A “Forgatókönyv” szerzői

A lengyelországi születésű, fiatal korától a cionizmus elkötelezettje, David Grűn, illetve David Ben-Gurion (1886-1973) marxista államférfi, Izrael első miniszterelnöke, csak két évet tévedett meg egyebet is, amikor 1962-ben, az 1987-es évre vonatkozóan előadta a világról alkotott elképzeléseit. Vajon honnan tudhatta előre?

“A Hideg Háború már a múlté lesz. Az értelmiségiek állandóan fokozódó belső nyomása több szabadságért Oroszországban, és a tömegek nyomása az életszínvonal emelkedéséért, a Szovjetunió demokratizálódásához vezethet.

Másfelől, a munkásság és a parasztság fokozódó befolyása, és a tudósok egyre nagyobb politikai fontossága az Egyesült Államokat tervgazdaságú közjóléti állammá alakíthatják át. Nyugat- és Kelet-Európa szocialista és demokratikus rendszerű független államok federációja lesz.

A Szovjetunió kivételével a Federális államok minden más kontinensen egyesülnek egyetlen világszövetségben, amelynek nemzetközi rendőri karhatalom áll majd a rendelkezésére. Minden hadsereget felszámolnak, és nem lesz többé háború. Jeruzsálemben, az Egyesült Nemzetek Szövetsége – egy igazi ENSZ – megépíti a Próféták Szentélyét, hogy a kontinensek federációs szövetségét szolgálja. Ez lesz az Emberiség Legfelsőbb Bírósága székhelye, amely a federációs kontinensek között az ellentéteket egyengeti, úgy ahogyan azt Izajás próféta megjósolta. A világon mindenkinek joga lesz a felsőbb iskolázottsághoz. A terhesség-gátló tabletta majd lelassítja Kínában és Indiában a természetes szaporodást. És 1987-re az emberek átlag életkora eléri a 100 évet.” [Forrás: Look folyóirat, 1962.01.16]

A franciaországi Grand Orient szabadkőműves-páholy nagymestere Adolphe Crémieux akkori külügyminiszter a londoni The Morning Post folyóirat 1920. szeptember 6-i számában közölte Manifesto-ját a világ zsidóságához:

“A zsidóság régen várt egyesítése nem francia, angol, ír vagy német, hanem majd zsidó illetve nemzetközi szövetség által valósul meg. Mialatt más népek és fajok nemzetiségekre oszlottak fel, egyedül nekünk hitsorsosoknak nincsenek állampolgártársaink.

A zsidó semmilyen körülmények között nem lehet a keresztény vagy a muzulmán barátja, mielőtt el nem érkezik a végső pillanat, amikor a zsidó vallás fénye, az értelem egyetlen vallása be nem ragyogja a világot!

Szétszóródva a nemzetek között, mi zsidók vitathatatlanul meg akarjuk tartani tiszta zsidóságunkat. A mi nemzetiségünk ősapáink vallása volt, amely semmilyen nemzetiséget nem ismer el. Amikor idegen országokban élünk nem törődhetünk a tőlünk teljesen idegen államok problémáival és érdekeivel.

A zsidó eszme tanításainak el kell terjednie az egész világon! Bárhová is vezessen a sors, szétszórtan a nagyvilágban, tekintsétek magatokat egyetlen választott fajnak. Ha megértitek azt, hogy ősapáitok hite a ti egyetlen hazafiasságotok, – ha ti ezt felfogjátok, figyelmen kívül hagyván azokat a nemzeteket, amelyek benneteket befogadtak, akkor mindenütt megmaradtok az egyetlen választott nemzet tagjainak. Ha hiszitek, hogy a zsidóság az egyetlen hitbuzgalmi és politikai igazság, és erről meggyőződtetek, akkor ti, a világegyetem zsidósága meghalljátok hívó szavunkat. A szent és hatalmas ügyünknek biztosított lesz a sikere.

Az örökké halhatatlan ellenségünk a katolicizmus, most halálosan sebzett fejével már a porban hever. Az a háló, amellyel a zsidóság az egész földet beszövi, egyre jobban szélesedik, és naponta terjed.

Az idő közeleg, amikor majd Jeruzsálem lesz minden nép és nemzet egyetlen imaháza, és zsidó egyistenhitű-zászlónkat a legtávolabbi országokba is kitűzik. Alkalmazkodnunk kell minden adott helyzethez. Óriási a mi hatalmunk, tegyétek magatokévá ezt az erőt a közös cél érdekében. Mitől féltek? Hiszen nincs már messze az a nap, amikor a föld minden gazdagsága és kincse Izrael Gyermekeinek a tulajdona lesz.” [Count-Cherep-Spiridovich: The Secret World Government or Hidden Hand, 1926. New York City. Christian Book Club of America.]

Idézet Ben Hecht: Perfidy c. könyvéből. Kiadó: Julian Messner, Inc. NY. 1961. Ref. Notes, 254. old. The New Judea, XIII. 1937. április. Az angliai Cionista Szövetség hivatalos szervezete közölte:

“Az 1911-es cionista kongresszuson, 22 évvel Hitler hatalomra jutása és három évvel az első világháború kirobbanása előtt, Max Nordau mondta:

‘Hogy merészelik a mellébeszélők és hivatalos fecsegők kinyitni a szájukat, hogy haladásról beszéljenek?! Győzelmes békekonferenciákat tartanak, ahol a háború ellen beszélnek. Ugyanezek a jószándékú igazságos kormányok, amelyek oly nemességgel tevékenykednek az örök béke érdekében, most saját bevallásuk szerint hatmillió ember teljes megsemmisítésére készülnek, és az elítélteken kívül nincs senki, aki tiltakozó hangját felemelné. Ez bármilyen háború legnagyobb bűne.’ ”

Miután 1917-ben a Balfour Nyilatkozatban Anglia otthont ígért a zsidóknak Palesztinában, a német zsidók szinte hisztérikusan távolították el magukat a cionista tevékenységektől, amiket esetleg Németország ellenségével, Angliával hoztak kapcsolatba.

Hitler 1920. április 6-án így magyarázta a cionizmus iránti hajlandóságot:

“Célunk elérése érdekében minden rendelkezésünkre álló eszközt meg kell ragadnunk, még akkor is, ha mindjárt paktumot kötünk magával az ördöggel.”

Ami meg is történt, mert érdekes módon a cionista Vladimir Jabotinsky lényegében ugyanezt mondta, még hónapokkal a XII. Cionista Kongresszus előtt:

“Palesztináért való tevékenységünkben, még az ördöggel is szövetséget kötnék.”

Alfred Rosenberg, Hitler elsőszámú judaizmus-cionizmus elméleti szakembere volt, magáévá tette a cionizmus kihasználásának előnyeit. A Die Spur nevű lapban (1920) Rosenberg azt kérte a németektől, hogy tegyenek félre minden ellenszenves érzést:

“A cionizmust minden eszközzel támogatnunk kell, hogy évente bizonyos számú zsidót küldhessünk Palesztinába, vagy legalábbis a határon túlra.”

De hogyan lehet megoldani ilyen megvalósíthatatlannak látszó célt? Hogyan lehet több millió zsidónak megmondani, hogy szedje a sátorfáját és költözzön a bizonytalanságba? Szép szóval? Nem! Olyan körülményt kell teremteni, hogy szó nélkül akarjanak menekülni! Milyen jogon kényszeríthet bármilyen kisebbségi érdekcsoport egy közösséget arra, hogy hagyjon ott mindenét és távozzon idegenbe? Az alábbiakban rávilágítunk a kérdésre.

Hadüzenet Purimkor

A londoni Daily Express 1933. március 24-én közölt vezércikkében leírja, hogy ‘a zsidóság vezetősége, befolyásos nemzetközi pénzintézményekkel karöltve gazdasági kiközösítést [bojkottot] indított Németország ellen’, hogy még jobban lebénítsa az első világháborúból kifolyólag már úgyis leromlott gazdasági életet. A cél Adolf Hitler megbuktatása volt.

Tehát az igazság az, hogy a második világháborúban a világ zsidóságának vezetősége – és nem pedig a Harmadik Birodalom – sütötte el az első puskagolyót. New Yorkban Samuel Untermeier (külön cikket érdemel!) ügyvéd vezette az uszító hadjáratot Németország ellen, amit “a zsidók szent háborújának” nevezett.

A bojkott-konferenciát Amszterdamban rendezte az önjelölt World Jewish Economic Federation, amelyen a Woodrow Wilson amerikai elnököt zsaroló ügyvéd Samuel Untermeier elnökölt. Miután visszatért New Yorkba, 1933. augusztus 7-én, a helyi WABC rádióállomás hullámain lázító beszédet mondott, amelyben azzal vádolta Németországot, hogy “a zsidók teljes megsemmisítését tervezi.”

Mivel politikailag helyes történészek elhallgatják, ezért kevesen ismerik a második világháború kirobbantásának igazi okát: a nemzetközi zsidóság – gazdasági bojkottal – üzent hadat Németországnak, Hitler hatalomra jutása után két hónappal, s még mielőtt bármilyen ‘intézkedés’ történt volna a zsidók ellen.

A hadüzenet azt eredményezte, hogy előkészítette a mintegy kilencezer tagságú németországi cionista mozgalom és a Hitler-kormányzat közti politikai és gazdasági szövetséget. A cionisták azt remélték, hogy a németek és zsidók közti feszültség majd a zsidók Palesztinába való tömeges kivándorlását segíti elő. Röviden, az eredmény: taktikai szövetség volt ez a mai modern Izrael államalapítói és a nácik között, mely tényt sokan szeretnek szőnyeg alá söpörni.

A “hivatalosan elfogadtatott”, de helytelen álláspont:

“Miután Hitlert 1933. január 30-án kinevezték kancellárnak, a német kormány azonnal elnyomó intézkedéseket hozott a németországi zsidók ellen, sőt koncentrációs táborokba tömörítette őket és terrorhadjáratot indított a zsidó lakosság ellen.”

1925-ben, Németország félmilliónyi zsidó lakossága nagy többségének közömbös vagy egyszerűen ellenséges volt a magatartása a kilencezer tagú cionista mozgalom iránt. A cionisták, akik szintén a fajra alapozták a nemzeti jelleget, és sorsot hitték, hogy a zsidóknak nincs jövőjük Németországban, örömmel fogadták a nácik zsidóellenes politikáját. A németországi cionisták egyáltalán nem tiltakoztak, amikor 1933-ban kétezernyi zsidó tanárt és tudóst menesztettek az egyetemekről. A nácik a “korlátozást” azért hozták, hogy a cionistáknak lehetővé tegyék az akadálymentes munkát.

Minden más fasiszta-ellenes szervezetet bezárattak, és a tagságot bebörtönözték. A nácik megkövetelték, hogy minden zsidó csatlakozzon a cionista-vezetésű “Reich Union”-hoz, amelynek a célja a zsidók kivándoroltatása volt. Minden zsidónak cionistának kellett lennie. A cionisták kiadhattak könyveket, nácikat kritizáló folyóiratokat – a kizárólag zsidó közösség részére.

Adolf Eichmann mezőgazdasági kiképzőtábort állíttatott fel Ausztriában, hogy fiatal zsidókat előkészítsen a kibuc-életre. Ellátogatott Palesztinába és a cionista vezetőkkel még a terjeszkedési politikájukat is átbeszélte, valamint stratégiai szövetségről is szó volt Németország és a zsidó Palesztina között. De az idő sürgetett a cionista állam megvalósításához, – ahová nagyszámú zsidó lakosságra volt szükség!

1933 elején Hitler kancellár, az új koalíciós-kormányzat kiemelkedő egyénisége, még egyáltalán nem volt Németország vitathatatlan és egyeduralmú vezetője, és a katonaság felett sem rendelkezett teljhatalmúlag. Tehát a hivatalos álláspont szerint ‘január 30. és március 24. között Hitler koncentrációs táborokba hurcoltatta a németországi zsidóságot’?

Aztán a sajtó közreműködésével, beindult a propagandagépezet, miszerint “a német zsidók kegyetlenkedéseket és embertelen üldöztetéseket szenvednek az új Németországban.” Az Egyesült Államok és Anglia zsidó vezetői önkényesen úgy határoztak, hogy “a Hitler elleni hadjárat szükségessé vált.”

1933. március 23-án húszezer zsidó vonult fel a new yorki Városháza előtt, és március 27-re az American Jewish Congress hatalmas tömegtüntetést szervezett a Madison Square Gardens-ben, és német áruk amerikai bojkottálására szólított fel.

A sajtó sem maradt néma, a Natscha Retsch zsidó lap ezt írta:

“A zsidókra leselkedő veszély nemcsak az egész német népben rejtőzik, hanem személyenként, minden egyes németben. Ezért ártalmatlanná kell tennünk… Németországnak el kell pusztulnia. Ebben a háborúban nekünk zsidóknak részt kell vennünk, és minden erővel ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló eszközöket.”

Ugyanakkor, március 26-án a németországi Cionista Szövetség táviratban kiadott nyilatkozatában cáfolta a rémhíreket, és “szenzáció-hadjárattal, hazugsággal és hangulatkeltéssel,” vádolta a Nemzeti Szocialisták elleni vádaskodásokat.

A cionistáknak minden okuk megvolt, hogy a nemzetiszocialista ideológia tartós maradjon Németországban. Klaus Polkehn német újságíró, a Journal of Palestine Studies (The Secret Contacts: Zionism and Nazi Germany, 1933-1941 JPS v. spring/summer, 1976.) szerint

‘a németországi cionisták mértéktartó és megfontolt magatartása annak tudható be, hogy a nemzetiszocialisták gazdasági fellendülése a saját érdekük volt, a Palesztinába való tömeges kivándoroltatás megvalósításáért.’

Zsidómentők voltak-e a cionisták?

Vlagyimir Jabotinszkij 1936-ban kijelentette:

“Nem a mi feladatunk, hogy néhány kiválasztott személy részére Palesztinában otthont alapítsunk vagy államot, népünk egy kevés rétegének. A mi célunk, megszervezni a zsidók tömeges kitelepítését azokból az országokból, ahol élnek.” [Ben Hecht, Perfidy]

Ben Gurion leveléből:

“Ha a zsidóknak választaniuk kellene: megmentsék-e a zsidókat a menekülttáborokból, vagy hozzájáruljanak-e Palesztinában egy Nemzeti Múzeumhoz, a könyörület érzése diadalmaskodna, és a nép energiáját arra használnák fel, hogy a különböző országokban megmentsék a zsidókat. És akkor a cionizmus letűnne a napirendről, nemcsak az angol és az amerikai, hanem a zsidó közvéleményben is. Ha megengedjük azt, hogy a menekültek kérdését különválasszák Palesztina kérdésétől, a cionizmus puszta létét veszélyeztetjük.” [Ben Gurion 1938. december 17-i levele a Cionista Világszervezet végrehajtó bizottságához. Idézi Éli Lobel: Les Juifs et la Palestine]

Válasz a bojkottra

A külföldről Németország ellen indított, “szent háború”-nak nevezett bojkott után, április 1-én Hitler egynapos zsidó áruk bojkottálásával vágott vissza. Németországban, 1933 tavaszán különös, a mai napig eltitkolt együttműködés jött létre a német kormány és a cionista mozgalom között, németországi zsidók és tőkéjük áttelepíttetésére Palesztinába. A cionisták az antiszemita Hitlerben láttak minden reményt, hogy a cionista-ellenes németországi zsidók egyenesen a cionisták karjaiba hulljanak. A zsidó történész Walter Laqueur írja:

“A zsidók egyáltalán nem voltak meggyőződve arról, hogy problémáik megoldása a Palesztinába való kivándorlás lesz. Továbbá, a zsidók nagy része nem tekintette vezetőinek a cionistákat, de egy dolog világos: Hitler együttműködött a cionistákkal. A Végső Megoldás, a zsidók tömeges áttelepítése volt a cionista Izraelbe.”

Theodor Herzl, az antiszemitizmus, mint hajtóerő:

“Ez a terv reális erőn nyugszik. Ezt az erőt, amire szükségünk van, az antiszemtizmus szolgáltatja nekünk…” [The Zionist Idea New York, 1960]

‘The Transfer Agreement’ (Az Áttelepítési Egyezmény’)

A zsidó történész Edwin Black, The Transfer Agreement (Macmillan, 1984) c. könyvében állítja, hogy bár legtöbb zsidó egyáltalán nem akart Palesztinába menni, a cionista mozgalom befolyása miatt Németországban a zsidók legjobb esélye a Palesztinába való bevándorlás volt. Más szóval, a Transfer Agreement tette lehetővé, hogy a zsidó tőke és vagyon kizárólag Palesztinába kerüljön.

Az egyezménnyel csak az volt a baj, hogy az angolok, mint feltételt, a kivándorlás fejében minden Haifába vagy máshová érkező személy után 1000 font sterlinget követeltek.

“Tagadhatatlan, hogy kezdetben a cél közös volt: a nemzetiszocialisták és a cionista zsidók nemzeti törekvései Németország félmillió zsidó kisebbségének Palesztinába való bevándoroltatása. Nem volt tervezve ott semmiféle tömeges zsidópusztítás. Közben volt egy óriási akadály: a németországi zsidók egyszerűen nem akartak távozni.

Hitler hatalomra jutása után a társadalomban valami láthatatlan, de valódi háromszög alakult ki: a hazájukhoz hűséges, nagyrészt asszimilálódott zsidóság, a nemzeti érzésű német lakosság és a cionizmus. A Harmadik Birodalomban a cionisták hirtelen a zsidók hivatalos gondnokainak és szószólóinak tekintették magukat.

A német társadalomba beolvadt zsidóság ‘nem érezte magát többé zsidónak’, hanem hazájukat szerető németeknek, akik véletlenül zsidóknak születtek. Amikor az emancipáció után a politikai cionizmus előjött, a német ajkú vezetők, a zsidó állam, Izrael megvalósításához Németországot tekintették jótállónak.

Ugyanakkor a németországi zsidók 97 százaléka minden erővel visszautasította a cionizmust, amit “belső ellenségnek” tekintettek. A német cionista Richard Lichtheim szerint ‘az új mozgalom iránt sehol máshol nem volt olyan lázas és vad ellenállás a zsidók részéről, mint Németországban.'”

“A cionisták a nácik németországi hatalomra jutását nem nemzeti katasztrófaként fogadták, hanem mint egyedülálló történelmi lehetőséget a cionista törekvések megvalósítására…” [Der Spiegel, 1966.12 .19.]

Nácik és cionisták együtt dolgoztak a zsidóság kivándoroltatásában. 1933. január 31-én, tehát 24 órával Hitler kinevezése után, a Jüdische Rundschau nevű cionista folyóirat kijelentette, hogy a zsidóság jogaiért kizárólag a cionisták és nem pedig a [beolvadt] német zsidók harcolhatnak. A május 10-i, a nácik által elkövetett nyilvános könyvégetések után a lap és a zsidóság is ugyan gyászolta a nagy veszteséget, de nem tudott ellenállni, hogy nyilvánosan meg ne bélyegezze azokat a hitehagyott zsidó írókat, akik cserbenhagyták a származásukat.

A Jüdische Rundschau, viszonylagos sajtószabadságot élvezett, és szabadon hirdethette a cionizmus különálló politikai eszméit és céljait; valójában Németországban akkor az egyetlen, a Harmadik Birodalomban jóváhagyott vallás-filozófiai világnézet.

1933-ban a héber nyelvtanítást bevezették az iskolákban, és két éven belül a zsidó fiataloknak megengedték a cionista egyenruha viselését. Amikor 1935-ben Németországba bejött a Nürnbergi Törvény, a németországi zsidókat megfosztották az állampolgárságuktól, és törvénysértő volt nekik német zászlót emelni. Ugyanakkor e törvény szerint a zsidók szabadon használhatták a Dávid-csillagos cionista zászlót.” – Eddig a részlet E. Black könyvéből.

Cionizmus: összeesküvés a zsidók ellen?

Dr. Henry Makow – “1935-ben a héber betűkkel jelzett “Tel Aviv” nevű gőzhajó megérkezett Németországból Haifába, amelyen fekete-piros horogkeresztes zászlót lengetett a szél. A cionista tulajdonban lévő hajó kapitánya a Nemzetiszocialista Párt tagja volt.

A hajó, a “Ha’avara-programban” résztvevő németországi zsidókat szállította, akik beválthatták a pénzüket német árukért Palesztinában. Az eredmény: a fejlődő zsidó tartomány 70, 000 jól képzett németországi zsidót és 140 millió Reichsmark [német pénzegység 1924 és 1948 között] értékű német iparcikket, felszerelést kapott. Ez alapozta meg Izrael gazdasági közlétesítmény-hálózatát (infrastructure). A megegyezés a német gazdaságot is fellendítette akkor, amikor a világ zsidósága bojkott-hadjáratot folytatott Németország ellen.” [Klaus Polkhen német újságíró: ‘The Secret Contacts’]

Moshe Shonfeld rabbi “The Holocaust Victims Accuse” c. könyvében írja, hogy “a cionista Zsidó Tanács (Judenrats) együttműködött a nácikkal és becsapta a nem-cionista zsidókat.”

“Tehát – írja dr. Henry Makow kanadai egyetemi tanár – “az európai zsidók holtan értékesebbek voltak a cionistáknak és pénzügyi támogatóiknak. A holocaust politikai és erkölcsi alapot adott a zsidó állam megalapozásához. Tagadhatatlan, hogy a nácizmust és a cionizmust ugyanaz a bankkartell pénzelte, egymást kiegészítő célokkal.”

Hitlert nemzetközi bankár-kiskirályság támogatta és talán észre sem vette, hogy csupán “egyszerű alak a politikai sakktáblán.” Hitler kormánya – főleg kezdetben – milliókat kapott New Yorkból és Londonból. A baj csak akkor ütötte fel a fejét, amikor a Führer elkezdte a német pénz nyomtatását, ami persze hirtelen elidegenítette a pénzügyi támogatókat.

Befejezésül

A Rothschild-Rockefeller bankkartell áll a legtöbb politikai (és kulturális) irányzat mögött és a célja megsemmisíteni a nemzetállamokat, az igazi demokráciát, vallást, kultúrát, a házasság és család szentségét, s az emberiség állati sorsra való lezüllesztésére törekedik az önkényuralom megalapozásához. Ez a Forgatókönyv-tragédia nemcsak a zsidókra nézve, hanem az egész emberiségre is.

———–

Források:
http://www.wintersonnenwende.com
Dr. Henry Makow: twm.co.nz
E. Black: The Transfer Agreement
Ben Hecht: Perfidy

(Hazankert.com)

Advertisements
Published in: on 2006 december 31, vasárnap at 02:46  Hozzászólás  

The URI to TrackBack this entry is: https://ludasmatyi.wordpress.com/2006/12/31/a-forgatokonyv-szerzoi/trackback/

RSS feed for comments on this post.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: