Istenem, Adj Erőt, A Sakálok Hordái Ellen!

2006. november 21. kedd, 13:19

Tessék mondani, imádkozni még szabad? Vagy már azt sem lehet, mert azért is könnygáz jár, gumilövedék, viperacsapások? Különben mindegy, ha rendőrcsizmák alatt is, de kell, hogy imádkozzunk, kell, hogy a végső menedékhez forduljunk. Mit is kérhetünk Istentől? Szabadíts meg minket uram, a gonosztól, szabadíts meg minket az elnyomástól! Imádkozásra sem marad lassan jogunk. Velünk szemben az elnyomó hatalom semmitől nem riad vissza. Bátor és főleg békés rendőrhóhérai, bátran összevernek földön fekvő megbilincseltet, békésen megrugdossák, megtapossák, viperával verik. Nem rettennek akkor sem, ha vakot kell verniük, gyerekekre és gyenge lányokra kell támadniuk. Sokszoros túlerőben, tűzfegyverek fedezékében akár fegyvertelen férfival is elbírnak.

Nekünk, se pénzünk, se fegyverünk. A hatalom nyomorba taszított bennünket, és nekünk még ahhoz sincs jogunk, hogy önvédelemhez lőfegyverünk legyen. Persze, a klientúrára nem vonatkozik ez, nem vonatkozik a rablókra, tolvajokra, gazemberekre, csak ránk. A kormánynak nem elég, az állati hordává aljasult rendőrség, őrző-védő kft-ket fizet a tőlünk ellopott pénzen. Szabad tiltakoznunk, csak nem ajánlatos, ha éppen nem vernek véresre, akkor csak felírnak, lefotóznak, lefilmeznek bennünket. Hogy tudják, kik azok a vakmerők, akik tiltakozni mernek a népnyúzás ellen. Ha megsebesülünk, akkor kórházba sem érdemes mennünk, mert onnan is kikérhetik az adatainkat, hogy áldozataikat gbüntethessék. Szervezkedni? Ilyen körülmények között, megfélemlített, elnyomorított néppel? A titkos szolgák figyelő szeme, füle hallatára, ügynökök, provokátorok hadával kik közénk
furakodtak?

Panaszkodnak a zsidó vendégdiákok, hogy mióta tartanak a szélsőjobboldali tüntetések, azóta növekszik az antiszemitizmus. Az persze nem zavarja őket, hogy a kormány megszorításai miatt, hamarosan már csak ők járhatnak egyetemeinkre. Sebaj, még néhány rendőrattak és minden ellenállást letörnek. És a cigányok? Oh azok csak néha ölnek le néhány magyart, majd páran elszaladnak külföldre, ott politikai menedéket kérni, mert itt üldözik őket, elnyomják őket. Nem baj, a kormány tesz majd arról, hogy mindenki jól érezze magát a mi hazánkban csak mi nem.

Már valóban csak az Imádkozás maradt. Imádkozom olyan erőért, mely védelmet ad a sakálok hordái ellen. Tessék mondani, imádkozni az ugye még nem bűn, nem jelenti azt, hogy Istennel összeesküdnék a kormány ellen? Vagy ha igen, akkor is, mégis megkockáztatom, bár ezektől kitelik, hogy be akarják börtönözni magát az Úr Istent is. Rémlik, hogy egyszer már Isten egyszülött fiát is bebörtönözték, ki is végezték.

Istenem, adj oly erőt nekünk, mely megvéd bennünket, a sakálok ellen. Olyan erőt, mely fegyelmezett és határozott, mely puszta fellépésével is elrettenti a rendőrállatokat. Hogy milyen színű ruhájuk legyen, az mindegy. Lehet barna, fekete, ahogy te jónak látod, csak féljenek tőlük a sakálok. Az se baj, ha nem lesz azonnal fegyverük. Ha eljön az idő, mikor jónak látod, majd kirendeled azt is. Fegyverré lehet minden, az utcakő is, de az emberi lelemény kifog minden szabályon. Csak kezet adj nekik, hogy marokra tudják fogni a fegyvert, mit elejt az ellenség. Csak szívet adj nekik, és bátorságot, észt és ügyességet, és lesz fegyverük is.

És legyen a legényeknek a seregben jó erős hangjuk, és énekeljenek, indulókat, mitől kirázza a sakálokat a hideg. Csattogjon a bakancsuk az utca kövén, de úgy, hogy felmenjen a bőrönd ára. Legyen a seregnek olyan híre, hogy hetedhét határon túlra szalad a sáskahad. Uram, ha ilyen erőt adsz nekünk, mást nem is kérek tőled, mert ez az erő elűz minden bajt, és általa a fény felváltja a sötétséget, a hazugság felett az igazság győzedelmeskedik, és mi fogunk mindenek felett állni, tisztán és makulátlanul, a Te végtelen kegyelmedből.

Tudom, nem kell semmit sem kínálnom kérésemért, imám meghallgatásáért. Hiszen nincs semmim se, amit ne tőled kaptam volna, mi ne lenne a tied. Csak az imámat ajánlhatom fel, és hitemet, hogy kérés nélkül is megteszed, amit csak Te tehetsz meg. Mert ezt a kettőt senki el nem veheti tőlem!

Juhász László – timerider@fw.hu – Szent László Népi Rádió

Lúdas Matyi kommentár: Lelkünből szól. A kiemelések tőlünk származnak. Lehet ajvékolni, sátán vörös sakáljai!

Reklámok
Published in: on 2006 november 23, csütörtök at 18:46  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/23/istenem-adj-erot-a-sakalok-hordai-ellen/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: