Budaházy: Végsőkig

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság – a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása – miatt szeptember 20-án adott ki körözést Budaházy György ellen. Később a Nemzeti Nyomozó Iroda államellenes bűncselekmények (internetes lázadásszítás) miatt is nyomozni kezdett – ismeretlen tettes ellen, de Budaházyra összpontosítva.

A rendőrség több hete azt állítja, már csak idő kérdése, hogy elfogják a 2002-es Erzsébet hídi csata vezéralakját – akire akkor ellenszegülés miatt 50 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki -, ám lapzártánkig nem jött el ez az idő. Miként Tafferner Éva, a BRFK helyettes szóvivője fogalmazott a Heti Válasznak: nincs új közlendőjük a körözött személyről, továbbra is nagy erőkkel keresik.

Közben Budaházy felesége Diósd honlapjának egyik fórumában szóvá tette, hogy nyáron, amikor harmadik gyermekük megszületett, egyszeri szociális segélyt igényeltek az önkormányzattól, de “sem levelet, sem pénzt” nem kaptak. “Nagyon hiányoznak” – írta lapunknak családjáról Budaházy -, de “kitartok, mert ha igazságtalanul börtönben ülök, attól semmivel sem lesz jobb nekik”.

– A “hivatásos forradalmárok” közül Toroczkai László már részt sem vett a november 4-i megmozdulásokon, helyette egy szépségversenyen múlatta az időt. Mint mondta: Gyurcsány nem fogja feladni, annak meg nincs értelme, hogy patakvér folyjon az utcákon. Ön meddig bujkál még?

– Tudtommal Toroczkai nem mulatásból volt ott, hanem kötelességből – néha dolgozni is kell. Ami a “patakvér” szöveget illeti, mindenki hajlamos túldramatizálni a helyzetet; igazi áldozatot még nem is kellett hozni az ügyért, csak ez a nemzet – egyelőre – gyáva. Ha bedobnak közé egy füstgránátot, fejvesztve menekül, mintha T-34-esek jönnének. Ez a rablóbanda – nemcsak a Gyurcsány-kormányra gondolok, hanem a pártjaikra, lakájaikra is – rengeteg bűnt követett el. Ezért önként soha nem fogja feladni, mert tudja, aki a harcban veszít, örökre veszít. Az a kérdés: meg akarunk-e szabadulni tőlük örökre? Ha igen, akkor minden hazafinak össze kellene szednie a bátorságát, hisz ilyen lehetőség nem adódik mindennap. Most töredéknyi áldozattal el lehet érni azt, ami 56-ban nem sikerült. Én kénytelen vagyok bujkálni, különben letartóztatnának, pedig nincs bizonyítékuk ellenem – a címerleverést is csak az önbevallásomból tudják. Ilyen időket élünk megint, vége a jogállamnak.

– Miért küzd? Minden egyes illegalitásban töltött perccel a későbbi helyzetét rontja. Ha kicsit is realista, nem hihet a felszabadító seregek érkezésében vagy az amnesztiában.

– Hát, ha magukon múlik, nem is. Nem tudom, mely médiumok ártanak többet a magyarságnak: a magyarellenes ballibek vagy a gyáva, leszerelő stílusú “jobboldaliak”. Én a magyar nemzet szabadságáért küzdök, mint az őseim évszázadok óta, és hiszek abban, hogy ez a nemzet felébredőben van. Volt a spanyol falangistáknak egy jelmondata: “Tudjuk, hogy a jót, a tökéletest soha nem érhetjük el. Nem számít. Állandóan törekszünk feléje, és ez elég ahhoz, hogy a végsőkig harcoljunk.” Idealista vagyok, csak ennek van értelme.

– Biztos abban, hogy a rendőrség el akarja kapni?

– A baj az, hogy a törvénytisztelő állampolgárok többet képzelnek a hatalom eszközeiről, mint amennyit érdemes. Ebben az országban mindent szétloptak és tönkretettek, a rendőrséget is. Nem olyan nehéz kijátszani őket, ezért van ekkora lehetőség a kezünkben a változtatásra. Vagy száz helyen kerestek. Lehet, hogy nem akarnak elkapni, csak sok a benzinjük? Vajon hány bűnözőt lehetne lekapcsolni azzal az apparátussal, ami velem foglalkozik? A parlament nemzetbiztonsági bizottsága szeptember 19-i ülésének anyagát harminc évre titkosították, és ez a Fideszt valamiért nem zavarja. Szerintem ott egyezett meg ez a gyalázatos politikai “elit”, hogy kiket kell kivonni a forgalomból. Az MTV ostromának másnapján, amikor még be sem vallottam a Kossuth téri színpadon, hogy levertem a címert, már kerestek a nemzetbiztonságiak. Miért? Különben is, ilyen erőkkel körözni valakit egy címerleverésért 56 évfordulóján, komolytalan. Más van a háttérben. Az “elit” félti a 16 év alatt kialakított pozícióit és a jövedelmét – ezért az ellenzék alamuszisága. Ezért nem mozdítja a füle botját sem az igazságtalanul börtönben ülőkért.

– A másodlagos nyilvánosságban – internetes fórumokon, pletykaszinten – hol nemzeti hősként, hol provokátorként, ügynökként emlegetik. Melyik címke idegesíti jobban?

– Társadalmunk elgyávultságát mutatja, hogy ennyiért nemzeti hőssé lehet válni, de bevallom, erőt adnak az ilyen megnyilvánulások. A provokátorozásért meg ügynöközésért pedig a jobboldali sajtót teszem felelőssé. A HírTV-ben észt osztó Csintalan-félék meg az íróasztalok mögül okoskodó újságírók, politológusok vakítják ezzel a jó szándékú magyarokat – csak hogy a Fidesz árulását igazolják, és a politikai konkurenciát jelentő személyeket lejárassák. Iszonyatos bűn, de ezt csinálják 2002 óta.

Heti Válasz

Reklámok
Published in: on 2006 november 24, péntek at 03:30  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/24/budahazy-vegsokig/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: