Kókának igaza van! – vak tyúk is talál szemet

Bizony, igaza van Kóka Jánosnak!
No, abban nem, hogy a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségében rendezett fórumon hiénának nevezi a magyarokat, de sok mindenben igen.
Kóka szerint az ország minden baja abból származik, hogy az elmúlt nyolc évben “túlvállalta” magát a szociális kiadások terén.
Slussz. Ennyi. Ez a baj. Semmi mást nem említ. Világos hát ugye, mit, pontosabban kit, illetve kiket ért hun hiénák alatt.
Téged, engem, a szüleinket, a gyerekeinket, az unokáinkat, minket!
Mi, a nép vagyunk minden baj forrása. Miattunk kellett “túlvállalni”. Tudjuk, október 23.-án már megmutatták, hogy nélkülünk is tudnak ünnepelni is, ha kell. Most, hogy már jól megszedték magukat, elloptak szinte mindenünket, s miután csalással szereztek maguknak még négy újabb évet, mostmár csak egy gond van, mi magunk, a nép az akik útban vagyunk.
Szociális problámák, visszahúzó erő, hun hiéna, kolonc, nemkívánatos.

Mert hát ugye Kóka leszegezi, hogy a magyar gazdaság jól van, teljesítőképessége töretlen, a pannon puma jól érzi magát, minden bajok egyetlen forrása a “hun hiéna”….

Hogy miben van igaza ennek az embernek látszó lénynek?
Például abban, amikor azt mondja, hogy mostmár csak a cselekvés segíthet. Ő mondja, jól mondja, igaza van.
Azt is mondja, hogy láthatjuk a világban, hogy a nagy reformokat általában a kényszer vezeti. Ebben is igaza van.
Azt is mondja, hogy a reformokhoz széles körű konszenzus kell, s mondja ennek kapcsán, hogy örömmel tapasztalja, különféle ügyekben már látszik a civil összefogás. Látszik bizony! Ez is igaz hát.
Mondja azt is, hogy az ország jelentős változások előtt áll. Ez is stimmel, ez az ember egy kész látnok!

Összefoglom: “cselekvés, reformok, kényszer, széles körő konszenzus, civil összefogás, jelentős változások” Igen, az. Még egyszerűbben, egyetlen szóval: rendszerváltoztatás.
Kicsit bővebben: ülni fogtok. Nem keveset. A műanyag lakat is rátok fog rozsdásodni, annyit.
Minél előbb kezditek, annál hamarabb szabadultok.
Persze ebben nem vagyok teljesen biztos.
Nem tudom, mi jár azoknak, akik egy teljes népet nyomorítanak meg.
De ha azt veszem alapul, hogy egy címer leverése egy teljes országot irritáló műtárgyról 15 év fenyegetést jelent elkövetőjének, akkor csak egy jótanácsot tudok adni nektek: télikabátot már ne vegyetek, nem lesz rá többé szükségetek.

(Borla)

Reklámok
Published in: on 2006 december 19, kedd at 02:54  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/12/19/kokanak-igaza-van-vak-tyuk-is-talal-szemet/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: