Nem kell emléknap a kommunista diktatúrák áldozatainak???

Ez logikus! Nem? Hiszen, a mai magyarországi hatalmi kiválóságok rokonai voltak a felszabadítók szálláscsinálói, akiknek örök hálával tartoznak. Megsérteni a szovjet horda emlékét, a kommunista diktatúrák áldozatainak tartott emléknappal semmiképpen nem lehet! Akik elpusztultak, valamennyien – legalábbis a szabó-félék szerint – náci-fasiszták voltak és megérdemelték a sorsukat!

Az Európai Parlamentbe delegált magyarországi szocialista képviselők segítségével az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elutasította a totalitárius kommunista rezsimek bűneit elítélő határozattervezet konkrét teendőket meghatározó részét.

Szabó Zoltán (MSZP) képviselő szerint:

‘ostobaság és hazugság, hogy az úgymond… közép-kelet-európai országokban a kommunizmus több mint egymillió áldozatot követelt volna.’

A Kommunizmus Fekete Könyve szerint:

“Legalább 20 millió halottat hagyott maga után a Szovjetunióban, 65 milliót Kínában, 1 milliót Vietnámban és Közép-Európában, 2 milliót Észak-Koreában és Kambodzsában, 1,7 milliót Afrikában, 1,5 milliót Afganisztánban és 0,15 millió halottat Latin-Amerikában.” Összesen 100 millió halott, de az áldozatok száma azonban jóval több ennél.”

Szabó elvtárs kijelentése az áldozatok teljes mértékű megcsúfolása, egy kegyetlen, embertelen, agresszív számháború.

Joran Lindblad svéd képviselő asszony határozat-tervezetet nyújtott be az Európa Tanácshoz (ET), amelyet január 24-én tárgyaltak. Az ET parlamenti közgyűlése többórás vitában felemás döntést hozott a kommunista rezsimek bűneit illetően. A cselekményeket elítélték, de elvetették a konkrét teendőkről szóló részt. Így az európai országokban nem lesz emléknapja a kommunizmus áldozatainak. Az ET szerint nem szükséges, hogy múzeumok, kiállítótermek emlékeztessenek az embertelen múltra.

A magyar küldöttség vezetője, Szabó Zoltán MSZP-s képviselő már korábban azt nyilatkozta, hogy a határozati javaslatot vissza kellene utalni a bizottságokhoz. A Távirati Iroda jelentése szerint Szabó úgy vélte:

‘Ostobaságok, tévedések, egyszerűen nem igaz, hogy a Szovjetunió területén kívül a kelet-közép-európai országokban több mint egymillió áldozatot követelt volna a kommunizmus.’

Az erzsébetvárosi címerbe menóra-jelképet erőltető Szabónak tehát egyszerű játék a számokkal a kommunista diktatúra. Pedig elég, ha csak hazánkat nézzük. Mintha nem végeztek volna ki itt ezreket koncepciós perekben, mintha nem kényszerítettek volna százezreket munkatábornak álcázott megsemmisítő lágerekbe, mintha nem lett volna Recsk, ÁVO, földalatti kínzókamrák. Mintha nem menekültek volna a kifosztás, megalázás, megbecstelenítés miatt halálba tízezrek, mintha nem pusztult volna el a verések, kínzások, kitelepítések hatására bekövetkezett általános egészségkárosodásban nagyvárosnyi ember, mintha nem lőtték volna le az osztrák-magyar határon az úgymond menekülteket. Szabó elvtársat ez nem érdekli, ezzel nem foglalkozik.

Szabó mellett párttársa, a pasaréti kádergyerek, korábban a balatonboglári Teleki-szobor avatásán púposodó Hegyi Gyula bizonyos szempontból még ennél is továbbment:

‘sajnálatos, hogy az ET a kommunizmus elítélésével foglalkozik, a bűnöket természetesen minden tisztességes ember elítéli, de a mai kommunista képviselők éppoly kevéssé felelősek Sztálin rémtetteiért, mint a “nemzeti oldal” európai parlamenti képviselői Hitler, Franco, vagy Szálasi bűneiért.’ [forrás: HunHír.hu]

Egyáltalán nem kell ezen meglepődni. Meg kell csak nézni, hogy kikből áll az Európa Tanács. Siheder korukban a nagy többségük a kommunista pártok tagjai illetve híve volt, és szívvel-lélekkel támogatták azt. Erre Magyarországon is van sok példa. Például a nemzeti hőssé emelt Nagy Imre lelkes híve, kiszolgálója (begyűjtési miniszter) volt a bolsevikoknak. A lányáról mit lehet mondani, amikor a pufajkással együtt koszorúzza a “mártír miniszterelnök Nagy Imre” sírját?

Ott van Rajk László, akinek az apját az a szervezet gyilkolta le, amelyiknek tevékeny vezetője volt a fia pedig annak az SZDSZ-nek a tagja, amelyik az Ávónak jelenlegi pártként működő egylete.

A nagy igazságosztó Eörsi az ügyvédi irodájában vállvetve dolgozik a “körmössel,” a frakcióba meg a Petővel, aki letagadta, hogy a szülei a népirtók vezérei közé tartoztak. Mit tesz a “független” Magyar bíróság? Azt a Kéri Editet ítéli el, aki ezt szóvá merte tenni! Azok a bírók ítélkeznek a mai napig akik a Kádárra felesküdtek! Lehet ezektől mást várni?

A kommunizmus áldozatainak ez évben megrendezett emléknapján, Göncz Árpád egy TV-interjú során véletlenül elszólta magát. Vagy talán nem véletlen volt?…

“Nevetséges az úgynevezett ‘áldozatok’ sopánkodása, hiszen a kommunista rendszerben mindazok, akik megszólaltak, vagy bármit is tettek, azok tökéletesen tisztában voltak azzal, mit tesznek, és tudták, hogy amiket tesznek, következményei lesznek. Aki fellép a rendszer ellen, az nem áldozat. Tudták a következményeket. A kommunizmusnak nincsenek áldozatai.”

Göncz Árpád azt is hozzátette, hogy saját magát sem tekinti áldozatnak, és kéri, hogy vegyék le őt a kommunizmus áldozatainak listájáról. Mert akiket a rendszerellenes tettekért elítéltek, azok közül senki sem áldozat. Ő maga sem áldozat.

Miről van itt szó? Talán Göncz elvtárs véletlenül elszólta magát? Vagy pedig eljutott a szellemi leépülésnek arra fokára, hogy nem tudja, mit beszél? Gondoljunk bele, mit szólnának a zsidók ahhoz, ha a TV-ben kijelentenénk: hja kérem, aki a náci rendszer ellen megmukkant vagy bármit is tett, az tökéletesen tisztában volt a cselekedetével, és tudta, hogy lesznek következmények. Aki fellép egy rendszer ellen, az nem áldozat. Tudták a következményeket. A nácizmusnak tehát nincsenek áldozatai! Mit szólnának ehhez a zsidók? Sejthetjük! Mit szólunk ahhoz, amit Göncz elvtárs mondott? Semmit! Mindenki hallgatott, senki sem szólt egy árva szót! Mindez 15 évvel a “rendszerváltás” után, ami persze mind a mai napig nem történt meg. [HIR-TV 2006.03.3]

“A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és minél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát.” (Weöres Sándor)

Az ’56-os Szövetség kitüntette az egykori munkásőrt

Pro Fidelia-érdemrenddel tüntette ki az ’56-os Szövetség Zoltai Gusztávot, [Zucker Gerzson] a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját, aki – érdekes módon – nem érzi helytelennek munkásőr-, illetve párttag-múltjával a kitüntetést. Az ’56-os Szövetség a zsidó mártírok emlékének méltó ápolását kívánta elismerni – hangsúlyozta a szervezet elnöke.

Sinkovics Gyula, az ’56-os Szövetség elnöke elmondta:

“a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját azért részesítették az ’56-os szellemiség ápolásáért, ébren tartásáért járó elismerésben, mert négy évvel ezelőtt a Dohány utcai zsinagóga udvarán a szövetség és a Mazsihisz közösen állított emléktáblát a forradalom több mint hetven zsidó áldozatának. A hitközség méltón ápolja emlékét az elesett zsidó bajtársaknak, a kitüntetéssel ezt ismerték el.”

Zoltai 1995-ben a HVG-nek így nyilatkozott:

“’56 katonaként ért. Nem kívántam elmenni az országból, örömkatona voltam, tizedesként avattak. Az ’56-os események alatt semmiféle aktív tevékenységet nem folytattam, a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesítettem szolgálatot 1958-ig. Majd a kőbányai textilgyárban kezdtem dolgozni, ahol beléptem a munkásőrségbe.”

(Vajon Zoltai hány ávóst akasztott lámpavasra?) A munkásőrséget azért hozta létre a diktatúra, hogy az esetleges lázongásokat a megbízható belső hadsereg (és Zoltai nyilván megbízható volt! – tj) segítségével elfojtsa. Az ügyvezető igazgató, aki tagja volt az MSZMP-nek is, úgy fogalmazott: nem érez semmiféle összeférhetetlenséget munkásőr -, illetve párttag múltja és a kitüntetés között. [www. magyarhon.hu]

Bennünket megint bolondgombával etetnek? Sinkovics úr szerint 1956 őszén “a forradalomnak több mint hetven zsidó áldozata volt” (szóval Göncz Árpád szavai ellenére akkor mégis voltak áldozatok!) akik állítólag, ha jól értelmezzük: “a támadó szovjet horda ellen fogtak fegyvert és hősi halált haltak”.

Tehát Zoltai G. szerint “a diktatúra a munkásőrséget azért hozta létre, hogy az esetleges lázongásokat a megbízható belső hadsereg segítségével elfojtsa.”

Balvány György írja egyik cikkében (Magyar Nemzet, 2006. 02. 17), hogy különbséget kell tenni a holokauszt áldozatai és annak haszonélvezői között. Ez bizony aktuális téma, mert lassan több a haszonélvező, mint az áldozat.

“A holokauszt… elzárhatatlanul folyik a csapokból, tévéből, rádióból, kelünk és fekszünk vele. Nem tudom, mennyit költ Magyarország holokausztra, de lassan egymást érik a vészkorszak-megemlékezések. Ám a hitközség egyik vezetője a minap mégis szomorúan közölte a Napkeltében, hogy még mindig nem foglalkozunk eleget a témával, fájlalja, hogy a magyar embernek Mohács vagy Trianon említésére összeszorul a torka, a holokauszttól meg nem. Értjük: szoruljon össze a torka. De hát összeszorul, rabbi, nem csak a torkom, hanem a gyomrom is! Holokauszt-túladagolásban szenvedek milliónyi honfitársammal együtt. A zsidó elit egy része ragaszkodik az áldozat morális státusához. Ez persze hasznos, mert többletjogokat biztosít a számukra. Azonban visszatetszést is szül: nem méltó az áldozathoz, hogy agresszorrá váljék.”

Vajon melyik zsidó vezető nyilatkozott úgy a Napkeltében, hogy még mindig nem foglalkoznak eleget a holokauszttal? Csak nem az a Zoltai Gusztáv, akinek a számos újötvenhatossal sajátosan gyarapított létszámú “Szövetség” kitüntetést adományozott, holott munkásőr volt? [forrás: Czére Béla, Nyugati Magyarság, 2006. március]

N. B. – Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) volt Moszad-ügynök és ’56-os munkásőr, a Vigadó kultúrközpont egykori igazgatója, a mai budapesti Mazsihisz ügyvezető igazgatója.

(Hazankert.com)

Published in: on 2006 november 30, csütörtök at 21:33  Hozzászólás  

1956. október 23-a a valóság tükrében

1. Előzmények Magyarországon: Ebben az időben a Rákosi Mátyás és Gerő Ernő elvtársak által szervezett magyarországi KGB alakulatok 146 nyilvános börtönt és internálótábort valamint 39 titkos börtönt üzemeltettek és működtettek. Gyakorlatilag a munkájukat 654 ezer szervezett besúgó (a későbbi III/1, III/2, III/3 ügyosztály besúgói segítették, ugyanekkor a Szovjetunióba 2730 ezer hadifogoly és jóvátételi munkás (a málenkíj robotosok) raboskodtak. Gyakorlatilag a kommunista párt elvtársai Magyarországon Al Capone bandáját megszégyenítő módon uralkodtak a teljesen férfiatlanított Magyarországon. Amikor a megszálló Vörös Hadsereg 1944. december 22-től kezdődően körbezárta Budapestet, már készen álltak azok a megvalósításra váró – kezdetben 3 éves, majd később – 5 éves tervek, amelyeknek egyetlen célja volt, Magyarország kommunisták általi teljeskörű megszállása, az alábbi történések szerint:

* A világtörténelem legnagyobb méretű inflációját szervezték meg az elvtársak, ahol az infláció a végkifejletekor 24 számjegyűvé tetőzött, aminek a következtében a magyar lakosságtól el lehetett venni a pénzét, a pengőt és a pengő megsemmisítése után a 24 számjegyű infláció árnyékában kibocsáthatták a minden fedezetet nélkülöző kommunista váltópénzt, a forintot, amelyet természetesen Leningrádban nyomtattak.
* A világháború befejeződése után 11 évvel még Magyarországon élelmiszerjegyek voltak kötelezően használatban. Ez a jegyrendszer, a világon egyedülálló módon az élelmiszerek minden fajtájára kiterjedt, a kommunisták gondosan ügyletek arra, hogy az alapvető élelmiszerek, az élethez szükséges adagok alatt kerüljenek bele a jegyrendszerbe, így pl.: a gyermekek számára kibocsátott zsírjegy heti adagja 2, 5 dkg volt egy teljes hétre, amely a jegy felirata szerint tartalmazta a vajat, a disznózsírt és az étolaj teljes mennyiségét. Egy nehéz testi munkás, pl.: bányász számára 45 dkg volt ez a heti adag, de hiszen a bányákat szinte kizárólag csak rabokkal műveltették.

* A kommunista párt legelső intézkedése azt volt – még Budán tartanak a harcok – hogy szolgáltassa be mindenki kötelezően súlyos éves börtönbüntetések fenyegetése mellett a világvevő rádiókat, ezeket a rádiókat azután szétosztották egymás közt, a kerületi pártbizottságok elvtársai között.
* Súlyos büntetés terhe mellett megtiltották a magyar államiságot jelképező címerek használatát, helyére a Moszkvában kidolgozott – a Szovjetunió tagállamainak azonos formátumú címerét utánzó – címert kényszerítettek az országra.

* Kötelezővé tették a besúgást, minden lakóházban házmegbízottat neveztek ki a kommunisták, akinek kötelező volt az Államvédelmi Hatóság által kiszemelt emberek megfigyelése és zaklatása. A házmester szerepe csupán a lakómegbízott és annak nyilvántartási könyve ellenőrzésére szorítkozott.
* A háborút túlélő minden megmaradt vállalatot a kommunisták álságos módon nemzeti vállalatnak kereszteltek át, és valamennyinek az élére olyan együgyű, két-három elemit végzett, teljesen képzetlen embereket neveztek ki elnöknek, vezérigazgatónak, és arra hivatkoztak büszkén, ezután hogy a munkásosztály személyesen gyakorolja a hatalmat. Természetesen a kinevezett egyszerű embereknek fogalmuk sem volt sem a vállalatvezetésről, sem annak szervezetéről, sem a pénzügyekről, sem annak összefüggésrendszeréről. A nyilvánosság teljeskörű kizárásával az 1947. márciusában kézhez vett KGB 45 pontos utasításai alapján szervezték át az ország teljesét a kommunisták Magyarországon.
* A háború pusztításai után megmaradt épületekben kötelező erővel társbérleteket hoztak létre, több mint három évig semmilyen újjáépítés nem volt a lakóházak ügyében, egy-egy polgári lakásban 3-as, 4-es társbérleteket szerveztek, azaz vadidegen családokat kényszerítettek arra, hogy közösen használják a konyhát, a WC-t, ha volt ilyen a fürdőszobát, az előszobát, és ha olyan volt a lakás megosztása, akkor egymást kötelezően zavarva kényszerűségből is járkáljanak át egymás lakószobáin is.

* A kommunisták legelső feladatuknak tekintették a polgárság vagyonának a megsemmisítését, így azonnal elkobozták a magánkézben lévő összes járművet, a motorkerékpárokat, a személyautókat, a maradék teherautókat egységesen. Az összegyűjtött személyautókat kihurcolták a Margit Szigetre és a Cserkész Stadion (később Úttörő Stadion) területén felhalmozták egymásra dobálva, valamennyit kötelező erővel ronccsá téve.
* A kommunista párt eredendő fegyverimádata következtében szétverték a rendőrséget, az elérhető összes csendőrt kezdetben kivégezték, majd később a nyilasperek akasztásainak befejeződése után 25-30 évre ítélték el őket. Ezzel párhuzamosan fiatal suhancokból felfegyverzett bandákat állítottak össze, akiknek az R-Brigádok nevet adták, és ezeknek a fiataloknak a Szamuely Tibor-féle Lenin fiúk mintájára, fegyveresen járkálniuk kellett a városokban, ahol minden este napirenden voltak a mellékutcákban a vetkőztetések, a rablások és az alkalmi gyilkosságok.

* A kommunista párt Rákosi-féle klikkjének első dolga volt a Köztársaság téri Nyilas Házat a “Hűség Házát” azonnal megszállni, majd később – közel 10 éven át tartó – metróalagút építésnek álcázva, föld alatti titkos börtönökkel kiegészíteni.

* A lakosság megfélemlítésének az eszköztára naponta bővült, így kezdetben először hetente egyszer volt lakógyűlés minden bérházban Budapesten és a megyeszékhelyeken, ahol számottevő büntetés terhe mellett (ami elsősorban kényszermunkatáborból állt) kötelező volt még a betegeknek is megjelenni, ahol mindenki a Szabad Nép félóra ürügyén hallgatta azokat az ostobaságokat, amit a kerületi pártbizottságról odavezényelt, olvasni alig tudó kommunista elvtárs olvasás ürügyén eldadogott.

* Időnként a pártbizottságok emberei az R-Brigádok felfegyverzett ifjoncaival körbejártak a polgári lakásokban és fegyveresen ellenőrizték a lakosságnál lévő “élelmiszer készleteket”, ahol – függetlenül a család létszámától – 2 kg lisztet, vagy 2 kg cukrot vagy hasonló alapvető élelmiszereket találtak, azonnal letartóztatták, “halmozónak” kiáltották ki a családfőt és elvitték a szocialista rabszolgatáborok egyikébe és építették Dunapentelén Sztálinvárost vagy Sirokon Kazincbarcikát, vagy a hejőcsabai cementgyárat, azokat a későbbi szocialista nagyüzemeket, amelyekről olyan bőszen zengedeztek még a jelenkor napjaiban is.
* Telefont emberfia nem kaphatott sehol, csak és kizárólag a kommunista párt tagjai. Ebben az időben honosodott meg az un. K-vonal, amely hivatott volt hangsúlyozni az illető személy kommunista pártmunkás állapotát.

* A kommunista párt gyűlölete a magyar értelmiségiek ellen odáig fajult, hogy Rákosi Mátyás elvtárs személyes utasítására a kommunista parlament eltörölte még a doktori címek használatát is, sem orvos, sem ügyvéd, sem bíró, sem bármilyen más szakember nem használhatta a tudományos fokozatát. Az idegen nyelvet tudókat látványosan nyilvántartásba vették, mint kémeket, és sok embert mondva csinált ürüggyel, mert idegen nyelvű folyóiratot, vagy pláne újságot találtak nála, eltüntettek az ÁVH feneketlen börtöneiben.
* A magyar állami élet, amelyet a Magyar Királyság több mint 1000 esztendeje alatt az ország népe kiépítet, így pl.: Európában első helyen álló Magyar Királyi Kúriai Bíróság valamennyi bíráját, ügyészét, de még a hivatalsegédeket is kegyetlenül megkínozták az ÁVH börtöneiben (ennek csupán egyetlen tagja az Andrássy út 60., hiszen minden kerületben volt az ÁVH-nak nyilvános vagy titkos börtöne, ahol az odahurcoltakat kegyetlenül megkínozták, /mert nem csak egy körömletépő Bauer elvtárs volt/ hanem teljes titokban ki is végezték őket, természetesen minderről a családtagjaik egy betű értesítést sem kaphattak).

* A Rákosi-Gerő klikk kommunista pártállami berendezkedése középpontjába kerültek a magyar színészóriások is, így pl.: Bajor Gizit csupán a villája miatt a Bp. XII. kerületben férjével, Germán professzorral együtt csak azért pusztították el, öngyilkosságnak álcázva, mert a szép villára az egyik kommunista hóhér vagy főhóhér szemet vetett. A magyar színházak kivétel nélkül áldozatául estek a kommunista párt kultúrpolitikájának, és az az elképesztő helyzet állt elő, hogy Acél György elvtárs a három elemit sem végzett kőműves segéd lett Magyarország teljes kulturális életének az irányítója és főcenzora.

* A berendezkedő kommunista párt féktelen és vak gyűlölettel támadt a magyar egyházakra, elsősorban azért, mert valamennyi egyház Magyarországon olyan kiváló iskolákkal rendelkezett – elsősorban középiskolákkal – ahol az ott végzettek az emberiség legkiválóbb tudósai (Nobel-Díjasok, Pulitzer Ferenc díjasok stb.) lettek. Az iskolák elpusztítása mellett teljes dühükkel támadták meg az egyházakat, mint a magyar létezés elemi alapjait, hiszen Vlagyimir Iljics Uljanov szerint az istenhit – beleértve a keresztény gondolkodást és magatartásformát is – “a népek mákonya”, amit tűzzel-vassal pusztítani kell. Látványos körülmények között letartóztatják az esztergomi Hercegprímást (akinek letartóztatása után a KGB titkos szervezetei Pius Pápánál eljártak, hogy a megfélemlített Pius Pápa a katolikus egyház több mint 2000 éves történelmében az egyetlen Hercegprímás és Esztergomi érsek címből a hercegprímás szó töröltessék, mert Pius Pápa szerint “a hercegprímási szék megüresedett”), ettől az időtől kezdve az esztergomi érsekek: Lékai, Paskai nem használták a világon egyedülálló, és csak az apostoli király környezetében lévő főpap számára járó Hercegprímási címet.

* A munkásosztály hatalmát hirdető moszkovita kommunisták a magyar munkás átlagbérét 40,- Ft-ban maximálták, és kegyetlen vitát folytattak azon, hogy a munkás fizesse meg a bakancskopást is, szovjet mintára, és ezt az összeget vonják le a 40,- Ft-os átlagkeresetből. A kezdő órabért 60,- fillérben maximálták, és belső titkos párthatározatban a kerületi pártbizottságok az üzemi négyszögeket (párttitkár, szakszervezeti titkár, DISZ titkár, és a munkahelyi vezető) 16 fillér feletti órabérjavítást csakis kizárólag a párttagjelöltek és a párttagok kaphattak.

* A parasztság életében a legszörnyűbb megpróbáltatások akkor következtek be, amikor a Vörös Hadsereg rablóhadserege elhagyta a falut, hiszen ottmaradtak igásállat (ló, ökör), vágóállat (borjú, szarvasmarha, kecske, liba stb.) nélkül és már 1946-ban, mikor az álságos földosztás folyt, elkezdték szervezni szovjet mintára a kolhozokat és a szovhozokat, azaz olyan kollektív gazdálkodásnak nevezett földmunkát végző agrárcsoportokat, amelyek kizárólagosan alá voltak vetve a TSz elnök és az agronómus “intézkedéseinek”. Ez az alávetettség messze meghaladta a török megszállás alatti magyarság kiszolgáltatottságát a Harám Basának. Kommunista párthatározat szólt arról, hogy a parasztság munkabére termelési eredményektől függetlenül nem haladhatja meg a munkásosztálynak nevezett rabszolgahadserenek a bérének az 50%-át, azaz a 20,- Ft-ot egy hónapra. Természetesen hogy a teljesítmények ellenőrizhetetlenek legyenek, és a haszon keletkezéséről és nagyságáról kizárólag csak a párttitkár és a kolhozelnök tudhatott, kitalálták az un. “munkaegységet”. A munkaegység teljesen értelmetlen kitaláció volt, hiszen országosan soha nem szabályozták, és amikor Veres Péter, a nagy magyar parasztíró Rákosi Elvtársánál reklamálni merészelt -aki mellesleg ekkor már vasútügyi miniszter volt (érdemes megjegyezni a bemutatkozó beszédét, amelyik így szól: “Étácsok! Felszedjük az átkos kapitalista vasutat, csinálunk helyette szebb, jobb szocialista vasutat” – akkor azt a választ kapta népek bölcs tanító atyamesterétől, Sztálin legfőbb tanítványától, hogy gondoljon a Szovjetunióban a hadikommunizmusra, ahol egyetlen év alatt 34 millió parasztot öltek meg a KBB alakulatok 1936-ban. A miniszterséget pedig azért kapta, mert valamikor ifjú korában a magyarországi vasútépítkezéseken dolgozott, mint krampácsoló (ez az a segédmunkás, aki a bazaltköveket veri a vasúti sínek alá). A dolgot, a parasztság elleni gyűlölet dolgát tovább bővítették a kommunisták által kitalált beszolgáltatással. A “beszolgáltatás” arról szólt, hogy minden falusi házat nyilvántartásba vettek és függetlenül attól, hogy laktak-e benne munkaképes emberek, vagy csak öregek és gyermekek, ez nem számított. A török kéményadó analógiája révén (füstöl a kémény, nem füstöl a kémény, akkor azért adó) önkényesen megállapított 200 db tojás, 20 db rántani való csirke, 5 oldal szalonna, 400 kg liszt stb. került a fejkvótákra házak szerit. A beszolgáltatásnak nevezett ügyet un. népnevelők segítették, akik természetesen az R-Brigádok verőávósaiból és a Lenin-fiúkból verbuválódtak. A beszolgáltatásokat a jegyrendszerrel együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc szüntette meg.

* Jogrendszer: A Magyar Királyság több mint 1000 esztendő alatt kifejlesztett jogrendszerét, beleértve a Szent Istvántól származó, majd II. Endre által megfogalmazott és megerősítést nyert Magyar Alkotmányt, beleértve a Szent Korona tant igyekeztek a gúny tárgyává tenni, a Sztálin elvtárstól hozott kommunista alkotmány, amelyik a 37 rendbeli változtatások ellenére is toldozva-foldozva, de jelenleg is hatályban van, semmilyen néven nem nevezhető alaptörvénynek az európai kultúrnépek történetében.

* A Magyarországot megszállva tartó és berendezkedett kommunista pártállam legfontosabb intézkedése az volt, hogy a Magyarországon meglévő iskolai szervezeteket és ifjúsági tömegcsoportokat azonnal szétverjék, így járt a KALOT (a katolikus fiúegylet), a KALÁSZ (a katolikus leányegylet), a Magyar Cserkész Szövetség, a Levente mozgalom, a magyar egyetemisták és főiskolások szövetségei, stb. A vezetőket kivétel nélkül letartóztatták, majd a börtönökben megkínozva meggyilkolták valamennyit, ezekkel az áldozatokkal is szaporítva a magyar egyházak mártírjait.

* A Magyar Királyság valamennyi állami intézményét (bíróságok, törvényhatóságok, telekkönyvtárak, egyéb könyvtárak módszeresen kirabolták, a zsákmány egy része, pl. a sárospataki református kollégium könyvtára a teljes anyagával a mai napig Moszkvában van. Akit el lehetett érni az államapparátus tagjai közül, kivétel nélkül kegyetlenül meggyilkolták. Jellemző a kommunisták ténykedésére, gróf Klébelsberg Kúno vallás és közoktatásügyi miniszter esete, akit letartóztatása után a váci börtönbe hurcoltak, ott éheztetés után agyonverték, majd halála után – miután szép nagy darab ember volt – hogy beleférjen a rabkoporsóba, eltörték a lábszárait, majd elásták mint egy dögöt, majd 3 embert temettek rá, hogy soha ne lehessen megtalálni, de a lábszára épen maradt a fél pár bakanccsal együtt, így a rokonai 1969-ben felismerték, egyetlen fő bűne volt, hogy megreformálta a magyar közoktatásügyet.

* A magyarországi kommunisták legfőbb tanító mestere Lenin elvtárs azt írja a munkáiban, amelyet szentírásként olvasgatnak – csatlakozva a legfőbb kommunista párthimnuszhoz, a “Föl, föl ti rabjai a Földnek”, című kísértetnótához, de hiszen a Kommunista kiáltvány is így kezdődik: “Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”, ez a mondat mindent elárul, önmaga helyett beszél, és legutoljára a magyar televízióban 2004. október 18-án hangzott el nyilvános adásban, a frissen megválasztott kormány tagjainak a kórusától, mert megérdemeljük! – a lenini okfejtés értelmében szét kell szedni a társadalom legelemibb egységét alkotó “sejtet” a családot, és olyan jogrendszert kell kialakítani, ahol a gyermek bármikor elvehető és elragadható a szülőktől, és “állami nevelésben részesíthető”, mintha az állam egy szerető anya lenne. Azonnal létre hozták a titkosrendőrség szoros irányítása alatt a kommunisták a gyermek és ifjúságvédelmi szervezeteket, amelyeknek egyetlen célja volt és ma is az, hogy a gyermeket elragadva természetes életkörnyezetétől óriási ifjúsági nevelőintézetekbe lehessen bedugni, ahol gondoskodnak róla szorgos kezek, hogy soha az életben ne fejlődjön belőle egészséges lelkű, ép szociológiájú, a morális és etikai szempontokkal teljesen tisztában lévő és a jogaival élni tudó felelősen cselekvő ember. Ennek a folyamatnak a szolgálatába állították első helyre téve a gyermekek súlyos büntethetőségének a lehetőségét is, megteremtve ezáltal, az un. nagykorúsági fogalmat (18. életévtől kezdve). A nagykorúsági életkor ürügyén gyakorlatilag az ifjúságot megtizedelték és azokat a személyeket, akik az apparátust alkották a Moszkvából áthozott intenciók alapján kizárólag, csak beteg lelkű, az ifjúságot gyűlölő, mentálisan alkalmatlan személyekre bízták azon szervezetek irányítását, akiknek hivatalbeli kötelességük lett volna a gyermekek teljes értékű védelme. Ez a gyakorlatban azt is jelentette, hogy a kommunista párt, mint szervezet, jogot kapott arra a titkos párthatározatok értelmében beleszóljon és beleavatkozzon a polgárság teljesen szuverén, szabad családi életébe, és olyan típusú büntető intézkedéseket hozhasson, amelyik a családok teljeskörű anyagi függőségét, és máról-holnapra történő élését garantálja.

* A kommunista titkosrendőrség III. ügyosztálya szervezett hajszát indított minden magyar olimpikon vagy nemzetközi hírnevű bajnok ellen.

* A Magyarországon fellelhető ritka földfémek (urán és transzurán elemek) bányászata kizárólag a KGB kezében maradhat, erre vonatkozóan a magyar lakosság soha semmilyen információt nem kaphat semmikor. Amikor Szaharov szovjet atomtudós előállította az első atombombát, még Sztálin életében (1953. március 19. előtt) már régen föltárták a magyarországi 238-as rendszámú Urán bányászatát és lelőhelyeit, legnagyobb tömegében a Mecsek hegységben.

* 1951-ben a kommunista rémuralom magyarországi csúcsteljesítményeként megkezdődött a magyar lakosságnak a módszeres kitelepítése több mint 169 helyére az országnak, elhagyott régi juhaklokba és romos fészerekbe gyerekestől, családtagostól. Ők voltak a “nép ellenségei” – mondták az elvtársak – és a legvadabb, legkeményebb gyűlölet a magyar értelmiség színe-virága ellen irányult. A kitelepítettek között csak un. osztályidegenek voltak (papok, földbirtokosok, néhány gyáros, kisebb üzemek tulajdonosai, tanárok, tanítók, újságírók, színészek, filmesek, rádiósok, hivatalnokok, csendőrök és rendőrök csak azért nem voltak, mert azokat addigra már kivétel nélkül kivégezték). A hazakerült hadifoglyokat Debrecenben felállított ávós bizottságok vizsgálták meg és vagy rögtönítélő bíróság által, azonnal kivégezték őket, vagy továbbszállították a sebtében felállított szükségbörtönökbe.

Sajnálatos módon csupán dióhéjban lehetett összefoglalni a kommunista rémuralom magyarországi berendezkedését és tobzódását, de a felsorolt néhány adat nélkül senki nem érti meg azt, hogy a legszörnyűbb II. Világháború után 11 esztendővel miért kelt fel a magyar nép a több, mint 1000 esztendős magyar állami berendezkedése alatt utoljára, hogy életben maradhasson.

2. A magyar forradalom és szabadságharc előzményei Európában
* 1953-ban Berlin, ahol a kommunizmus ellen fellázadt tömegeket Szerov KGB tábornok tankjai és páncélosai szó szerint széttapossák, több 10 ezer ember halt meg.
* 1956 nyara: Lengyelország, a potsdami felkelés, ahol Szerov tábornok páncélos csapatai nem tudták teljesen legyőzni a kommunizmus elleni lengyel felkelőket, mivel a Lengyel Honi Hadsereg harcosai ekkor még fegyveres harcot folytattak a megszálló szovjet hadsereg alakulatai ellen. A lengyelországi felkelésben is több mint 100 ezer ember halt meg a KGB alakulatok óriási tűzereje következtében.

3. Külpolitikai események
1955. nyarán lejárt az Ausztriát megszállva tartó Szovjet Vörös Hadsereg megbízatása, és ezért ugyanezen év nyarán, államközi garanciákkal ENSZ felügyelet mellett aláírják Ausztriával a szovjetek a kényszerű kivonulásukról szóló szerződést is, amelynek értelmében a Szovjet Vörös Hadsereg kivonul Ausztriából. A dolog különlegességéhez tartozik az, hogy a Párizsi majd ennek a részleteit újra lebontó és kiegészítő Prágai Szerződések értelmében Magyarországot nem szállhatja meg a Vörös Hadsereg, csak az Ausztriát megszállva tartó Szovjet Vörös Hadsereg utánpótlási vonalainak a biztosítására állomásoztathat a magyar állam területén, Debrecenben 4700 katonát, Budapesten 5400 katonát, Győrben 5200 katonát. Ezen seregtestek állomásoztatásának az egyetlen célja és feladata a Magyarországon átvonuló Szovjet Hadsereg vasúti utánpótlási vonalának a biztosítása. Tulajdonképpen ezek vasúti őrezredek. Elvileg a Párizsi békeszerződés semmilyen lehetőséget nem adott Magyarországon szovjet katonák itt tartózkodására. Moszkvában Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs vezetésével létrejött egy titkos bizottság, amelyiknek az volt a fő feladata, hogy a Magyar Népköztársaság területén fasiszta forradalomnak látszó, annak álcázott népfelkelést szervezzenek és ennek az ürügyén látványosan Magyarországot véglegesen és visszavonhatatlanul a Rákosi-féle előterjesztésnek megfelelően, besorozzák a Szovjetunió 161. köztársasága címén. Természetesen ez azonnal megkezdené a lakosság elszállítását a Kazahsztánon túli területekre, megvalósítva azt a sztálini idiómát, hogy Magyarország sorsa csupán vagonkérdés. A magyarországi kommunista párt központi bizottságában teljesen titokban egy titkos tanácskozást szerveztek, amelyben egy Subauer Kálmán álnevű személy, aki mellesleg már elvtársi doktor is volt ekkor, előterjesztette azt a javaslatot, hogy megelőzve a Szovjetunió tagállamai közé történő betagozódását a Magyar Népköztársaságnak, a maradék Magyarország területét 6 db rajonra osztanák fel (ez 1956. nyarán volt), ennek a 6 db rajonnak egyúttal energetikai egységet kell egyenként megvalósítania, beleértve az un. szovjet-orosz jóvátételi szállítások ilyen módon történő örökéletűvé tételét, ellentétben a sokszor hirdetett hazugsággal, tudniillik, hogy a II. Világháború után háborús kár jóvátételt nem követel, amiből természetesen egy szó sem volt igaz. Budapesten az Arany János utcai Kommunista Pártközpontot egy titkos alagút kötötte össze a Zrínyi utcai Rendőrfőkapitánysággal, (amelynek a helyén most a Duna Palota áll) de itt köztudott, már a rómaiak idejében óriási alagútrendszer épült ki a Budai hegyek és a főváros épületei alatt. Moszkvában, a KGB székházában Szerov elvtárs vezetésével, aki már 2 forradalmat a tankjaival szétveretett, elkészítettek egy forgatókönyvet, hogy az Ausztriából kivonuló szovjet alakulatokat Magyarországra átvonva itt állomásoztassák az idők végezetéig, lesve az alkalmat, hogy a gyűlölt kapitalista nyugatot bekebelezhessék. A moszkvai titkos tárgyalásokon, ahol Nyikita Szergejevics Hruscsov megbízta Gromiko elvtársat, hogy járjon el az Egyesült Államokban és érdeklődje meg, hogy ha Magyarországon egy fasiszta forradalom törne ki, akkor az Egyesült Államok ebbe nem avatkozik be a magyarok oldalán (még 1956 nyarán vagyunk!). Természetesen a KGB titkosügynökei megszerezték azt a hozzájárulást az amerikai kormányzat részéről, amely szerint az Egyesült Államok “semmilyen körülmények között nem avatkozik be” Magyarország ügyeibe, az itt történő eseményeket a Szovjetunió belügyének tekinti. Ezután a Szerov elvtárs vezette KGB alakulatok ügynökseregei felkeresték a magyar oktatási intézményeket, ahol az ott megbúvó alvó ügynökeiket olyan irományokkal és instrukciókkal látták el. Az egyetemeken és főiskolákon megbúvó oktatónak és segélyszemélyzetnek álcázott ávósok egy része a középiskolákat is célba vette és olyan álságos meséket adott néhány zsidó származású hallgató vagy diák szájába, hogy: “miért kell nekünk az NDK-ba ingyen szállítani a májkonzerveket, hiszen azok fasiszták voltak és hogy-hogy mi Magyarországról ingyen konzervekkel etetjük őket”. Természetesen ez a bevezető volt, majd a kommunisták által leggyűlöltebb várost, Szegedet szinte ellepték a KGB ügynökei, és már szeptember hónapban közkézen forogtak azok a preparált iratok, amelyekben ismertették Hruscsov, szovjet pártfőtitkár titkos beszédét a kommunista pártkongresszuson, amelyet Sztálin elvtárs, a “jóságos gazda” népirtásairól volt szó. Hruscsov elvtárs “csak” 37 millióra becsülte a Szovjetunió Gulágjain legyilkoltak létszámát. Hruscsov titkos beszédét a magyarországi kommunisták a szokásaiknak megfelelően, elkezdték részletekben kiszivárogtatni, majd, amikor úgy érezték Péter Gáborék, hogy ez még nem elegendő gyújtóanyag. Hirtelen adatokat szivárogtattak ki a leghírhedtebb titkos börtönöktről, így a Recski haláltáborról, ahol 3 év alatt többezer emberre robbantották rá a hegyet, és ennek ellenére hagytak megszökni 9 embert, akik közül egy pap átjutott Ausztriába és órákon át mondta a rádióban a letartóztatottak nevét fejből. A kommunista párt kerületi bizottságai külön propaganda főnököket neveztek ki és azt a hamis látszatot próbálták kelteni, hogy a kommunista rémuralom megreformálható, emberi fogyasztásra alkalmassá tehető. Természetesen mindebből egy szó sem volt igaz, hiszen 1968-ban később, 12 évvel Csehszlovákiában beigazolta, hogy a kommunista rémuralom, semmilyen eszközzel, főleg nem adminisztratív eszközökkel nem tehető emberi fogyasztásra alkalmassá. Az amerikai kormányzat nyilatkozata a be nem avatkozásról gyakorlatilag teljesen szabad kezet adott a Hruscsov vezette titkos központi bizottsági ülésen azoknak a KGB alakulatoknak is, amelyek gyakorlatilag már több hónapja összevonás alatt álltak Magyarország keleti határai mentén, beleértve a Román Népköztársaságot is. Nem igaz az az állítása a románoknak, hogy náluk nem volt szovjet katonai jelenlét. Tények bizonyítják, amelyek elsősorban vasúti jelentésekre épülnek, hogy 97 db páncélos tankhadosztály bevagonírozva közeledik Temesvár felé, a temesvári vasúti csomópont felé október 21-én. Magyarország fővárosában a kommunista titkosrendőrség III-as ügyosztálya különböző helyekre fegyvereket és óriási mennyiségű lőszert szállít, amelyekről különböző értesüléseket szivárogtatnak ki. Ezzel egyidőben a szegedi egyetemi központban percek alatt összeállítanak egy kiáltványnak nevezett álfelhívást a KGB emberei, amely gyakorlatilag semmi másról nem szól, a valódi okok megemlítésre sem kerülnek, pl.: állítsák vissza a Kossuth címert a sztálinista körcímer helyett, holott Magyarországon minden kisgyerek tudta, hogy ilyen címer, mint Kossuth címer soha nem volt. Csak meg kellett nézni az 1848-as és 49-es zászlókat. A kommunista párt titkosrendőrsége óriási erőkoncentrációt hajtott végre, ide csődítették Csehszlovákiából azokat a szlovák kommunistákat, aki annak idején részt vettek a magyarországi 19-es Kommün még élő tagjainak a legyilkolásában, amit 1945 után a Rákosi vezette moszkoviták parancsára hajtottak végre. Gyakorlatilag az 1956-os esztendőre, az eredeti magyarok által alapított párttagok a 19-es kommün tényleges végrehajtói a Rákosi-Gerő klikk levadászása folytán már nem voltak életben. A mai napig érthetetlen, hogy az a színjáték, amit a Csehszlovákiában állomásozó KGB ügynöksereg, mint volt szlovákiai kommunista maradék erők felbujtására szolgáló munkálkodása eredményezett, miért nem talált a magyarországi III/3-as ügyosztályon belül támogató visszhangra.

Feltételezhető, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság titkosügynök hadserege azért szaladt Ótátrafüredig október 24-én szerdán a Rádió elfoglalása után, mert attól tartott, hogy a Moszkvából ide küldött KGB ügynök hadsereg Rákosiék utasítására velük kezdi a leszámolást. Amikor 1956 október közepén a szovjet KGB alakulatok elfogták Rákosi Mátyást a budai villájában a mongol származású KGB tiszt feleségével együtt és kivitték a Tököli szovjet repülőtérre – a náciktól átvett mániákus ávós filmezési szokásnak megfelelően – lefilmezték, amint a magyar nép bölcs tanító atyamestere és Sztálin elvtárs legkedvesebb tanítványa két kézzel kapaszkodik a leszálló lépcső korlátjába és azt ordítja, hogy őt a “magyarok szeretik és tisztelik” miközben a KGB-s tisztek gumibotokkal és bikacsökkel verik fel a szovjet repülőgépre. Érdekes módon a szegedi KGB tisztek bevették egy régi elvtársnak Nagy Imrének a nevét az ifjúsági követelések 12 pontjába “Nagy Imrét a kormányba”. A KGB tisztek nagyon jól tudták, hogy Nagy Imre elvtárs az a régi jó elvtárs, aki 1917-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alatt Jekatyerinburgban azt a kivégzőosztagot vezényelte, amelyik agyonlőtte II. Miklós cárral együtt a 3 és 4 éves cárevicseket is természetesen a dajkákkal egyetemben. A Nagy Imre színjátékhoz még szorosan hozzátartozik az, amit a saját lánya mondott el, nevezetesen, hogy az édesapja a házassági gyűrűjét soha nem húzta le a kezéről, ugyanakkor az állítólagos kivégzése után Nagy Imrének a hagyatéka között ez az egy darab gyűrű nem volt megtalálható, az aranyórája és egyéb értéktárgyai mind megvoltak, ezt az egy gyűrűt kivéve. Mindezek alapján Nagy Erzsébet úgy gondolja, hogy az édesapját soha nem végezték ki. Október 23-án kedden délelőtt 10 órára időzítették a KGB ügynökei azt a tüntetést, amelyet Budapesten a Műszaki Egyetem Dunapart közeli kapujához szervezetek mint kiindulóponthoz, amelyet az un. Honvédelmi Tanszék szervezett. A Honvédelmi Tanszék által szervezett tüntetés előtt már a DISZ titkárok körbejárták a középiskolákat is, hogy a tüntetésre kivonulók nagyobb létszámban legyenek jelen. A szegedi egyetemistáknak a KGB ügynökei által összeállított 12 pontját már nagyüzemi módszerekkel a SZIKRA kommunista főnyomda készítette, és mint a magyar egyetemi ifjúság 12 pontja, úgy aposztrofálták az egészet. A Budapesten elinduló tüntető tömeg magját azok a KGB és III/3-as titkosügynökök adták, akik azt skandálták, hogy “Munkát kenyeret, Rákosinak kötelet!”, mintha nem tudtak volna róla, hogy népünk bölcs tanító atyamestere és Sztálin elvtárs legkedvesebb tanítványa már több mint egy hete a moszkvai Lux Hotelben csücsül, és várja azt a döntést, hogy kinevezzék Kazahsztánban egy papírgyár igazgatójának. A Budáról Pestre a Ferenc József Hídon (akkor már Szabadsághíd) átvonuló tömeg megkoszorúzza Petőfi Sándor Március 15. téri szobrát, miközben Sinkovics Imre elszavalja Illyés Gyulának “Egy mondat a zsarnokságról” című versét. A tömeg rémülten hallgatja, majd az élre furakodó szervezett KGB ügynökök összekapaszkodva elindulnak a Belváros irányába, hiszen az Arany János u. 13-as számú házban székelt a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága. A Nádor utcához (a későbbi “spanyolos” elvtársról elnevezett Münnich Ferenc utcába) érkezve a KGB ügynökök kórusa már azt skandálja: “Akár milyen kedves vendég, 10 évig már untig elég!”. Senki nem tudja, hogy honnan, valószínű a KGB ügynökök kabátjai alól szovjet címeres magyar nemzeti színű zászlók kerülnek elő, majd minden utcasarkon megállva teátrális mozdulatokkal az ügynökök kivágják a címert a nemzeti lobogó közepéről teátrális mozdulatok és jelenetek közepette. A lakosság nagy része rémülten figyeli, hogy vajon melyik utcasarkon rohamozza meg a lukas zászlókat lengető tömeget a felfegyverzett ávós hadsereg és lövi halomra. A szűk belvárosi utcákban a tömeg szétárad, majd a Kossuth tér sarkánál megpróbál újra egyesülni, miközben a Parlament bal oldalánál elhelyezett Erzsébet híd roncselemei előtt már teherautók várakoznak, néhányan járó motorral, és szemmel láthatóan kézifegyvereket osztogatnak. A tömeg 3 órára érkezik meg teljes létszámában a Rákóczi és Kossuth Lajos szobrok közötti térre és skandálva, ütemesen kiabálják, hogy Nagy Imre jöjjön ki és szóljon néhány szót a tömeghez. A tömeg létszáma meghaladta a félmillió főt, hiszen akkora már teljesen elözönlötték az Alkotmány utcát, egyesek szerint a sor vége az Astoriánál volt, a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében. Több teherautó érkezett Csepelről Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek felirattal, majd az egyetemi bizottságokat hangszórókon felszólították, hogy gyülekezzenek és menjenek be a Bródy Sándor utcai Kossuth Rádió épületébe, ahol olvassák be a Magyar Ifjúság 12 pontját, instrukciókat a Nagy Imre Kormány számára, vonják felelősségre a Péter Gábor-Gerő Ernő ávós brigádokat, köztük a Körmös Bauer-féle különítményt és még néhányat. Természetesen a Moszkvából érkező utasítások úgy szóltak, hogy fasiszta-antiszemita tüntetést kell szervezni Magyarországon, aminek a leveretése ürügyén kell a jövőben is szovjet csapatoknak állomásoznia Magyarországon. Tekintettel arra, hogy Rosenfeld (Rákosi) Mátyás, a Gerő Ernő és társai valamint Péter Gábor, Farkas Mihály és társai kivétel nélkül zsidó származásúak voltak, egyúttal az ország kirablói, tönkretevői és gyilkosai, így a KGB trükkmesterei arra számítottak, hogy a tüntető tömeg azonnal elkezd zsidózni, hiszen a helyzet önmagából adódóan ezt kívánja. Csodálatos, remek szervezés volt, de természetesen a magyar tüntetők nem dőltek be. Sehol egy szitokszó nem hangzik el az idegenszívűek és az idegenlelkűek ellen, nincs zsidózás, nincs semmiféle atrocitás velük szemben. Elképesztő volt az a buzgó igyekezet, hogy jól szervezett KGB csoportok teherautókra állva kis alkalmi kórusokban próbálták a tüntetőket antiszemitázásra rábírni, de az “ügynek” nem volt semmilyen foganatja sem visszhangja. 5 óráig állt a félmilliós tömeg néma csendben várakozva a Parlament előtt, amikor az egyik emeleti erkélyajtó kinyílt, majd kijött egy kopasz, szemüveges, nagy bajuszú, messziről álparasztnak látszó ember, aki először félszegen, inkább félénken, mintha félne a tömegtől, vagy inkább mintha legyet hajtana el, látva a hatalmas tömeget integetni kezdett. Ő volt a Nagy Imre. Néhány zavaros mondatot kezdett el, hogy a kommunista párt Központi Bizottsága most is ülésezik, majd a tömeg fújjolására hangot váltott és bejelentette a beszolgáltatás eltörlését, a jegyrendszer felszámolását, a papság gyilkolásának a megszüntetését, és amikor valamit elkezdett mondani a Rákosi-Gerő klikkről, a tömeg őrjöngő fújjolásba tört ki. Ezután néhány pillanat múlva megjelent egy hatalmas ember ávós egyenruhában, Sztálin sapkával a fején, szigorú, mondhatni gyűlöletes pillantással mérte végig a tömeget, és szinte bevonszolták Nagy Imre elvtársat. Mint utólag kiderült, a kétméteres talpig ávós egyenruhába öltözött valakit Maléter Pálnak nevezték. Még többen is szónokolni akartak, a szónokok közül valamelyik azt említette, hogy tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok azonnali kivonulásáról a Tököli Szovjet Parancsnokságon arra alkalmas időben, amire a tömeg irtózatos fújjolással és hangzavarral válaszolt. A várakozás közben lassan 7 óra lett. A mai napig nem tisztázott, hogy az egyre növekvő létszámú tömeg mire várt. Hét óra körül teherautók érkeztek leponyvázva és átfurakodva egyenként a tömegen hangszórókon azt kiabálták, hogy a Rádiónál tűzharc van, az ávósok ölik a magyarokat, és ők fegyvereket hoztak, majd a ponyvát felhajtva elkezdték a fegyvereket osztogatni lőszerrel együtt a körülöttük állóknak. A felfegyverzett polgárok csoportokba verődve elindultak a Múzeum Kert irányában, egy részük gyalogosan, egy részük teherautókba kapaszkodva, még a sárhányón is ültek. Közben a rádióban folyamatosan olvasták be azokat a híreket, hogy “Felszólítjuk a Lánchíd budai hídfőjénél harcoló ellenforradalmi csoportokat, hogy 19 óráig szüntessék be a harcot és adják le a fegyvereiket, mert különben azonnali hatállyal statáriális bíróság elé állítják őket!”. A Parlament előtt történtekkel egyidőben a fegyvertelen tömeg megrohamozta a Városliget szélén álló 5 emelet magas Sztálin szobrot, amelynek a 3. emeleti erkélyéről a mellvéd mögül fogadták a kommunista elvtársak minden május 1-jén a kötelező felvonulások alkalmával a felvonuló nép hódolatát a mögöttük magasodó Sztálin generalissimus árnyékában. Tekintettel arra, hogy valószínűleg a KGB ügynökök egy része ekkorra már visszavonult, vagy azért mert megijedt, vagy azért mert ilyen parancsot kapott, így a Városligetben “magára maradt” tömeg először puszta kézzel, majd később drótkötelet vetve Sztálin elvtárs nyakába megpróbálta ledönteni a diktatúra megjelenítőjét a véres kezű hóhért, Sztálin elvtársat. Az akkor még nagy részben vallásos istenhívő tömeg (hiszen ekkor még csak 10 éve uralkodnak a kommunisták Magyarországon) különös haragra gerjedt azért is, mert a rémes Sztálin szobrot annak a Regnum Marianum templomnak a felrobbantása után a lerombolt templom helyére építtette meg a kommunista párt pökhendi módon, figyelmen kívül hagyta a magyar nép több mint 1000 esztendős istenbe vetett hitét, és vallásos elkötelezettségét. Nagysokára daruskocsival együtt lángvágó hegesztő pisztolyokkal felszerelt munkások érkeztek, akik sebtében levágták Sztálin elvtársat a talapzatáról, de csak úgy tudták a szörnyszülöttet eltávolítani, hogy a vágópisztolyokkal a csizmaszár magasságában tudták levágni. Így nagy bosszúságára a kommunista párt gyilkosainak, a csizmák még több mint 2 éven át ott éktelenkedtek örök mementóul Sztálin elvtárs halhatatlanságának. A dühöngő, gyalázkodó tömeg a Sztálin szobrot, mint a kommunizmus megtestesülését teherautó után kötve végighúzta a Dózsa György úton, bekanyarodva a Rákóczi úton egészen a Nemzeti Színházig, de mire odaértek a szörnyszülöttből már csak a feje maradt. Hihetetlen, de a tömeg puszta kézzel széttépte a bronzszobrot. Ugyanekkor a tömeg Dimitrov elvtársnak a mellszobrát ledöntötte a régi nevén Fővám tér, akkor Dimitrov tér, ma ismét Fővám tér névre hallgató téren, és a mellszobrot, mást tenni nem tudván, felakasztották ott a parkban levő egyik óriási fa vastag ágára, úgy hogy Dimitrov elvtárs szobra ott himbálódzott végig a forradalom alatt.

Október 24-én szerdán a Rádió körüli harcok már akadálymentesen hallatszottak a rádióból, a Kossuth Rádió az egész világ számára hallhatóan sugározta a géppisztolyok ropogását. Az egész világ füle hallatára dörögtek a fegyverek kb. 12 óráig majd a déli harangszó után minden elhallgatott. Utólag kiderült, hogy a Kossuth Rádió nem a Bródy Sándor utcából adja az adását, hanem a Parlamentnek, egy a Duna vízszintje alatt lévő pincehelységéből. Ezt a nagy átverés is az elvtársak valósították meg. Elképzelhető, hogy mit összeröhöghettek, amikor a tömeg több száz ember halála után betört a Bródy Sándor utcai rádió épületébe és kiderült, hogy az épületnek semmi köze nincs az akkor is folyó rádióadáshoz, onnan soha semmilyen proklamációt nem lehet és nem lehetett felolvasni. Délután a Kossuth Rádió egyszer csak megszólalt, itt a szabad Kossuth Rádió néven mutatkozott be, majd a himnusz eljátszása után egy férfihang a következő szöveget mondta: “Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden mondatunkkal. Honfitársaink!”. A KGB ügynöksereg nyilván hangot váltott, így a fegyveres tömeg lázadó bandákból, “banditákból” hirtelen szabadságért küzdő polgárokká vedlett át. Beolvasták az ifjúság 12 pontját, néhány szót ejtettek a majdan kiírásra kerülő szabad választásokról, már elesett hősöknek nevezték a lelőtt szabadságharcosokat, és különböző felhívásokat tettek közzé a percek alatt megalakuló pártok, első helyen a Szabaddemokrata Párt, akik Kétly Annát folyamatosan idézve, az európai demokrácia folytatóiként jelentkezett, megjelent a Szabadság Párt, megjelent a Liberális Párt, a Független Kisgazdapárt, majd a börtönökből kiszabadított embereknek a névsorait kezdték olvasni, megalakuló Nemzetőrségről, újjászerveződő polgári szervezetektől, szövetségektől lett hangos a világ. Percek alatt 25-30 újság jelent meg Budapesten a különböző pártok, intézetek, intézmények újságjaiként, a különböző barikádokon, így a Széna térin, a Móricz Zsigmond körtérin, a Corvin közin. Csepeli hídnál levő szovjet tankok elleni elhárításra berendezkedő Vörös Csepel lakossága talpig fegyverben volt, a Külső Váci úton emelt barikád majd a Tűzoltó utcai IX. kerületi óriási felkelő tábor tárgyalásokat kezdett a Honvédelmi Minisztériumban még megbúvó elvtársakkal. Mindenhová lőszert és fegyvert szállítottak, elindult a Szabad Dunapentele Rádió, a vidéki börtönökből kiszabadult rabok óriási tömegei le-fel hullámzottak az utcákon, mindenki boldog volt, megjelentek a Vöröskereszt segélyszervezetei, az amerikai nép adományai. Budapest lakosságainak nagy része akkor látott először vajat 20 dkg-nál nagyobbat és sajtot 2 kg-nál nagyobbat. Közben Hruscsov és Mikojan ezen a napon átrepültek Brioni szigetére, Jugoszláviába (ez Tito elvtárs magánszigete volt), és tárgyalásokat kezdtek Tito elvtárssal, hogy a Magyarországon kitört “fasiszta” forradalom balul sült el és a Magyarországról tömegesen menekülni akaró ávós gyilkosok és kiszolgálóik serege kimenekítése céljából. Érdemes megjegyezni azt, hogy Nagy Imre elvtárs feltételezhetően az eredeti KGB utasítás ismeretében, amely Jugoszláviát jelölte meg menekülési célpontul, így keveredett bele a budapesti Jugoszláv Nagykövetség épületébe. Feltételezhető, hogy Hruscsov és Mikjan elvtársak Tito elvtárssal kötött titkos egyezség értelmében, ha Magyarországról a kommunista gyilkos hadseregnek menekülnie kell, ahhoz a segítséget ez az “imperialista láncos kutya” adja meg. Nyilvánvaló, hogy az egész Magyarországi “forradalom” a KGB szervezésének a műve volt, hiszen utólagosan a történések az eredeti tervezéshez igazodóan zajlanak le.

Október 25-e, csütörtök: A KGB ügynöksereg óriási népgyűlést szervez csütörtökön 10 órára a parlament elé azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az arra odaérkezőket megfélemlíthessék a kommunista hagyományoknak megfelelően. Közel 300 ezer ember gyűlt össze közvetlenül a Parlament előtti téren és a Ságvári Endre nevével fémjelzett házasságkötő terem saroképülete előtt. Délelőtt 11 órakor 3 tank dübörgött a Ságvári tértől be a Kossuth térre és a 3 szovjet tank mindhárman magyar fiatalok boldogan nevetgélve integettek, és a 3 db tank a tömeg által nekik szabad utat nyitva megállt a parlamenti főlépcsők bal oldala mellett, nagyjából a Rákóczi szobor és a Ságvári tér vonalában. Miközben a tömeg figyelme a 3 szovjet tankra irányult, ezalatt az idő alatt a sarokház tetejére fölállított néhány ember egy géppuskát, majd ezzel egyidőben az Földművelésügyi Minisztérium épületének a tetejére a manzárd ablakok fölé szintén géppuskákat emeltek. 11 óra után néhány perccel a Ságvári háznak a tetejéről a géppuskából néhány ember tüzelni kezdett a téren összezsúfolódott Himnuszt éneklő és lukas nemzeti színű zászlót lengető tömegbe. Majd ezzel egyidőben a Parlament épületének az alagsorából géppisztolyokból az ott elbújó ávós alakulat sortüzet adott le úgy az emberek derékmagasságáig. Sokan a tömegből felugráltak a szovjet tankokra, így megmenekültek a parlamenti alagsorból érkező golyózáportól, de ebben a pillanatban megszólaltak az FM épületének a manzárd ablakaiból az oda elhelyezett géppuskák is. Iszonyú pánik vett erőt a tömegen, több tízezren a földre vetették magukat, de már olyan sokan feküdtek a földön, hogy már nem volt hely. A 3 szovjet tank látva a mészárlást, amit a fegyvertelen éneklő és zászlót lengető tömeg pusztításában a magyar kommunisták végeznek, így egy rövid sortűzzel lesöpörték a minisztérium tetejéről tüzelő ávósokat, miközben ez zajlott, a Ságvári ház tetejéről a géppuska folyamatosan tüzelt, már több láda lőszert felhasználtak, mikor a Rákóczi szobor lőárnyékában meghúzódó tömegből 8-10 bátor ember odarohant az ereszcsatornához, és elkezdett felmászni puszta kézzel a Ságvári ház tetejére. A tömeg szeme láttára az egyik ereszcsatorna levált a 4. emelet magasságában a rajta függőkkel együtt, de a másik ereszcsatornán a rohamozók felérkeztek a tetőre és puszta kézzel lehajigálták az ávósokat, akik forogva a levegőben egyfolytában ordítottak, amíg le nem érkeztek a mostani villamos megálló és a járda közötti területre. Természetesen ezekből a derék ávósokból a hatalom tébolyultjai később mind mártírokat csináltak, teljesen igazságtalanul és szégyenére a magyar nemzetnek. Még ezen a napon történt az, hogy a város másik végén a Teréz körúton a Royal Szálló előtt, elkaptak egy ávós csoportot – természetesen álruhában voltak – és az egyik tiszt elvtársnál megtalálták a fizetési céduláját, amin rajta volt a havi járandósága, “illetménye”. Miközben egy munkás egyhavi keresete túlórákkal együtt alig haladta meg a 40,- Ft-ot, ez a derék hadfi 36 ezer valahányszáz forintot tudhatott magáénak, amit a feldühödött tömet úgy honorált, hogy lábánál fogva felakasztották az egyik körúti fára – miközben agyonverték és agyonrugdosták – és teletömték a száját 100,- Forintosokkal. Ez volt az a híres fénykép, amire a bukott rezsim örökösei a megtorlás évtizedeiben olyan buzgón hivatkoztak, és ország-világnak mutogattak. Ebben az időben egy ávós tiszt egyhavi keresetéből 3 db vidéki házat lehetett vásárolni. A Kossuth téri vérfürdő után és azzal egyidőben is Magyarország 164 városában rendeztek vérfürdőket a kommunisták, Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban, Miskolcon, stb., ahol azonos recept szerint jártak el, csellel összecsődítették az igazságra vágyó, több mint 10 éve fizikai és lelki terrorban tartott embereket a városoknak egy-egy olyan pontjára, amit jól felkészítve előre beprogramozottan, alaposan megtervezve, a menekülési útvonalakat elzárva nyilvános mészárszékké lehetett változtatni, majd az oda érkező tömegeket, akik fegyvertelenek voltak, Himnuszt énekeltek és a nemzeti lobogókat lengették, könyörtelenül lemészárolták, gyermekeket, fiatalokat, férfiakat, nőket. Természetesen a népirtásban résztvevők soha nem kerültek Magyarországon bíróság elé, csupán a mosonmagyaróvári és a salgótarjáni gyilkos ávósok közül kerültek néhányan a “független” magyar bíróság elé, ahol “öregkorukra” való tekintettel egy ejnye-bejnyét kaptak büntetésül. Teljes összhangjában a 20 pontos Rózsadombi Szerződés 12. pontjában leírtakkal: “Az igazságszolgáltatásnak a kommunistáknak a kezében kell maradnia – kelt 1989. március 20.”.

Október 26., péntek: Ezen a napon a Kossuth Lajos téri sortűz elleni tiltakozásul hatalmas tömeg vonul a körúton a Nyugati Pályaudvar elé, a Marx térre, amikor a Nyugati Pályaudvar tetejéről hirtelen géppisztoly és géppuskatűz fogadja – a Horn Gyula elvtárs által vezetett különítményesek sortüze – a Marx téren tiltakozni szándékozó Himnuszt éneklő, zászlót lengető tömeget. Mint ide tartozót, itt kell megjegyezni azt, hogy az 1957. februárjában alapított Szocialista Hazáért Érdemérem, Kádár János indokolásában az áll, hogy ezt a kitüntetést csak az a személy kaphatja meg, aki legalább két ember meggyilkolásában személyesen vett részt és ezt két tanúval igazolni is tudja. Ez lett volna az a lovagrend, amelyet a kommunisták az 56-os forradalom napjaiban, általuk elkövetett vérfürdőig jutalma alapján megkaphattak volna.

Október 27., szombat: Ezen a napon, soron kívüli kormányülés van, amit akkor Minisztertanácsnak neveztek szovjet mintára, itt nyilatkoznak úgy Rákosiról, aki már lassan 2 hete Moszkvában van, hogy népellenes elnyomó intézkedéseket tett, és hóhérsegédeiről, először Farkas Mihályt majd Farkas Vlagyimírt a fiát letartóztatták, akik néhány nap múlva a Szovjetunióba, Moszkvába majd onnan a Kaukázusba szöknek szlovákiai KGB ügynökeik segítségével. Kiszabadulnak a politikai foglyok, óriási tömegek özönlenek fel a fővárosba, a KGB ügynökök serege mindenkit azzal nyugtat meg, hogy törvényes keretek között kell lefolytatni a bírósági eljárásokat. Meg kell kezdeni az egyházaik rehabilitációját, de azt is majd csak később, a hadseregben bevezetett un. büntetőszázadokat, ahová a mintaparasztok gyerekeit sorozták be és csak lapát volt a fegyverük, fel kell számolni, a kolhozokat, az erőszakos kolhozosítást felül kell vizsgálni, stb. Természetesen mindezekből a dolgokból soha semmi nem lett. Közben jelzések érkeznek, hogy a 97 db páncélos hadosztály mellé Romániából gyalogos lövészezredek készülnek átlépni a határt Románia felől, ugyanakkor ungvári vasutasok jelentik, hogy Ukrajnában egybefüggő 74 km hosszú vasúti oszlopokat figyeltek meg, amely kizárólag tankokat és páncélkocsikat hoz, és az ungvári vasutasok még azt is jelentették, hogy a szárnyvonalakon Kijev és Minszk irányából is óriási seregek özönlenek Magyarország keleti határai felé. A vasutasok által megadott létszám 4, 2 millió orosz katona érkezését jósolta. Feltételezhető, hogy ezeket a jelzéseket nyilvánvalóan a KGB is sugalmazta az ügynökeinek, de ismerve a kommunista túlzásokat és csak 50%-ot veszünk alapul a leközölt számoknak, még akkor is több mint 2 millió ember nyakig fegyverben és ezek mind Magyarországra igyekeznek. Közben az ENSZ-ben Washingtonban óriási vitát keltve a magyar kérdés kerül a napirendre, amit a Szovjetunió és csatlós államai kórusban igyekeznek tagadni, de minden tagadás ellenére kiderül, különösképpen Kétly Anna szociáldemokrata vezető felszólalása után, hogy a magyarországi területeket a Szovjetunió be kívánja sorolni az örökös tartományok sorába. A dolgot tovább színezi az, hogy október 23-án a Brit Hadsereg néhány alakulata partra szállt Port Saidban és az Egyiptom által előzőleg államosított Szuezi Csatornát megpróbálják visszafoglalni az Egyesült Királyság javára. Végeredményben nyugodtan kimondhatjuk, hogy az Egyiptomba beszivárgott óriási KGB ügynökhadsereg hamis információkat keltve Egyiptomot beterelte abba a zsákutcába, aminek értelmében egy teljesen abszurd, értelmetlen lépést választva konkrét háborús helyzetet idézett elő Egyiptom és a Nyugati világ fő tengeri hatalmai között, elsősorban itt a Brit birodalom kerülhet számításba. Ez a jól időzített értelmetlen politikai manőver csak később nyer valóságtartalmat, amikor a Magyarországon november 4-én és utána bevetett KGB alakulatok tatár és mongol katonái a Szuezi Csatornát keresik, hogy elvtársi segítséget vigyenek a hős egyiptomi népnek, állításuk igazolására kivétel nélkül mind Szuezi térképekkel voltak felszerelve. A kapott információk hallatára, amit sok újonnan indított lap leközölt, így a Szabadság c. újság is a magyarok közül rengetegen, nyugat felé elsősorban Ausztria felé vették az irányt, családok ezrei kezdtek el szép lassan szivárogni nyugat felé, nem törődve a kommunista határzár elaktásított és automata géppuskákkal őrzött területeivel sem. Rengeteg ember érkezett jugoszláviai határátkelőkhöz is, elsősorban Olaszország felé mentek át.

Vasárnap is folytatódtak, október 28-án, az ávónak és a KGB ügynökhadseregeinek is a gyilkos sortüzei, és az üzemi és gyári személyzeti osztályok átvizsgálása után rengeteg embernek az un. káderlapja került nyilvánosságra, ahol részletesen fel volt tüntetve, kit mikor szerveztek be, milyen titkos akciókban vett részt, vagy hogyan próbálták szervezett módon likvidálni, vagy enyhébb esetekben munkanélkülivé változtatni, hogy az ÁVÓ által hatályba helyezett un. KMK paragrafusai (közveszélyes munkakerülés) alapján internálni lehetett, vagy különböző típusú rabszolgatáborokba, ítélet nélkül rendőri felügyelet alá lehetett helyezni, a lényeg az, hogy a magyar lakosság számottevő része a kommunista titkosrendőrség jól szervezett aknamunkája eredményeképpen az állandó megtizedelődés állapotába került. Megpróbáltak mindenkik, aki idegen nyelveket tudott, kémnek nyilvánítani, még 1960-ban is azt a kérdést intézték egy angolul tanulni vágyó műegyetemi hallgatóhoz, hogy mi akar lenni, döntse el, mérnök, vagy tolmács. Gyakorlatilag a KGB ügynöksereg felsült a fasiszta lázadás teóriájának a megvalósíthatóságában, csupán egy újabb feladatra várakoztak, így egy részét a lakosságnak megpróbálták dezinformációs anyaggal továbbra is a zavarodottság, a bizonytalanság és a rettegés állapotában megtartani. Időközben kiderült az, hogy a magyarországi kommunista párt teljes szellemi irányítása Münchenből történik, nem Révay József elvtárs vagy pláne nem Acél György elvtárs itt az agytröszt, hanem a Münchenben székelő tényleges központi bizottsága a magyar kommunista pártnak, a valódi irányító. Tehát azok az elvárások és összefüggések, amit ezidáig Moszkvához kötődő pár moszkovita elvtársat testesítettek meg, a beérkező valódi információk alapján egyértelműen megállapítható, hogy a magyarországi kommunista pártot, a teljes rémuralmát az Egyesült Államokból érkező pénzekkel egy kis müncheni csoport irányítja a maga valóságában. Ez a felfedezés ugyanolyan erővel hatott, mint amikor kiderült az, hogy a szovjet KGB által Budapesten letartóztatott kisgazda párti és más egyéb politikusok kivétel nélkül mind Baden bei Wienbe kerültek kiszállításra, Ausztriába, ahol egy szovjet katonai bíróság ítélte el őket, 25-30 év vagy életfogytig tartó kényszermunkára. Tehát az a képtelen helyzet állt elő, hogy a moszkvai összefüggések szinte teljes körben megsemmisültek, és a legképtelenebb magyarázatok, amiket soha a magyarság nem tudott volna elképzelni konkrét és kézzel fogható módon az amerikai pénzekkel együtt Nyugat-Németországhoz, ezen belül Münchenhez kötődtek. Amikor október 28-án a Spanyolországban és Portugáliában élő II. világháborús magyarok, valamint a Szent László hadosztály még életben lévő katonái úgy határoztak, hogy fegyveres segítséget adnak a magyar felkelőknek, szemben a szovjet hadsereggel, és megvásároltak 540 db repülőgépet, ezeket mind teletömték fegyverekkel, és leszálltak a Müncheni repülőtéren, hogy üzemanyagot töltsenek a repülőgépekbe, akkor az amerikai hadsereg katonái már várták őket, és körbevettek minden repülőgépet, nem engedélyezve a tovább utazást és a besegítést a magyar felkelők oldalán, a KGB tábornokainak nagy-nagy örömére. Később Alain Dulles, amikor kérdőre vonták, azt válaszolta, hogy a hatalmas Egyesült Államoknak nem áll érdekében a kis Magyarország okán háborúba keveredni a nagy, hatalmas Szovjetunióval. Ez volt a világháború után az az első alkalom, amikor az Egyesült Államok legalább a politika színterén nyíltan színt vallott a Szovjetunió mellett.

A november 4-ig eltelt hét gyakorlatilag a menekültáradat fokozódásával telt el, a döntő csapást az adta, amikor a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem összes diákjával, professzorával és tanárával együtt elmenekült az országból, ugyanígy jártak el a Csepeli Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek Autógyárának a teljes tervezői, belőlük állt elő a híres francia Mátra versenyautó és annak a gyártási programja.

1956. legnagyobb tanulsága az, hogy 45 perc alatt összeomlott a legerősebb és legjobban szervezett, a nyakig felfegyverzett ávósok által ellenőrzött és irányított kommunista rezsim, amit olyan tökéletességre többszöri próbálkozás dacára sem tudtak soha többé felfejleszteni. Ugyanakkor két hullámban a kommunista párt “alapító atyái” közül először lemészárolták a 19-es kommün magyarországi megvalósítói közül a maradék túlélőket, majd a második hullámban az öreg moszkoviták legyilkolták a spanyolosokat, az egy Münnich Ferenc elvtárs kivételével. Végeredményben mindazokat megölték, akik részt vettek a spanyolországi kommün megvalósításában és tömeggyilkosságaiban. A spanyolosokkal egyidőben Szerov elvtárs KGB alakulatai lemészárolták azokat a régi ávósokat, akik nem szállították Moszkvában a 44. december 22-én a föld alatti állatkerti megállójánál beszivárgó Gerő Ernő szovjet KGB-s őrnagy vezetésével érkező alakulatot, akik bejutva a Belvárosba elfogtak egy Keshman János nevezetű kisnyilast, akit addig püföltek, amíg el nem árulta, hogy a Magyarországról különböző haláltáborokba hurcolt zsidók ékszerei (600 ezer karát gyémánt, többszázezer karát egyéb drágakő, közel egymilliárd dollárt érő valuták, stb.). Természetesen ezt az összeget Gerő elvtárs KGB-s alakulata azonnal magához vette, ellopta, ebből soha egy centet nem adtak vissza a zsidóságnak, hiszen ez volt az ÁVÓ induló vagyona Magyarországon, és ez a hatalmas vagyon szolgált nekik az 56-os forradalom alatti zűrzavar alkalmával történő Kaliforniába való eljutásuk után a tettestársak induló vagyonául. Figyelembe véve azt a körülményt, hogy a jelenkori kommunista banksikkasztók, Princz Gábor őrnagy elvtárs fiacskája, az Agrobankos ügyek, a jéghegy csúcsa Kulcsár elvtárs és Shcönthal Henrik és csapata stb. valamennyien az induló vagyonukat függetlenül attól, hogy milyen státuszt töltöttek be a hieralchiában, ettől az első ávós vagyonellopástól eredeztetjük.

Végeredményben 1956 legnagyobb tanulsága az, hogy a kommunista párt főtitkárai zavarmentesen leszámolhattak azokkal a párttársaikkal, akik bármikor tanúskodhattak volna bármelyikük ellen. Az a gyilkossági hullám, amelyről a “széles dolgozó tömegek” még csak gyengéd tájékoztatást sem kaptak a maga valóságában, fényesen bizonyítja, hogy a többször átkeresztelkedett régi kommunista gyilkos elvtársak a többszöri névváltoztatási kísérletük után sem hagytak fel eredeti zsákmányszerző tevékenységükkel és teljesen mindegy az, hogy az ostobáknak tartott tömegek előtt azt mesélik, hogy a kommunizmus hajója 56-ban itt süllyedt el Magyarországon, a sajnálatos ám igaz tény, ez csupán két generációs elvtársi tettestárs kör likvidálását jelentette, és a magukat szocialistáknak átkeresztelőknek a feltámadási kísérletét.

Érdemes megemlíteni 1956. november 4-e, vasárnap 4 óra 32 perckor rettenetes ágyúdörgésre ébrededt Budapest, a Kossuth Rádió egy gyámoltalan öregember hangját sugározza, aki a következőket mondja: “a szovjet csapatok hitszegő módon ma hajnalban megtámadták Magyarországot azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van. És ezt közlöm a világ népével és az Egyesült Nemzetek Szervezetével. Ezután Himnusz, majd Szózat.” Könnyedén megállapítható volt, amikor az ukrán vasutasok nem túloztak, amikor 75 km-es egybefüggő vasútoszlopról tájékoztatták a magyar kormányt, ugyan ez a helyzet az Erdély felől Románián át betörő 99 páncélos hadosztály szintén megérkezett, Budapest körül ejtőernyős dandárokat dobtak le végig a Duna vonalán azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Vörös Csepelt kettévágják, vagy legalább is elszakítsák a fővárostól. Nyilvánvaló, hogy a KGB felderítés nem működött kellő erővel, hiszen a csepeli munkások az állásaikat bombázó harci repülőgépek közül több mint 6 db-ot lőttek le egyetlen nap leforgása alatt.

Végeredményben az egész város, valamennyi főútvonala egy-egy térre érkezik, a budai oldalon dél felől a Móricz Zsigmond körtérre, észak és nyugat felől a Széna térre, dél felől Csepel és a csepeli átjáró, a Tűzoltó utca és a Corvin köz, gyakorlatilag az egész körút a hidakig teljes tűzvonallá változik, ennek köszönhetően a hihetetlen nagytömegű szovjet katona elvesztése után sem hajlandó Szerov KGB tábornok leállítani az öldöklést. A Dunántúlon, ahol sikerrel vehették fel a harcokat a behatoló szovjet páncélosok ellen, még hónapokig ellenálltak a rabmunkások által épített Sztálinváros, a Bakony és környéke, a Mecseki uránbányák és környéke. Gyakorlatilag 10 évvel a II. Világháború után a győztes nagyhatalmi hadseregét a törpe Magyarország a maga kezdetleges, együgyű fegyvereivel – hiszen a világháború után a magyar néphadsereg korszerű haditechnikát még hírből sem láthatott – ennek ellenére a Vörös Hadsereg alakulatai közül számosan átálltak a magyar felkelőkhöz, gyakorlatilag fittyet hányva a szovjet hadiregula szerinti következményekre, mely szerint azonnal, minden tárgyalás nélkül főbe lövik őket. Attól a pillanattól kezdve, hogy Kádár János, született Csermanek Janó, akit II. Haynaunak neveztek el a magyarok, az állítólagos szolnoki beszéde után, amely a valóságban Ungváron hangzott el, megkezdhette az a vérbírói ötösfogat a Halász, a Tucsek, a Guidi és a Bimbó valamint Major Ákos dr., aki Rákosi főbírájaként pökhendiségében még könyvet is írt “Főbíró voltam” címmel. A könyvében a bíróból íróvá átvedlett elvtárs büszkén leközli a bemutatkozó beszédét, amit szó szerint így ír le: “Ügyészságok! Birákok! Titóista buzeráncsok lesőkednek déli hatarainykony.”. Ettől az időtől kezdve a magyar nyelvtan “Képzők, ragok és jelek” című fejezete egy csodálatos szóalkotékkal bővül, mondhatnánk azt is, hogy mondolattal bővül és ez az “inykony”. A 301-314-ig terjedő parcellák a legfőbb bizonyítékai a Kozma utcai köztemetőben, ahol a meggyilkoltakból teljesen névtelenül legkevesebb 3 embert temettek el az elvtársak egymás fölé, de van olyan hely, ahol 5 meggyilkolt nyugszik egymás fölött. A meggyilkoltakat kátránypapírba csomagolták, és dróttal átkötötték, majd arccal lefelé fordítva földelték el, a bigott kommunista elképzelés szerint ugyanis a keresztény temetőkben azért fordítják a halottak arcát az ég felé, mert feltámadnak. A kommunista hitvilág szerint, ha arccal lefelé ásunk el egy holttestet, mint a dögöt, annak még reménye sem lehet a feltámadásra. A Kőbányai Gyűjtőfogházban a kivégzések mindig hajnalban, napfelkelte előtt történnek, a kivégzetteket még órákig fent hagyták az akasztófán kiszenvedésük után, majd késő délután ló farka után kötve áthúzták a Kozma utcai köztemető kibontott kerítésén át, majd becsavarták kátránypapírba, dróttal átkötötték, majd arccal lefelé eltemették, mint egy dögöt. Mindez természetesen a szocialista törvényesség jegyében zajlik, így például amikor elfogták a Mansfeld Pétert, még csak 16 éves volt, majd megvárták, amíg 18 éves lesz, és így a 18. születésnapján akasztották fel. Az akasztást szándékosan úgy végezték el, hogy a kiszenvedése minél tovább tartson, így a Mansfeld gyerek 13 percig kínlódott az akasztófán mire kiszenvedett.

Igen különös érzés látni az elkövetőket szocialistának átkeresztelkedve, vidáman ücsörögni a Parlament nagytermében.

Agárd, 2004. október 19.

(Máriaországa.hu)

Published in: on 2006 november 14, kedd at 21:40  Hozzászólás  

Wittner Csömörön beszélt 56-ról

2006-10-21. 17:24:40

A kommunizmus százmillió áldozatára és az 1956-os hősök tiszteletére készült emlékművet avattak szombaton a Pest megyei Csömörön, az ünnepségen több ezren vettek részt.

Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, 56-os halálraítélt az avatás alkalmából egyebek között arról beszélt: mindenkit figyelmeztetni kell, “nehogy a hazugság szennyes áradata elnyelje emlékeinket, az áldozatokat”. Hozzátette: a korábban egymással szemben álló két világrend kifosztotta hazánkat, és most azt szeretnék, hogy mindent feledve együtt ünnepeljük egy nemzet haldoklását. Nem lehet azonban együtt ünnepelni, már csak azért sem, mert az értékrendek különbözőek – mondta.

Bátovszky György, Csömör polgármestere arról szólt, hogy a község határában felállított emlékmű helyi civil kezdeményezésre valósult meg Víg János szobrászművész elképzelése szerint. A mű a Gloria Victis Közhasznú Alapítványhoz befolyt adományokból jött létre, részben kölcsönökből valósult meg, aminek visszafizetéséhez még nyolcmillió forint hiányzik.

A félkör alakú kő alkotáson a művész felrajzolta a világtérképet, ahol a négy földrészen ólommal bejelölte azokat a pontokat, ahol a kommunizmus ideológiájának a legtöbben estek áldozatul. A felette kialakított drótkerítés a rabságot fejezi ki. Az emlékmű másik része egy eldőlt kereszt, amely az ’56-os forradalmat szimbolizálja.

Kuruc.info

Published in: on 2006 október 22, vasárnap at 01:20  Hozzászólás  

Hernádi Tibor: 1956 igaz története

Hernádi Tibor: 1956 igaz története, katt ide

Published in: on 2006 október 14, szombat at 03:16  Hozzászólás  

A maceszos gulyásforradalom országa – hol vagy szegény 56-os önfeláldozás?

2006-10-05. 21:46:37

Innen a diaszpórából lesem a hazai híreket, a nagy magyar káoszt, a naiv lelkesedést, és mindazt, amit a politikai prostituáltjaink szégyenérzet nélkül használnak fel saját anyagi érdekeik szolgálatában. A vezér nélküli tömeget oktató vezér bölcs intelme, miszerint “demokratikusan, békésen csináljunk forradalmat” – bicskát nyit a zsebemben, hiszen ki hallott már olyan forradalomról, ahol egy “jó adag szeretettel” verték agyon az elnyomó, tolvaj rezsim erőszakoskodóit a forradalmárok?

Meg voltam győződve, hogy az igazi forradalmat a tömeg elégedetlensége, elkeseredése lobbantja lángra, és a népharagra nehéz szájkosarat adni – természetesen, ha igazi forradalomról beszélünk.

Vagy talán a mostani események csupán a meglopott, kizsigerelt nép további “megjáratását” szolgálják, felhasználva a az elkeseredés fűtötte lelkesedést, egy demokratikus forradalom formájában? Értsd: “levezetjük a feszültségeket, és közben begyűjtjük a nekünk nem tetszőket”?

Úgy tűnik, hogy erről van szó.

Az MTV előtti megvezetett kakaskodást még a későbbi rendőrbalhék is felülmúlták durvaságukban, és a tömeg ennek ellenére ma a “demokratikus forradalom” változatát választotta, vagyis választatta vele a “szeressük egymást gyerekek” vezéralakjai.

A kérdés csupán az, hogy miért verik közben az adópénzből fizetett rendőrök fiatal lányok arcát pépesre? Minden bizonnyal a “demokratikus szeressük egymást” maszlag értelmében, amelyet egy vezérünk tömegcsitításra használ, holott a “védelem” amelyről szó esett ígéret formájában, a választási önreklámozás során, nem mutatja magát börtönben raboskodó, lefogott fiatal forradalmárok védelmében most, amikor arra szükség lenne.

Úgy hiszem, az is igaz, hogy a szabadságot is csak kiharcolni, és nem kikönyörögni lehet.

A magyarországi események folytatásaként forrongva, lázadozva készülünk egy igazi forradalmat, az 56-os népfelkelést megünnepelni.

Igen, ma már annyi 56-os forradalmár önreklámozza magát, mint az átkosban az iskolákat járó, gyermekeket agymosogató egykori fasisztaellenes partizán.

Nagy divat lett az 56-ot ünnepelni, sőt az ünnepet szervezni, és nem akárhogyan szervezni. Ahogy most megjáratják politikusaink a tömegeket a mostani “demokratikus forradalom” esetében, úgy szabják át az egykori 56-os dicsőséget egyesek, hogy az illeszkedjék a jelenlegi korszellemhez.

Minap egy igen szép minőségű meghívót kaptam a New York, Carnegie Hall-ban megtartandó 56-os megemlékezésre. Ellágyultan bontogattam a borítékot, keresvén benne a szép ékes magyar nyelven írt (ugyanis magyar vagyok) kedves, meghívó szöveget nemes ünnepünk alkalmából.

A sűrűn nyomtatott kilenc oldalon egy hang magyar nyelven írt sort sem találtam. Viszont egy külön oldal a rendezvényen kapható “Emlék termékek” megvásárolhatóságáról értesítenek 150 – 1000 dollár árfekvésben, mert ugye “Jézus nem űzött ki minden kufárt a templomból”.

Ha már Jézusnál tartunk, aligha hiszem, hogy szívesen látott vendég lenne ott, hiszen a megemlékezés “tiszteletbeli bizottságának” listáján Nancy G. Brinkertől Henry Kissingeren át rabbi Arthur Schneierig olyan megtisztelő neveket láttam, amelyeket még áttételesen is nehéz kötni Roth Rákosi Mátyás és hasonszőrű rezsimje ellen harcoló magyar forradalmárokhoz.

Hacsak nem kíséreljük meg a mentális párosítást magával a kommunista Rákosi-rezsimmel.

Ha már a kommunistáknál tartunk, csak gratulálni tudok a hely megválasztását illetőleg is. 1917-ben a Carnegie Hall-ban tartották meg hasonlóan magas helyárakkal a szovjet forradalom győzelmét az amerikai bankárok és kozmopoliták.

Az 1917 évi március 24-én megjelenő New York Times, így ír az eseményről:

“..A rabbi (Wise) éltette a forradalmat…’És ne feledjük, folytatta a rabbi, hogy egy tagja és tanítója vagyok egy olyan fajnak, amelynek a fele a cár birodalmában élt, és mint egy zsidó, hiszek abban, hogy semmi sem nemesebb annál, mint hogy lányai és fiai Izraelnek szerepet vállaltak ebben a csodálatos mozgalomban, amely Oroszország felszabadítását eredményezte’.”

Igen, ismerjük a “felszabadítás” lényegét. Szovjethatalomként milliókat falt fel.

Vajon a mostani ünnepi rabbi, melyik forradalomra fog emlékezni melegséggel a szívében? És Nancy G. Brinker milyen lelkiismerettel tud egy olyan ünnepség védnökeként magával szembenézni, amelyet a kommunizmus elnyomása ellen életüket is feláldozó hősök emlékére rendeztek? (Állítólag)

Merem megkérdezni, ugyanis budapesti nagyköveti időszakában a választási eredmények kihirdetését követően rohant az MSZ(m)P székházába gratulálni azoknak a politikusoknak, akik a szovjeturalomra építő öreg kommunizmus átmentőikként ma éppen egy demokratikus fából vaskarika forradalomba kényszeríttették az országot. A jobboldali pártokról summásan, mint antiszemitákról nyilatkozott ugyanakkor.

Igen, a listát folytathatnám, de azt hiszem a 25 dollártól 125 dollárig taksáló utca emberének méretezett koncert belépőket is, kifizetném, ha Wittner Mária, vagy hasonló valódi 56-os hősöket láthatnék a díszvendégek közt.

De erre aligha kerülhet sor, ugyanis az 56-os forradalom teljes kisajátításának bűvészkedéseit láthatjuk. Ma már az 56-os tűzhöz sokan, olyanok telepedtek, akik, vagy akiknek a felmenőik, sors és hittársaik több mint 30 éven keresztül lecsőcselékezték, leellenforradalmistázták azokat, akiket ma gusztustalanul, sznob keretek közt ünnepelnek.

Csak gratulálni tudok azoknak, akik ma az 56-os meghívóikra George L. Lovas, vagy Charles Vamossy nevet írnak – Lovas György és Vámossy Károly helyett, hiszen nem csak a nyelvében (ami lemaradt a meghívóról) de néha a nevében is él a magyar. (Ha magyar.)

Bokor György elnök (ha követjük az amerikainál is amerikaibbak vonalát) országában a diaszpóra magyarjainak már nem jár az anyanyelvből, csak a rongyrázó sznobizmusból, amely még Michael Kordákra és Henry Kissingerekre is rá tudja adni a “proverbiális” magyar politikai bő gatyát.

Majd ha az ünnepségen a felszólaló díszvendégek, mint “His Exellency” László Sólyom és a “Honorable” George E. Pataki hangot ad az éppen hazánkban dúló posztkommunista erőszak, tolvajlás és félrevezetések ellen, akkor a felső tízezer pénztárcájára szabott New York-i 56-os ünnepségeket valamivel őszintébbnek fogom látni.

Addig?

Hajrá Magyarok!

Neményi Péter
Connecticut, USA

Nemenyi.net

Published in: on 2006 október 5, csütörtök at 23:58  Hozzászólás