Államvédelmi ombudsmanok

2006.11.15 11:37:02

Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága szerint Magyarországon sikerült létrehozni “államvédelmi ombudsmanok” sajátos intézményét. Mint az köztudomású, az ombudsman eredetileg az állampolgárt védi a hatalom túlkapásaitól, ezért is lett kitalálva.

Ezzel szemben például, az október 23-i brutális tömegoszlatás dermesztő televíziós felvételeit nem csak az ország hanem az egész világ láthatta, ám Takács Albertnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének figyelmét ezek a tudósítások feltehetően elkerülték. Hiszen ő csak olyan helyszíneken járt, ahol békés demonstráció zajlott, és ott nem látott olyan intézkedést, amely erőszakosnak lett volna minősíthető. Bizonyára a kilőtt szemű tüntető sem érzi mellette való bátor kiállásnak azt az ombudsmani érvelést, hogy: “a gumilövedéknek van egy ilyen velejárója”.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos pedig a rendőrség többszöri sikertelen próbálkozása után végül ajánlásával zöld utat adott annak, hogy a kórházak kiadják a tömegoszlatásban megsérült betegek adatait, ám feltételül szabta, hogy csak akkor, ha a rendőrség pontosan megjelöli az adatgyűjtés célját. A rendőrség természetesen pontosan megjelölte: tanúként hallgatnák ki az érintetteket. Mintha az adatvédelmi ombudsman még nem hallott volna arról a mindennapos gyakorlatról, hogy a rendőrségre tanúként idézettek gyakran gyanúsítottként távoznak. Bizonyára arról sem hallott, hogy a szereplők gyakorta másképpen emlékeznek a történtekre. Az állampolgár úgy, hogy minden ok nélkül megverték, a rendőrök pedig úgy, hogy megtámadták őket. Az eredmény jobb esetben csupán a hivatalos személy elleni erőszak alapesete, rosszabb esetben ugyanez felfegyverkezve és csoportosan elkövetve.

A DEPORT-56 számára érthetetlen, hogy a Magyar Orvosi Kamara miért nem tiltakozik, hiszen nyilvánvaló, hogy ez az összjáték alapjaiban rendíti meg az orvosokba vetett bizalmat, Ki lesz a felelős azért, ha a következő tömegoszlatás súlyos sérültjei nem merik majd igénybe venni az egészségügyi ellátást? – teszi fel akérdést dr. Szerdahelyi Szabolcs, a szervezet elnöke.

Demokrata

Advertisements
Published in: on 2006 november 15, szerda at 23:58  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/15/allamvedelmi-ombudsmanok/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: