Majdnem ezren tettek panaszt a rendőrterror ellen

2006.11.07. 12:32:57

Eddig 975 megkeresés érkezett a Fidesz dokumentációs központjához a rendőrök október 23-i fellépésével kapcsolatban. E-mailen, telefonon és személyesen tettek bejelentéseket az iroda munkatársainak. Az utolsó adatok szerint 145-en kértek valamilyen segítséget a központtól, 263 ember pedig azért jelentkezett, mert szükség esetén tanúskodnának. A többiek egyebek mellett bizonyítéknak vélt dokumentumokat, felvételeket tettek le, vagy információkat közöltek. A Fidesz október 25-én jelentette be, hogy a rendőri brutalitást dokumentáló központot hoz létre Budapesten, a Polgárok Házában, ahol egy tízfős stáb foglalkozik a bejelentésekkel.

Az elmúlt hetekben több videofelvételt, fényképet és látleletet juttattak el a központba, de azt még nem tudni, pontosan mennyit. Még hétfőn is jelentkezett személyesen egy sérült, akit nemrég engedtek ki a kórházból. A bejelentéseket addig fogadják, amíg érkeznek, kitűzött határidő nincs – tudta meg a Független Hírügynökség Kontrát Károlytól, a Fidesz országgyűlési képviselőjétől.

A politikus szerint a központ ingyen nyújt jogi segítséget a jelentkezőknek, ha kérik ezt. Vagyis segítenek például feljelentést megfogalmazni, vagy jogi képviselőt rendelnek ki egy-egy konkrét eljáráshoz. Konrát Károly egyelőre nem tudta megmondani, hány olyan eljárás indult eddig, amelyhez a dokumentációs központ munkatársai nyújtottak segítséget. Ígérete szerint az iroda munkáját később értékelik, és nyilvánosságra hozzák majd azokat a dokumentumokat, amelyek nem sértenek személyiségi jogokat vagy adatvédelmi szabályokat.

(FH)

Lúdas Matyi kommentár: Emlékeztetőül; ide kattintva elérhető az ezzel foglalkozó oldal.
Egy rövid idézet:
Jogi segítség a sértettek számára
A sértettek részére a Dokumentációs Központ jogi segítséget ajánl fel dr. Kovács Róbert ügyvéd közreműködésével. Ha jogi segítséget kér, kérjük, lépjen kapcsolatba a Dokumentációs Központtal.
A Dokumentációs Központ címe:
Budapest, VIII. kerület Visi Imre u. 6.
Polgárok Háza, II. emelet 208.
Telefon: 06-1/475-0946
Fax: 06-1/299-8061
E-mail: oktober23@fidesz. hu
(Ha leveléhez bármilyen anyagot csatol, kérjük, jelezze, hozzájárul-e ahhoz, hogy azt a Fidesz honlapján megjelenítsük.)

Reklámok
Published in: on 2006 november 8, szerda at 01:55  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/08/majdnem-ezren-tettek-panaszt-a-rendorterror-ellen/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: