November 25. szombat 16 órától Rendszerváltó Országos Népgyűlés minden városban

Nov. 25: Hív a Kossuth tér! A tüntetés be van jelentve!
Szórólap letöltés innen.

Lúdas Matyi kommentár:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA
A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg

Érthető ugye? Tehát a jelen alkotmány csak átmeneti alkotmány, alkotmányba rögzítetten ideiglenes! (Egyébként az egész egy 1949-es kommunista tákolmány.)

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:55  Vélemény?  

Halála után tették közzé a kém levelét

Halála után közzétett levelében Vlagyimir Putyin orosz elnököt teszi felelőssé meggyilkolásáért Alekszander Litvinyenko, egykori orosz kém. A levelet barátja és szóvivője olvasta fel pénteken Londonban az előtt a kórház előtt, ahol a 43 éves Litvinyenko csütörtök este belehalt a három hete elszenvedett titokzatos mérgezésbe.

Litvinyenko a Putyin-kormány egyik legfőbb bírálója volt, sőt, a kilencvenes évek végén, amikor Putyin vezette a hírszerzést, személyes konfliktusba is került a jelenlegi orosz elnökkel. Litvinyenko a korrupcióellenes küzdelemmel volt megbízva, de – mint ahogyan azt később egy könyvben is leírta – végig úgy érezte, hogy Putyinék folyamatosan akadályozzák munkáját.

2001-ben kért politikai menedékjogot Nagy-Britanniában, miután kiszivárogtatta a titkos információt, hogy őt bízták meg a dúsgazdag üzletember Borisz Berezovszkij – Putyin egyik ellenfele – megölésével.

Sőt, Litvinyenko “Az FSZB röpítette levegőbe Oroszországot” című könyvében azt állítja, hogy maga a hírszerzés robbantott fel lakóépületeket 1999-ben, hogy aztán az egészet a csecsenekre fogja és megindítsa ellenük a háborút. A robbantássorozatban körülbelül 300 ember halt meg, a csecsenek ellen indított hadjárat pedig 2000-ben hatalomra segítette Putyint.

Az októberben meggyilkolt Politkovszkaja is a csecsen kérdést feszegette, amikor egy bérgyilkos megölte – az újságírónő jó barátságban volt Litvinyenkóval.

Forrás: Független Hírügynökség

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:51  Vélemény?  

Bordélyházaknak adták el a tinédzsereket

Emberkereskedelem gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek három Baranya megyében élő férfit. A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a rendőrség a német, a svájci és az ausztriai társszervekkel együttműködve fogta el egy szervezet néhány tagját.

Kiderült, hogy a bűnözők előbb Magyarországon, főutak mentén, illetve balatoni bárokban futtatták a megvásárolt nőket, néhány hónappal később pedig külföldi bordélyházaknak adták el őket. Az áldozatok között több 18 évnél fiatalabb is volt, a futtatók a lányok teljes napi keresetét elvették.

Az NNI a közzé tett közleményében a magyarországi gyanúsítottakról csupán annyit árult el, hogy egyiküket a Ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe, egy másik pedig egy balatoni bordélyház üzemeltetője, akinek bárjában a rendőri rajtaütéskor egy fiatalkorú prostituáltat is találtak.

A Pécsi Városi Bíróság három gyanúsítottat vett előzetes letartóztatásba a Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya indítványára.

FH

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:50  Vélemény?  

Hírek Budaházyról

2006.11.21., kedd
tomcat

blog

Azt a hírt kaptam ma, hogy Budaházy Gyuri sikeresen elhagyta az országot és az EU-t, és sikerült egy olyan országba jutnia, amellyel nincs kiadatási egyezmény. Remélem, így is van. A másik apró hír, hogy szombaton megint volt valami kis tüntetés, ennek kapcsán letartóztattak egy srácot, akit a rendőrök felismerni véltek október 23-áról, hogy ott volt, amikor a tankot beindították, és természetesen kegyetlenül összeverték, mert hát ezek a pribékek csak akkor bátrak, ha jól össze van bilincselve, akit meg kell verni.

A bolt mostantól rendőröket nem szolgál ki. Kérek elnézést attól a néhánytól, akik normálisak maradtak.

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:49  Vélemény?  

Az Legfelsőbb Bíróság szerint is jogellenesen oszlatott a BRFK 2003-ban

2006-11-23. 18:25:35

Újabb kiütéses vereség a Gergényi-bandának. A Legfelsőbb Bíróság szerint is jogellenes volt a Lelkiismeret ’88 Csoport 2003. december 1-ei gesztenyéskerti tüntetésének (D-209 ellen szervezték) rendőrségi feloszlatása. A magyar adófizetők pénzén élősködő, bűnpártoló szervezet (BRFK) képviselői megszégyenülve húzták ki belüket a tárgyalóteremből, hogy öröm volt nézni. Görényi egyébként sorozatban veszíti el a hasonló pereket, de fizetni nem akar, így az L’88 például már végrehajtást kért az ávó ellen.
További részletekért katt ide.

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:46  Vélemény?  

Gyűlöletkampány az SS-egyenruhás Fidesz-képviselő ellen

2006.11.24. 10:47:59

Egy terézvárosi kerületi képviselő SS-egyenruhás fényképét közölte a Blikk pénteki számában. A fővárosi Fidesz elnöke azt mondta: pártja etikai bizottsága elé terjeszti az ügyet. A Blikk címoldalán Gyenge Zsolt, a Fidesz terézvárosi alelnöke látható SS-egyenruhában. A politikus nem gyáva, nem kezdett önelhatárolósdiba, vállalja a dolgot. Hiszen törvény nem tiltja, hogy magánterületen vagy lakásban bárki bármilyen ruhát öltsön. Azzal természetesen senki sem foglalkozik, hogy hány maszopos-szadeszos féreg tart otthon munkásőr egyenruhát és pózol vörös csillaggal.

A cikk szerint az önkormányzati képviselő azzal indokolta a náci ruha viseletét, hogy vonzódik a II. világháborús emléktárgyakhoz. Gyenge Zsolt a lapnak azt mondta, a fénykép egy magánlakásban készült, ezért nem lát kivetnivalót a történtekben. A képviselő az októberi választáson kompenzációs listán szerzett mandátumot.

Az MTI megkereste Kupper Andrást, a Fidesz budapesti elnökét, aki azt mondta, hogy az ügyet a Fidesz etikai bizottsága elé terjeszti. A testület várhatóan kedden ül össze, és ekkor dönt az ügyben. Az ülésre meghívják Gyenge Zsoltot is – tette hozzá.
Kupper András szerint a fényképek valóban sérthetik számos ember érzékenységét. Elmondta: nem tartja szerencsésnek, hogy Gyenge Zsolt közszereplőként egy ilyen ruhában fényképeztetni magát, még akkor sem, ha a kép nem a nyilvánosság számára készült.

Az, hogy a képviselő náci ruhába bújt, nem jelent sem ideológiai, sem érzelmi azonosulást az SS-hez vagy a II. világháborúhoz köthető eszmékkel – hívta fel a figyelmet. Utalt arra is, hogy az SS-egyenruha sok más tárgy mellett egy második világháborús gyűjtemény része.

Azzal természetesen senki sem foglalkozik, hogy hány maszopos-szadeszos féreg pózol különböző helyeken vörös csillaggal.

Zuschlag János szocialista parlamenti képviselőnek két éve azért kellett lemondania mandátumáról, mert a Terror Háza előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.

(Kuruc.info)

Lúdas Matyi kommentár: Mi a franc köze van a fidesznek vagy a blikknek ahhoz, hogy a magánszférában, magánéletében mit csinál egy privát(!) fénykép kedvéért az ember? Nem értjük a srácot, miért nem perel azonnal magánélet megsértéséért és lopásért? Vagy ez is a kiépülő orwelli 1984 része?

“De hagyjuk a Fideszt, már csak azért is, mert aki kizárja tagjai közül azt az embert, aki SS egyenruhát próbál fel baráti körben, mert kedveli a történelmet, miközben a köztereinken sarló kalapácsos jelképek és posztkommunista utcatáblák vigyorognak a pofánkba, azzal a Fidesszel nem tudunk előre jutni. Mert Che Guevara póló az menő, még Fidesz aktivistákon is (személyesen láttam kettőezer valahányban egy óbudai majálison!), de SS egyenruhát, azt nem lehet felvenni. Azzal nem lehet viccelni.”
(Turán-blog)

Gyenge Zsolt terézvárosi fideszes önkormányzati képviselő közleményében azt állítja, hogy az újság nem hozta le róla azt a fényképet, amelyben szovjet egyenruhában pózol, miközben a náci viseletben megörökített fotóját közölte a bulvárlap. A dokumentumban így fogalmazott: “a Blikk mai számában – fotóval illusztrálva – hosszú cikk foglalkozik azzal, hogy SS-egyenruhát vettem fel és erről fénykép készült. Nem tagadom, hogy így történt. De újból megerősítem, hogy szeretem a történelmet, különösen a második világháború eseményeiről olvasok sokat, figyelem az ezzel kapcsolatos híreket, gyűjtök ilyen relikviákat. Az inkriminált egyenruha egy volt barátomé, amikor nála jártam, akkor húztam fel. Így készült rólam a fénykép, amelyet csak magamnak akartam megőrizni és természetesen nem a nyilvánosságnak szántam. A volt barátommal azonban jogi konfliktusba – amelyet itt nem kívánok részletezni – kerültem, s gyaníthatóan tőle jutott el a fotó a sajtóhoz.

A probléma csupán az, hogy a Blikk nem volt korrekt és nem volt hajlandó közölni azt a nekik megküldött fotómat, amelyen a Vörös Hadsereg egyenruháját viselem – egyébként a birtokomban van még több olyan fénykép is, amelyeken más országok mundérjait viselem -, és ami azt bizonyíthatta volna, hogy ideológiától függetlenül kedvelem – de csak mint érdeklődő és gyűjtő – ezeket a tárgyakat.

Végül szeretném leszögezni, gyűlölöm az erőszak minden megnyilvánulását, így sem a nácizmus, sem a kommunizmus, sem más diktatúrák ideológiájával és politikájával nem azonosulok, nem értek egyet, sőt, ezeket az ordas eszméket megvetem és a történelem szemétdombjára valónak tartom.

De mint ahogy a színészeket sem lehet elmarasztalni azért, mert mások – olykor gazemberek – bőrébe bújnak, nem tartom korrektnek, hogy engem ítélnek el egy olyan, kizárólag magánhasználatra készült fénykép miatt, amely nem bizonyít mást, mint, hogy szeretem a történelmi tárgyakat.”

Gyenge Zsolt az Index megkeresésére azt is elmondta, hogy aki nyilvánosságra hoz egy olyan fotót, mint amilyen az SS-egyenruhás kép, az bűncselekményt követ el, tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.

(Gondola.hu)

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:32  Vélemény?  

Guardian: Izrael ostobán manipulálja a közvéleményt

2006.11.24. 12:32:04

PESTER LLOYD
pesterlloyd.net

A német nyelven kiadott budapesti újság ismerteti az “antiszemita közbeszéddel” foglalkozó legújabb kötetet, amelynek Gerő András történész a kiadója. A cikk címe: “Virulens antiszemitizmus Magyarországon”.

THE GUARDIAN
guardian.co.uk

Stewart Purvis – aki azon független vizsgálóbizottság tagja volt, amely a BBC-nek az izraeli-palesztin konfliktusáról készült tudósításait elemezte – a baloldali brit lapban arról ír, hogy miközben Izrael nagyjából elvesztette a libanoni Hezbollah-val vívott PR-csatáját, nagy internetes offenzívát folytat a világ közvéleményének befolyásolására. Egy olyan különleges szoftvert fejlesztettek ki e célra, amelyet világszerte huszonötezren használnak, és internetes szavazástól politikusok befolyásolásáig úgy tüntetik fel véleményüket, mintha azok egyéniek lennének. De nem egyszer lebuknak, mint amikor például arról kellett szavazni, hogy Nagy-Britanniában büntetőjogi kategóriává tegyék-e a holokauszttagadást, ugyanis a szavazás lezárása után érkezett külföldről igen sok szavazat a kriminalizálás mellett. Egy másik esetben pedig Charles Enderlin-t, egy ismert és nagy tiszteletnek örvendő francia tévés újságírót támadtak meg, miután Enderlin bemutatta azt, hogy az izraeli hadsereg miként ölte meg a 12 éves palesztin Hohammed al-Durát, amint édesapja a második intifada idején meg akarja védeni életét. A riportert azzal vádolták, hogy meghamisította felvételeit. Cége, a France2 azonban a bírósághoz fordult és az a múlt hónapban rágalmazás bűnében találta vétkesnek az internetes propagandahelyet.

Lovas István – Magyar Nemzet

Lúdas Matyi kommentár: Virulens antiszemitizmus? Ebben egyet kell értsünk kiegészítve: az ilyenek, mint Gerő maguk a vírusok, ezektől lehet elkapni, ezek terjesztik és növelik. Egyébként ez a Gerő véletlenül nem a népírtó ávós Gerőnek a fattya?

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:24  Vélemény?  

Hamisít a Népszabadság az október 23-i gyilkosság ügyében

2006.11.24. 11:37:16

A gátlástalan hamisításai miatt Néphazugság gúnynévnek örvendő neoávós lap elferdítette a DEPORT’56 elnökének szavait az október 23-án állítólag meghalt lány ügyében. Egyébként még mindig nem tudni, a sztori valós-e. Alább újabb részletek.

DEPORT-’56
’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága
1329 Budapest, Pf.: 8.

Észrevétel a “Látta-e valaki a halottat?” című cikkhez

Az ’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) elnökeként tiltakozom a Népszabadság: Látta-e valaki a halottat? című, a mai napon (2006. november 24-én) megjelent írásában alkalmazott módszer ellen. Az október 23-i tüntetéssel, tömegoszlatással, illetve egy állítólagos halálesettel foglalkozó cikk “Munkatársunktól” jegyzéssel, tehát névtelenül jelent meg, és úgy íródott, mintha én nyilatkoztam volna a Népszabadságnak, ráadásul valótlan a nekem tulajdonított nyilatkozat, amely a következő:

“-Én is csak hallottam az esetről, ezért nem tudnám megmondani, pontosan ki és milyen körülmények között halt meg – mondja ehhez képest Szerdahelyi Szabolcs, a szervezet elnöke, – levelemben inkább amolyan elvi fejtegetésként szerepelt a halálesetre való utalás.”.

Eddig, a Népszabadságot kivéve minden egyes fórum tiszteletben tartotta azt, hogy a sértett családjának kifejezett kérésére nem kívánok nyilatkozni. Így járt el az Index internetes újság is, amelynek alapján megkeresett a Népszabadság egyik újságírója, Falusy Zsigmond. Már beszélgetésünk elején közöltem vele, hogy nem kívánok nyilatkozni, mert nem vagyok rá felhatalmazva. Az Indexből idézve azt kérdezte: Mi a bizonyíték arra, hogy a lány a gáztámadás elhúzódó hatása következtében halt meg? Erre válaszoltam azt, hogy ez a háborús tapasztalatokon alapuló elvi fejtegetés nem a feljelentésben, hanem a tisztifőorvosnak szóló levélben szerepel, és felajánlottam neki, hogy azt elküldöm e-mail-ben, – ami meg is történt. – a feljelentésben foglaltakról viszont, amely személyes adatokat is tartalmaz nem nyilatkozom. Az újságíró ezt látszólag tudomásul vette.

A Népszabadság torzítása azért is súlyos, mert azt sugallja, hogy a feljelentésre szóbeszéd alapján került sor, és a feljelentő is csupán hallott az esetről. Holott én beszéltem az apával, aki állítása szerint látta a halottat.

A Deport-’56-hoz bejelentés érkezett – névvel, címmel, telefonszámmal -, hogy egy diáklány az október 23-i tömegoszlatás kapcsán a könnygáz miatt fellépett komplikációk következtében elhalálozott. A megadott telefonszámon a megrendült és gyászoló apa visszaigazolta a történetet, és felhatalmazott arra, hogy azt nyilvánosságra hozzuk. Ám azt kérte, hogy neve ne szerepeljen, mert kerüli a nyilvánosságot, felesége azóta is a meghalt gyermek szobájában tartózkodik. Nem szeretné, ha lánya után feleségét is elveszítené, annál is inkább, mert van egy nevelt lánya, akit még fel kell nevelni. Ezt követően, november 18-án küldte el a DEPORT-’56 a feljelentést, és fordult a tisztifőorvoshoz, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, nehogy az eset megismétlődjék.

2006. november 21-én jelent meg az Index:”Nincs nyoma a rendőri könnygáztól meghalt lánynak” című cikke, amely kételyeket is megfogalmazott a történet hitelességét illetően. Többek között tartalmazta azt is, hogy az apa, M. György 300 ezer forint temetési segélyt kért és kapott a cégtől, ám a haláleset valóságalapját nem vizsgálták.

Ezt követően ismételten felhívtam M. Györgyöt, és megkérdeztem, hogy mit szól az Indexben közöltekhez. Elcsukló hangon állította, hogy október 23-án kint voltak a lányával a tüntetésen, úgymond “alig tudta kihúzni a tömegből”, aki azt követően rosszul lett, és meghalt, már el is van temetve. A MÁV kórházban azért nem tudnak róla, mert nem ott halt meg. A DEPORT-’56 feljelentését segítségként vette, és közölte, hogy ügyvédnőjével már ők is tettek jogi lépéseket.

Az országban és az interneten is keringenek a legkülönfélébb történetek az október 23-i esetleges halálesetekről. Ezeket, nem lehet csupán pletykáknak tekinteni, hiszen október 23-án a Kossuth Rádió Esti Krónikájában is elhangzott, hogy “Meg nem erősített hírek szerint több halottat is követeltek az események. Két emberről beszélnek az Astoria környékén, egy harmadik személyről pedig a Deák téren.” Nem lehet csupán fantáziának minősíteni a “letakart személyekről”, a gyermekhalál miatt sírógörcsöt kapott mentősnőről, az Astoriánál gumilövedékkel fejbelőtt kislányról szóló beszámolókat sem. Ennek ellenére, érdemi, egyértelmű cáfolat máig nem hangzott el a kormányzat részéről.

Rendkívül fontos lenne tehát az esetek tisztázása, a kételyek eloszlatása. Erre ad reményt a Budapesti Nyomozó Ügyészség bejelentése, miszerint feljelentéskiegészítést rendeltek el a konkrét ügyben. Nyilvánvaló tehát, hogy néhány nap múlva sokkal többet tudunk. Addig is érdemes azonban tisztázni, amit lehet. A DEPORT-’56 szerint két fő változat lehetséges.

1 A történet valódi, és akkor egy tragédiával kell szembesülnünk.

2. A történet valótlan, akkor viszont magyarázatot kell találni a motivációt illetően.

A sima csalás meglehetősen morbid. Nevezetesen az, hogy egy apa lánya halálának híresztelésével próbál némi pénzhez jutni. Ráadásul, egy csalónak nem érdeke, hogy az eset nyilvánosságot kapjon, hiszen az lebukását jelentheti, nem beszélve az ügyészségi vizsgálatról, amely a biztos bukás.

A másik lehetőség az, hogy ez az egész egy fedőtörténet, amely azt célozza, hogy elzárja az utat az esetleges ténylegesen létező áldozatok további kereséséről. Hiszen ügyészségi vizsgálat fogja igazolni, hogy aki halottak után kutat, az legfeljebb csalókat talál. Ebben az esetben M. György nem köztörvényes bűnöző, hanem munkaköri feladatát teljesíti.

Mindenesetre a DEPORT-’56 – és feltehetően a közvélemény is – kíváncsian várja az ügyészségi vizsgálat eredményét.

Budapest, 2006. november 24.

dr. Szerdahelyi Szabolcs
a DEPORT-’56 elnöke

Megjegyzés:
1. A DEPORT-’56 közleményei nem jelenhetnek meg az Országos Sajtószolgálat (OS) honlapján, mert a társadalmi szervezet nem írta alá az MTI elnöke által megkövetelt szerződést, mivel azt diktátumnak tekintette.
2. A DEPORT-’56 emlékeztet arra, hogy az európai parlamenti választások előtt az MTI elnöke titokban egyeztetett az MSZP elhíresült kampányfőnökével, Ron Werberrel, majd amikor ez nyilvánosságra került, akkor nem talált abban semmi kivetnivalót.

(Kuruc.info)

2006. november 30. 10:50
Él a “könnygázas” kislány
Csaló az apuka

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:19  Vélemény?  

Bokszos-zsidó terrorista lőtt agyon egy francia hazafit

2006.11.24. 10:26:54

Egy rasszista néger rendőr rálőtt a Paris St. Germain labdarúgócsapatának két szurkolójára a francia együttes csütörtök esti, hazai UEFA Kupa mérkőzését követően. Az egyik drukkert megölte, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. Ha francia rendőr lőtt volna le egy színes bevándorlót máris autók ezrei égnének az idegenek megszállta franciaországi külvárosokban.

A párizsi rendőrség tájékoztatása szerint a civil ruhás rendőr-terrorista az összecsapás után nem sokkal a stadionon kívül arra lett figyelmes, hogy mintegy 150 PSG-szurkoló önvédelemből rátámadt a vendég izraeli Hapoel Tel Aviv néhány szélsőséges francia zsidó szimpatizánsára. A francia hazafiak a fenyegetően fellépő néger ellen fordultak, mire az lőtt.
Az idegen előbb könnygázgránátot vetett be a saját hazájukban jogaikat gyakorlók terrorizálására, majd, miután nem járt sikerrel, rálőtt két franciára. Egyikük azonnal életét vesztette, míg a másikat súlyos állapotban szállították kórházba.
Az esettel kapcsolatban kiderült, az áldozatok hazafias szimpatizánsok voltak és a “Franciaország a franciákért” rigmust kiabálva keveredtek konfliktusba az izraeli apartheid-rezsim provokáló hívevel. Egyébként önmagában is megdöbbentő, hogy a francia állampolgárságú zsidók egy francia csapat ellen szurkoltak és provokálták a bennszülött franciákat. Jellemző, hogy a rendőrbűnöző a cionisták mellett avatkozott be és meg sem próbált pártatlan lenni, a ballib sajtó pedig a francia hazafiak rasszizmusáról károg. Tetszik érteni? Egy idegen megöl egy őshonost, és még utóbbi a rasszista.

A rendőrség elismerte, hogy a gyilkos rendőr színes bőrű volt.

A mérkőzést különben nagy meglepetésre a vendég Hapoel nyerte meg 4-2-re.

(mti mocska korrigálva – jellemző, hogy a Strabagos Magyar Nemzet változtatás és kommentár nélkül vette át a Vince Matyi féle hazugsággyár balliberális cikkét)

Kuruc.info

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:13  Vélemény?  

Feljelentette és kirúgja Hantzot a Bólyai egyetem vezetése

2006.11.24. 08:09:39

Feljelentést tett a rendőrségen Hantz Péter ellen a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége. A Bólyai Kezdeményező Bizottság (BKB) szóvivőjét a BBTE vezetősége minősített közrendháborítással és rongálással vádolja. Cristina Nistor, a BBTE szóvivője a Szabadságnak elmondta, hogy már szerdán késő délután eljuttatták a feljelentést a rendőrséghez. A feljelentés tényét a rendőrség is megerősítette. Ebben azt kérik a nyomozóktól, hogy vizsgálják ki a történteket.

Amint ismeretes, szerdán, a BKB korábbi ígéretéhez hűen, Hantz Péter az egyetem Kémia és Bölcsészettudomány Karának, valamint a rektorátusnak otthont adó épületek folyosóin több magyar nyelvű táblát szerelt fel.

További részletekhez (a sunyi aljas soviniszta románok hazudozásaihoz) katt ide.

Published in: on 2006 november 24, péntek at 18:10  Vélemény?