Budaházy György: Na, most már kezdek bepöccenni!

Nem elég, hogy 2002 óta politikai koncepciós eljárások áldozata vagyok folyamatosan, hogy szeptember óta mindenféle bizonyíték nélkül üldöznek, most még ez az elfogató parancs is! Kezd olyan érzésem lenni, mintha én lennék a rendszer számára a legveszélyesebb ember. Úgy látszik, van valami “jövőbe látó gépük”, és többet tudnak rólam, mint én magam, és még mielőtt betölthetném a küldetésemet, likvidálni akarnak! (tiszta Terminátor 2.)
Sokan azt hiszik, hogy a 2002-es hídblokád után egy gyorsított szabálysértési eljárásban hozott 50.000 Ft-os pénzbírsággal lezárult az akkori ügyem! De nem! Egy pitiáner tilosban parkolás szabálysértésen (az Erzsébet hídon tilos megállni – ki gondolta volna?) kívül indítottak egy büntetőeljárást is “közérdekű üzem működésének megzavarása” jogcímen (több év börtönbüntetéssel fenyegetett). Ez még abban az évben teljesen szakmaiatlanul alátámasztott vádemeléssel bíróság elé került. Eleddig bármikor elérhető lettem volna, mégsem volt nekik sürgős, inkább fektették az ügyet. Csak nem az alkalmas pillanatra vártak, hogy elővegyék? Különben is, miért nem képviselhet ott engem a szabályosan meghatalmazott ügyvédem, hányszor látjuk, hogy politikusok vagy ilyen-olyan főbűnözők nem mennek el tárgyalásokra? Nem egyéb ez, mint a totális kudarcuk beismerő vallomása. Ugyan ott tartanak az kézrekerítésem terén, mint szeptember 19-én, – azaz sehol – és most azzal akarnak előcsalogatni, hogy kitűzik a tárgyalást hídblokád ügyben. De az is lehet, hogy mivel a jelen események kapcsán ellenem folyó vádaskodásuk teljesen alaptalan – mert nem is lehet semmilyen alapja, hisz teljesen hazug és abszurd -, így akarnak a köröztetésemnek valami jogalapot teremteni. Kabaré.
A hatalom és annak végrehajtó szervei a szeptember óta elkövetett sorozatos jogtiprásaikkal szétverték a jogállamot, és elpusztították rengeteg ember jogbiztonság érzését. És pont ez az oka, hogy én is inkább a bujkálást választom (és nem az, hogy bármiféle igazságosan rámmérhető büntetést akarnék megúszni, vagy hőssé akarnék válni), mert nem bízok az igazságszolgáltatásban, hogy nem vágnak sittre csak azért, hogy a politikusoknak nevezett tolvajbanda, ennyivel is nyugodtabban tudjon aludni. Itt már vége a jogállamnak kedves magyar testvéreim, itt már csak politika létezik, abból is a legmocskosabb, bűnben tocsogó fajta.
És ezzel párhuzamosan pedig folyik a lejárató kampány. Nem elég, hogy a Gyurcsányféle magyarságot elveszejtő, bűnöző rendszer ellen kell harcolnom, hogy a Gerényiféle ávóssá vedlett rendőrbanda üldöz, de még a falumban lévő pitiáner helyi kis kommunista pondrók is kikezdenek, felhasználva engem és családomat a FIDESZ elleni pártcsatározásuk eszközeként (engem, aki ettől az egész “pártokráciától” fényévekre vagyok, és legalább úgy támadnak jobbról, mint balról).
Még a nyár végén, tehát a forradalom előtt, az akkor még baloldali többségű önkormányzat idején, mint háromgyerekes Diósdon építkező fiatal házaspár, beadtunk a helyi önkormányzatnak egy lakásépítési támogatásról szóló kérvényt. Ez olyan helyi “szocpolféle”, az ország szinte minden településén létezik ilyen támogatás, maximum néhány százezer forintig. Azóta még nem kaptunk hivatalos értesítést arról, hogy áll az ügy. Míg egyszer csak a diósd.hu fórumán, azon kezdenek csámcsogni, a fent említett férgek (egyébként főleg a helyi hatalomból kiszorult volt MSZP-s képviselők, az új testületben ugyanis 0%-uk van) egy ATV-ben lévő hírre hivatkozva (vajon, hogy jutott oda a hír?), hogy miért kapok én, országosan körözött személy az önkormányzattól szociális segélyt. Az igaztalanságoktól hemzsegő, a családomat sértő polémiázásuk ráadásul törvénysértő is. Persze a hírt mindjárt felkapja a Klub rádió, és ami a legundorítóbb, felmegyek a HírTV honlapjára, és nekik is ez a velem kapcsolatos legutóbbi hírük, ugyanabban a “168órás” stílusban.
Az hagyján, hogy a baloldali média, ha nagyritkán ír velem kapcsolatban, akkor mocskol és bűnözőnek titulál, hogy az MTI gyakorlatilag kiradírozott a magyar valóságból (a honlapjukon a keresőbe beírva a nevemet egyetlen hírt sem listáz 2006-ban amiben szerepelnék), de sajnos a nemzeti érzéssel fűtött tömegek által támogatott és ünnepelt jobboldali média is belém rúg, ha tud. Egyetlen közleményemet, gondolatomat nem közlik, még csak nem is idéznek belőle. Hiába juttattam el a HírTV-hez a Pörzse Sanyi által velem készített interjút már október 20-án, azt soha egyszer le nem játszották, ezek helyett inkább ugyanazok a FIDESZes politikusok, újságírók, politológusok osztják íróasztal mögül az eszet folyton, és állítanak fel hibás kiindulásokból teljesen téves koncepciókat, és mindezt többszöri ismétléssel. És egy senkiházi, kommunistából Orbán talpnyalójává átvedlett Csintalan Sándor provokátoroz és ügynököz. (Most jóvátehetnek valamit, ha legalább ezt a levelemet közlik.) A jobboldali média elvtelenségét jól mutatja, hogy most már a HírTV után a Magyar Nemzetet is a STRABAG szponzorálja. Csak fel kell menni a mno.hu-ra. (Egyébiránt a STRABAG “újította” fel nekünk a Szabadság térrel együtt a szovjet emlékművet is! A kör bezárult, itt a vége, fuss el véle.) Továbbá mind a jobb-, mind a baloldal média mélyen hallgat, az országszerte temérdek településen folyó kormányellenes tüntetésekről, útlezárásokról, mintha semmilyen országos ellenállás nem lenne! Undorító ez a “pártszolgáló” elvtelenség.
Ha nem létezne a jórészt az Interneten, és néhány kispéldányszámú újság révén működő hazafias sajtó (melyet a jobb- és baloldalitól élesen el kell választani), amely tájékoztat a valóságról, akkor akár Orwell 1984-ében is érezhetnénk magunkat! Őrület!
Magyar testvéreim ha nem számoljuk fel ezt a vesztünkbe sodró rendszert, és nem zavarjuk el az ezt kialakító, és működtető velejéig romlott, a bűnben össze-vissza fonódott politikai elitet, akkor lehúzhatjuk a redőnyt örökre!

Gyáva népnek nincs hazája!
Budaházy György

Ui.: Kroko (Kalmár László – önkéntes operatőr/ez egyébként dicséretes és hasznos tevékenysége/ és politikai polihisztor) jól tenné, ha befejezné az olyan összeesküvés-elméletek hangoztatását (Batthyány örökmécsesnél nov. 16-án), hogy “a rendőrség már rég elfogott volna, ha akarna, de más terve van velem”, meg “nem is én vertem le a szovjet címert, csak bevállaltam”. Egyszer és mindenkorra leszögezem: én vertem le, nem én kezdtem el a lefeszegetését ez igaz, de én fejeztem be! Nem is engedtem volna át másnak, aki ismeri az emlékmű ellen folytatott harcomat, az meg is érti ezt. Nem a szokványos ruháimban voltam lehet, hogy ezért nem ismertek meg sokan, de én tettem. A hatalomból pedig nem kell többet kinézni, mint amennyire képes! Szét van lopva, és tönkre van téve itt minden, a rendőrség is. Nem olyan nehéz kijátszani őket. Ezért is olyan nagy lehetőség ez a mostani a változtatásra. Nem akarom azt kívánni Krokonak, hogy üldözzék őt ekkora erőkkel, fogalma sincs róla, hogy mit megmozgatnak, nincs róla információja. Akkor meg mit okoskodik, vagy már ő is ügynököt akar belőlem csinálni?

L88.hu

Advertisements
Published in: on 2006 november 23, csütörtök at 02:33  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/23/budahazy-gyorgy-na-most-mar-kezdek-bepoccenni/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: