Mottó :
“… Csak az az egy… csak az tölt el undorral, hogy egyszer… egyszer majd azok fognak rehabilitálni, akik most felakasztanak…”
(Nagy Imre)
Akárhogyan is nézzük, október 23-a nem, és soha sem is lesz (nem lehet!) a kommunisták nemzeti ünnepe. A diktatórikus állampárt jogutódjával, a velük kollaborálókkal, valamint ez egykori gyikosokkal és azok mai leszármazottjaival (lásd az Apró-unoka Dobrev elvtársnőt és becses férjét) nincs mit együtt ünnepelni, erre ők erkölcsileg teljesen alkalmatlanok. Harci árkok lennének, és megosztott lenne ez a nemzet ? Bizonyos értelemben mindenképpen. 1956 egyfajta vízválasztó, amely kapcsán mindenkinek illik tudnia, tulajdonképpen melyik oldalhoz is tartozik igazán. Igen, a morális határvonalak rendkívűl élesek, és mindezidáig csak keveseknek adatott meg a lehetőség a hiteles átjárásra. Ugyanis nem lehetsz egyszerre a jó és a rossz oldalon, nem lehetsz egyben erkölcsös és erkölcstelen, nem hirdetheted az egyetlen létező igazságot, a magad igazságát – miközben egyfolytában hazudsz : ebben a kérdésben mindenképpen választani, dönteni kell.
És a két oldal között mindaddig nem is lesz átjárás, amíg a bolsevik gyilkosok (fizikai értelemben is) itt glasszálnak közöttünk, amíg az egykori ÁVH-s verőlegények közeli leszármazottjai ma is ott feszítenek a kormánypártok parlamenti padsoraiban.
Néhány évvel ezelőtt Gyurcsány még így vélekedett a saját apjáról :
“Az apám dzsentroid elem, aki a mai napig forradalomként emlegeti 1956-ot.”
A “miniszterelnöknek” természetesen minden joga megvan ahhoz, hogy saját apját emberileg tetszés szerint minősítgesse, de a lényeg ezúttal messze túlmutat – egy számunkra teljesen érdektelen személy – otromba jellemzésén. Ez a freudi elszólás (a továbbiakban lásd még néhány másikat is…) nyíltan elárulta Gyurcsány valódi vélekedését az 1956-os eseményekről. Miután sohasem voltam kiszes apparát, ezért fogalmam sincs arról – mennyi aljas gazemberségre tanították meg akkoriban az ifjú komszomolistákat (köztük ezt a díszpojácát), de abban látatlanban is biztos vagyok, hogy aligha minősítették népfelkelésnek akkoriban az 56-os eseményeket… Ráadásul a történelem a nyakunkra küldte ezt a kiszes idiótát, ezzel akaratlanul is meggyalázva a nemzeti forradalom tiszta méltóságát. És Gyurcsány valamikor, valahol biztosan beszélni is fog, mocskos pofájából tehát ismét meghallgathatjuk a szocialista történelemhamisítás legújabbkori, generálozott hazugságait.
(Őszintén remélem, hogy legalább a 301-es parcellát jó messzire elkerüli majd)
Gyurcsány tehát hiába lett többszörös milliárdos, az igazi énje sohasem változott meg az idők folyamán. Lélekben ő ugyanolyan büdös kommunista maradt mint volt egykoron, a forradalom cinikus megtagadása vagy a vöröscsillag emlékezetes rehabilitációja jól meg is fér egymás mellett ebben a betegesen eltorzult elmében.
Mert miféle demokrata – mitöbb, az ország valamennyi állampolgáráért felelős “közjogi méltóság” az olyan ember, aki a “rábízott” közhatalmat – nem is titkoltan – a politikai ellenfele megsemmisítésére, a közéletből való kiiktatására, vagy a hatalom antidemokratikus eszközökkel történő megtartására kívánja felhasználni ? Tudjuk, semmilyen. Szerencsére Gyurcsány “nagyívű” gondolatait hűen megőrizte számunkra a krónika, így az alábbi mondatok, a meggondolatlanul kiejtett szavak immár önmagukért beszélnek :
“… Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül…”
“… Ha kizárólag a mi személyünk és politikánk a nemzet felemelkedésének egyetlen záloga, akkor hazafias tetté válik a demokratikus normák és szabályok megsértése. Ez esetben bármi megengedhető annak érdekében, hogy hatalmon maradjunk, vagy ellenkezőleg, hogy visszatérjünk a hatalomba…”
Igen, bizony – jól emlékszünk még a közelmúlt történéseinek minden lényeges rezdülésére. Hiszen ennek a politikai filozófiának a szellemében történhetett meg az Szdsz-re rárontó Medgyesy-Megyó gerinctelen megpuccsolása, így zajlott a másféléves gyurcsányi “nemkormányzás”, amikor “nyilvánvalóan nem csináltak semmit”. A fentiek fényében tehát aligha volt meglepetés a kirívóan hazug kormányzati kampány, és a szervezett választási csalással besöpört (ezért mára illegitímmé porladt) parlamenti győzelem.
Magyarországon ezzel alapjaiban deformálódott a polgári, alkotmányos demokrácia, a pártállami visszarendeződés rémképe pedig “kézzelfoghatóan” fenyegető valósággá erősödött. Gyurcsány Ferenc és lebukott kompániája egyre inkább a legsötétebb kommunista diktatúra szellemében gyakorolja a rábízott közhatalmat, miközben bátran merít a totalitárius fasisztoid rendszerek jól bevált történelmi hagyományaiból.
“Az ellenforradalom erői, a magyar nép ellenségei galád támadást intéztek a budapesti pártbizottság ellen” – áll egy emléktáblán a szocialista pártház valamelyik emeletén, ötven évvel a forradalom brutális leverése után. Az egykor gyilkos kommunista pribékek szégyenletes emlékét mind a mai napig friss virágok őrzik, az egykori állampárt mai elkötelezettjei továbbra is rendületlenül ápolják a nemzet hóhérainak gyalázatos örökségét. Akárcsak imádott vezérük, ők sem változtak semmit az idők folyamán. Hiába, aki egyszer kommunistának született többnyire már az is marad…
Ez a gyilkos fajta ma is itt van közötttünk, de a lelke nem változott csak átalakult. Így lett a leninista szocialistából neoliberális kapitalista, az öntudatos proletárból harácsoló milliárdos, a nemzet szent forradalmából a kommunista rendszer szocialista megreformálása.
De ugyanígy lett a permanens hazudozásból egy még nagyobb hazugság…
Persze bármennyire is erőlködtek ezek a diktatúrában szocializálódott férgek, mégsem lettek ők semmilyen demokraták. Hiába, minden azért még nekik sem sikerülhet.
Még néhány óra, és a hatalmat bitorló erkölcstelen bagázs ismét szájára veszi a nemzet hőseit, az ünnepi szónoklatoknál ugyanis (farizeus módon) éppen ők állhatnak most is az első sorokban.
Nekünk pedig nem marad egyéb, mint a csendes emlékezés és az ünnepi undor.
Mint általában mindig, ha ilyenkor ők szónokolnak…
Gondolkodó sarok :
“… Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat -, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat.
+ Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt.
+ Vádoljuk őket, mert a nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is.
+ Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztul honfitársaink nevében.
+ Vádoljuk őket az otthonuktól kifosztott és kitelepített polgárok nevében, kinek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját.
+ Vádoljuk őket a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében.
+ Vádoljuk őket a munkaszolgálatosok nevében.
+ Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében.
+ Vádoljuk őket a “legdrágább kincs”, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét.
+ Vádoljuk őket a “legfőbb érték”, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe hosszú évekre.
+ Vádoljuk őket a megalázott, megkínzott honfitársaim nevében.
+ Vádoljuk őket a sortüzek aldozatai nevében.
+ Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét.
+ Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket.
+ Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták.
+ Vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket.
+ Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket.
+ Vádoljuk őket történelmünk meghamisításáért.
+ Vádolnak az élők és vádolnak a holtak.
+ És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.
Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek.
Itt teszem fel a kérdést : milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára ?
Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket!”
(Wittner Mária – egykori halálra ítélt – beszéde a magyar Parlamentben, 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján)
Wittner Mária 19 évesen, 1956-ban fegyverrel a kezében végigharcolta a szabadságharcot, november 4-én megsebesült. 1957-ben letartóztatták és 20 éves korában első fokon halálraitélték. Ok : fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kisérlet, fegyveres rablás, disszidálás. Később életfogytiglanra változtatták az itéletet. 13 évi hosszú börtönbüntetés után 1970-ben szabadult.