Pofára estek az erőszakos, menóraállító zsidók

2006.12.13. 17:18:44

Az országos méretű felháborodás hatására az amerikai Seattle-i repülőtér igazgatója azonnali hatállyal visszahelyeztette a repülőtér területére a feldíszített karácsonyfákat. Korábban egy helyi rabbi bírósági perrel fenyegette meg az igazgatóságot, ha nem tesznek ki ugyanolyan méretű és darabszámú, az év végi zsidó ünnepeket jelző gyertyatartókat a repülőtér területére. Hány zsidó él az Egyesült Államokban?

Az egész amerikai zsidóság számára rendkívül kellemetlen, óriási negatív publicitás mellett visszafelé elsült ügy miatt a Lubovics szektához tartozó Elazar Bogomilsky rabbi hétfő reggel visszavonulót fújt, elnézést kért a történtekért és visszavonta a perrel való fenyegetést is. A kis golfkocsikkal közlekedő és a karácsonyfákat újra felállító repülőtéri munkásokat nagy taps, az egyetemi előadótermekben szokásos, sikert jelző hangos láb- és kézdobogás és üdvrivalgás fogadta minden folyósón és beszálló kapunál. A karácsonyfák tehát maradnak és mellettük az idén sem lesz menórás gyertyatartó a nagy forgalmú nemzetközi repülőtéren.

Az ügy októberben kezdődött, mikor az előrelátó Bogomilsky rabbi Mitchell Stein-t, a repülőtéren dolgozó egyik hittársát beküldte Mark Reis igazgatóhoz, hogy a zsidók azt szeretnék, ha decemberben a nemzetközi érkezési oldal fogadócsarnokában egy hatalmas gyertyatartót állítanának fel. Később, miután a repülőtér ünnepi feldíszítési terve elkészült, a rabbi küldötte már azonos számú és méretű gyertyatartókat követelt mindenhova, ahol karácsonyfa áll. Bogomilsky rabbi a nyomaték kedvéért levelet íratott Harvey Grad ügyvéddel, aki nem teljesítés esetén azonnali bírósági perrel fenyegette meg az egész Port of Seattle Commission-t. (Ehhez a város önkormányzatának tulajdonában álló céghez tartozik minden Seattle-ben található kikötő és repülőtér).

Stein arra a valóságtartalmát a hitelével együtt már régen elvesztett és nevetségessé vált indokra hivatkozott, hogy: “a decemberi ünnepek remek alkalmat adnak arra, hogy az igazgatóság kifejezze elhivatottságát és örömét a többszínűség és különbözőség iránt”.

Reis főnöke, John Creighton, a Port of Seattle Commission vezetője helytelennek találta az agresszív és fenyegető módon előadott “kérést”, ezért válaszlevelében – a liberális nyugati parton az ilyen témákban teljesen szokatlan határozottsággal – megtagadta a rabbi követelését, és a többi vallás képviselőjének bejelentkezése előtt, a felháborodás csillapítása valamint a fizikai összecsapások elkerülése végett péntekről szombatra virradó éjszaka összegyűjtette a repülőtér területéről a karácsonyfákat. Az ügy bekerült a napi hírek közé és utána országszerte egész hétvégén keresztül, a húsz centi vastag és több kilós vasárnapi újságoktól kezdve a délutáni televíziós csevegő műsorokon át az esti hírösszefoglalókig mindenki ezzel a témával foglalkozott.

Beindult a faxok, e-mailek és levelek áradata is: a levélírók Creighton döntését 99,9 százalékban (a baloldali helyi újság, The Seattle Times adata) helyénvalónak és jogosnak ítélték. A korrektnek semmilyen körülmények között nem nevezhető politikai korrektség nevű betegségből gyors tempóban kigyógyuló amerikaiak hasonló arányban küldtek az ügyben teljesen ártatlan, más államokban fekvő zsinagógáknak is felháborodott hangú és jó tanácsokkal ellátott üzeneteket.

A Seattle Christmas Tree Story (a Seattle-i karácsonyfa története) hatására keresztény ügyvédek ezrei ajánlották fel szükség esetére az ingyenes munkájukat. Alan Sears, az Alliance Defense Fund, az egyik arizonai ügyvédcsoport vezetője kijelentette, hogy “őszintén szólva röhejes, hogy a keresztény amerikaiaknak kétszer is meg kelljen gondolniuk azt, hogy karácsonyi ünnepeket kívánjanak egymásnak.” Sears ezzel a zsidó szervezetek által hatalmas összegekkel támogatott különböző keresztényellenes mozgalmakra utalt, amelyek a karácsony szót és a vallási ünnep keresztény eredetét, tartalmát és jelképeit egyszerűen száműzni akarják nem csak a szótárból, de az emberek tudatából is.

A karácsonyi megbékélés jegyében végül is az óriási többség szájíze szerint lezárult történet végén mind a két oldal főszereplője a mikrofonok elé állt, és mosolytalan, egymás felé nagyon udvarias hangú nyilatkozatot adott. “Bogomilsky rabbi nem kérte azt, hogy szereljük le a karácsonyfákat a repülőtéren, ez a mi döntésünk volt…, mi nagyra értékeljük a rabbinak az arra irányuló igyekezetét, hogy együttműködjön velünk annak érdekében, hogy minél előbb magunk mögött hagyjuk ezt az ügyet” – olvasta fel Pat Davis, a Port of Seattle Commission igazgatótanácsa elnöknőjének levelét Bob Parker szóvivő. “Hasonlóan minden hívő emberhez, mi is örülünk annak, hogy a fák ismét állnak” – kerülte ki a karácsony szót Bogomilsky rabbi nyilatkozata.

2005-ben az egész világon élő emberek 33 százaléka (2,1 milliárd fő) volt keresztény vallású, 24 százaléka (1,3 milliárd fő) vallotta magát muszlimnak, és 14 százaléka (900 millió fő) volt a hindu vallás híve. A világon élő összes zsidó létszáma a Föld lakóinak alig 0,2 százalékát (14 millió fő) teszi ki.

Egy öt évvel ezelőtti felmérés szerint az Egyesült Államokban 129 millió 926 ezer ember sorolta magát valamelyik keresztény egyház tagjának. Ugyan ebben a felmérésben 2 millió 831 ezer ember mondta magáról hogy izraelita vallású, így tehát akkor, 2001-ben az Egyesült Államokban a keresztények közel negyvenhatszor voltak többen mint a zsidók.

Az utóbbi három évben az USA lakossága főleg Mexikóból, Közép- és Dél-Amerikából érkező illegális bevándorlók nagy száma miatt idén októberben elérte a 300 milliót. Ennek köszönhetően a magukat kereszténynek tartó embereknek száma ma kb. 175-180 millió főre tehető, a zsidó vallású polgárok száma elsősorban a természet törvényeinek megfelelően szétesett Szovjetunió országaiból Izraelbe, majd onnan az állandósult háborús helyzet elől hazafiatlan módon rövid időn belül az Egyesült Államokba özönlő zsidó származású bevándorlók miatt 3-3,2 millió főre emelkedett.

Az izraelita vallású emberek száma ma hozzávetőlegesen az USA lakosságának mindössze 1,2 százalékát teszik ki, tehát 2004 decemberében a keresztény vallású amerikaiak száma több mint ötvenszer múlta felül a zsidó vallású amerikaiak számát.

A zsidó vallás hagyományos módon öltözködő haszid Lubovics szektájának térhódítása az 1700-as évek végén a mai Fehéroroszország területén található Ljubavicsi városkából indult és az évtizedek során nyugat felé haladva áthúzódott Kelet-Közép-Európa területére.

A Magyarországon élő Lubovics zsidók közül sokan a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, a keleti határ melletti Szatmárban, Nyírségben és környékén éltek, és a biztonságosabb vallási és jobb anyagi körülményekkel kecsegtető Újvilágba való elvándorlásuk már a századforduló idején megkezdődött. A II. világháború után a vészkorszakot és a gázkamrákat túlélt [???] zsidókkal együtt a magyarországi Lubovicsok többsége is Kanadába és az Egyesült Államokba vándorolt ki.

Ma az egész világban szétszórtan élő Lubovics szekta követőinek együttes létszáma alig éri el a 200 ezer főt.

A jövőre vonatkozóan azért egy apróságot érdemes még megemlíteni ezzel a két nap alatt nevetségessé vált repülőtéri karácsonyfa-állítási üggyel kapcsolatban: azt, hogy a karácsonyfa sem most, sem korábban nem volt soha vallási szimbólum. Az egyetemes kereszténység vallási jelképe a kereszt.

A Seattle-i repülőtéren nem keresztet állítottak, hanem karácsonyfát. A budapesti Országházban régebben nem keresztet állítottak, hanem karácsonyfát. Ezzel az erővel ez a Földön élő miniatűr vallási közösség azt is követelhetné az óriási többségtől, hogy tiltsák be a zöld színt, mert a fenyőfának zöld színe van, és a fenyőzöld a kedvenc színe a fradistáknak és a muszlimoknak is.

A karácsonyfa állítása egy Németországból eredő, történelmi mértékkel nagyon fiatalnak tekinthető szokás, amit először egy 1570-ben kelt brémai keresztény krónika említ. Az erdőben kivágott, hazavitt és Szentestére feldíszített fenyőfa szokása csak évszázadok múlva és lassan terjedt el Európában. A tradíciót az 1700-as évek közepén a Rajna alsó folyása mellett egy tömbben élő, a protestantizmusnak ellenálló és a római katolikus vallásukhoz hű maradt német városokban újították fel. Bécsben, a Magyarországhoz ezer szállal kötődő osztrák fővárosban például csak 1816-ban, Párizsban, a fény városában pedig 1840-ben állították fel az első karácsonyfát.

A karácsonyfa szokása ezután a különböző vallásoktól függetlenül gyorsan elterjedt az egész világon: látható a szingapúri utcákon, a moszkvai KGB székház környékén a sikeres akciók emlékére és a közelgő januári ortodox karácsony tiszteletére ünnepi díszbe öltöztetett Dzserzsinszkij téren, a Miami-i kikötőkben himbálózó számtalan yacht fedélzetén, kenyai falvak poros utcáin, a grönlandi eszkimók jégkunyhóinak pici ablakában és Manokwari-nak, Pápua Új-Guinea fővárosának csillogó kirakataiban is.

A karácsonyfát a kommunisták is nagyon szerették, főleg azért, hogy “fenyőünnep” néven a decemberi ünnepeket megszabadítsák a vallási jellegétől. Az 1950-es évektől kezdve minden évben Magyarország sok vidám úttörője, nyakában a vörös zászló egy foszlott darabjával az Országház kupolájában felállított nagy karácsonyfa körül táncolt – ma már erre sincs pénz. Fletó és csapata letatárjárta az országot, ezért ennek köszönhetően Magyarországon már parlamenti fenyőfára sem futja. Fa hiányában Fletó gyerek az idén csak a Szemlőhegy utcai családi örökségnek számító villa nagy ebédlőasztala körül tudja ismét bemutatni a világszerte megcsodált tánctudását, és a biztonsági szolgálatok tagjainak és a jól megérdemelt jutalommal kitüntetett rendőrök csemetéinek sem kell ebben a hideg időben a Műveleti térre metrózniuk.

A gyertyatartót formáló menóra viszont csak és kizárólag egy több ezer éves vallási jelkép, a zsidóság legszentebb vallási szimbóluma. A ma is forró talajú Közel-Keleten található Sínai hegyen égő bokrot jelképezi úgy, ahogy Mózes is látta. A zsidók eredetileg a ma használatos nagyméretű gyertya helyett olíva olajban égő kanócot tettek bele, az első fennmaradt menóra ábrázolás kb. Kr. e. 40-ből származik. Az évezredek folyamán ez az ősi zsidó vallási jelkép a zsinagógákból bekerült az otthonok falai közé, és az évvégi zsidó ünnepek meghatározó vallási jelképévé vált.

Tehát az a követelés, hogy a “vallási egyenlőség és a politikai korrektség jegyében” mind a két “vallási jelképet” egyszerre egy időben használják, nos, az enyhén szólva – mondjuk úgy, hogy – csúsztatás.

Egyébként ezt az évszázadok óta a legtöbb ember előtt ismert tényt a Népszabadság internetes honlapján közzétett, ezzel a témával foglakozó politikailag abszolút korrekt [???] cikkhez mellékelt angol nyelvű tévéfelvételen nyilatkozó személyek többször is hangsúlyozzák.

(Gondola)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:48  Vélemény?  

Jobbik petíciója Kolompárnak – vissza a feladónak

2006.12.13. 16:41:19

A Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében Bíber József Tibor alelnök az alábbi petíciót próbálta személyesen átadni a mai napon Kolompár Orbánnak, az Országos Cigány Önkormányzat elnökének, amelyet a címzett nem volt hajlandó átvenni. Az át nem vett petíció szövegét alább olvashatja.

P E T Í C I Ó

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom hazánk egyik legsúlyosabb és azonnali cselekvést igénylő problémájának, a jelenleg megoldatlan cigánykérdést tartja.

Az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt azoknak a brutális bűncselekményeknek a száma, amelyeket romák követtek el nem romák sérelmére Magyarországon. Ez a folyamat Szögi Lajos tanár olaszliszkai meglincselésével nem ért véget: mi több, a cigányok által 2006. december elején halálra vert miskolci gazdálkodó tragédiájával tovább folytatódott.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2006. október 19-i közleményében minden hazai politikai erőt felszólított arra, hogy a romakérdést közösen, a cigány vezetők bevonásával, új romaprogram kidolgozásával igyekezzen megoldani.

Felhívásunk süket fülekre talált, a Gyurcsány-kabinet pedig a társadalmi-etnikai feszültségek fokozódása ellenére sem változtatott eddigi, alapjaiban elhibázott romapolitikáján. A Jobbik ezért a törvénytisztelő magyar állampolgárok védelmének érdekében tárgyalást kezdeményez hazánk legszervezettebb, legtöbb romát tömörítő szervezetének, az Országos Cigány Önkormányzatnak a vezetőjével.

Tisztelt Elnök Úr!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a cigányságnak a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe való beilleszkedését az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb fajsúlyú, távlataiban hazánk jövőjét alapvetően meghatározó problémájának látja.

Ezúton kérjük Elnök Urat, hogy az OCÖ elnökeként, hatáskörének és a cigányságon belüli politikai súlyának maximális latba vetésével segítse elő a romák európai normáknak megfelelő integrálódását a többségi társadalomba.

A Jobbik célja nem a konfliktuskeresés, hanem a társadalmi béke elősegítése, amelynek megvalósulása kizárólag tárgyalásos úton, közösen kidolgozott és elfogadott elvek és irányvonalak mentén lehetséges.

Elnök Úr!

A Jobbik bízik Önnek, mint a legtekintélyesebb cigányszervezet országos vezetőjének a konstruktív hozzáállásában, és a továbbiakban az állandó kapcsolattartás mellett – az esetleges véleménykülönbségek ellenére – egy minden magyar állampolgár számára megoldást jelentő romaprogram kidolgozásában a Jobbik és az OCÖ együttes részvételét javasolja.

Bíber József Tibor, a Jobbik alelnöke – Budapest, 2006. december 13.

Kuruc.info kommentár: A toleranciát, az egymással és a mássággal szembeni türelmet a többségi magyarokon számonkérő OCÖ elnöke, a petíciót nem vette át. Hogy Kolompár úr valóban a cigányok megsegítését, integrációját tartja fontosnak, vagy csak egy jól fizető állásnak tekinti elnöki pozícióját, azt az olvasóink fantáziájára bízzuk.

A képlet viszont nem túl bonyolult: Magyarország legnagyobb és legjobban szervezett, cigányokat képviselő szervezete, az OCÖ nem hajlandó tárgyalásokba, párbeszédbe bocsátkozni egy hivatalosan is bejegyzett magyar párt képviselőivel. Tanulság: a cigánybűnözés megoldására nem létezik kulturált, európai, párbeszéden és kölcsönös megértésen alapuló megoldás. Mi megpróbáltuk, nem sikerült, marad a másik út.

Az ebből eredő erkölcsi és büntetőjogi felelősség a cigány érdekképviseleteket terheli!

(Kuruc.info)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:43  Vélemény?  

A Jobbik országos Árpád-sávos missziót hirdet

A Jobbik Magyarországért Mozgalom megelégelte az elmúlt időszakban az Árpád-sávos zászlót ért támadásokat. Határozottan visszautasítjuk a történelmi lobogó és a nyilas jelkép közötti egyenlőségjelet. Úgy érezzük, a kiáltó szó kötelességünk, de ma már önmagában kevés. A Jobbik ezért ma, december 11-én, Árpád neve napján az ország több pontján demonstrál ősi nemzeti szimbólumunk megóvása céljából. Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Győrött, Szarvason és Érden vonulnak a Jobbik helyi szervezetei az utcára Árpád- sávos zászlókkal. A mai naptól erőnk és lehetőségeink szerint az ország minden településén felvilágosító missziót hirdetünk.
Ennek keretében az országos elnökség a párt hivatalos színévé választotta a piros-fehér sávokat. A mai nappal elindítjuk a http://www.arpadsavos.hu internetes oldalt, ahol igyekszünk csokorba gyűjteni a hiteles információkat. Alapszervezeteink az elkövetkezendő hónapok során mindenütt fórumokat, előadásokat szerveznek, felvilágosító kiadványokat juttatnak el a lakossághoz.

Az Árpád-sávos lobogót nem rágalmazni kell, hanem élni a benne rejlő lehetőséggel. Véleményünk szerint a piros-ezüst sávokat a Kárpát-medencei magyarság össznemzeti jelképévé kell nyilvánítani. A felvilágosító kampány zárásaként ezért 2007. december 11-én Budapesten hagyományteremtő Árpád-sávos ünnepséget tartunk, ahová várjuk a trianoni határokon inneni és túli magyar testvéreinket.

Vona Gábor,
a Jobbik elnöke

Arpadsavos.hu

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:21  Vélemény?  

Tízmillió forintos számlát kapott Toroczkai

2006.12.13. 10:39:32

A Népszava úgy tudja, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt elnökével fizettetnék meg az MTV-ostrom során keletkezett rendőri költségeket. Toroczkai László várhatóan nem fog fizetni, a legutóbb rá kiszabott negyvenezer forintos bírság kiegyenlítését is megtagadta.

Sokmilliós számlát postáztak ki Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt elnökének, a Népszava információi szerint ugyanis a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Kossuth téri tüntetések szervezőjével szeretné kifizettetni az MTV-ostrom során keletkezett rendőri költségeket.

Pontos összeget a lap nem tud, annyi bizonyos, hogy csaknem tízmillió forintról van szó, amelyet később – egy erre vonatkozó bírósági döntés után – akár be is hajthatnak Toroczkain.

Toroczkai a Kuruc.info kérdésére elmondta: megdöbbentőnek tartja, hogy a Népszava előbb értesült a levélről, mint ő maga, aki egyelőre nem tud bővebbet a dologról.

(MNO)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:07  Vélemény?  

Kettős mérce: kereszt nem, hanuka gyertyatartó állhat a Kossuth téren

2006.12.13. 08:38:34

A zsidóság ünnepe, a hanuka alkalmából gyertyagyújtásokat rendeznek a fővárosban; pénteken a Parlament előtt, szombaton pedig a Nyugati téren gyújtják meg az első gyertyát.

A Traubilopó Salamon Berkowitz által alapított Mechon Simon Alapítvány Hanukka a Parlament előtt című rendezvényét december 15-től december 23-ig tartja a Kossuth téren, ahol minden nap eggyel több gyertyát gyújtanak meg a hat méteres “chanukkia” gyertyatartón – tájékoztatta az alapítvány az MTI-t. Ismeretes: a Kossuth téren idén negyedik alkalommal állított volna keresztet a Jobbik, de azt, pontosabban a körülötte tervezett, szintén hagyományos, központi misszióindító ünnepséget betiltotta a rendőrség, ezért idén a Szabadság téren került sor rá.

A Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, valamint a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a budapesti Nyugati téren tartja a hanukai ünnepségét december 16. és 21. között. A részvevők itt is gyertyát gyújtanak. Ezen a helyszínen idén először nem állít keresztet a Jobbik.

(MTI, Kuruc.info)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:06  Vélemény?  

Izrael már nem hazudja, hogy nincs atomfegyvere

2006.12.12. 16:17:33

Nem cáfolta Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, hogy országa atomfegyverrel rendelkezik. A kormányfő kedden Berlinben az Angela Merkel kancellárral folytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten azt hangoztatta: Izrael nem lesz az első ország a Közel-Keleten, amely atomfegyvert vet be. Az izraeli miniszterelnök előző este egy német televíziónak nyilatkozva közvetve elismerte, hogy ország atomfegyver birtokában van. Angela Merkel mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a közel-keleti békefolyamat előmozdítása a német uniós elnökség legfontosabb külpolitikai feladata lesz.

Ennek alátámasztására Olmert előtt konkrét kezdeményezéseket terjesztett elő. A tárgyalásokon a Közel-Kelet mellett mindenekelőtt Iránról volt szó.

(MTI)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:06  Vélemény?  

Az USA erőszakkal kényszeríti rá akaratát más országokra

2006.12.12. 15:33:04

Az Egyesült Államok külpolitikáját bírálta hétfői búcsúbeszédében Kofi Annan ENSZ-főtitkár New Yorkban.

A december 31-én távozó ghánai diplomata szerint Washingtonnak nem kellene eltávolodnia az alapvető emberi jogoktól a terrorizmus elleni harc közben. Annan közölte, az Egyesült Államok erőszakkal kényszeríti rá akaratát más országokra.

(FH/Hírszerző)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:05  Vélemény?  

Mentősöket fenyegetett lincseléssel a cigánycsürhe

2006.12.12. 00:38:01

Rendőrök őrzik a püspökladányi mentőállomást, mert egy elhunyt cigány rokonai mentősöket fenyegettek meg, a beteg sikertelen újraélesztése miatt – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az MTI ismét elhallgatta, hogy a fenyegető horda cigányokból állt, sőt kezdetben még Ladány nevét is kivették.

A mentőket egy magát rosszul érző cigány férfihez hívták ki hétfőn este Berettyóújfaluba. A helyszínen összegyűlt a beteg népes rokonsága, akik halállal fenyegették meg a mentősöket, ha a férfi nem marad életben – közölte Győrfi Pál. A mentősök a cigánnyal együtt, akit nem sikerült újraéleszteniük, elmenekültek a berettyóújfalui kórházba.

A mentősöknek sikerült a kórházból távozniuk, de a fenyegetés miatt védelmet kért mentőállomásuk a rendőrségtől – közölte Győrfi Pál, aki a mentőállomás helyét nem kívánta megnevezni.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője szerint a megyében egyetlen mentőállomást sem őriznek rendőrök.

(MTI elhallgatás korrigálva)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:05  Vélemény?  

Elkaszálták a komcsik a Jobbik komcsiellenes népszavazási kezdeményezését (és a HVIM-et)

2006.12.11. 23:36:16

Formai okok miatt elutasította a bolsevikokkal teli Országos Választási Bizottság a Jobbik népszavazási kezdeményezését. A párt azt akarja elérni, hogy egykori MSZMP- és KISZ-vezetők, több közép és kelet-európai országhoz hasonlóan ne tölthessenek be magas szintű kormányzati tisztséget. Kuruc.info kérdés a Jobbikhoz és elnökéhez: van-e értelme a diktatúrában népszavazásosdival próbálkozni?

A testület egyhangú határozatában azért tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, mert azon több adat szerepelt, mint azt a jogszabály előírja. A “többlettartalom” egy, a lap alján szereplő felhívás volt, melyben a kezdeményezők azt kérték, hogy az íveket juttassák el a Jobbik irodájába.

A Jobbik a következő kérdést szavaztatná meg egy ügydöntő népszavazás keretében: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az a magyar állampolgár, aki az MSZMP és a KISZ meghatározott országos vezető testületeinek tagja volt (…), a jövőben ne tölthessen be államtitkári vagy annál magasabb rangú kormányzati tisztséget?”.

Az OVB ugyancsak alaki okokra hivatkozva elutasította egy magánszemély népi kezdeményezését is. A több mint húsz sorból és több alpontból álló, a vagyonadóra vonatkozó kérdés íve azért nem felelt meg a formai követelményeknek, mert azon a többi közt nem szerepelt a “lakcím”, illetve “az aláírásgyűjtő polgár aláírása”, mint adattartalom.

Az ülésen a szélsőséges Szigeti Péter elnök (MSZP) közölte: a testület a jövőben nem a Duna Palotában, hanem az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Roosevelt téri épületében tartja a választópolgárok előtt is nyitott üléseit.

(MTI korrigálva)

Felhívás: El a kezekkel a HVIM-től!
2006.12.11. 23:29:12

Alulírott egyesületek, szervezetek, polgári körök, mozgalmak és pártok közösen tiltakozunk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ellen indított kormányzati támadássorozat ellen. A felhváshoz természetesen a Kuruc.info is csatlakozik.

A HVIM olyan bátor, elkötelezett magyar fiatalok közössége határainkon innen és túl, akik a jelenlegi szégyenteljes kormány- és oktatáspolitika ellenére, dacolva a környező országok folyamatos zaklatásával, mások helyett is feladatuknak érzik a magyar nemzet egységének erősítését. A Mozgalom az elmúlt években tettekkel bizonyította, hogy a határokon átívelő magyarság legelkötelezettebb ifjúsági szervezete.

A mindenkori magyar kormánynak nem ellehetetleníteni kellene a HVIM-et, hanem kiemelten támogatni és segíteni azt missziójában. Mivel azonban állami támogatás helyett állami terrorban részesítik a mozgalmat, kötelességünknek érezzük, hogy kiálljunk mellettük és kijelentsük: Most már végképp nem kérünk a kommunizmusból, nem kérünk a kommunistákból, és kormányaikból!

Ezúton kérünk mindennemű civil és politikai szerveződést, hogy aláírásukkal támogassák a Jobbik szolidaritási kezdeményezését. A csatlakozási szándéknyilatkozatokat várjuk a szervezes@jobbik.hu elektronikus levélcímre annak reményében, hogy felsorakozva a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mellé, gátat szabhatunk a Gyurcsány-rezsim újabb magyarellenes agressziójának.

Jobbik Magyarországért Mozgalom
Magyarok Világszövetsége Kisújszállási Városi Szervezete
Solymári Konzervatív Kör
Ferencváros Szurkolók Szövetsége
Horthy Miklós Történelmi Társaság
Kincstár Kulturális és Művészeti Trianon Alapítvány
Trianon Társaság
Újpest Football Club
METALPIN SPORTEGYESÜLET
Csömöri Polgári Liga
GLORIA VICTIS Közhasznú Alapítvány
Szent Korona Rádió
Hun Szövetség
Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete (Erdély)
Sepsireform Egyesület (Erdély)
MAGYAROK VASÁRNAPJA
Kétpói Polgári Kör

(Kuruc.info)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:03  Vélemény?  

“Diktatúra” Iránban? Akkor hogyan égethették az elnök képét?

2006.12.11. 15:36:48

Iránban több tucat diák gyújtotta meg Ahmadinedzsád elnök portréját és dobált durranócukorkákat az egyik teheráni egyetemen, hogy félbeszakítsa az államfő beszédét.

Tavalyi, elsöprő választási győzelme óta az iráni elnöknek első ízben kellett szembenéznie nyílt ellenségeskedéssel egy nyilvános rendezvényen.

Az Egyesült Államok rendszeresen támadja Iránt az ország “diktatórikus és antidemokratikus” berendezkedése miatt. Ez az eset meglehetősen éles fényt vet arra, hogy a perzsa államban nyíltan lehet kritizálni az államfőt, akár a legszélsőségesebb formában is.

(MN-Kuruc.info)

Published in: on 2006 december 13, szerda at 18:01  Vélemény?