Júdások

Alábbiakban bemutatnánk, miért nem lehet szabadságunkat (megszabadulásunkat a jelenlegi terrorista népírtó igából) a “hivatalos képviselőinkre” bízni:

Fidesz (a vörösök ribancáról, Ibolykáról szót sem érdemes már ejteni):
Pokorni: Lehet, hogy Molnár Tamás, Toroczkai és Budaházy MSZP-ügynökök
2006.11.25. 10:30:43

“Az emberekben erős a vélekedés, hogy provokáció történt” – jelentette ki az MTV-ostrom kapcsán a Néphazugságnak a kormánnyal minden lényegi kérdésben együttszavazó Fidesz alelnöke, Pokorni Zoltán. Pokorni, az “ellenzéki” mindig készséggel áll rendelkezésére az antimagyar médiának, legyen az a Szombat vagy bármelyik hasonszőrű szélsőséges csatornalap.

A poszkommunista lap azon kérdésére, miszerint Toroczkai László, Molnár Tamás, Budaházy György és a többi forradalmár – mind-mind a posztkommunista MSZP titkos emberei-e, a kettős állampolgárságot és a székely autonómiát az MSZP-SZDSZ-szel együtt eláruló Fidesz prominense a következő választ adta: “Az igazságot – vizsgálat ide vagy oda – valószínűleg sohasem tudjuk meg.”

Kuruc-komment: Zoltán, apádról megtudtuk… Különben elképesztő, hogy az a párt merészel ügynöközni, amelynek vezére Izrael és a Likud szövetségese, amely SZDSZ-est választ rádióelnöknek, vagy koalára lép a ballibbel több kerületben Budapesten, pártsajtója, a Magyar (Strabag) Nemzet és a HírTV pedig a Gyurcsány-rezsim egyik vezércégétől kapja a pénzt.

Főtanácsadójuk, Schmidt Mária a Terror Háza és a XX. századi Intézet költségvetésének jelentős részét SZDSZ-es magyargyűlölőkre költötte, most pedig össze is költözött régi szeretőjével, a cionista-rasszista kormánytörténésszel, Gerővel. És akkor még nem is szóltunk Csintalanról vagy Kerényi Imréről, a Fidesz megmondóembereiről (Kerényi tag is): az egyik köztörvényes bűnöző, Tasnádi Péter üzlettársa és kommunista, a másik is volt MSZMP-s káder és SZDSZ-es agitátor. Ügynökök.

Pokornit különben nem zavarja az sem, hogy míg Budaházy Gyuri ellen országos körözést adtak ki, a kommunisták gyilkolására, pártházak megsemmisítésére felszólító, fegyveres harcot hirdető Kőrösi Imre és Kozenkay Jenő ellen még eljárás sem folyik.

Kuruc.info

és Orbán megint kemény – szájkaratéban
Az eseményen résztvevők egyhangúan több alapszabály-módosítást fogadtak el, köztük legfontosabbként létrehozták az Önkormányzati Képviselők Fórumát.
– Magyarország felébredt. Nem magától, nekünk sikerült felébreszteni. Addig köszöntünk “jó reggelt” Magyarországnak, míg kinyitotta a szemét – kezdte beszédét az önkormányzati választásra utalva a Fidesz elnöke pártja győri rendkívüli kongresszusán. – Történelmi győzelmet arattunk, soha nem volt még ilyen narancssárga színe Magyarországnak. Budapesten is óriási eredményt értünk el, a fővárosban is a legnagyobb magyar párt lettünk – tette hozzá Orbán Viktor.

Mindenféle bizottságok és önjelölt vezetők:

Tovább kavar Tamás Károly, Takács András és Satu, Toroczkai szakít
2006.11.25. 15:43:10

Az úgynevezett Forradalmi Nemzeti Bizottmány soha meg nem választott elnöke, Torgyán bukott államtitkára, Tamás Károly, valamint az MNB 2006-ból sikkasztás gyanújával eltávolított Takács András, az MSZP-s Nagy Sándor volt szakszervezeti titkára továbbra is a kormányellenes népmozgalom kisiklatásán fáradozik. Satu előbbiek megbízásából Toroczkaiék nevében gyűjtött pénzt az elmúlt napokban – utóbbi tudta nélkül. Korábban Tamás és Takács hozta be a Kossuth térre a volt MSZMP-s káder Kőrösi Imrét* és az adományokkal elszámolni szintén képtelen Lanczner “Satu” Ferdinándot.

Satu Tamás Károlyék megbízásából újra aktív: az elmúlt hetekben az országot járta – ki tudja milyen pénzből, hiszen munkanélküli – és adományokat gyűjtött Toroczkai László nevében!

Toroczkai információink szerint ma délután bejelenti szakítását a gyanús összetételű társulattal.

*Kőrösi és III/II-es párttársa, Kozenkay Jenő korábban bejelentették: november 2-tól “fegyveres” harcot folytatnak, ezen felül pártházak és az elit megsemmisülését vizionálták, de ellenük, mint az NBH vélhető ügynökei ellen nem folyik még eljárás sem, nemhogy körözés. Mellesleg – valahogy – azóta sem harapott a fűbe egy komcsi sem jóvoltukból.
Satu október 22-e éjjelén szelelt el a Kossuth térről, miután szintén nem tudott elszámolni nagy összegű adományokkal és miközben nem mellesleg ellenállásra biztatott másokat.

Kuruc.info

Jobbik, MIÉP és magukat nemzetinek és radikálisnak mondott társaik:

Vona lett a Jobbik új elnöke, Bégány szerint illegitim
2006.11.25. 16:17:01

Közel 80 százalékos szavazati fölénnyel Vona Gábor alelnököt választotta a Jobbik elnökévé a párt tisztújító kongresszusa. A kisebbségben maadt ellenjelölt Molnár Tamás korábbi alelnök volt. Bégány Attila, a Jobbik volt V. kerületi elnöke szerint a tisztújító közgyűlést alapszabályellenesen hívták össze.

Hogy Bégány tesz-e jogi lépéseket, nem tudni.

Kuruc.info kommentár: A párt jövőjét illetően intő jel, hogy alelnök maradt a korábbi elnök, a Fideszhez közelítő, a napi munkától és a radikalizmustól (nomeg a felkeléstől) irtózó Kovács Dávid, valamint a testvére nevén kívül semmilyen teljesítményt fel nem mutató Balczó Zoltán. Továbbra is választmányi elnök Nagy Ervin, aki a választmányt soha nem hívta össze és aki saját bevallása szerint gyáva, továbbá szintén a Kuruc.info-nak szánt közlése szerint megijedt a szeptemberben keződött népmozgalomtól.
Az elnökségi tagok közül Bíber József Tibor nevezhető radikálisnak, míg az elnök igazi irányvonala egyelőre nem ismert. Pozitív figura még markánsan jobboldali szempontból a szeptemberi felkelés során bizonyított Szilvási Péter sajtófőnök, aki 9 napot töltött előzetesben Tomcattel egyetemben, de nem irtózott az utcára vonulástól Szabó Gábor pártigazgató sem.

Kuruc.info

Köztársasági elnök:

Sólyom elítéli Gergényit, de azért kuruc.info-zik is egyet
2006.11.25. 16:29:53

Sem a kuruc.info, sem a 168 Óra nem befolyásol abban, hogy mikor szólalok meg – mondta a szombati Népszabadságnak az államfő. Sólyom szerint elmaradt a morális megtisztulás, mert Gyurcsány Ferenc nem mondta ki azt a mondatot, hogy ‘ezt nem lett volna szabad megtenni’. Az elnök szerint Gergényi a Kádár-rendszer hangján szólal meg.

A pártpolitikai megosztottság szinte beleégett a társadalomba, és elviselhetetlen mértékű lett; az ebből fakadó indulat és elfogultság egyre többször felülírja az elveket. Az őszödi beszéd hatása az volt, hogy egyrészt sokkoló nyíltsággal és a végletekig leegyszerűsítve fogalmazódott meg egy alapkérdés. Másrészt mindenki megérezte, hogy most nem csak elvont alkotmányos elvekről, hanem a bőrünkről van szó – nyilatkozta a szombati Népszabadságnak a köztársasági elnök.

Sólyom szerint Gyurcsány beszéde demokratikus alapkérdéseket tett láthatóvá: vannak-e még normáink? Szabad-e hazudni? Szabad-e bármilyen eszközt igénybe venni a hatalom megtartása érdekében? Szerinte a morális válságból való kilábalás hosszú folyamat lesz. Elsőként a jogállamban való bizalmat kell visszaállítani.

“Bármily csábító is az a látszat, hogy a politikában két gigász személyes harca folyik, nem erről van szó: az intézményekben kell bízni. Ennek legsürgetőbb próbája az október 23-án történt rendőri túlkapások jogállami kivizsgálása” – állítja Sólyom.

Szerinte a budapesti rendőrfőkapitány olyan hangot használt október 23-a után, amely a Kádár-rendszer hangja. “Ilyet nem hallottam 16 éve.”

A Népszabadság (ki nem mondott) kérdésére, miszerint kapcsolat lehet Sólyomnak a morális válságot kimondó beszéde, és az azt követő éjszakán lezajlott MTV-ostrom között, az államfő azt válaszolta: ez abszurd feltételezés. “Azon nem lehet átsiklani, hogy (Gyurcsány) másfél évig tudatosan hagyta tovább romlani a költségvetés helyzetét, csak azért, hogy választást nyerjen, és azután fogjon majd hozzá az állami pénzügyek rendbetételéhez.”

A Népszabadság kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy az a képzet alakul ki róla, hogy a Fideszt segíti, Sólyom azt felelte, tiltakozik ez ellen, és bosszantja, amikor eszközként akarják használni. “Sem a kuruc.info, sem a 168 Óra nem befolyásol abban, hogy mikor szólalok meg. A Sándor-palota mindig kívül marad a napi politika irracionalitásán.”

Kuruc.info

Lúdas Matyi kommentár: Ez már eddig is nyilvánvaló volt azoknak, akik nyitottabb szemmel jártak, hogy a “nagyszínpad” szereplői csak júdáspénzen tartott mesterséges ellenzék. Már abból lehet tudni, ha valaki kiejti a száján az “elhatárolódok” szót, az hamis próféta. A kuruc.info-t pedig felszólítjuk, hogy hagyja abba azt a folyamatot, ami az utóbbi hetekben jellemzi, hogy egyre demagógabb (bár igaza van többnyire), csak annyit kellene tennie a folyamatos leszólások mellé (akár minden egyes “kritika” kommentárjában!), hogy megnevez kitörési lehetőségeket (mint amilyen volt az ellenállók kiskátéja is), mint ahogy mi is tettük: Budaházy a “hiteles” ember, mellé kell állni!

Advertisements
Published in: on 2006 november 25, szombat at 22:51  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/11/25/judasok/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: