“Rendőrállam” mappát nyitottunk

2006. november 6.

Nem annyira az eddigi öt-hat cikkre, mint inkább a bontakozó tendenciák fényes jövőjére gondolva “Rendőrállam” mappát nyitottunk.

Ez pedig B. I. beszámolója arról, hogy miként csomagolták össze és csukták le október 26-án, amiért meg akart győződni arról, hogy van-e a rendőrökön azonosító szám. B. I. egyébként nem futbalhuligán, hanem egyetemi docens, és azért csak most tudta megírni esetét, mert most vették le róla a gipszet.

Október 26-án, a mosómagyaróvári sortűz évfordulójának estéjén este 9 után azért érkeztem egy barátommal, valamint az ő barátjával a Kossuth tér környékére, hogy mécsest helyezzünk el, hogy az idén méltatlanul megemlékezett 56-os áldozatok és az október 23-án különböző súlyosságú atrocitásokat szenvedett vétlen emberek iránti együttérzésünket kifejezzük. Nekem sok közvetlen és közvetett ismerősöm volt ez utóbbiak között. Amikor a Jászai Mari tér felől odaértünk, láttuk, hogy rendőrkordon zárja el az utat. és tanácstalanul áll ott egy 10-15 fős csoport, főleg középkorú házaspárok, fiatal értelmiségiek. Nem kérdezősködtünk, elindultunk, hogy a Vajkay utca felül kerülve hátha megtaláljuk a mécseseket, bár már sejtettük, hogy hiába jöttünk. Közel s távol mindenütt rendőrök, rendőrautók. Az Alkotmány utcán ismét elmentünk a kordonig. Ott egy másik hasonló csoportot láttunk, mint a Szalay utcánál. Most sem kérdezősködtünk, de nyilván ők is mécsest akartak elhelyezni. Sehol egy transzparens, semmiféle jelkép, hangos szó. Itt közel mentem a rendőrökhöz, mert kíváncsi voltam, vajon viselik-e azt az azonosító számot, amely a főkapitány szerint október 23-án leesett a ruhájukról, s amely nélkül, ahogy aznap délben a Kossuth rádió “Déli krónika” c. műsorában egy alkotmányjogász megerősítette, nem intézkedhetnek, sőt amelyet intézkedés esetén is kérésre közölni kötelesek. Természetesen egyikükön sem volt ilyen azonosító. Egyébként vegyes társaság volt. A fáradt arcú középkorú rendőrnőtől a csuklyásig mindenféle alak.

Amikor a közelükben voltam, hallottam, amint a rendőrségi belső rádiótelefonon valaki azt mondja, ki kell emelni embereket az odaérkezők közül. Gondoltam ebből nem kérünk, s visszatértem barátomékhoz; tovább mentünk. A Báthory utcánál már látszottak a kordon mögött égő mécsesek, s bizonyos volt, hogy semmiféle emlékhely nem közelíthető meg, így készültünk hazaindulni. Ekkor azonban eszembe jutott, hogy megnézzem, itt is azonosíthatatlanok-e a rendőrök. Jóllehet teljes béke volt, és itt a közelben kis csoportot se láttam, ezúttal már nem mentem közel, szemüvegem feltéve 4-5 méterről próbáltam ellenőrizni. Ekkor a sorfalból egy termetes rendőr a visszafojtott agressziótól magas hangon rám kiáltott valami ilyesmit, hogy “felszólítom, hogy távozzon”. Bár már óvatosabb voltam, váratlanul ért, s így visszakérdeztem, hol az azonosítójuk. Közben megindult felém két társával, gumibottal. A “párbeszéd” egyszer-kétszer megismétlődött, én földbe gyökerezett lábbal álltam ott. Aztán rám vetették magukat, hátracsavarták a kezem, s földig hajlítva bevittek a kordon mögé. (Utólag gondolkoztam csak azon, vajon ha rossz a lelkiismeretem, vagy felmérem, hogy valószínűleg nem voltak mérlegelési képességük birtokában, vajon el tudtam-e volna szaladni. Nagyon gyorsan történt az egész, és ha hátat fordítok, talán még inkább kiszolgáltatom magam. De az is lehet, ha félek, hagytak volna futni.)

Egy jó darabot “mentünk” az előbb leírt helyzetben, és messze a rendőröktől és rendőrségi járművektől körülzárt helyre értünk, nem tudom, pontosan hova. Ekkor még jó néhány rendőr csatlakozott az előbbiekhez, de pontos számukat nem tudom, hiszen csak a földet és a bakancsokat láttam. Elkezdtek ocsmányul szidalmazni, és a két hátratekert kezem közül a balt csavargatni. Én kezdettől sem fizikailag, sem verbálisan nem álltam ellen. Semmilyen utasítást nem kaptam, amit követhettem volna. Csak amikor már nagyon fájt, akkor mondogattam, hogy nem állok ellen. A bal könyökömben zúzódást okoztak, az egy hetes gipsz-sín után a sérülés lassan gyógyul.

Amikor ez véget ért, hátrabilincselték a kezem, és betessékeltek egy rabszállítóba. Az összetört mobiltelefonomat visszatették a zsebembe, a személyimet elvették, majd visszaadták. Ott már volt egy orvos végzettségű szakfordító fiú, aki megpróbált nyugtatni, és amiben ilyen körülmények közt lehetett, segíteni. Itt töltöttünk kb. fél órát, majd elkezdtek vinni, mint kiderült, a Gyorskocsi utcába. Az emberi méltóságomban legmegalázóbb részleteket nem akarom leírni.
A Gyorskocsi utcában bűnügyiek kezébe kerültünk, innen kezdve emberségesebb bánásmódban volt részünk, sőt a tiszt, aki átvett, kitüntetően figyelmes volt. Benn csak apróbb szabálytalanságokkal találkoztunk. Közben lefogatásomat 8-10 méterről szemlélő barátaim mindent megmozgattak, és végül kerítettek egy ügyvédet, aki 10-től éjfélig várt, hogy beengedjék. meg is próbáltak lebeszélni róla. A kihallgatás kb. éjfélkor volt, a kihallgató tiszt az V. kerületből érkezett. Mint kiderült, szabálysértési eljárást indítottak ellenem, de nem közölték, mivel vádolnak. Valaki mondta, hogy a hírek szerint egy 5 fős csoportból emeltek ki engem. A kb. 5 perces tárgyilagos kihallgatás után még 3 órát tartottak benn. Mint az ügyvéd kérdésére kiderült, nem mertek dönteni, és egyre magasabbra telefonáltak. Végül hajnali három körül kinn voltam az utcán. Miután hazajutottam, aludtam másfél órát, és reggel 8-ra mentem órát tartani.

Tudom, hogy fizikailag az, ami velem történt, apróság a 23-i atrocitásokhoz képest. Ugyanakkor a tény, hogy mindez teljesen békés körülmények közt megeshet, finoman szólva aggasztó. Olyan volt az egész, mint egy rémálom; időutazás a 80-as évekbe. Még mindig nehéz elhinni. Most nem akarom elemezni és kommentálni az összetett társadalmi veszélyeit az eseményeknek. Mindenesetre mindannyiunk közös érdeke, politikai nézetektől függetlenül, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő, és ezek a veszélyes folyamatok megálljanak.

Hungary.indymedia.org

Advertisements
Published in: on 2006 december 8, péntek at 00:27  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/12/08/rendorallam-mappat-nyitottunk/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: