Véres hétfő

Október 23-án este 8 óra után végeztem a munkámmal. Előző nap megbeszéltem a feleségemmel, hogy munka után elmegyünk valahová moziba, vagy vacsorázni. Kora délután már lemerülőben volt a telefonom, ezért mikor már tudtam, hogy kb. mikor végzek, mondtam a feleségemnek, hogy 9 óra fél tíz között találkozunk a Blaha Lujza téren a szokott helyen a Burger King előtt.
9 óra körül értem oda a Blahára és megijedtem a káosztól amit tapasztaltam. A könnygáztól majdnem meg lehetett fulladni. Próbáltam telefonálni a nejemnek utcai telefonról, hogy nehogy ide jöjjön, de a pénzemet elnyelte. Gondoltam, hátha odaért már a megbeszélt helyre, ezért elkezdtem keresni, de sehol nem találtam a nagy tömegben. Döbbenten figyeltem az eseményeket, mialatt a feleségemet féltettem, nehogy valami baja legyen. Sehol nem találtam, mikor egyszer iszonyú fájdalmat éreztem a hasam táján. Lenéztem és láttam, hogy a kabátomon egy lyuk tátong, a hasam pedig vérzik. Egy fiatal srác észrevette, hogy meglőttek ezért karon fogott és szólt, hogy a másik utcában vannak mentősök. Ők lekezeltek és utána elengedtek. Visszamentem az aluljáróhoz és egy másik telefonról végre fel tudtam hívni a feleségemet. Miután találkoztunk, elindultunk a villamos megálló felé, mikor a tömeg rohanva megindult a Rákóczi tér és a Nyugati felé. A tömeget lovas és állig felfegyverkezett rendőrök üldözték. Mi nem mertünk lemenni az aluljáróba, mert oda is ledobtak 3 könnygázgránátot. A rendőrök egyik fele a Nyugati másik fele a Rákoczi tér felé a tömeget követte. Mikor már úgy éreztük, hogy bennünket nem bánthatnak elindultunk gyalog, mert a villamos nem járt. Megláttam egy mentőt amit leállított a párom, mert egyre jobban fájt a hasam. Ők bevittek engem a Merényi Gusztáv kórházba, ahol megröntgeneztek és tetanuszt kaptam. Pár nappal utána 3 rendőr ment ki a lakásunkra. Engem kerestek. Csak a kórházból adhatták ki az adatomat.

P. G.

Reklámok
Published in: on 2006 november 21, kedd at 03:22  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/21/veres-hetfo/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: