“Hic Rhodos hic salta”

2006.11.12 19:58

(lat: “Itt van Rodos, itt ugorj”… azaz, most mutasd meg! – a szerk)
Amikor két évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter versengett az MSZP kongresszusán a miniszterelnökségért, a rendkívül tekintélyes és “elfogulatlan” Financial Times a következőket írta: “holnap a magyar szocialisták Tony Blair és Leonyid Brezsnyev között választhatnak”. Egyébként végül is valóban a magyar Tony Blairt üdvözölhetjük Gyurcsány személyében, hisz az USA és Nagy Britannia Irak elleni terrorja ugyanilyen cinikus és gátlástalan hazugságokra épül.

A legnagyobb hazugságok: Nem csináltunk semmit, a gazdaság dübörög. Túlköltekeztetek, ezért megszorítunk. Amikor májusban “Mélyponton, avagy a rendszerváltás filozófiai híg mosléka címen egy dolgozatban próbáltam összefoglalni azt a csődtömeget, amely a magyar nemzetre nehezedik, igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy mindez csupán “lokális mélypont”. Vagyis a lényeg a “lejtő”, tehát az, hogy napról napra, sőt most már óráról órára süllyed folyamatosan a magyar társadalom mentális, morális, spirituális állapotának szintje, és egyre gyorsuló ütemben száguldunk lefelé az önmegsemmisítésbe vezető meredélyen, a teljes társadalmi reprodukciós katasztrófa, valamiféle “végítélet” felé. Az elmúlt napok fejleményeiben az igazi döbbenetet számomra, éppen a fentiekből kiindulva, nem Gyurcsány Ferenc májusi beszédének tartalma, hanem az a képmutató, hamis, sőt hazug magatartás, amivel az elitcsoportok ezt fogadták.

Nincs, nem lehet ebben az országban épelméjű ember, aki komolyan állíthatná, hogy ennek a beszédnek van bármilyen eleme, amely ne lett volna eddig is abszolút ismert és kézenfekvő mindenki számára. Vagy még nyersebben fogalmazva, aki nem teljesen hülye és/vagy gazember, az, pontosan tudta, hogy az ország miniszterelnöke mindig is ilyen volt és ilyen is marad. Most képmutató módon mégis szinte minden megszólaló (az ún. jobb és bal” oldalon egyaránt) szemforgató módon és (ál)drámai teátralitással megdöbbenésének ad hangot. Miben áll a színlelt megdöbbenés hamis lényege? Legelőször is abban a nyilvánvaló törekvésben, ahogyan megpróbálják a kérdést Gyurcsány Ferenc személyére korlátozni, illetve újra és újra rögzíteni azt a legsötétebb hazugságot, hogy Magyarországon demokrácia van és jogállam, és ebben nincs helye olyan közszereplőknek, akik nyilvánvalóan hazudnak. Mondandóm kifejtésének lényegi elemként szeretném tehát újra megismételni azt, amit Magyarországon mindenki tud, csak mindenki azt hazudja, hogy nem tudja.

Magyarországon 1990 óta nem demokrácia és jogállam van, hanem az előzőnél sokkal hatékonyabb és kegyetlenebb diktatúra. Ez nem más, mint a globális birodalom hatalomgazdaságának terrorja, amelyet a mindenkori kollaboráns kormányokon keresztül gyakorol. A “rendszerváltást” összebarkácsoló elitek 1988 óta pontosan tudják, hogy ez így van, de “megélhetési bűnözőként”, a nekik hullajtott “globalo-morzsákért” cserébe, úgy tesznek, mintha nem így lenne, és/vagy ők nem tudnának róla. A mindenkori magyar kormányoknak tehát semmi egyéb feladatuk nem volt, mint, hogy előzékenyen kiszolgálják a birodalom diktátumait Egyetlen kivétel van, az SZDSZ. Ez a “politikai erő” nem kollaboráns, mert o maga közvetlenül a birodalom “megszálló hadereje”.

Egyébiránt ezt is tudja mindenki, mint ahogy azt is, hogy ez az “erő” minden politikai alakzatban (tehát a mindenkori kormányokban is!) meghatározó szerepet tölt be, ugyanúgy, mint ahogyan a szovjet szakértők jelen voltak Magyarországon minden stratégiai intézményben egészen a 70-es évekig. Diktatúrájuk alapvető intézményei a kényszerítő hatalomként működő multinacionális vállalatok, a fegyelmező hatalomként működő globális intézmények rezidensei (Valutaalap, Világbank, auditáló és konzultáns cégek, hitelminősítők stb.), és az értelmező és tematizációs hatalomként működő média. Ok a felelősek azért, hogy a globális hatalom-gazdaság lokális kifosztó elitje a magyar társadalom erőforrásait “kiszivattyúzó hidraulikát” rendeltetésszerűen működtesse. És, hogy adott esetben féken tartsa a lázadni merészelő bennszülöttek pária-társadalmát. Eddig erre nem nagyon volt szükség, mert a magyar lakosságon belül az önmagát még közösségként felfogni képes nemzet aránya a kritikus szint alá csökkent.

Az öncélú és provokatív erőszak jelentkezése a Szabadság téren tragikusan jelzi, hogy a polgárháború verbális szakasza kontrollálhatatlanul csúszhat beláthatatlan következményekkel járó véres polgárháborúba. Veszedelmes, hamis és a pusztítást gyorsító minden olyan állítás, amely szerint a “demokráciában és jogállamban” nem lehet hazudni, ezért GY F-nek mennie kell. Csakhogy az az aprócska tény, hogy GY F nemcsak, hogy nem megy, hanem büszke kollaboráns öntudattal fejti ki, hogy a birodalom gátlástalan kiszolgálását mindennél előbbre valónak tartja, mintha arra látszana utalni, hogy az egész általa megrendezett kiszivárogtatás csak azt a célt szolgálta, hogy most már nyíltan és cinikusan röhögve lehessen kimondani, hogy itt diktatúra van. De nem Gy F személyes diktatúrája, ahogyan ezt a hírmagyarázók beállítani törekszenek!

Aki tehát beéri azzal, hogy Gy. F-nek mennie kell, vagy akár azzal, hogy új választást kell kiírni, az a globális birodalmi diktatúra fenntartása, és még leleményesebb üzemeltetése, tehát a nemzet hatékonyabb kifosztása mellett foglal állást. Az egyetlen esély a túlélésre a rendszerváltás egész rendszerének illegitim diktatúrává nyilvánítása, és annak kimondása, hogy minden eszköz megengedett a rendszer megdöntésére. A magyar nemzet magányos lázadása azonban ugyanúgy bukásra van ítélve, mint ahogy 1956-ban. Arra van tehát szükség, hogy legalább a négy visegrádi ország vezető elitjeinek nemzeti és a globális birodalommal szembeszegülni hajlandó csoportjai Lengyelország vezetésével a francia-német tengely számára kellő drámai erővel tegyék nyilvánvalóvá, hogy az egész rendszerváltó térségre a lassú elrohadás, vagy a mindent elpusztító robbanás vár, ha Európa józanabb fele nem képes a terrorizmus elleni háború fedőnevű globális birodalmi diktatúra urainak ámokfutását megállítani.

A szovjet és a nyugati globalitás 1990-es impériuma után ez a harmadik birodalom most már az egész emberiséget fenyegeti. Gy F, mint jelentéktelen epizód figura, kollaboráns-ripacsként csak elfuserált eszköze ennek az ámokfutásnak, azonnali távozása tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a térségben és így Magyarországon is végbe menő nemzeti forradalmak sikeres megvívásának. Az globális hatalomnak az ő “természetjéről” avagy a “demokrácia”, mint olyan. Az elmúlt hét hazai történései egyre komolyabb aggodalmakat váltanak ki a “nemzetközi pénzügyi körök” összefoglaló néven említhető struktúra uraiból, így talán nem látszik érdektelennek kicsit elgondolkodni a folyamatoknak erről a dimenziójáról sem.

Annak a sajátos térnek, amelyről itt szót ejtünk, három főszereplője van: a magyar társadalom, a magyar állam (és az azt “üzemeltető” kormány), és a fent említett nemzetközi pénzügyi körök”. A köztük zajló interakció valóságos természetének megértése nélkül nemcsak a válságból való kiutat véthetjük el, de akár mi magunk is hozzájárulhatunk a válság elmélyüléséhez. Minden létező csatornán elég egyértelmű üzenet érkezik folyamatosan e bizonyos körök felől, amelynek lényege, hogy a magyar társadalom rendkívüli veszélyeknek teszi ki magát, ha nem fogadja el engedelmesen a megszorítások, majd az ezt követő “reformok” minden következményét. Ne szépítsük, a Pál utcai fiúk óta ezt “einstand” Néven ismerjük, tehát, vagy odaadjuk szép szerényen maradék értékeinket, vagy elveszik erőszakkal, és még büntetés is jár az engedetleneknek.

Igen neves folyóiratok, pénzügyi szakértők, és üzletemberek egész kórusa zengi az egyértelmű figyelmeztetést Meg ne próbáld az ellenállást, hisz világossá tettük: ragaszkodunk a “csomaghoz” és a feladóhoz” is! Ilyenkor az embernek különös gondolatai támadnak, hiszen 16 éve minden politikus arról beszél, hogy Magyarország szabad és független állam, ahol demokrácia és jogállam van, és mindez felemelkedést hozott az ország számára, már pedig a politikusok, mint tudjuk, sohasem hazudnak. (A “felemelkedés” legkézenfekvőbb bizonyítéka az a tény, hogy az egy keresőre eső reálbér 2008-ra újra az 1978-as szintre süllyedt, mert ugyebár mégsem tűrhető az a pazarló, hedonista ingyenélő tempó, hogy a bérek reálértéke mostanában már kezdte volna meghaladni a Kádár kor utolsó harmadának szintjét.) A legfőbb hazugság tehát éppen az a hazugság, amellyel magunknak hazudtuk azt, hogy elhisszük, hogy ami itt épül 16 éve az egy szuverén ország demokráciája és jogállama.

A nemzetközi pénzügyi körök önleleplező brutalitása most segít megérteni az eddig önmagunk elől is elhazudott lényeget, csak annyi változott, hogy a szovjet “Politbüró és Goszplan” diktatúráját e hálózatok kétségtelenül rejtettebb, de társadalmunkat ugyanolyan hatékonyan kifosztani képes diktatúrája váltotta fel. Gyurcsány tehát éppen akkor hazudott igazán, amikor leleplezett beszédében “bevallja”, hogy az ország katasztrofálisan túlfogyasztott, és évek óta gátlástalanul és büntetlenül dúskál a javakban, ez így tovább nem mehet. Négy évig nem csináltunk semmit, mondja. Miért hazudja az egész magyar értelmiség még most is azt, hogy hallatlan, ezek nem csináltak semmit, ez borzalom, mikor pontosan tudjuk, hogy mi lett volna, ha csinálnak valamit. Miért hazudjuk azt, hogy nem tudjuk, hogy a liberális szótárban a “csinálni valamit”, az egyet jelent azokkal a “reformokkal”, amelyeknek lényege az eddig is vesztes többség teljes kifosztása, és az így nyert javak “birodalmi sarcként” való kiszivattyúzása. Mint ahogy azt is pontosan tudjuk, csak elhazudjuk, hogy azért nem csináltak semmit, mert a globális gazdáik professzionális média-ügynökei segítségével a nép elhülyítésének olyan szintjére kívántak eljutni, ahonnan már nincs visszatérés. Kizárólag ezért kellett, de minden áron (és ezt szó szerint kell érteni), “az első alkalommal a térségben mi tudtunk a következő választáson is kormányon maradni” nevű effektus mindent elsöprő lélektani hatása. Gyurcsány ezt pontosan tudta és tudja, és most röhög igazán azon, hogy az általa tudatosan kiszivárogtatott beszéd gumicsontján rágódva éppen a legmélyebb és legcinikusabb hazugságát hiszi (vagyis hazudja) igazságnak a magyar társadalom, és ebben írástudói is készségesen segédkeznek.

De térjünk vissza a nemzetközi pénzügyi körök, mint új szuverenitás-gazdánk fenyegetéseihez. (Nehéz ma még belátni, hogy valójában új birodalomról van szó, mert az ehhez a fogalomhoz fűződő képzeteink még a régiek. A globalitás birodalma ugyanis, mint bizonyítani igyekszem, nem földrajzi térben, hanem szimbolikus terekben épülnek fel rejtett uralmi intézmények segítségével.) Ehhez azonban nem árt nemzet-felemelő” tevékenységük néhány adatokkal is alátámasztható elemét felidézni. 2005-ben a multinacionális vállalatok adózás utáni nyeresége az előző évhez képest 32%-kal nőtt Magyarországon, az általuk fizetendő adók és járulékok mértéke azonban csupán 4%-kal. Még megdöbbentőbb, hogy az 1990 és 2005 közötti időszakban évente átlagosan 20%-kal növelték profitjukat, miközben a nemzeti összjövedelem csak kb. 3%-kal nőtt, az általuk fizetendő adók mindössze 2%-kal, a reálbérek pedig csupán 1, 5%-kal. Egy jövedelem tulajdonos ilyen kiugróan magas részesedése az összjövedelem dinamikájából csak akkor képzelhető el ha egészen brutális erőfölénnyel rendelkezik, és mindent ő diktál. Vagyis, ha egyetlen szereplő így “tarol”, azt csak azért teheti, mert övé a főhatalom, sőt e befolyása és gátlástalansága rohamosan növekszik is. Ezért diktálhatott minden kormánynak, és büntethetett mindenkit, aki a legcsekélyebb ellenállást mutatta, vagy inkább mutatná, ha volna mersze. És aki diktál, az “diktátor”, és amit tesz, az, diktatúra.

A magyar értelmiségnek tehát nem gúnyosan röhörészni kellene azon, hogy a miniszter azt találta mondani, hogy “dübörög a gazdaság”, hanem elgondolkozni, megdöbbenni és leleplezni. Ez a mondat ugyanis egy drámai önleleplező igazság. Kimondja, hogy amiről azt hisszük, hogy az a (magyar) gazdaság, az csupán két tucat globális vállalat lokális hatalom-gazdasága, és valóban dübörög, ha a profit-növekedésének csak a tizedével növeli a hozzájárulását az éppen általa letermelt” érték- mezők újratermeléséhez. De e dübörgés” negatív lenyomata az állam és polgárainak növekvő eladósodása, majd mikor ez már tovább nem engedélyezett (mint most), akkor fokozódó lepusztítása. Ez a valódi oka a Gyurcsány csomag kívülről diktált bevezetésének, akár csak annak idején a Rákosi és Bokros csomagoké is volt. És végül nézzük, inkább csak az egzotikum kedvéért, mert tenni egyelőre aligha tudunk ellene, hogy valójában hogyan is épül fel, és hogyan működik a globalitás hatalom-gazdasága, a “hálózatok” világa, a láthatatlan birodalom. A hatalmi intézményrendszere három fő elemből áll, ezek 1. a kényszerítő hatalom, 2. a fegyelmező hatalom 3. és az értelmező hatalom.

A kényszerítő hatalom maga a globális óriás vállalat “lokális telephelye”, amely a helyi érték-mezők “csúcsragadozójaként” kényszeríti alkalmazkodásra a “zsákmányállatok” csordáit (munka- és fogyasztóerő állatként egyaránt) Ez, ha úgy tetszik a “testi kényszer”. A fegyelmező hatalom feladata, hogy intézményein keresztül a helyi munka- és fogyasztóerő állatok kifosztás elleni lázadását megakadályozza, hogy figyelmeztesse, fenyegesse, tehát fegyelmezze őket a “globálisan korrekt” viselkedés betartatása érdekében. Idetartozik az IMF, a Világbank, a WTO, az OECD, a hitelminősítők, a nagy consulting cégek összefüggő hálózata. Ez tehát a mentális kényszerek világa. Az értelmező hatalom feladata, hogy állandó intellektuális-morális nyomás alatt tartva a “bennszülötteket”, azok egész gondolkodási mechanizmusait hamis irányba terelje, annak érdekében, hogy lázító ellenségnek lássák azt, aki segíteni szeretne nekik, és jótevőjeként hódoljanak kifosztóiknak. Ez lényegében az egész globális média, a kereskedelmi tévék, a reklámok a valóság- show” világa, és a végzetes csapást főként éppen ez a hatalmi intézmény jelenti a “lokalitások” számára, mert ez a lélek legmélyebb szerkezeteit roncsolja szét. Hogy milyen függetlenek és ártatlanok is ezek a vélemény-hatalmak, annak szemléltetésére talán elég is az alábbi példa.

Amikor két évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter versengett az MSZP kongresszusán a miniszterelnökségért, a rendkívül tekintélyes és “elfogulatlan” Financial Times a következőket írta: “holnap a magyar szocialisták Tony Blair és Leonyid Brezsnyev között választhatnak”. Egyébként végül is valóban a magyar Tony Blairt üdvözölhetjük Gyurcsány személyében, hisz az USA és Nagy Britannia Irak elleni terrorja ugyanilyen cinikus és gátlástalan hazugságokra épül. A jelenlegi válságból való kiút megtalálásához tehát először is mindezzel szembesülni kellene. Aztán számba venni maradék erőinket, hogy megtudjuk van-e még esély e hatalom szerkezet korrekciójának kikényszerítésére, vagyis a birodalommal való új alku elérésére. Az azonban már most nyilvánvaló, hogy az eddig mindezt kiszolgáló kollaboráns elitek eltávolítása nélkül minden kísérlet eleve kudarcra ítéltetett.

(olvasótól)

Advertisements
Published in: on 2006 november 14, kedd at 21:31  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/14/hic-rhodos-hic-salta/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: