Videó: loptak is a rendőrbűnözők október 23-án! Több ávósnak tudjuk a nevét

2006.12.19. 02:41:33

mbtelefon4Megdöbbentő részletre akadtunk az október 23-i rendőrterrort szemléltető felvételek között. Miközben jó tucatnyi, azonosító nélküli fegyveres ávós leüti és lefújja lapunk munkatársát, Molnár Balázst, egyikük ellopja a mobilját. Jogi értelemben egyébként fosztogatás történt az első másodperctől törvénytelen akció alatt, amelynek során M. B. bal alkarját is kificamították, noha nem tanúsított ellenállást és éppen elhagyni készült a helyszínt. A rendőrhuligánok vették el és lophatták el Mercury Cyberpix E 450-es fényképezőgépét is, a rabomobilban ugyanis már az sem volt meg. Az eset nem személyét illetően érdekes, hiszen számosan sokkal súlyosabb sérülést szenvedtek, hanem azért, mert a kegyetlenkedő osztag négy tagja bíróság előtt tanúskodott – nem valósághűen. Vagyis esély van arra, hogy végre ismert gyanúsítottak ellen induljon eljárás. Kuna Péter, Gutsik Ákos, Takács Ferenc és Pataki János rendőrök vettek részt – saját vallomásuk szerint – egy rokkant fiatalember és társa, valamint M. B. (brutális és jogalap nélküli – a szerk.) lefogásában.

Vége lehet az ismeretlen rendőrhuligánok korszakának

mankossrac1.jpgA videó – egy amatőr ismeretlen munkája – azon összeállítás része, amelyet a Nemzeti Jogvédő Alapítvány részvételével is tartott meghallgatáson mutattak be Brüsszelben. A HírTV december 9-én, a Hírvilágban sugárzott belőle részleteket (a teljes eseménysor a HírTV.hu-n itt tekinthető meg, benne a rokkant fiatalemberrel és társával, bár elég rossz képminőségben). Azt azonban nem vették észre, mert igazán csak lassítva észlelhető, hogy az egyik Gyurcsány-pribék szépen elteszi áldozata telefonkészülékét. Mintahogy – tekintettel arra, hogy a könnygázfelhő miatt utóbbi addigra már kapucnit húzott – azt sem tudták a HírTV-ben, hogy kit kapnak el – másként valszeg nem mutatják be. A Kuruc.info viszont most közli a jelenetet lassított formában is, jobb képminőségben. Az ügyészség mintegy 170 rendőri atrocitással kapcsolatos ügyben nyomoz, eddig ismeretlen tettesek ellen – ennek most vége szakadhat.
mankosbantalmazva.jpg

LETÖLTHETŐ VIDEÓK:
A teljes lerohanásos jelenet természetes sebességgel, katt e linkre
A felvételen jól látszik, hogy az áldozat egyik kezében digitális gépét, másikban mobilját tartja, mielőtt elintézik. Molnár már törvénytelen bántalmazása során követelte értékei átadását – erre röhögés és anyázás volt a válasz -, beszállítása után pedig feljelentést tett az atrocitás miatt, többek közt mobilját és fényképezőgépét hiányolva. A helyszínen számos tanú látta őt, kezében a fenti eszközökkel és rajta a felvételeken látható ruhában.

A kifosztás lassítva, kattintson e linkre
Egyértelmű az eltulajdonítás… Molnár már októberben megtette feljelentését a rendőri atrocitás ellen, novemberben ki is hallgatták sértett tanúként a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, eddig azonban nemigen állt rendelkezésre több bizonyíték a szavánál, szemben a rohamosztagosok hamis vallomásaival. Eddig…
mbtelefon1.jpg
mbtelefon2.jpg
mbtelefon3.jpg

A rendőri jelentés és feljelentés, valamint a REBISZ VI./2-3. alosztályhoz tartozó négy rendőr tanúvallomása hallgat a mobilról és a fotómasináról, azt hazudták, nem okoztak anyagi kárt, hallgattak arról is, hogy földön lévő áldozataikat tonfával/gumibottal és kézzel is megütötték, hátukra és fejükre léptek. Feljelentésük alapján pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Rácz János kormánybíró 3 nap elzárásra ítélte a három, alkotmányos jogával élő állampolgárt. Rácz elvtárs “precizitására” jellemző adalék, hogy szerinte a három férfit az V. kerületi rendőrkapitányságra szállították, noha a valóságban a Gyorskocsi utcába, ezen felül pedig, ugyancsak irat és valóságellenesen keveri a helyszíneket és a szereplőket is.

Fotózott, kiszúrhatták

Molnárt valószínűleg azért szúrták ki az álarcos terroristák, mert a megtámadása előtti percben hazai és külföldi újságírókkal együtt megörökítette, amint az ávósok leütnek egy két mankóval közlekedő, rokkant fiatalembert és társát az Arany János utcai metrómegálló közelében, a Bajcsy-Zsilinszky úton. A róluk készült AP felvételek egyébként bejárták a világsajtót.

Szavahihetlen zsaruk

A felvétel és a jelentés összevetése alapján az nem egyértelmű, hogy név szerint ki tulajdonította el a SonyEricsson K700-as mobilt, de az igen, hogy kik rohanták le a sértettet. Fent említett négy fegyveres, továbbá a rendőri jelentésben ugyancsak szereplő és tevékeny társaik: Kmecz Attila, Zsigó Norbert, Kulin Zsolt és Bálint Zsolt rendőrök tanúként kötelesek erre legjobb tudomásuk szerint nyilatkozni egy esetleges eljárásban. Továbbá a filmfelvétel megtekintőjére – bíróság, ügyészség – lehet bízni annak megítélését, hogy a filmmel összevetve a rendőri jelentés mennyire tekinthető hitelesnek és elfogulatlannak, különös tekintettel a jelentés azon megállapítására, miszerint “a kényszerintézkedés során anyagi kár nem keletkezett” (mellékelve alant), illetve arra, hogy az ávó szerint a kényszerítő eszközök a szükségesség és arányosság követelményének megfeleltek. Milyen szerencse, hogy a Magyar Köztársaságban a jogszabályok szerint senkit nem lehet megalázó bánásmódnak kitenni. A kifosztott sértett egyébként kérte a rendőröket, hogy adják át fényképezőgépét és mobilját, amire röhögés és anyázás volt a válasz.
hamisrendorijelentes.jpg

Hazugságoktól tarkított rendőri jelentés, nyíltan politikai indokok

Hozzáteendő, hogy a valótlanságoktól hemzsegő jelentés (pl.: M. B. járművének átkutatásáról számol be, noha gyalogosan volt, Alkotmány utcai kiszorításról hadovál, majd a Bajcsyról és a Deák térről, noha a sértett közelébe se ment az Alkotmány utcának, “megakadályozta a rendőri egység mozgását” – nonszensz, műveleti területről, nem engedélyezett tüntetésről hazudoznak, holott ilyen fogalom a rendőrségi és a gyülekezési törvényben nincs, “nem hagyta el a területet”, noha éppen pár métert hátrált, annak ellenére, hogy jogában állt volna ott maradni, Gyurcsány-ellenes jelszavak alapján, vagyis nyíltan polititikai okokkal indokolják a törvénytelen oszlatást stb.) és feljelentés alapján indult eljárásban Molnárt (és két másik fiatalembert) többnapi elzárásra ítéltek első fokon. A tárgyalás során a bíróság elutasította azon védői indítványt, hogy szerezzék be az események kapcsán készített tv felvételeket, mert a rendőrtanúk vallomásából bíró elvti szerint a tényállást “aggálytalanul meg lehetett állapítani”. Jelenleg az ügy másodfokon van, a filmfelvétel-bizonyíték becsatolásra került.

Jogtörténeti jelentőségű ítélet egy másik tüntető ügyében

Az elsőfokon sok esetben jogtipró, embertelen és nyilvánvalóan a Gyurcsány-rezsim megrendelésére készült ítéletekkel szemben másodfokon született már egy jogtörténeti jelentőségű, éppen a szabadságjogokat megvédő ítélet is egy másik, szintén október 23-án terrorizált megemlékező ügyében. Ügyvédje Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő ügyvezetője.
A Takács Jolán, Szívós Mária, Szolnoki János alkotta (és a középső által elnökölt) bírói tanács másodfokú, jogerős, két oldalas indokolásában minden benne van, ami nekünk kellhet be nem jelentett tüntetések esetén: az ilyen rendezvények résztvevői – mondja a bíróság – önmagában a demonstrálásért nem büntethetőek, előállításuk pedig jogellenes, amiért kártérítés jár, és a terület elhagyására vonatkozó rendőri felszólításnak való engedetlenség sem büntethető.

Kérjük azokat, akiknek szintén eltűntek ingóságaik a rendőrterror idején, jelezzék a szerk@kuruc.info címen. Szívesen kapcsolatba lépnénk az amatőr videóssal is, hátha vannak még érdekes felvételei.

A leleplező videó az ügyészségnek is rendelkezésére fog állni, itt a lehetőség bevarrni az elkövetőket. Végső fokon persze a főbriganti Gyurcsánynak és Görényinek kell felelnie, de a kishalakat sem sajnáljuk. A “parancsra tettem” érvelés és önfelmentés elfogadhatatlan bármely rendőr részéről, aki a törvényeket megszegve jelenlétével egyáltalán pszichikailag támogatta társai sortüzét, szemek kilövését, idősek, nők, vakok, kiskorúak, mozgássérültek brutális bántalmazását október 23-án.

Héjjas Iván – Kuruc.info

Reklámok
Published in: on 2006 december 21, csütörtök at 04:47  Hozzászólás  

Ávósok 2006

A forradalmárokat börtönbe juttató bírák és ügyészek nevei
2006-10-07. 03:29:16

A kossuthter.com elkezdte közzétenni a tüntetésekkel összefüggő előzetes letartóztatások elrendelésében, illetve a jogtipró, ávós időket idéző elsőfokú ítéletek meghozatalában közreműködő kommunista bírák és ügyészek névsorát. Várjuk fényképeiket is a szerk@kuruc.info címre. Ismeretes, rendőrökre baltával, százas csoportban támadó cigányok szabadlábon védekeznek és első tárgyalásukra is 10 hónappal a bűncselekmény elkövetése után kerül sor. Eközben (más hasonló ítéletek mellett) egy srácot 1 év két hónap börtönre ítéltek, mert belerúgott egy rendőrautóba. Másokat, akik még ennyit sem tettek és szintén büntetlen előéletűek, 30 napos előzetesbe vágnak, összevernek és kínoznak. Természetesen esetleges szabadlábra helyezést követően sem ejtik ellenük a nulla bizonyítékokon alapuló vádakat. Igen, akik egy köztörvényes kormány és rendszer védelmében ilyen ítéleteket hoznak, sokak véleménye szerint vérbírák. A görénykurzus emberi jogok megsértésére különben állítólag érzékeny (már amennyiben nem magyarok jogairól van szó) sajtója máris a jogtipró talárosok személyiségi jogait félti, illetve a békés tüntetőket közleményben fenyegető NBH-val, valamint rendőrséggel, ügyészséggel fenyegetőznek, lásd cikkünk végén. Ehhez képest az egyik érintett, Tatár bíró szerint csak vétséget követtünk el, mi több Lomniczi főbíró is hasonló szellemben nyilatkozott. Véleményünk szerint akik tisztességes fiatalok életét teszik tönkre, üldöztetik azokat, akik megrongálták a mocskos szovjet emlékművet, asszisztálnak a közép-ázsiai diktatúrákat idéző hatósági vallatásokhoz, miközben az ún. igazságszolgáltatás tevékenységének is köszönhetően az ország a köztörvényes bűnözők paradicsoma betörőtől miniszterelnökig, nos, ezek az emberek vállalják önmagukat, kérjenek bocsánatot, esetleg mondjanak le és ne nyüszítsenek saját személyiségi jogaikról. Fájjon a fejük inkább áldozataik kirúgott fogai és lerúgott veséi miatt. Vérlázító, hogy egyetlen rendőr vagy fegyőr ellen sem indult eljárás a helyenként Guantanamo-t idéző szadisztikus rémtettek ügyében, és persze az impotens ellenzék sem kezdeményezte parlamenti vizsgálat megindítását a hatalmi terror felelőseinek megtalálására.

(A lista egyelőre töredékes, folyamatosan bővül)

Bírák:

Martineczné dr. Szilágyi Csilla
kovacsDr. Kovács Krisztina
Dr. Tatár J. Tamás (BKKB) 1046 Budapest, Lakkozó utca 39.
Dr. Dénes Veronika (PKKB) 1065 Budapest, Nagymező utca 37/39. telefon: 06-1-312-8983
Ráczné Dr. Kschwendt Katalin (PKKB) 2097 Pilisborosjenő, Panoráma utca 65/b. telefon: 06-26-336-834
vasvariDr. Vasvári Csaba (PKKB) 1133 Budapest, Kárpát utca 9. 4. em. 4. telefon: 06-1-801-2433
Dr. Fuér Angéla (BKKB) 1067 Budapest, Csengery utca 48. telefon: 06-1-321-7585, mobil: 06-20-943-3375
Dr. Gábriel Éva (BKKB) 1122 Budapest, Városmajor utca 7. telefon: 06-1-355-1409
stummerDr. Stummer Attila (PKKB)

Ügyészek:

Dr. Palásti Márta (Budapesti VI. és VII. ker. Ügyészség) 1184 Budapest, Dolgozó utca 3/c. telefon: 06-1-292-4207, mobil: 06-20-369-1967
Dr. Falvai Zsolt vezető ügyész (Budapesti Nyomozó Ügyészség) 1044 Budapest, Megyeri út 224. telefon: 230-9428

A főbűnös, Gyurcsány Ferenc lakcíme: Budapest, II. Szemlőhegy utca 42.

Kuruc.info

Published in: on 2006 október 7, szombat at 14:43  Hozzászólás