Szolgálunk és verünk – most Tatabányán

2006.11.14. 03:27:41

szadistak

Szomorú események foglalták keretbe a szombati (2006 11. 11) Győri ETO – FC Fehérvár mérkőzést. A történet úgy indult, hogy a vendégszektorba a rendőrök nem engedték bevinni a lepecsételt, a fehérvári rendőrség által engedélyezett transzparenseket, mondván, hogy a Komárom-Esztergom megyei rendőrség erre nem adott engedélyt. Néhány fanatikus szurkoló, akik évtizedek óta járnak meccsre, az életük a Videoton, felháborodtak azon, hogy miért kell kivételezni velük, amikor az MLSZ rendelete szerinti nyilvántartásba vétel és engedélyeztetés megtörtént, ők maguk mindig jogkövető magatartást tanúsítottak, és eddig mindenhova be lehetett vinni ezeket a zászlókat, drapériákat. A rendőröket ez nem érdekelte.

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a tatabányai rendezőkkel (a meccs helyszíne Tatabánya volt) végig korrekt hangnemben lehetett tárgyalni, próbáltak segíteni is, de nem volt rá hatáskörük. Ők beengedték volna a transzparenseket, de mint utólag kiderült, a Komárom-Esztergom megyei rendőrség kiemelt kockázatúnak minősítette a mérkőzést, és ők vették át a találkozó biztosítását.

Arról természetesen semmilyen információt nem adtak, hogy erre a meccsre náluk KÜLÖN engedélyeztetni kellene a bevinni kívánt drapériákat, utólag pedig erre már nem akartak lehetőséget biztosítani – így lényegében esélyt sem adtak arra, hogy erre a helyzetre a jogkövető szurkolók felkészülhessenek.

A szurkolók ellenkezése hamar kikezdte a rendőrök türelmét, és békés, családos emberek megdöbbenve tapasztalhatták, hogy több egyenruhás úgy bánt velük, mintha állatok lettek volna. Nagy baj van azzal a világgal, ahol egy rendőr egy nőt csak úgy félrelökhet az útból, a tömegben mások hátába könyökölve törhetnek magának utat. Ez mondjuk előrevetítette, mi minden történhet…

Amikor a fehérvári fotósok kijöttek a rendőrökhöz, és megkérdezték, hogy a túloldalon a győri szurkolók vajon hogyan vihettek be két ugyanilyen pecséttel ellátott transzparenst, arra nem volt válasz. Amikor a szurkolók azt kérték, hívják ide az illetékest, vagy legalább adjanak hozzá valamilyen elérhetőséget, arra nem volt válasz. A rendőrök azt mondták, parancsot teljesítenek, és innentől elzárkóztak minden együttműködéstől.

Az egyik fehérvári szurkolónak sikerült elérnie a fehérvári rendőrkapitányság illetékesét, de a stadion rendőrei közül senki nem volt hajlandó beszélni vele. Sőt, senki nem vállalta a nevét, és amikor a jelvényről páran le akarták olvasni az azonosítójukat, elfordultak, és gúnyolódtak azon, hogy ez a szurkolóknak nevezett alsóbbrendű faj néhány példánya mit erőlködik itt. Néhányan nem hagyták magukat, és úgy döntöttek, addig nem mennek be a meccsre, amíg nem vihetik be legalább a zászlóikat – ám a rendőrök nem engedtek bevinni se magyar zászlót, se felirat nélküli, piros-kék zászlót.

A hosszas vitában a végén előkerültek a jogi-politikai tapasztalatokkal rendelkező szurkolók is, és ezt követően néhány rendőrrel már szót lehetett érteni. Innentől már le lehetett egyeztetni, hogy az elfogadható, ha a rendőrök parancsot teljesítenek, és nincs hatáskörük ezen változtatni, akkor nem velük van a baj – a szurkolóknak viszont nincs más lehetőségük, mint kitartani, és követelni, hogy akkor jöjjön ide egy illetékes, vagy valamilyen módon lehessen beszélni vele. Ez ugyanis nem a Balkán – már elvben ugye.

A rendőrök végül nagy nehezen elérték a felettesüket, és a szurkolók ígéretet kaptak arra, hogy a felettes a stadionhoz jön. Ebben persze senki nem hitt, a mérkőzés pedig szép lassan már a végéhez közeledett – kezdett okafogyottá válni az erőlködés.

A történet ennyiben is maradt volna, ha a mérkőzés végére nem érkezik meg a felettes, és nem vigyorog bele önelégülten a meccsről hazainduló vendégszurkolók képébe, hogy a kis késésével milyen okosan el tudta rendezni az ügyet. Egy szurkolónk oda is ment hozzá, és udvariasan megköszönte, hogy röpke másfél óra késéssel ide is tudott érni, ez ritka figyelmes volt tőle. Ez volt az első hiba.

A szurkolók egy másik csoportja a vendégszektor melletti parkolóban várta be az ismerősöket. Már ekkor feltűnő volt, hogy valami készül, mert a rendőrök nagy számban elkezdtek gyülekezni. A krónika hitelességéhez hozzátartozik, hogy a felfűtött hangulatban négy-öt ember belekezdett egy kis nótázásba a csicska magyar rendőrségről, az MLSZ elnökéről, meg arról, hogy vajon “hol van a parancsnok” – ez volt a második hiba. Mint később kiderült, ezt a szurkolóktól harminc méterre álló rendőrök “hol vagytok, parasztok” rigmusként hallották (ami persze más, közelben állók szerint kizárt és csak hazugság, hogy legalább lehetett mire hivatkozni), és miután a fehérvári szurkolók jó része már eltávozott a parkolóból, a visszamaradt húsz emberre (hat férfi, a többiek gyerekek, és nők) megindultak úgy kb. negyvenen, kommandóstul, kutyástul, teljes készenléti felszerelésben.

Igazoltatásnak indult, de miután több egyenruhás rendőrön sem volt se jelvény, se más azonosító, egyértelműnek tűnt, hogy provokálni akarnak, és ebből erőfitogtatás lesz.
Egy szurkolónk ki is akadt azon, hogy aznap már hatodszor írják fel az adatait, és hiába volt a kezében az igazolványa, a kommandósok közül egyszer csak ketten rárontottak, egy kocsinak vágták, egy harmadik a lábát rúgta ki és máris csattant is a bilincs. Készült egy kép, ahol a szurkoló még szorongatja az igazolványát ebben a helyzetben – ezt nehéz lesz kimagyarázni a rend őreinek, bár senkinek nem lehet kétsége affelől, hogy a végén sikerülni fog.

Az egész egy szemvillanás alatt történt, és volt egy pillanat, amikor majdnem tömegbunyó kerekedett – amikor a fölre vitt, megbilincselt, magatehetetlen szurkolótársunkba egy negyedik rendőr egyszerűen belerúgott (!), ösztönösen négyen mozdultunk a segítségére, de a vehemensebbeket hamar lefogták a társaink, mert látták, hogy a rendőrök csak erre vártak. Óriási szerencse volt, hogy senki nem ért hozzá egy rendőrhöz sem, mert akkor a többi jogilag is védhető intézkedéssel mindenkit a földbe gyalulhatott volna. A nők felsírtak, a gyerekek kétségbeestek, amikor látták, hogy ráncigálják el az édesapjukat – néhány szurkoló vitatkozni kezdett, de ezzel csak azt érték el, hogy a rendőrök kiröhögték őket, görögös arcéllel odaálltak, és nyilvánvalóvá tették, hogy a továbbiakban egy árva rossz szót nem szeretnének hallani. Volt, aki azon poénkodott, az okvetlenkedőkre engedje-e a kutyákat…

Summa summárum: elvittek egy olyan szurkolót, aki az egész városban köztiszteletben álló személyiség, soha egy balhéja nem volt. A szurkolók egy csoportja utánament, és bár a megyei rendőrkapitányságon kevés segítőkész emberrel lehetett találkozni, a klubvezető közbenjárására sikerült megtudni, mikor engedik ki a szurkolótársukat. Egyébként az illető egy ujja eltört a bilincselés során, a rúgást megúszta egy kisebb zúzódással, olyan erősen szorították rá a bilincset, hogy ellilult e keze, és volt ott egy kisebb pánik is a rendőrök részéről, amikor a kapitányságon rájöttek, hogy a stadionban hagyták a bilincs kulcsait (egy rendőr masszírozta az illető kezét, hogy ne legyen belőle baj).

A kórházban a rendőrök megpróbálták eltussolni az ügyet, de az orvosok erről hallani sem akartak, így meglett minden lelet. Természetesen feljelentés lesz a vége, de abban szinte mindenki biztos lehet, hogy ebből csak papírmunka következik, rendőri túlkapásért még véletlenül sem fogják felelősségre vonni az elkövetőket, ellenben az előállított szurkoló rossz esetben komoly retorzióra is számíthat a “rendőri intézkedés akadályoztatása végett”. Amiből persze egy szó sem igaz, legalább tízen látták méterekről, hogy mi történt, de ez ebben az országban úgy tűnik semmit sem ér.

A történetnek több tanulsága van. Első és legfontosabb: mennyire tudja képviselni az MLSZ a szurkolók érdekeit, ha hagyja, hogy ilyen megtörténhessen? Ezer helyről ezerszer hallhattunk már arról, hogy milyen rendelkezésekkel ki mit szeretne elérni, de az eredmények valahogy nem azt mutatják, hogy hazánkban a szurkolók valaha is érdekeit bárki képviselni akarta volna. Ez különösen azokra igaz, akik pénzt, időt és energiát nem kímélve idegenbe is elkísérik a csapatukat. A legtöbb helyen amúgy is kénytelenek elrettentő árakon, egy ketrecnek nevezett vendégszektorba zsúfolódva büfé nélkül, ordenáré mosdók világában kitartani a csapatuk mellett… de hogy ezek mellett még a rend őrei is állatokként kezeljék őket, az már több, mint felháborító.

A második, és egyben szomorúbb tanulság az, hogy ma Magyarországon a rend őrei a futballhuligánok bűvöletében élve már nem feltétlenül tesznek különbséget a jogkövető és a ténylegesen rendbontó szurkolók között, bárki megjárhatja, aki a meccsre kilátogat – nem kell rossz helyen a rossz időben lenni ugye. Hát szép.

Az ügyben természetesen mind a rendőri túlkapás áldozata, mind a Videoton Baráti Kör Egyesülete megteszi a szükséges lépéseket – és ez a cikk csak azért született, hogy minden fociszerető szurkolót óva intsen, és vigyázhasson, nehogy ilyen atrocitás máshol, más jóérzésű emberekkel is előfordulhasson.

by Raon
2006.11.12

Helyszíni fotó: Taki

(Kuruc.info)

Advertisements
Published in: on 2006 november 14, kedd at 22:42  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/14/szolgalunk-es-verunk-most-tatabanyan/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: