40ezer bírság Toroczkainak, autóját elvették

“Gyülekezési joggal visszaélés”: 40 rugó bírság Toroczkainak, autóját elvették+doku és közlemény
2006.11.14. 12:58:39

Levelet hozott a postás Toroczkai Lászlónak. Ebből kiderül, hogy a rendőrség arról tájékoztatja, a HírTV felvételei alapján bizonyítást nyert: ő hívta a felkelőket az MTV elé szeptember 18-án. Ezért gyülekezési joggal való visszaélés címén 40 ezer forint bírságra ítéltetett, hiszen úgymond jogellenes gyülekezéshez járult hozzá tevékenységével (Kuruc. info megjegyzés: Görényi, budapesti terrorfőkapitány annak idején jogszerűnek minősítette a tüntetést a Szabadság téren). A büntetés 8 nap közmunkára, vagy negyven nap elzárásra is váltható. Toroczkai lapunknak elmondta: nem fizeti ki a bírságot, egyébként, tette hozzá, megjósolta, hogy akkor lépnek fel majd ellene ilyen eszközökkel, amikor csendesebb időszak következik.

Túl ezen az APEH lefoglalta a HVIM volt elnökének Skoda Fabia személygépkocsiját, mivel nevetséges, néhány hónapos tartozása volt. Mint az APEH munkatársai informálisan elmondták “Fletóhoz” vagy más politikushoz nem mernének kimenni lefoglalást végrehajtani. Kiderült, határozott utasítást kaptak, hogy a foglalást minden áron végre kell hajtani és nem szabad hagyniuk, hogy az érintett fellebbezzen vagy valamilyen határidőben állapodjon meg velük.

Magyarországon befolyásos bűnözők, köztörvényes politikusok vagy egyes cégek ellen hosszú ideje jogerős végzéseket sem hajtanak végre nagyon sok esetben, akkor sem, ha horribilis összegekről van szó.

Közlemény

Nyilván teljesen véletlen, hogy ugyanazon a napon érkeztek a családom házához az APEH végrehajtói lefoglalni az ingóságaimat, amelyik napon a szegedi rendőrkapitányság levélben értesített arról, hogy a BRFK feljelentése nyomán a gyülekezési joggal való visszaélés miatt pénzbírsággal – amely elzárásra vagy közmunkára is váltható – sújtottak. A jelekből ítélve, úgy tűnik korábban jól következtettem, mert a forradalmi hevület lecsendesedésével fokozódik a terror, lopakodik az ÁVH. Jellemző, hogy a rendőrségi határozat november 7-i keltezésű, tehát még megvárták a november 4-ét, hiszen azon a napon még kemény ellenállástól tartottak. A hatalom úgy érzi, hogy most jött el a megfélemlítés és a bosszúállás ideje. Az indoklás egyébként nevetséges, hiszen a rendőrség szerint a bűnöm, hogy átvezettem a tömeget a Kossuth térről az MTV elé, s ezt a demonstrációt nem jelentettem be a rendőrségen. Holott a Kossuth téri demonstráció sem volt bejelentve, s éppen a rendőrség nyilatkozta azt, hogy kampányidőszakban a politikai gyűléseket nem kell bejelenteni. Persze, a hatalommal ellentétben én nem keresek a kákán is csomót, s továbbra sem áll szándékomban letagadni, hogy én hívtam át az embereket az MTV székházához. Nyilvánvaló, hogy a rendőrségi határozat politikai nyomásra született. Én is ennek megfelelően reagálok rá. Kijelentem és a rendőrséggel tudatom, hogy a pénzbüntetés megfizetését elvi okokból megtagadom, s helyette a 8 napi közmunkát vagy a 40 napos elzárást választom. Nem áll szándékomban pénzzel támogatni azt a rendőrséget, amely ebből a pénzből esetleg viperát vagy gumilövedéket fog vásárolni, hogy azokkal a hazájukért küzdő becsületes állampolgárokat megnyomorítsa!

2006. november 14.

Toroczkai László

bírság határozat 1. lap
bírság határozat 2. lap

Kuruc.info – Magyari Gábor

Reklámok
Published in: on 2006 november 14, kedd at 22:54  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/14/40ezer-birsag-toroczkainak-autojat-elvettek/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: