Tomcat börtönnaplója) Fenyegetnek majd a cigányok által elkövetett nemi erőszakkal és a verekedésekkel, de ezt nem kell bevenni, mert ott mindenki félti a kedvezményét és egyébként a rabok is a mi oldalunkon állnak és nem bántják a forradalmárokat. Csak az őrök. Aztán egyik irodából a másikba kell rohangálnod, leadnod a cuccaidat, ismét orvosi vizsgálat, aztán csinálnak rólad egy képet, ez lesz benne a benti az igazolványodban. Közben különböző személyes kérdéseket tesznek fel, a legfontosabb pl. milyen fajta kaját kérsz. Célszerű vegetáriánusnak vagy muzulmánnak vallanod magad, mert állítólag az a két kaja a legjobb. Mármint ehető. Ezt követően elvisznek vagy a Gyorskocsi utcai, vagy a Venyige utcai, de esetleg maradsz helyben a Nagy Ignác utcai BV intézetben. Eldöntik melyik zárkába kerülsz és kezdődik a pihenés… Ha eddig flegma voltál az őrökkel, innentől kezdve már ne tedd, mert jön a testi kényszer, azaz jól megvernek.

-Mit lehet bent csinálni, hogy telik egy nap?
Tulajdonképpen itt kipihenheted magad. Reggel hatkor ugyan ébresztő van, de ez csak azt jelenti, hogy felkelsz és beágyazol, mint a katonaságnál és háromnegyed 7-ig alhatsz tovább. Akkor bejönnek a zárkába, megkérdezik, hogy van-e panasz, akrsz-e valamit. Kb. fél 8-8-kor beadják a reggelit és alhatsz megint délig. Akkor ebéd, utána alvás 5-ig, mert akkor hozzák a vacsorát (a Gyorskocsiban inkább később). Vacsora után alvás, majd kb. háromnegyed 7-kor megint bemennek a zárkába a panasz, stb. miatt. Utána alvás reggelig, és kezdődik egy újabb nap. Persze az alvások helyett lehet olvasni, írni, ha szerencséd van, olyan zárkába kerülsz, hogy van egy tv is, és akkor annyira nem unalmas. Naponta egyszer levisznek sétálni a szabad levegőre, -ha akarsz menni- de a lépcsőn vigyázz, eléggé csúszik… Főleg akkor, ha többször megkérdezik, hogy: Ugye akarsz menni sétára?!…

Kuruc

Lúdas Matyi kommentár: Minden esetben a helyzetet és az addig történt hibás lépéseket elemezve, több STRATÉGIÁT is ki kell dolgozni, a lényeg: ésszel, körültekintően, széles látókörrel, ötletesen, rendezetten!

Published in: on 2006 november 4, szombat at 20:20  Vélemény?  

Olvasó: a mi problémánk

2006.11.04. 15:12:34

Válasz Fábri Péternek, a “Ti vagytok az én problémám” című dolgozatára, Népszabadság, szeptember 25.

Ti vagytok a mi problémánk, fábripéterkék, csahos bértollnokok, médialakájok!

Akik most teljes erkölcsi felháborodással kéritek ki magatoknak, hogy egy nép- tizenhat év óta először – kiáll a hazugság ellen.

Ugyanis ti nem szoktatok kiállni. Nemcsak a hazugság, de a csalás, a lopás ellen sem. Mint a fent említett munkából is jól kitűnik, kutyaszart rágtok. És nem azért mert annyira hülyék lennétek (tisztelet a kivételnek), hogy messzebb ne látnátok, hanem azért – és ezt ti nem valljátok be -, mert ebből éltek. Hazugságból, népbutításból, komcsi propagandából és demagógiából.

Na már most, ha ezért a “munkáért” pénzt kaptok, annak az adóját örömmel bevallhatnátok, de ti még azt sem szeretitek bevallani – nekünk, a csőcseléknek -, hogy mennyi bért kaptok gazdáitoktól, mekkora a júdáspénz, az “adóalap”. Márpedig mi más volna az adóalap, mint az igazság egy fajtája? De ti elfogadjátok, ha azt mondják nektek, erről és erről írjatok egy négyhasábost, de aztán okosan, mert különben ugrik a prémium, a fizu, az állás, a kocsi, a kényelmes lakás, a jó élet.

Hogy ilyenkor az író becsapja legfőbb alkalmazóját, a népet, és megbízóival együtt szembeköpi a becsületet, ez valahogy nem szokott erkölcsi felháborodást okozni a lelketekben.

Ez a mi problémánk!

Hol van ilyenkor az írástudók felelőssége? Ti felveszitek a mi adóforintjaikat, csakúgy, mint a mi pénzünkből eltartott, minket verő rendőrök, és közben azt mondjátok, hogy mi lopunk meg benneteket? Megmondom őszintén, ingyenélők vagytok! Sőt, hazaárulók!

Hát többek között ettől megyünk mi az utcára.

Hogy a jó nevű világcég rendezvényének szervezője, számla nélkül fizeti ki a díszkivilágítást, a polgármesterjelölt és egész kampánycsapata, számla nélkül fizet a kampányrendezvény szervezőjének, arról ugye mi szegény csőcselék nem tudunk, csak ti, a jól értesültek, de ne gondoljátok, hogy helyeseljük.

Annál is inkább, mert a politikai elitnek, és körének, igazán lenne miből adózni.

Mi csak azt tudjuk, hogy albán szintű bérek mellett fizetünk svéd színvonalú adókat, de ezért cserében albán típusú szolgáltatásokat kapunk.

Itt Európában.

Azt tudjuk, hogy öregeinknek, akik egész végiggürcölt életükben fizették a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulást, s akik most nyugdíj címen, éhbéren tengődnek, van képetek a szemébe vágni, hogy ingyenes orvosi és gyógyszerellátást akarnak.

Ti vagytok a mi problémánk!

Mert miután elkótyavetéltétek a nemzeti vagyon jórészét, most már az egészségügyre és az alap szociális ellátásokra és a termő földre is szemet vetettetek.

Mert felrúgtátok a társadalmi szerződést, az adót sarcnak tekintitek, és nem adtok érte semmit. Mert meg akarjátok szüntetni az ingyenes közoktatást, melyet világszínvonalról már amúgy is a béka feneke alá süllyesztettetek.

Szívesen fizetnénk mi magas adót és járulékot, ha lenne miből. Ha lenne munkánk, és megkapnánk annak méltó ellenértékét. Ha nem európai árakat kellene fizetnünk mindenért, az európai fizetések alig egy hatvanad részét kitevő fizetésünkből.

Mindezt miért? Mert miniszterelnökötökkel szólva, “Elkúrtátok?” (És mi mondunk ki egyre több szót, amit rendes ember nem mond ki?) S ha már itt tartunk:

Ti vagytok a mi problémánk!

Mert azt mondjátok, mi zsidózunk, cigányozunk, rágalmazunk, közben ti vagytok nemzetellenesek, betegesen félvén mindattól, ami a magyarsághoz kötődik, meggyalázzátok ősi jelvényeinket, leszélsőjobbozván, fasisztázván azokat, miközben ragaszkodtok a vörös csillaghoz, megtapossátok a magyar zászlót.

De a cigány bűnözést nem tudjátok visszaszorítani.

Mi rágalmazunk, miközben ti azzal vádoljátok az országot, hogy lop, csal, hazudik? (Egyébként, ha ezt tenné, sem volna csoda, mert van honnan példát vennie. Ahogy mondani szokás, fejétől bűzlik a hal. Lezüllesztettétek a közerkölcsöt.)

Ti vagytok a mi problémánk!

Mert amikor véget akarunk vetni ezeknek a mindennapi hazugságoknak, lopásoknak, csalásoknak, van pofátok azt hazudni, hogy a főhazug, akinek kiszivárgott egy beszéde – és aki azóta is folyamatosan hazudik -, az akar véget vetni mindennek.

És hogy saját magán kezdi.

Kérdem én, mit kezd magán? A megszorításokat, vagy a rendőr terrort?

Hát igen. Ezért éghet az arcotok. De csak a szégyentől!

Ez a ti problémátok!

Könnyen vigyáztok ti az egészségetekre, könnyen sportoltok. De ha látnátok, hogy élünk mi, nem dicsekednétek ezzel, hanem mélyen lehajtanátok a fejeteket. És hallgatnátok.

Nem tudjátok, hányan vagyunk? Mi tudjuk. Többen. És azt is tudjuk, hogy rátok a fenti bűnlajstrom sajnos mindőtökre kivétel nélkül igaz. De ti nem szégyellitek magatokat.

És nem hagyjátok abba.

Ha ez megnyugvás nektek, mi szégyelljük magunkat – helyettetek is.

Ez a mi problémánk!

a hőzöngő

Kuruc.info

Published in: on 2006 november 4, szombat at 17:34  Vélemény?  

Vörösök egykor és ma

2006.11.04. 11:42:46

Keleten a helyzet változatlan

Vörösök, 50 éve és ma. Semmi sem változott. Ők sosem felelősek semmiért. A csőcselék, a fasiszták, a vandálok, az ellenforradalmárok stb. hibásak mindig. Azaz a nép.

50 éve, november 4-én történt, mikor több ezer “pesti srác” ártatlan vére színezte vörösre Budapest utcáit:

“Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink!

Az alulírottak: Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-én megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását. Erre a felelős lépésünkre annak felismerése késztetett, hogy a reakció nyomása alá került és tehetetlenné vált Nagy Imre kormányán belül nem volt többé semmi módunk cselekvésre a Népköztársaságunkat, a munkás-paraszt hatalmat, szocialista vívmányainkat megsemmisítéssel fenyegető, mind nagyobb erővel jelentkező ellenforradalmi veszéllyel szemben. Meggyilkolták a munkásmozgalom több évtizedes múltra visszatekintő megbecsült harcosait: Mező Imrét, a Nagybudapesti Pártbizottság titkárát, Kalmár elvtársat, a munkásmozgalom régi csepeli harcosát, Sziklai Sándor ezredest, a Hadtörténelmi Múzeum igazgatóját. Ezeken kívül tömegesen irtották ki a munkásosztály és parasztság közmegbecsülésben állott fiait. Nem nézhettük tovább tétlenül a cselekvésre képtelenné vált kormány tagjaiként, hogy a demokrácia leple alatt ellenforradalmi terroristák és banditák állati módon gyilkolják le legjobb munkás és paraszt testvéreinket, rettegésben tartják békés állampolgárainkat, anarchiába döntsék hazánkat, és hosszú időre az ellenforradalom igájába hajtsák egész népünket. Magyar dolgozók, honfitársak, munkástestvéreink, elvtársak. Elhatároztuk, hogy minden erőnkkel küzdünk a reakció, a fasizmus fenyegető veszélye és azok népgyilkos bandái ellen. Felhívjuk Népköztársaságunk minden hű fiát, a szocializmus minden hívét, elsősorban a kommunistákat, a magyar munkásokat, bányászokat, a parasztság és értelmiség legjobb fiait, támogassák a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány minden intézkedését, egész népfelszabadító harcát.

Budapest, 1956. november 4-én.

Apró Antal sk., Kádár János sk., Kossa István sk., Dr. Münnich Ferenc sk.”


És ma, 2006. november 4-én, még mindig itt tartunk:

“Attól, hogy a csőcselék, posztmodern nácik, kedvenc sportágam úgynevezett szurkolói és elmegyógyintézeti ápoltak nemzeti színű karszalagot húznak, ötvenhatot skandálják, nem lesznek forradalmárok; azok maradnak, amik: csőcselék, posztmodern nácik, elmegyógyintézeti ápoltak, és amit elérnek, hogy beárnyékolják Magyarország nemzetközi megítélését”.

“Ha valaki, aki mégoly tiszteletreméltó módon, hősiesen harcolt 1956-ban, a legjobb úton volt afelé, hogy élő, átélhető szimbóluma legyen 1956-nak, ma a forradalom nevében, ideáival és célkitűzéseivel visszaélve komédiához asszisztál, csak saját imázsát, saját képét rombolja le, minket pedig szegényebbé tesz egy jelképpel”
(Rainer M. János, kommunista “történész”)

“Orbán Viktor egy alkotmányos, demokratikus köztársaságban a nép ellenálláshoz való jogáról beszél, (…) amikor pedig napokkal később szélsőjobboldaliak és politikai futball huligánok egy csoportja köztörvényes bűncselekményekkel ejti túszul a várost és a demokratikusan tüntető polgárokat, amikor radikálisok önmagukat 1956 forradalmáraihoz hasonlítva minden eszközt legitimnek tekintenek, megtámadják a köztársaság biztonságát védő rendőröket, akkor Orbán Viktor megint kétértelmű.”
(MSZP nyilatkozat, 2006. szeptember 20.)

“Azt gondoljuk, hogy a köztörvényes bűncselekményeket elkövetőkkel az ország, a város rendjének, nyugalmának megzavaróival szemben a törvényeknek megfelelően, a leghatározottabban fel kell lépni, és a törvényeknek érvényt szerezve kell velük bánni. Nincs velük szemben türelem”
(Gyurcsány Ferenc, 2006. szeptember 20.)

“Nem is értem, hogy mi okot adott a kormány arra, hogy az emberek tüntessenek (…) nem tudok egyetérteni azzal, és nem is értem, hogy mi okot adott a kormány arra, hogy az emberek tüntessenek és “véres szájjal, habzó szájjal” mondják a magukét. (…) Ez a kormány adott önöknek bért, fejlesztéseket.”
(Horn Gyula, 2006. szeptember 20., Nap-kelte)

“Arra fogom kérni valamennyi parlamenti pártot a házbizottság ülésén, hogy vegyük komolyan a jogszabályokat, és értsünk egyet abban: ami nem választási gyűlés, hanem be nem jelentett tüntetés, azt a választási kampány során se lehessen megtartani.”
(Gyurcsány Ferenc, 2006. szeptember 19.)

“Gondoskodjanak róla (…) hogy többé egyetlen fideszes parlamenti képviselő se szólítsa fel forradalomra az embereket, mint ahogy néhány órával ezelőtt Wittner Mária, a Fidesz-frakció tagja tette.”
(Lendvai Ildikó, 2006. szeptember 19.)

Kuruc.info

Published in: on 2006 november 4, szombat at 16:02  Vélemény?  

Deport’56: vörös terror az 50. évfordulón

2006.11.04. 10:38:53

Vörös terrorral emlékezünk az 56-os forradalom 50. évfordulójára – a DEPORT-’56 szerint.

Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) szerint nagyon is időszerű, hogy az Európai Unió a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánítsa november 4-ét, a forradalom leverésének napját.

Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy stílszerűen, vörös terrorral ünnepeltük meg az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját.

A DEPORT-’56 méltánytalannak tartja, hogy a kialkudott vértelen rendszerváltás után 17 évvel a karhatalom – fél évszázada nem látott – vérfürdőt rendezett Budapest utcáin, felrúgva ezzel minden korábbi, eddig is sokat vitatott egyezséget.

Ami a karhatalmista Horn Gyula miniszterelnöksége alatt még elképzelhetetlen volt, az most bekövetkezett.

Budapest, 2006. november 3.

dr. Szerdahelyi Szabolcs
a DEPORT-’56 elnöke

Megjegyzés:

1. A DEPORT-’56 közleményei nem jelenhetnek meg az Országos Sajtószolgálat (OS) honlapján, mert a társadalmi szervezet nem írta alá az MTI elnöke által megkövetelt szerződést, mivel azt diktátumnak tekintette.

2. A DEPORT-’56 emlékeztet arra, hogy az európai parlamenti választások előtt az MTI elnöke titokban egyeztetett az MSZP elhíresült kampányfőnökével, Ron Werberrel, majd amikor ez nyilvánosságra került, akkor nem talált abban semmi kivetnivalót.

Kuruc.info

Published in: on 2006 november 4, szombat at 15:56  Vélemény?  

Olvasó: Barátaim, a huligánok

2006.11.04. 13:37:45

A Magyar Nemzet című fideszes pártnapilap a forradalmárokhoz írott alábbi levél publikálását megtagadta, noha a szerző rendszeres szerzőjük. Hálás köszönettel közöljük az írást.

Barátaim, a huligánok

Képzeljük el, barátaim, a görög sereget a mürmidónok nélkül Trójánál. Képzeljük el Dáriust a Halhatatlanok nélkül. Képzeljük el Mátyást a Fekete Sereg nélkül. Ötvenhatot, pesti srácok nélkül.

Elképzelhetetlen.

Képzeljük el, hogyan lehetne leváltani egy hazaáruló, hazug és korrupt kormányt Magyarországon 2006-ban, fizikai erő nélkül. Ez már elképzelhető. Sehogy.

Békésen tüntetni, bocsásson meg a világ, olyan, mint a szüzességért orgiát rendezni.

Huligánok… zavargók… provokátorok… csőcselék…

Ha választani kell, barátaim, társaim és véreim: ez az én népem. Az én népem az, amely nem hagyja magát megalázni, szembehazudni, kifosztani. Az én népem fegyvert, követ, kardot, molotov-koktélt ragad – mikor, ami akad. Negyvennyolcban, ötvenhatban, kétezerhatban. Abban a pillanatban, ahogy magyar zászlót lenget, és szembeszáll a gyűlölt, és hitelét vesztett hatalommal, az elnyomással: nem huligán, nincs kedvenc focicsapata, és nem zavarog: teszi a dolgát. Akkor is, ha lecsukják, ha fejbe lövik, ha kiközösítik: mert más választása nincsen.

“Ki szabadságát védve, érte elesik
történjen bárhol,
testvér mind velem.
Vér szerint,
a kiontott vér szerint.”

Ezt írta ’56-ban egy bolgár költő. Változott valami azóta?!

Egy skót szabadságharcos másként fogalmazott: “Mindannyian meghalunk. De nem mindannyian élünk igazán”.

Gondoljunk erre, feleim. Mielőtt azt mondanánk a pesti utcákat ismét vérükkel vörösre festő srácokra, hogy huligánok, és zavargók.

Kényelmetlenek, hát persze. A hatalomnak, a hatalomra számítóknak egyaránt. De ez a nép – és ez a nép egészségesebb része. A forradalom, bármilyen forradalom, amely megérdemli ezt a nevet – ezzel jár. Kopaszok, vagy sem, futballszurkolók vagy sem, politikai meggyőződéstől függetlenül, ők vitték, ők viszik vásárra bőrüket: Magyarországért. Magyar zászlókkal vállukon.

Ötvenhatban ők voltak a csőcselék. Negyvennyolcban ők voltak a rebellisek. Ma őket ünnepelnék – ha éppen nem lőnének közéjük.

A szomorú nem az, hogy nincsenek elegen. A szomorú nemcsak az, hogy nem elég erősek. Ami igazán tragikus az, ahogyan saját táboruk, saját embereik, az ország jobb oldala is megtagadja, kitagadja, sorsukra hagyja őket.

Bőrfejűek… huligánok… maszkkal és kapucnikkal…

Azért megkérdeznék egy-két józan embert: hogyan lehet elviselni a könnygázfelhőt, ha nem takarod el az orrodat? És hogyan lehet megúszni a másnapi előállítást, ha nem takarod el az arcodat?

Maszkok és kapucnik… Na és a pajzs, és a védősisak? Vagy az csak rendőröknek dukál?

Karhatalmiaknak, akik kivétel nélkül “belebotlanak” az utcán fekvő emberbe?

A békés tüntetés, amilyen falsul hangzik, ugyanolyan falsul ért véget. Hiszen teljesen mindegy, mi történik: az utcán járó embert, ha éppen nem hordoz másfél méteres szegfűt, így is, úgy is megverik.

Letartóztatják, elviszik, de legalábbis megfélemlítik. Teljesen mindegy, hány virágcsokorral kezében megy koszorúzni – a Hatalom amúgy is Molotov-koktélt lát a virágok helyén. És teljesen mindegy, mennyire pacifista, önmegadó, és kompromisszumképes a tüntető – az egészért amúgy is a jobboldal, személyesen Orbán Viktor, és a fasiszta csőcselék a felelős, akiket következmények nélkül szét lehet verni.

Mennyivel jobb futni, menekülni és Gandhit játszani Budapesten, barátaim, mint egyenes gerinccel felállni, ahogyan néhányan, a kevesebbek tették? Semmivel sem. A különbség csak annyi, hogy térden állva, vagy felszegett fejjel vernek bilincsbe.

Persze, ez nem kevés.

És persze, mondhatnánk azt is, könnyű nekem, könnyű nekünk, a határ túloldaláról, Erdélyből beszélni. Könnyű, mert nem mi visszük vásárra a bőrünket.

Pedig dehogynem… Mert nekünk csak ennyi maradt. Egy valaha volt anyaország, amely éppúgy fáj, mint a levágott végtag. És – mert ilyen az ember – nem szűnik meg reménykedni senki, hogy mégiscsak hazatér a tékozló apa. December ötödikét lenyeltük, elfogadtuk. A választásokat lenyeltük, elfogadtuk. A magyarveréseket övező magyar kormányzati meghunyászkodást lenyeltük, elfogadtuk.

És most még ezt is?! Lassan már csak a “huligánokban” bízunk…

És bíznunk kell, mert olyan nincs, hogy ez a kicsi ország elveszik, átalakul, ebek harmincadjára jut.

Valakikért égnek még a gyertyák – ötvenhat csak ötven éve volt -, és lenni kell valami isteni szándéknak abban, hogy létezünk, létezik még gerinces, magyar nép. Ha kopaszon, kapucnisan, erőszakosan, akkor úgy. Ahogyan a világ megköveteli.

Egyebünk már úgysem nagyon maradt. Az önbecsülésünket ne hagyjuk. Az erkölcs, a magunkról alkotott belső kép nem politikai korrektség kérdése.

Ezért, mielőtt minden veszne: hajrá, még egyszer, és nem utoljára. Hajrá magyarok. Hajrá Magyarország.

Hajrá, barátaim, ti “huligánok”!

György Attila
Erdély, 2006. november 4.

Kuruc.info

Published in: on 2006 november 4, szombat at 15:54  Vélemény?  

A karhatalom módszerei

2006.11.04. 12:57:05

A Fidesz fáklyás tüntetésének lejáratására gyújtogatásokat szerveznek bizonyos körök.

Az október 23-án alkalmazott módszerek lelepleződése miatt választották “illetékesek” az újabb módszereket. Az október 23-ai cél, hogy a lakosságot elriasszák az utcai véleménynyilvánítástól, nem valósult meg.

Ezért keményebb eszközökhöz készül folyamodni a Szervezet.

A rendőri vezetés politikai védelmet élvez, noha a hivatalos verzió szerint is teljesen sikertelennek bizonyult az október 23-ai “hadműveletük”, ez derült ki a legutóbbi napok politikai csatározásaiból.

Az október 23-át megelőzően történt események jórészt feltáratlanok. Nem tudjuk, ki vezette az MTV székházának szakmailag gyalázatos “védelmét”, ugyanakkor rendőröktől nyert értesülések szerint az ottani eseményeket négy hétig az állomány “vadítására” használták.

Például a rendőrség egyes szervezeti egységeinek állományát érthetetlen okokból összezárva tartották október 23-a előtt, közben pszichológiailag megalapozott módszerekkel “készítették fel” őket a 23-ai “randalírozók” elleni engesztelhetetlen fellépésre. A rendőröktől tapasztalt agressziónak ez volt az egyik oka.

Adós maradt a politika annak tisztázásával, hogy kik a felelősök az egyes rendőri törvényszegésekért. Az állomány pszichéjét 23-a óta azzal “kezelik”, hogy nekik volt igazuk, és meg lesznek védve az “indokolatlan” jogi-törvényi támadásoktól.

A szálakat a háttérből mozgató erők november 4-ére a rendőri erőszakot a radikálisok ellen készülnek bevetni, ezzel akarják utólag igazolni az október 23-ai túlkapásokat.

A másik szál pedig a “tűzügyi szakértőké”, ugyanis provokátorok a Fidesz fáklyás tüntetésének lejáratására azzal készülnek, hogy állampolgárok magánvagyonában keletkező károkkal hangolják a közvéleményt a Fidesz ellen.

“Magukból kivetkőzött fideszes gyújtogatók” fognak kukákat, gépkocsikat, kapukat, egyéb éghető dolgokat felgyújtani az ellenzéki párt rendezvénye körül.

A kormányzat minden erejével meg fogja védeni a “békés többséget” – november 4-e után.

Akárcsak 1957-ben…

(Gondola.hu)

Published in: on 2006 november 4, szombat at 15:47  Vélemény?  

Pajzsokat küldött Budaházy a Szabadság térre

2006.11.04. 11:02:40

Budaházy György és néhány harcostársa mintegy két tucat pajzsot készített, melyeket barátja, a nemrég szabadult Novák Előd oszt szét a Szabadság téren 13 órakor kezdődő tüntetésen.

A pajzsok fából, házilag készültek, magasságuk több mint egy méter. A pajzs eleve nem fegyver, hanem védekezési eszköz pl. a békés tüntetőket is fenyegető lövedékek ellen, de ezek ráadásul transzparensnek is tekinthetőek, ugyanis mindegyiken egy felfestett betű van, így sorfalat állva egy politikai üzenet olvasható le róla.

(Kuruc.info)

Published in: on 2006 november 4, szombat at 15:40  Vélemény?  

56-ra emlékeztek Brassóban

2006.11.04. 10:15:51

Pontosan 50 éve alakult az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete, az EMISZ, amely magáénak vallotta az anyaországi forradalom célkitűzéseit. Tagjait másfél évvel később letartóztatták és 1959 tavaszán 10 és 25 év közötti börtönbüntetésre, vagy kényszermunkára ítélték.
Nevüket mostantól emléktábla őrzi, és ezen rajta van feljelentőjük neve is, aki szintén áldozat volt.

Az EMISZ egyik levelét elvitte a Szekuritátéra, mert provokációtól tartott, azt hitte, hogy épp a kommunista erőszak szervezet küldte neki az írást. Ő is börtönbe került.

A 79 elítélt emléktábláját a brassói Reménység Háza református központban avatták fel, majd bemutatták Dávid Gyula irodalomtörténész könyvét, amely közel kétezer erdélyi magyar elítélt nevét tartalmazza.

A másik frissen bemutatott könyvet a brassói EMISZ-es Lay Imre és Papp Bálint Mihály visszaemlékezéseiből szerkesztették.

A brassói emlékünnepségen Magyarország bukaresti nagykövete, Terényi János Tófalvi Zoltán televíziós szerkesztőnek, Páll Antal Sándor levéltárosnak és Benkő Levente újságírónak átadta a Szabadság Hőse emlékérmet 1956 erdélyi, romániai eseményeit feltáró munkájukért.

A magyar nagykövet előzőleg Brassó megye prefektusával egy másik, kétnyelvű táblát is leleplezett, ez az Áprily Lajos gimnázium homlokzatán a brassói magyar, román és szász elítélteknek állít emléket.

(Erdely.ma)

Published in: on 2006 november 4, szombat at 15:38  Vélemény?  

MNB 2006 és a Magyar Október Mozgalom közleménye

2006.11.04. 10:03:57

AZ MNB 2006. ÉS A MAGYAR OKTÓBER MOZGALOM FELHÍVÁSA.
Antikommunista tiltakozó felvonulás a megszállás 50. évfordulóján.

Magyar Honfitársaink!

Az elmaradt rendszerváltást követően immár több mint fél évszázada folytatjuk hősies küzdelmünket a kommunizmus elnyomó rendszere ellen.

2006. november 4.-én, szombaton 14 órától emlékező és tiltakozó antikommunista felvonulást szervezünk a Hősök terétől a Szabadság téri szovjet megszállók gyalázatos emlékművéig.

A magyar forradalmat leverő bolsevik uralom 50. évfordulóján együtt emlékezünk az egykori és a mai karhatalomi erőszak és rendőrterror ártatlan áldozataira.

Nemzeti ünnepünkön a posztkommunista hatalom megint a nép közé lövetett!
Nem felejtünk, emlékezünk! Felkérjük a tiltakozó demonstráció résztvevőit, hogy aktív módon, nemzeti zászlók és történelmi lobogók mellett, hozzák el kormányellenes transzparenseiket és jelszavaikat is a békés megmozdulásra!

Tiltakozzunk együtt az alapvető emberi szabadságjogok brutális megsértése miatt! Kapaszkodjunk össze ismét a szabad, független és demokratikus Magyarország védelme érdekében!

Az antikommunista tiltakozó menetet a Kossuth téri tüntetések ügyvivői vezetik. Itt az idő, hív a haza!

Válasszatok, most vagy soha!

Budapest, 2006. november 4.

Magyar Nemzeti Bizottság 2006.
Magyar Október Mozgalom
Molnár Tamás
ügyvivő

(Kuruc.info)

Published in: on 2006 november 4, szombat at 15:35  Vélemény?